„A dicsérő okiratot aztán rátűzhettük a fölöslegesen elesett bajtársaink sírjára”

2024.02.05. 07:00 :: SőregiZoltán

Forster Frigyes huszár ezredes visszaemlékezése – 13. rész

Forster kapitány 1916-ban többször is megbetegszik, közben százada egy ideig ismét hadosztálylovasság lesz. Őt magát egy időre a szabadkai négyes huszárokhoz vezénylik, ahol a gyalogosított huszárokból alakított lövészosztály parancsnokaként az erdélyi havasokban harcol. 1917 áprilisában aztán visszakerül ezredéhez, de marad a hegyekben, ahol eleinte csupán árokszolgálatot látnak el, ám 1917. augusztusában már orosz lövészárkokat kell megrohamozniuk, véres veszteségek árán...

 

A támadás nem késett sokáig, de nem sikerült nekik, bár estig többször próbálkoztak. Deák Gyurka zászlósom egymaga kezelte a géppuskát, legénységét szétlőtték, a géppuska páncélját is, de géppuskájának tüzétől garmadában hullottak a muszkák.

Estig megcsendesedett a front és kezdtünk széjjelnézni, hogy hogy is állunk. Hát bizony nagyon megritkult az én csoportom. Tisztjeim közül még egy ulánus hadnagy, Sindler esett el és a szegény kis Szappanos. Bizony, ha akkor éjszaka megtámadnak, nemigen tudom, tudtuk volna-e magunkat tovább tartani. Előttünk az oroszok hullahalmaza, az állásokban egy csomó saját halott és sok sebesült, kiket aztán a szanitészek lassan hátraszállítottak.

A kis Szappanos zászlóst később Feldmeyer Zabirki faluban temettette el végleg. Pár éve hozta haza Jenő bátyja messze Volhyniából. Egy ház tövébe temették. Szappanos Jenő azt mondja, hogy a ház lakói, kik közben visszakerültek, s az ő halottjuknak tekintették és alig akarták engedni elhozatalát.

Ennél az ütközetnél fogták el Csalányi Géza főhadnagyunkat is, aki aztán egy év múlva elszökött az oroszoktól és visszakerült hozzánk, így vettük ki részünket mi is az akkor megindult Bruszilov-offenzívából.

Ebben az állásunkban maradtunk június 10-ig, akkor kivontak bennünket, mert már nagyon kevés emberünk volt, és a bécsi 4-es Deutschmeister-ezred váltott föl bennünket. Hátrakerültünk Zabirki helyiségbe, a fronttól vagy 15 km-re s úgy, ahogy, összeszedtük magunkat.

Én itt egy kis bőrbajt is szereztem. Az állásban a harcok alatt esős, hűvös idő volt, nagyon hideg augusztus járt ránk, minden holmim az előző állásban maradt, rajtam csak könnyű vászonruha volt. Fáztam és lehúzattam egy szegény elesett ulánusról a mentét, úgy látszik, innen kaptam. Feldmeyer kúrált, 3 nap múlva rendbe is jöttem, de még sokáig éreztem az utóhatását.

Tisztjeimet, legényeimet beadtam kitüntetésekre. Sztepánt III. o. érdemkeresztre, Deák zászlóst arany vitézségi éremre, valamint a kis Szappanost. Sztepán meg is kapta, Deák és kis Szappanosom csak a nagyezüstöt. Innen Zabirkiből aztán visszavittek bennünket lovainkhoz és megint hadosztálylovasság lettünk a 31. gyaloghadosztálynál Podkamien környékén.

Itt hatalmas nikotinmérgezésen estem keresztül. Doktorunk ugyan kikezelt, de miután már úgyis két éve voltam a fronton, ezredparancsnokom leküldött július elején a pótkerethez, Szabadkára. Úgy volt, hogy 3 hónapig maradok, azonban nem kerültem egyhamar vissza ezredemhez, csak 1917. április végén. Pár szép hónap múlva ugyanis pár ezredembeli tiszttel, Saly Ivánnal, Wettstein Jánossal és Kiss Elemérrel a 4-es közös huszárokhoz kellett bevonulnunk, miután ott oly nagy veszteség volt, hogy pótolni kellett a tiszteket más ezredektől. Sok viszontagságban, harcban vettem részt ősszel és télen az erdélyi román fronton a Mackensen offenzíva alatt, de erről majd az ezrednél eltöltött háborús élmények után fogok bővebben írni. Így ezt az időt most kihagyom, csak röviden azt fogom elmondani, hogy amíg én nem voltam a 8-asoknál, mi történt azalatt ezredemnél.

