A 130 éve született Déry Ernő életútja 2/2. rész

Déry Ernő filmbe illő első világháborús hadiútja az írás első részében megismert, Zentáról történt megmenekülését és a montenegrói hadifogságból 1915-ben történt szökését követően sem nélkülözte az izgalmas fordulatokat. A háború további időszakában osztrák‒magyar tengeralattjárós tisztként szolgált, s a Földközi-tengeren több kalandos, de mindannyiszor szerencsés végkimenetelű bevetésen is részt vett…

A montenegrói hadifogságot követően Déry Ernő rövid ideig egy torpedónaszádon, majd a szükséges képzettség megszerzése után a hadihajót tengeralattjáróra cserélve a háború további részében az U 4, és az U 27 tengeralattjárón szolgált. Az utóbbi fedélzetén hét szerencsés kimenetelű bevetésen vett részt.

 Az U 27 fotója Déry Ernő sapkaszalagjával
(Tolnai Ferencné, sz. Déry Mária hagyatéka)

Erről az időszakról a Magyar Haditengerészeti Egyesület Közleményei 1941. januári számában megjelent Tengeralattjárón a Földközi Tengeren című visszaemlékezésében számolt be. A bevetések, gyakorlati tudnivalók, az Otrantói-szoroson való áthaladás nehézségei és az éjszakai támadás sajátosságai mellett még egy humoros epizódra is kitért.

Az Osztrák–Magyar Monarchia Haditengerészetéhez köthető nevezetes esemény volt 1918-ban a Phoenix nevű brit romboló elsüllyesztése. Déry Ernő a hadihajó nevének említése nélkül így számolt be a sikeres támadásról: „Hat angol torpedórombolóból álló felderítő köteléket vettünk észre, mely teljes erővel felénk tartott. Nem volt sok idő az elhatározásra és 5 perccel később az egymásután haladó egységek közül az utolsót megtorpedózva elsüllyesztettük.”

Az eredményes támadás azonban még nem jelentette az akció végét, mert az angol hajók a nyomukban voltak. „A többi torpedóromboló – ez alkalommal is – éjjel 1 óráig üldözött bennünket. Midőn éjjel egy óra tájban a vízszínre emelkedtünk és végig fürkésztük a sötét horizontot, több mint 30 ellenséges egységet számoltunk össze, melyek nagy félkörívben nem messze tőlünk lassú menetben észak felé haladtak. Először leállítottuk a gépet, majd lassan, nagy ívben, félig lemerülve, jobbra kitértünk az albán partok felé és így kiszabadulva az üldözők gyűrűjéből, utunkat – most már szabadon – folytathattuk hazafelé.”

 Zsákmányolt angol lobogó
(Tolnai Ferencné, sz. Déry Mária hagyatéka)

Déry Ernő részese volt egy hagyományostól eltérő, nem hadihajó és tengeralattjáró, hanem két tengeralattjáró közötti összecsapásnak is. A rájuk kilőtt négy torpedó elől végrehajtott kitérő manőverek után a két tengeralattjáró egymás közelében haladt el. Sikerüket, vagyis a torpedók elkerülését annak tulajdonította, hogy „az ellenséges tengeralattjáró sem a nap állását, sem a víz hullámzását nem vette figyelembe, azonkívül a megközelítés alatt túl gyorsan haladt és az aránylag magasan kiálló periszkópja a haladó hajók orránál képződő orr-hullámhoz hasonló hullámokat idézett elő. Ezt a hullámsávot a tarajos tengerfelszín ellenére is már kb. 800 méter távolságról észrevettük és a következő pillanatban a kormányt már jobbra ki is hajtottuk. […] Valószínűleg nem volt több torpedója, mert midőn 150 méterre megközelítettük egymást, már nem lőtt többet.”

 Déry Ernő és tengeralattjárós katonatársai
(Kajon Árpád gyűjteményéből)

Déry Ernő ekkor megmosolyogtató tettre szánta el magát: „Nem állhattam meg, hogy a már tehetetlen tengeralattjárót – amely periszkópjával követett bennünket – meg ne bosszantsam azzal, hogy midőn mellettünk elhaladt, zsebkendőmmel ne üdvözöljem.”

 Déry Ernő tengeralattjárón készült fotója
(Kajon Árpád gyűjteményéből)

Egy másik alkalommal a gyors merülés jelentette a megmenekülést. „Történt egyszer, hogy az otrantói szoroson való áthaladásunkkor a kidugott periszkópunkat egy olasz torpedóromboló észrevette. Teljes erővel nekünk rontott. Mi ezt a támadást csak az utolsó pillanatban vettük észre és így nem volt más menekvési lehetőség, mint teljes géperővel zuhanó menetben 40 fokos orrnehézséggel kitérni.” Az első bomba 17 méteres mélységben, a közelükben robbant, megrázkódtatta a hajót, kioltotta a villanyvilágítást, megállította a pörgettyű-iránytűt és olyan porfelhőt okozott, hogy a bekapcsolt szükségvilágítás mellett is alig láttak valamit. A hajót végül csak 60 méteres mélységben sikerült egyensúlyba hozni. Később megállapították, hogy a közvetlen közelükben felrobbant bomba a torony külső falán vastag szürkésszínű lerakódást okozott.

