Király Iván honvéd tüzértiszt első világháborús hagyatéka – 14. rész
A 11. isonzói csata elmultával 1917. szeptemberének közepén hősünk tüzérségi megfigyelői szolgálatot lát el a 464-es magaslaton a Fajti Hribnél. Szemtanúja és krónikása lesz az ekkor itt állásban lévő temesvári 61-es gyalogezred életének és egy vállalkozásának. Október elején az Adria térségére jellemző szélsőséges időjárási viszonyok mellett az osztrák–magyar oldalon megélénkülő harci készülődés és a németek megjelenése fokozza az izgalmakat.
[1917.] szeptember 6.
Fokozatosan elül a csatazaj. A megfigyelő azért megkapja a pozíciókat, még bombából is jut. Esténként, sőt éjszaka is gázzal lövi az ellenség az utakat, s az ütegeket. Mikor lesz vége a tragédiának?!
Szeptember 13.
Sirokkó kísért reggel egészen a Kukujbáig, hol átvettem 5 napra az összekötő szolgálatot. Budapest állomáson, mint ezred-összekötőtisztet, Takách [Lajos] százados osztályparancsnokunkat találtam, majd lehaladva a ranzianói úton a Bilderstockig, felhaladtam a Bilderstock-grabenen, a Minarik B línián s a Hans-grabenen a zászlóalj kavernába.
Király Iván útja a Budapest állomásról a Kukujbára egy korabeli térképen
(Térkép forrása: maps.hungaricana.hu HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum H IV d 682/4-24)
Teljes csend volt ugyan, de a felmenetel mégis kellemetlen volt, mert az eső betemette kővel a futóárkot. Megjegyzem, hogy egyedül a futóárok volt kiásva, mely felvezetett, a többi – tán még a 7. csatából kifolyólag – tele van kővel s döglött lövedékekkel. Meglehetős idegesítő látvány az a sok bedőlt kaverna, lövedékalkatrész s a gránátok által szerteszórt sáncszer. Tán még hullákat is lehetne találni közöttük.
A 464-es magaslatot jelenleg a 61. gyalogezred II. zászlóalja tartja megszállva, a zászlóaljparancsnok Popu százados alacsony, kis román ember, kellemes, barátságos modorú. Különben a legénység, sőt a tisztek nagy része is román, mert az ezred temesvári, a kiegészítést is onnét nyeri.
Román katonák a 61-es ezredalbumban
(Forrás: Kún Andor szerk.: 61. in Waffen. Kriegsalbum des k.u.k. Infenterieregiments Nr. 61 1914–1917. Budapest, 1918, 417. oldal)
Nem kellemetlen most itt a lakás. Van egy kis fabódé építve, melyben jelenleg kívülem három baka tiszt is lakik, ami épen csak az esti társaság szempontjából kellemes, de sok hátránya is van. Villanyvilágítás, mely inkább éjjelre, mint nappalra szorítkozik, mert a gyalogsági tisztek éjjel végzik szolgálatukat s nappal alusznak. A dinamó a Ferdinánd kavernába van. Van ott különben most egy új megfigyelő építve s egy lakás a Korps-Artillerie-Verbindungsofficier számára.
Különben mind az öt napot olvasással töltöttem. Jelenleg a francia nagy epikuristák: Balzac, Maupassant, France, Zola, Dumas munkáit tanulmányozom. Esténként beszélgetünk, hol az egyik, hol a másik lakásban van az összejövetel.
Éjfélkor naponként kimennek a Sturmpatrullok egy tiszt vezetése mellett. Kihallgatják merre dolgoznak a digók s a két magaslat közötti dolinákból, hol az olasz rohamhullámok gyülekeztek az offenzíva alatt s ahol még most is számtalan hulla s testrész fertőzi a levegőt, fegyvert és más felszerelési tárgyakat hoznak magukkal. Utolsó este egy akció is volt. A járőrök észrevették ugyanis, hogy az olaszok egy előretolt álláson nagyon dolgoznak s tényleg reggelenként konstatálni lehetett az új építményeket. A gyalog brigadéros gondolt egy merészet, elhatározta, hogy fel fogja robbantani az állást, miután a tüzérségi rombolótűz nem használt. Gyenge tüzérségi tűz védelme alatt két sturmos és két szappőr 15 kg ekrazittal előrementek egy altiszt vezetésével, a töltést elhelyezték és meggyújtották, majd elszaladtak. A támpont állítólag a levegőbe repült. A járőr zárótüzet kapott, de mégis épségben hazatértek.