Saly Iván századosSaly Iván százados
(Forrás: Radványi József: A volt cs. és kir. 4. huszárezred története 1902-1919. II., Budapest, 1929)

Az ezred 1917. január 24-ig hadosztálylovasság maradt és január 24-én a 3. lovas hadosztályba került az egyes közös huszárezred helyén. Itt a századok összekerültek, sajnos a lovakat le kellett adni, kivéve a tisztieket — hat századból nyolc gyalogszázad lett és két osztály helyett két félezred. Február 5-én Bélbor fölött Erdélyben állásba került az ezred a Monte Vamanulon (Vámhegy).

A környéken vívott harcokról bővebben: Harc a Tölgyesi-szorosért

Ebbe az állásba vonultam én be 1917. április végén, egy századparancsnokságot vettem át. Ágyúharcon kívül nem sok történt.

Itt kezdtek a németek próbálkozni az oroszok bolsevizálásával. A német parancsnokság tiszteket küldött át propagandairatokkal, ez azonban visszafelé sült el, mert a tisztek nem kerültek vissza többet hozzánk. így esett fogságba a 13-asoktól Mecsér százados és a mi lovas hadosztályunktól Aly százados. Itt maradtunk július 5-ig. Az egyik előretolt század az orosztól 25 lépésre feküdt. A közbeeső rész alá volt aknázva.

Az aknavetők állandóan dolgoztak, mindig tarthattunk támadástól. Akadályként villamosárammal telített dróthuzal húzódott közöttünk, dinamógép adta az áramot, mely a mi állásunk mögött 150 lépésre lehetett. Ez annyiban is kellemes volt, hogy fedezékeinkben, amelyek elég csinosan kiépültek, világítást is szolgáltatott. Az éber szolgálat mellett is jutott időnk fedezékeinkben villanyvilágítás mellett szép bridzs-partik lejátszására.

Augusztus 2-án kaptuk a parancsot, hogy készítsük elő a támadást, mivel az oroszok nem támadnak. Már este járőrök indultak s úgy volt, hogy reggelre támadunk. Mire azonban megindultunk, az orosz társaság meglógott. A tőlünk balra lévő ulánusaink ezt nagy diadallal jelentették hátra a hadosztályparancsnoksághoz, a jelentést azonban ezredparancsnokunk, Benes Viktor, az igazságnak megfelelően továbbította, hogy tudniillik harc nélkül foglaltuk el az orosz állásokat, miután azok, úgy látszik, az éj folyamán hagyták azt ott.

Követtük őket tovább, és augusztus 3-án a Budaku nevű hegyet, amelyet az oroszok megszállva tartottak, az ezred megrohanta és elfoglalta. Itt is kevés veszteség volt. Üldöztük az ellenséget a Szlopatulon keresztül. Az oroszok a Borka völgyét elhagyva a sztearui magaslaton mentek állásba. Itt megint parancsot kaptunk a támadásra. Ezredparancsnokunk váltig tiltakozott ellene, mert nekünk a Borka völgyén keresztül, honnan az ellenségnek egy páncélvonata lőtt bennünket, kellett a nagyon magas és meredek Sztearut megtámadni. Azonban a hadosztályparancsnokság ragaszkodott a támadáshoz és parancs, parancs, ezredparancsnokunk augusztus 7-én elrendelte a támadást.

Orosz katonák a lövészárokbanOrosz katonák a lövészárokban
(Forrás: en.topwar.ru)

Pontosan meg tudtuk állapítani az ellenség arcvonalát. 7-én aztán az ezred kezdte előrevonulását, ezredparancsnokunk személyesen rendezte századjainkat a támadásra, és erős, nehéz gránáttűzben, melyet oldalról kaptunk, hatolt az ezred előre, úgy délután 4 óráig a rohamtávolságra. Itt szegény Korizmicset előrevonulás közben szívlövés érte és kevés szenvedés után meghalt. Mikor az ezred rohamra indult, századom a jobbszárnyon volt. Az ellenséget gyönyörű lendülettel vetettük ki az árokból.

Rögtön beástuk magunkat, számítva az ellentámadásra. Ez nemsokára be is következett, számtalan halottunk és sebesültünk volt, köztük az egyik század parancsnoka, Halasi, a lövővilágbajnok, aki egy gránáttól, amely a közelében csapott le, megnémult.