 Déry Ernő cigarettatartója
(Tolnai Ferencné, sz. Déry Mária hagyatéka)

Az U 27 személyzete leleményesség tekintetében is megállta a helyét, amikor kenőolaj hiányában a haladás tengeralattjárókra nem jellemző módját kellett választani. Erről így írt: „A hiány oly nagy volt, hogy ilyen körülmények között még egy géppel sem lettünk volna képesek a cattaroi öblöt elérni. Azt viszont tudtuk, hogy a lényegesen közelebb fekvő syriai Beirutban tengeralattjáró támpont van. Sajnos kenőolaj készletünk odáig sem mutatkozott elégségesnek és így szerencsét véltünk felfedezni abban a körülményben, hogy az Égei Tengeren általunk elsüllyesztett görög vitorlásokról tekintélyes mennyiségű oliva olajat és vitorlafelszerelést harácsoltunk. [...] Az oliva olajat megfelelő keverékben próbáltuk használni, azonban csakhamar kitűnt – amit különben is sejtettünk – hogy ez a Diesel motorokhoz nem alkalmas, mert a dugattyúgyűrűk hamar elvesztették rugalmasságukat. Addig, amíg a tartalék dugattyúgyűrűkészlet tartott, pótolhattuk a tönkrement gyűrűket, de csakhamar a tartalék is elfogyott. Most már csak a vitorlázás lehetősége maradt hátra, tekintve, hogy a vízszínen nem akartuk elektromotorjainkat használni. A teljesen kitolt periszkóphoz mint árbóchoz erősítettük fel a vitorlát és kedvező széllel elég jól haladtunk.”

 Osztrák‒magyar tengeralattjáró és hadihajók valószínűleg a Cattarói-öbölben
(Kajon Árpád gyűjteményéből)

A „vitorlás tengeralattjáró” végül elérte Bejrútot, ahonnan hosszas várakozás után, a Polából tengeralattjárón odaszállított felszerelés birtokában a szükséges javítások elvégzését követően végre elindulhattak a hazai vizek felé.

Az első világháború ezen időszakában több kitüntetésben is részesült. Ekkor érdemelte ki a Katonai Érdemkereszt III. osztályát kardokkal, a Bronz Katonai Érdemérmet a katonai érdemkereszt szalagján kardokkal, s a Károly Csapatkeresztet.

A Nagy Háború befejezése nem jelentette, hogy Déry Ernő szakított volna a hadihajózással. 1919-től – így az 1922. augusztus 15-én történt vitézzé avatásakor is – a Folyamőrség őrnaszád osztályánál, majd a Folyamőrség-parancsnokságon szolgált. Közben 1928-ban Budapesten a Magyar Királyi József Műegyetemen gépészmérnöki diplomát szerzett.

 Déry Ernő diplomája
(Tolnai Ferencné, sz. Déry Mária hagyatéka)

1930-tól a Haditechnikai Intézet tervezési osztályán dolgozott, később ismét a Folyamőrséghez került, ahol a folyambiztosító zászlóalj, a szertár, majd 1938-tól a folyamőr ezred parancsnoka lett. 1940. május 1-jén ezredessé léptették elő. Édesapja származása miatt 1940. szeptember 1-jén nyugállományba helyezték. Ekkor a Roessemann gyárban helyezkedett el, a II. világháború után a Mélyépítő Tervező Vállalat alkalmazásában állt.

1964. február 14-én hunyt el Budapesten, a Farkasréti temetőben nyugszik második feleségével és vejével. Két gyermeke született, a Karlovszky Alice-szel kötött házasságából 1922-ben Judit, a Plávenszky Máriával kötött házasságából 1929-ben Mária.

 Déry Ernő Judit lánya esküvőjén 1941-ben
(Kajon Árpád gyűjteményéből)

A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány kezdeményezésére a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság a 48/2024. számú határozatával úgy döntött, hogy vitéz Déry Ernő sírhelyét a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánítja, amivel „a magyar nemzet megbecsülését tiszteletét és köszönetét fejezi ki a sírban nyugvó felé, egyben olyan jogszabályi védettséget biztosít számára, amely megakadályozza a sírhely felszámolását”.

 Déry Ernő sírja a Farkasréti temetőben (42‒0‒1‒65. sírhely)
(Pintér Tamás felvétele)