Rajz a 61-es ezredalbumban az 1917. évi isonzói csaták küzdelmeinek ábrázolásával
(Forrás: Kún Andor szerk.: 61. in Waffen. Kriegsalbum des k.u.k. Infenterieregiments Nr. 61 1914–1917. Budapest, 1918, 375. oldal)
Én is így cselekedtem, midőn 18-án reggel Bárány megjelent, hogy felváltson. Borús volt az idő, a ranzianói szerpentinen három baka a nádleplet javította.
A leplezett ranzianó-temnicai szerpentin 1917 júniusában
(Forrás: Kajon Árpád gyűjteményéből)
Szeptember 26.
Rólad álmodtam az éjszaka, kicsi leánykám, midőn oly holdfényes éjszaka volt, hogy valami tengeri tündérnek kedve lehetett előjönni a monfalconei nádasokból incselkedni velem. Térdemen ringattalak. Akaratlanul is hozzám simultál, lágyan, akaratlanul is ajkamhoz ért ajkad, átöleltél s betakartál hajad lágy selymével. Mesék muzsikáltak körülöttünk… A jókedvű tündér csintalan kacagással újból elrepült a csillogó tenger felé, de én még mindig ajkamon érzem ajkad puhaságát s távolba néző szemeim lehunyt szempilládat látják. Kedves tündérkém, jöjj el ismét, engedd meg, hogy újból találkozhassam az én kisleányommal, ki szeret engem. Olyan szép ez…
Október 1. Várpalota.
Már napok óta bóra dühöng. Ködben van a vidék s a hold arcára fátyol ül.
Már napok óta titkos készülődéses csend van a fronton, éjjel-nappal. Az olasz offenzív munkálatok abbamaradtak, a repülő felderítők nagyon tevékenyek, csendes éjjel is felkeresik az olaszok vasúti rakodóinkat. Messzehordó ágyúk naponként lövik Suta- Skrbina vidékét. A lóállományt rendezik, kiegészítik, a járóművek számát a minimálisra szállítják le. Tiszti s legénységi pótlások jönnek. A forgalom a hinterlandba teljesen meg van szüntetve, a tábori posta csak a nyomtatott lapokat továbbítja. Kik szabadságról hazajöttek, mesélik, hogy német transzportok egymást érik, talán Tolmein, vagy a tiroli határ felé. Sugdosások, titkos megbeszélések, hitelesnek vélt információk képezik mindenhol a beszélgetés tárgyát. Szóval: a tizenkettedik csatát mi fogjuk megkezdeni. Hiteles támpont erre nézve: a német szállítmányok, a repülőtevékenység s ma kijött a 7. hadtesttel szemben lévő olasz ütegek s tüzérségi megfigyelők jegyzéke.
S valahol, ahonnét esténként a göncöl szekere ragyog felém, gyakran vagyok egy leányka eszében. S valahol, ahonnét én üzenetet várok, egy szomorú nagyasszony ápolja az én megtört, beteg édesapámat. Az a szomorú, könnyes nagyasszony az én jóságos édesanyám. Ne sírj, ne sírj én édes jó anyám: a szerelem lidércfény, csábos s mulandó. A szeretet öröktűz, mely soha ki nem alszik s halhatatlan. Ne sírj hát, ne sírj! Most ápolj és gyógyíts. Ápolok én is, egy hatalmas, emésztő tüzet, mi lelkemben ég s gyógyítok sebeket, mik szívemen sajognak.
Miért zúgsz bóra a templom romjain, miért sírsz bánatot a telefondrótokon? Miért sietteted a vándormadarakat elköltözni s miért téped le az elsárgult faleveleket? Elhervadnak a virágok, én nézem az idő múlását s várok… várok…
Október 7.
Napok óta tartó bóra s esőzés megtisztította a levegőt, úgyhogy a kilátás nagyszerűen kedvez a tüzérség tevékenységének. Reggel, úgy nyolc óra körül éledt fel a tűzharc, mégpedig oly impozáns offenzív szellemben, melynek nagyszerűsége megdöbbentett. Kezdve a harmincnyolcastól s harmincötöstől, mely utóbbi Sdraussina vidékét lőtte, mindenféle kaliberek egész masszája tüzelt. A tüzelés részben belövés, részben demonstratív jellegű volt. Dandárunk két tarackezrede (a nehéz és mi) felsőbb diszpozíció folytán hatásos tűz alatt tartotta a Fajti Hriben a 17., 18. szekciók előtti állásokat megsemmisítő céllal. A tábori tarackütegeknek e célra nappalra 150, éjjelre 70 lövést utaltak ki. Estére hatalmas kapuk voltak az ellenséges állások drótjain. A digó tüzérség még a sötétség beállta után is nyugtalanul lövöldözött, a fényszórók, rakéták a szokottnál élénkebben működtek.
Este levelet kaptam hazulról, mely megnyugtatott.