Halasy GyulaHalasy Gyula
(Forrás: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szemle 2021/2)

Ezredparancsnokom vissza akarta küldeni, de ő erre egy cédulára azt írta, hogy amíg a századja el nem foglalta az állást, vele együtt akarja a rohamot végrehajtani. Csak miután az oroszok állását sikerült elfoglalni, engedelmeskedett a parancsnak és ment vissza a kötözőhelyhez, majd onnan hátra. Egy év múlva találkoztam vele Pesten, még akkor is nagyon dadogva beszélt, valami erős villanyáram-kúrával kezelték és úgy tudom, később egészen kigyógyult betegségéből. Veszteségünk meg se tudtuk állapítani, mert alkonyodni kezdett és az ellentámadás is nagy erővel jött. Ezredparancsnokunk közben parancsot kapott a visszavonulásra, a Borka völgyén keresztül az előző állásunk elfoglalására. Ezt rendezetten meg is kezdte, sőt sebesültjeink és halottaink egy részét, közte Korizmicset is sikerült visszavinnünk.

Újságcikk Korizmics László halálárólÚjságcikk Korizmics László haláláról
(Forrás: Budapesti Hírlap, 1917. augusztus 17.)

Századparancsnokaink: Lenk, Jálics, Vaska, Pallavicini, óriási hidegvérrel, folyton tüzelve vonták vissza embereiket a harcból, úgy hogy sikerült az ezrednek eléggé intaktan elérnie a megjelölt állást.

Én a sötétben, miután az ember, ki a parancsot hozta volna, eltévedt, elfoglalt helyemen maradtam. De miután a harci zaj megszűnt, kezdtem magam kényelmetlenül érezni és jobbra-balra járőrt küldtem ki, hogy az összeköttetést felkeressem csapatommal és a tőlem jobbra bemondott gyalogsággal A járőrök visszajöttek és jelentették, hogy az ezred már nincs ott, csak orosz és 8-as huszár halottakat találtak.

Este volt s már a visszavonulást határoztam el, mikor egyszerre nagy hurrá-morajlással két oldalt és elölről jött az orosz támadás. Gyorsan az ellenség közé vágtunk minden kézigránátot és visszahúzódtunk. Szerencsére vak sötét volt, az orosz nem mert utánunk jönni, úgy, mint később megtudtam, az ezred után sem, mert félt, hogy nagyobb erők állnak vele szemben. Ennél a támadásnál csodálatosképpen csak egy emberem sebesült meg, az fogságba is jutott. Botorkáltam századommal lefelé és lehetett úgy hajnali 3 óra, mire a Borka völgyéig értem. Kis villanylámpával világítottam és az embereimet hangosan vezényeltem. Ez volt a szerencsénk, mert a Borka-völgyben saját ezredemnek előretolt járőrei voltak, akik csak a hangomról ismertek meg, amikor már éppen tüzelni készültek, azt hívén, hogy az oroszok nyomultak utánuk.

Ott találtam előőrsnél Lenk Dezső századost Návay főhadnaggyal, kik aztán elmondták nekem a délutáni támadás részleteit és a szomorú hírt, hogy szegény Korizmics is elesett. Ott temették el hegyoldalban, később aztán szegény hazakerült hazai földbe.

Embereim lassan szállingóztak, csak másnap reggel verődött össze a század. A támadás alatt Feldmeyer Géza orvosunk egy másik orvossal zuhogó esőben és gránátfűzben nagy önfeláldozással több mint 14 órán keresztül kezelték súlyos sebesültjeinket, akik közül sokat megmentettek így. El lehet képzelni, milyen súlyos volt a sebesültek hátraszállítása, mikor hordágyunk már nem volt.

Másnap elég szomorú napra ébredtünk, láttuk veszteségeinket és a gyönyörűen véghez vitt, de fölösleges támadás céltalanságát, amit ezredparancsnokunk előre jelzett. Kisült ugyanis, hogy a tőlünk balra és jobbra lévő csapatok a támadáshoz nem is csatlakoztak, hanem a Borka-völgy innenső oldalán maradtak, így az ezred egyedül támadta a Szteatui-hegyet, azt el is foglalta és aztán csak parancsra kellett visszavonulni.

A következő napokban kijött hozzánk a hadosztályparancsnok, Kopacsek altábornagy, nagyon megdicsért bennünket és nagyon védekezett az ellen, hogy ő lett volna az oka a támadás forszírozásának, mint mondta, felső parancsra kellett neki cselekedni. Kaptunk azután egy dicsérő okiratot, amely kiemelte az ezred magaviseletét. Ezt a dicsérő okiratot aztán rátűzhettük a fölöslegesen elesett bajtársaink sírjára.

Következő rész: „A magyar szellem és a magyar virtus mindvégig legfőbb jellemvonásunk maradt”

Összes rész: Forster Frigyes huszár ezredes visszaemlékezése

Szólj hozzá!

Címkék: huszár hősi halott kárpátok Forster Frigyes cs. és kir. 8. huszárezred állásharc cs. és kir. 4. huszárezred

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr1818318527

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása