Az első világháború hadieseményei Gyergyó vidékén 4/3. rész
A Székelyföld északi részén, a Gyergyói-medencében és környékén vívott harcokat bemutató sorozatunk mai részében az 1916. november 4–11. között a Tölgyesi-szoros birtoklásáért az osztrák–magyar és szövetséges német erők, valamint az orosz csapatok által vívott „tölgyesi csata” történetét ismertetjük.
Gyergyótölgyes és Gyergyóbékás környékén az orosz XXXVI. hadtest csapatai vonultak fel október utolsó napjaiban a román csapatok felváltására (orosz 9. hadsereg), amelyek kb. 30.000 főt számláltak. Emiatt november 3-án a cs. és kir. XXI. hadtest alárendeltségébe lépett, Rudolf Brudermann lovassági tábornok által vezetett lovashadtest részeit Borszékre helyezték át.
Adolf Rudolf Theodor Ritter von Brudermann
(forrás: Wikipédia)
Adolf Rudolf Theodor Ritter von Brudermann lovassági tábornok (Bécs, 1854 – Bécs, 1945). 1914-től lovashadosztály-parancsnok az orosz fronton. 1916 júniusától a Brudermann-lovashadtest parancsnoka az orosz, majd a román fronton. 1917. februártól a cs. és kir. hadsereg lovassági póttesteinek felügyelője Bécsben.
Az arcvonal az Égett-butka 1385 magaslattal átellenben a Korhány-feje tetőn 1154 (Capul Corhanei) fordult Keletnek a főúttól közvetlenül délre lévő magaslatokon, majd Gyergyótölgyes déli részén átvágva a Hegyes 1502 magaslattól délre lévő gerinceken fordult Délnek a Balázs-nyaka 1078 irányába. Ezért a Putna völgye kritikus pontnak számított. A lovas seregtest többek között lembergi és tarnowi lengyel-ukrán ulánus, bécsi osztrák dragonyos és magyar huszárezredekből állt (nagyváradi cs. és kir. 1., soproni cs. és kir. 9., székesfehérvári cs. és kir. 10. és budapesti cs. és kir. 13. huszárezredek, vagy részeik). A lovashadtest ütközetlétszáma 2950 lovast és 2160 gyalogost számlált. November elején a hadtest zöme Gyergyóremete és Vasláb között helyezkedett el.
1916. november 4-én az orosz 9. hadsereg a Keleti-Kárpátokban indított támadást a délen harcoló román hadseregek tehermentesítése érdekében. Az orosz tüzérség november 3-án kezdte meg a tüzelést Gyergyótölgyes irányából és az északabbra lévő hegyekből a 37. honvéd gyaloghadosztály állásaira. Az Égett-Butka 1385 magaslatot egész nap lőtték az orosz lövegek. Egy nappal később megindultak az orosz csapatok tömegtámadásai. A kritikus pillanatban Frigyes főherceg, tábornagy, a Monarchia haderejének főparancsnoka éppen Alfaluban tartózkodott, ahol bejelentette Lütgendorff altábornagynak, hogy az orosz támadás miatt bevetheti a két bajor gyaloghadosztályt.
A Tölgyesi-szorosban az orosz 3. (türkmenisztáni) hadosztály is támadott. A 37-es honvédek kénytelenek voltak ismételten kiüríteni az Égett-butkát is. A pozsonyi hadosztály tüzérsége, nyitrai és érsekújvári tüzérek, közelharcban verték vissza a támadó oroszokat. Nemcsak a könnyű ütegek, hanem a nehézütegek is kartácstűzzel védték meg állásaikat. A 37. honvéd gyaloghadosztály az Égett-butkától 2 km-re nyugati irányba, az 1350 m pontra vette vissza állásait. Száraz-völgytől északra az Égett-kő 1243 (Piatra Arsă) és a Kis-Széples 1308 (Țibleșul de Jos) magaslatokat veszítette el a 37. honvéd hadosztály alárendeltségében küzdő 14. honvéd gyalogezred. A nyitrai alakulat a Kis-Besztercén átkelve a Cifra-sarok 1307 (Țifrea) és a Borszék környéki magaslatokon vett fel új védőállást.
Az arcvonal a Tölgyesi-szorosban 1916–1917-ben
(Białoskurski Ödön: A m. kir. 37. honvéd tüzérdandár története 1914–1918. I. köt. A m. kir. 4. honvéd tábori ágyúsezred története című kötetben található vázlat alapján)
A 10. bajor gyaloghadosztály november 5-én, Ditrón és Orotván keresztül, felvonult a Nagyrez-tető 1367 (Rezu Mare) körüli hegyekre, hogy támadjon a Putna-völgy irányába. A hadosztály három gyalogezredből, tüzérsége pedig 9 ágyús és 3 tarackos ütegből állt. Az 1. hadseregparancsnokságnak az volt a nézete, hogy a fenyegető áttörést a Putna-völgye mentén megindított támadással kell ellensúlyoznia, mert itt erős tüzérséget lehet alkalmazni. Továbbá az innen megindított és északkeleti irányban vezetett támadás az ellenséget érzékenyen fogja érinteni, mert siker esetén a Tölgyes felé támadó orosz erők déli oldalát veszélyeztetheti.
Az irányt az is indokolta, hogy a Putna-völgytől nyugatra lévő Kerek-Butkáról 1312 (Bâtca Rotundă) az orosz csapatok a Korhány-feje 1154 magaslat irányába támadást indítottak a 37-esek állásai ellen. A cs. és kir. 72. gyaloghadosztály is nagy veszteséget szenvedett Békásban, a Zsedán-tetőt 1481 (Jidanul) elfoglalta az ellenség. A légi felderítés (Bandian altábornagy alárendeltségében egy repülőszázad tevékenykedett) további orosz erők beérkezéséről adott jelentést.
November 6-án a Brudermann-lovashadtest lovasszázadainak egy részét Bandian altábornagy parancsnoksága alá rendelték, hogy a cs. és kir. 72. hadosztály ellentámadást tudjon indítani a Putna völgyétől Dél-Keletre. A huszárcsapatok egyik parancsnoka Horthy István ezredes, Horthy Miklós későbbi kormányzó bátyja volt. November 6-ra a cs. és kir. 72. gyaloghadosztály Békás-szorostól délre lévő szárnya a Fekete-hegyre 1240 (Bâtca Neagră) vonult vissza a túlerő elől, ahol szívósan kitartott. A seregtest állásai e napon északról délre a következő magaslatokon húzódtak: Sólyom-patak – Sólyom-sarok 1329 – Juharos 1339 (Păltiniș) – Zsedán-feje 1415 (Capu Jidanului) – Lapos-tető 1437 – Bernát-tető 1439 - Fekete-hegy 1240 (Bâtca Neagră). A Fekete-hegytől délre hiányosan voltak megszállva a magaslatok a Gyimesek irányába, ahol a m. kir. 61. honvéd gyaloghadosztály harcolt.
Háber János altábornagy Borszékről irányította a 37. honvéd hadosztály harcait, mikor 1916. november 6-án vendégül látta Urmánczy Jeromos maroshévízi földbirtokost, miről a Székely Naplóban jelent meg később tudósítás: „Mi tovább hajtottunk Borszék felé és beértünk a faluba, közvetlen közelből hatalmas ágyúdörgést hallottunk. Egy parasztház háta mögül lőtték a tüzérek a tizenegy kilométerre lévő Korbuj hegyet, ahova a repülők jelentése szerint az oroszok muníciót szállítanak. A fürdőben a Kossuth-kútnál volt felállítva egy másik nehézüteg, amely szapora tűzzel árasztotta el az egyik hegycsúcsot. A fürdő-telepen elmentünk a bátyám villájába, s az oda beszállásolt Kappel tüzérszázadostól tudtuk meg, hogy egészen váratlanul egy leghevesebb ütközet színterén vagyunk. A különféle helyen felállított ágyúk szüntelenül dörögtek, jelentések érkeztek egymásután, a fürdőházat eddig soha nem látott telefondrót huzalok kötötték össze és itt volt alkalmam először és élvezettel látni egy ütközet nagyszerű technikai megszervezettségét. (…) Pár óra múlva a hadosztályparancsnok, akinek vendégei voltunk, a következőket mondotta: – Most vagy mi verjük meg az oroszokat, vagy ők minket, mert most jelentették telefonon, hogy a jobb szárnyon, Putnánál a Szabó-csoport előrenyomult, Bélbornál, a balszárnyon ellenben az oroszok nyomnak vissza bennünket.”
November 7-én Lütgendorff altábornagy, a cs. és kir. XXI. hadtest parancsnoka a Brudermann lovashadtest részeit a Gyilkos-tóhoz küldte, a szorongatott 72. hadosztály megsegítésére. A Magasbükk 1416 – Fügéstető 1479 – Vithavassarok 1444 – Lapos-feje 1420 magaslatokon 7-én estére kerültek állásba a huszárszázadok. Fontos tudni, hogy ekkor már a huszárok nem lovon harcoltak, hanem az első vonal előtt néhány km-re lóról szálltak és lovaikat hátrahagyva küzdöttek a gyalogsághoz hasonlóan. A ló egyre inkább a gyorsabb mozgást szolgálta csupán. A soproni cs. és kir. 9. huszárezred lovainak nagy részét Kilyénfalván helyezték el, később Ditróra és Várhegyre szállították át. Az utánpótlás szűkössége miatt a zab- és szénaadagot folyamatosan csökkentették.
A lovasság úgy a felderítésben, leplezésben, mint a harcban kiválóan szerepelt. Ez annak is volt köszönhető, hogy itt volt a legkevesebb újonc. Ezzel szemben a cs. és kir. 72. gyaloghadosztály vegyes alakulatainak átképzése és összeszoktatása az állandó felderítés, csatározások és nagyobb kölcsönös vállalkozások mellett, súlyos fizikai és idegmunkát rótt a parancsnokságra. Bandian altábornagy támadásnál az erőket radikálisan összefogta, a döntő helyen az utolsó puska, löveg, vagy lovas sem hiányozhatott.
E napon elesett a Korhány-feje 1154 magaslat Gyergyóhollótól délre, melynek 200 m széles kopár gerincét a nyitrai 14. honvéd gyalogezred (37. honvéd gyaloghadosztály) egy százada védte, Fejes Géza tartalékos főhadnagy parancsnoksága alatt, amiről így számolt be az ezredkrónika: „November hó 7-én 10 h-kor az ellenséges tüzérség ismét megkezdette a tüzelést, eleinte lassú zavaró tűzzel és így folytatta 12 h-ig. Eközben érkezett meg századom részére az étkezés, ami azonban kiosztható nem volt és lerakattam az ott készen álló edényekbe, a málhás állatokat pedig visszaküldöttem a völgybe. 12 h-kor mintegy pillanat alatt kőrepülés és füstben volt az egész hegy, megkezdődött — amire elő voltunk készülve — az orosz pergőtűz. Ez tartott szakadatlanul 16 h 30-ig, majd hirtelen beszüntetve, megindult ellenünk a gyalogság rohama. Pár pillanat és a kimerült maroknyi csapatommal védett területet az oroszok áttörték, az egész magaslatot, mint egy hangyaboly, elárasztva tömegeivel. Honvédeim és géppuskásaim — kik az utolsó pillanatig lőttek — nagyobbrészt lemészároltattak, igazi hősként magukat az utolsó leheletig védelmezve. Az oroszok állásaink elfoglalása után saját géppuskáinkat fordították ellenünk, a pár emberből álló megmenekült csoportocskámra. Mindezeket azonnal bejelentettem, mire egy önkéntes szakaszvezető parancsnoksága alatt 15 fő honvéd küldetett ki, hogy ezzel együttesen ellentámadást hajtsak végre és foglaljam az állást vissza. Természetesen erről szó sem lehetett, az önkéntes fejlövéssel azonnal elesett, az ellentámadás meg sem volt kezdhető. Az oroszok már alig 20—25 lépésnyire lehettek tőlünk, amidőn a visszavonulásra kaptam parancsot. Ezer veszedelmek között az egész századom és géppuskásokból megmaradt összesen 26 emberrel értem el a hátrább 2000 lépésre lévő Corbului gerincét és ott teljesen elcsigázva magunkat beástuk. (…) Ezen leírásommal tartozom az én volt századomhoz tartozott valamennyi hős bajtársamnak, bizonysága a Tölgyesi-szorosban lévő kopasz hegyeken és Hollósarka község temetőjében lévő keresztek, hirdetve az utókornak a tizennégyes ezred és annak legkisebb részeinél is meg volt példás szellemet.” Északabbra a 37-esek huszárcsapatokkal megerősített zászlóaljai a Nagy-Széples 1664 (Țibleșul Mare) irányából támadó orosz túlerő elől Bélbor irányába voltak kénytelenek visszavonulni. Északról, a Vámkút 1419 (Vamanul) magaslat irányából az orosz III. lovashadtest csapatai szintén vészesen közeledtek Bélbor felé, melyet este 21 órakor elfoglaltak. A Vámkút 1419 magaslattól északra már a cs. és kir. 7. hadsereg csapatai védekeztek. A pozsonyi honvéd hadosztály e napon 550 embert veszített.
A Cifra-sarok védelmi vonala 1916. november 8-án
(Németh Károly: A volt m. kir. nyitrai 14. honvéd gyalogezred története. II. kötetéből)
A Balázs-nyakán át szintén tekintélyes orosz erők támadtak a Putna-völgy irányába. A cs. és kir. 72. gyaloghadosztály alárendeltségében harcoló Szabó-csoport alosztályait a Juharos 1339 (Păltiniș) tetőn kivetették az orosz csapatok állásaikból, akik kénytelenek voltak visszavonulni a Somlyó-patak völgyébe, Hágótő falu felé. A Brudermann-lovashadtest alárendeltségébe tartozó huszárok – többek között a cs. és kir. 1. huszárezred – parancsba kapták a Vit-havas 1609 (Vithovoș) és mellékgerinceinek feltétlen megtartását.
A november 7-i harcokban sikerült úgy megállítani az orosz támadást, hogy a bajor tartalékcsapatok bevetésére végül nem lett szükség. Ezért november 8-án a cs. és kir. XXI. hadtest a bajor 10. gyaloghadosztályt egységesen vetette be a Tölgyesi-szorostól délre, mely támadását főiránnyal a Kerek-Butka 1312 irányába indította meg. Délutánra már a bajor hadosztály a Nagyrez-patak völgyében nyomult előre a Putna völgye felé. A támadást sikeresen támogatta a 37. tüzérdandár egy ütege a Nagy-Aszód 1333 tetőről.
November 8-án a 37. honvéd hadosztály Borszéktől keletre lévő csapatait a Cifra-sarok (Țifra) 1307 magaslaton és a Nagymezővész-tetőn 1377 (Bâtca Mezovești) érte súlyos támadás, azonban az állásokat sikerült megtartani. A Cifra-sarok 1307 magaslaton Salgó László zászlós, 14/I. zászlóalj szakaszparancsnoka, csupán 20 emberrel és egy géppuskával védekezett. A honvédek három óra leforgása alatt fejenként 600 töltényt lőttek ki a támadó oroszokra, majd visszavonultak a Nagymezővész-tetőre, amiről így számolt be az ezredtörténet: „A beosztott géppuska szinte önmagát múlta felül, gyors egymásután 7 1/2 heveder töltényt lőtt ki, maga előtt nagy pusztítást okozva, az ellenség hullái halomszámra hevertek előttünk. A félkörben elhelyezett Salgó szakaszt most az oroszok oldalból igyekeztek átkarolni és már annyira bekerítették, hogy a közlekedés csak hátrafelé volt lehetséges. A legénység elszántan tartott ki és szakadatlanul tüzelt mindaddig, míg az ellenség tömegrohamával a szakasz felét el nem vágta. Mindössze 9 ember maradt a parancsnok kezében, akiknek fő gondja a géppuska megmentésére irányult, ugyanis a géppuskához beosztott kezelő legénységet egyenként rángatták el a géppuska mellől a hason odacsúszó cserkeszek.”
Bányai Sándor, a 14. honvéd gyalogezred egészségügyi hadnagya, így emlékezett vissza a harcokra: „Az egész I. zászlóalj fáradt és kimerült! A hátrahagyott Salgó zászlóst pár emberével a Cifra-sarokról leverték már, most a Nagymezővész-tetőre vezető utat védi halált megvető bátorsággal, néhány honvédjével és egy géppuskával. Az orosz nyomás elől azonban kénytelen visszavonulni, hacsak nem akarja maroknyi csapatát és a géppuskáját biztos prédául elfogatni. 17 h-kor Jordánszky önkéntes jelenti, hogy már közel a muszka. Tényleg pár percre reá megindul már a tömegtámadás, mely részünkről elkeseredetten tartóztatik fel, a 3. század már-már inog, de nem szabad engedni, hiszen mögöttünk a Bükkhavas és a Borszéki völgy; ide még egyszer nem jöhet ellenség.
– „Kitartani fiaim!” buzdít Borza Béla százados, zászlóaljparancsnok, aki maga is törzsével közvetlenül a rajvonalban van. Tisztiszolgája mellette halálosan megsebesül. »Töltényt« a százados válasza. Csuvara géppuskái söprik az ellenség sorait, a Faragó század törhetetlen! Véresen omlik össze az ellenség sokszoros támadási kísérlete és 22 h-ig tart szakadatlanul a legvéresebb harcok egyike, amidőn végre belátta az ellenség, hogy a 14-es magyar honvéd nem érti a tréfát, ha a hazáról van szó. További támadást az oroszok beszüntették és 9-én este mi a völgyben táboroztunk már, az oroszok pedig régi állásaikba vonultak vissza.” Borza Béla százados tisztiszolgájának mindkét lábát leszakította a zászlóaljparancsnokság fenyőgallyakból összeállított sátrába becsapott gránát. A százados egyik kezében telefonkagylóval, másik kezében pisztolyával a menekülni készülő törzsbelieket fenyegette lelövéssel, hogy visszatartsa. A 14/II. zászlóalj, a Bélbortól nyugatra lévő magaslatokra vonult vissza. A veszteségek miatt csupán 250 puskával rendelkezett.
Általános helyzet 1916. november 8-án
(Lütgendorff Kázmér: Gyergyó felszabadítása 1916 őszén. A cs. és kir. XXI. hadtest felmentő hadműveletei. In.: Hadtörténelmi Közlemények, 46.)
A Borszéken lévő Háber János altábornagy, a 37-esek parancsnoka, sürgős segítséget kért a XXI. hadtest parancsnokától. Borszék elvesztése északról veszélyeztethette a bajor 10. hadosztály támadását. E napon délelőtt a bajor 8. tartalék gyaloghadosztály Zweibrücken-i 22. és Kaiserslautern-i 23. gyalogezredei és a 8. tartalék tüzérezred rakodott ki Maroshévízen. A XXI. hadtest szekereket, lovakat és málhásállatokat küldött a kirakodóállomásra, hogy elszállíthassák a felszerelést és egyéb málhát. A két bajor gyalogezred zászlóaljai azonnal Bélbor és Borszék irányába nyomultak előre.
November 9-én a bajor 10. gyaloghadosztály egyesülve a Békás-szoros felől támadó cs. és kir. 72. hadosztály csapataival, a Putna völgyét elérve, elfoglalta a Gyergyótölgyestől délre lévő Balázs-nyaka 1078 (Pasul-Balázs) hágót. A 72. hadosztály Szabó-csoportja visszafoglalta a Juharos 1339 magaslatot, a Balázs-nyaka hágótól délre. Délebbre a 72-esek kezébe került a Zsedán-feje 1415 (Capu Jidanului) magaslat is. Északon a bajor passau-i 16. gyalogezred visszafoglalta Bélbort, a falutól keletre lévő magaslatokra szorítva vissza az orosz csapatokat. A falutól délre a pozsonyi 13. honvéd gyalogezred támadott (37. hadosztály). A 14. honvéd gyalogezred visszafoglalta a Cifra-sarok 1307 magaslatot.
November 10-én a bajor 10. hadosztály a Hegyes-tető 1502 felé nyomult előre, de nem tudta elfoglalni a hegyes csúcsot, mely stratégiai pont volt Gyergyótölgyestől dél-keletre. Az orosz XXXVI. hadtest kénytelen volt elvonni erőket a veszélyeztetett területre. A Bélbort elfoglaló bajor csapatok az Isztina-kő 1449 (Piatra Lăptăriei) és a Kárlátó 1587 (Harlagia) magaslatokig hatoltak előre.
November 11-én a 37. honvéd hadosztály jobb szárnya előtt, a Báraszó völgyében is megkezdték az oroszok a visszavonulást észak felé. Ezért a pozsonyi seregtest előrenyomult és elérte Gyergyóhollót. Az ellenség az Égett-tetőn 1385 is elkezdte kiüríteni állásait, melyet a honvédek rohammal foglaltak vissza a nap folyamán.
(Białoskurski Ödön: A m. kir. 37. honvéd tüzérdandár története 1914–1918. I. köt. A m. kir. 4. honvéd tábori ágyúsezred története című kötetből)
A tetőn sikerült több géppuskát zsákmányolni. A 37-esek harcértéke a bajor csapatokhoz képest nemcsak a létszám miatt volt kisebb, hanem az egy hét óta tartó állandó mozgás és fedélnélküliség a novemberi hidegben kimerítette az embereket. Éjjelente még tábortüzeket sem rakhattak, hogy ne vegyék észre az oroszok az előnyomulás irányát. A tüzérség napi lövését 2000-ben maximálták, mivel a rossz állapotban lévő gyergyói vasútvonal elégtelen volt nagy mennyiségű tüzérségi lőszer szállításához. A magaslatokon elhelyezett lövegekhez utakat építettek vagy drótkötélpályán szállították fel a lőszert. Két lőszerraktárt hoztak létre Hollósarkán. Még így is sikerült pergőtüzet zúdítani az orosz állásokra a tartalékolt lőszer felhasználásával az Égett-butka 1385 visszafoglalásakor, amiről így számol be a 37. honvéd tüzérdandár krónikája: „déli 12 óráig belövés, délután 1-től 2-ig hatásos tűz, azután 2 óra 10 percig szünet, majd ezt követően 5 percig tartó megsemmisítő tűz. Ezután indult meg a gyalogsági támadás, mire a tüzérség 2 óra 18 percnyi kezdettel az ellenséges vonalak mögé északi és északkeleti irányban zárótüzet ad. […] Az 1385-ös a pergőtűz alatt úgy festett, mintha működésben lévő tűzhányó lett volna.” Az orosz csapatok vesztesége jelentős volt. A későbbiekben az Égett-Butkát védő honvéd gyalogság számára a legnagyobb veszélyt a Szitás-tetőn 1318 elhelyezett orosz tüzérség jelentette.
Estére a bajor 10. és a 37. honvéd gyaloghadosztály védelmi vonala délről-északra a következő magaslatokon állott: Balázs-nyaka 1078 – Hegyes-nyugat 1292 (Higheș) – Korhány-feje 1154 - Gyergyóholló 2 km észak 1164 – Égett-butka 1385 – Cifra-sarok 2 km dél-kelet1197 – Cifra-sarok 1307 – 791 (Száraz-völgy) – Kárlátó (Harlagia) dél-kelet 1548 – Ökörvész-tető (Smida Boului) 1260 – 1063 – Farkasok Lába (Piciorul Lupării) 1373 – Vámkút (Vamanul) 1419.
E napon az orosz csapatok visszaveréséért Károly főherceg személyesen gratulált a Cengellér-hágón Lütgendorff altábornagynak. A főherceg trónörökös október 13. óta volt az erdélyi hadszíntér arcvonalparancsnoka.
Károly főherceg, a későbbi osztrák császár és magyar király
(forrás: Wikipédia)
I. (IV.) Károly Ferenc József osztrák császár és magyar király (Persenbeug 1887 – Madeira 1922). 1916. március-július között az olasz hadszíntéren hadtestparancsnok, októberig a keleti hadszíntéren a 12. hadsereg parancsnoka altábornagyi rendfokozatban. 1916. október 13. és november 22. között a róla elnevezett arcvonal parancsnoka Erdélyben. Magyarország királyává 1916. december 30-án koronázták. 1918 novemberében lemondott az osztrák császári és a magyar királyi trónról, majd száműzetésbe vonult.
A Gyergyói-medence ezzel megszabadult az orosz XXXVI. hadtest nyomásától, melynek mindhárom gyaloghadosztálya tetemes veszteséget szenvedett a bajor ellentámadás következtében és Lütgendorff altábornagy sikeres vezetésének köszönhetően, aki nem fecsérelte el a tartalékokat a veszélyeztetett arcvonalszakaszokon, hanem egységesen vetette be a Putna völgyében és ezzel kis híján kettévágta a Békás- és Tölgyesi-szoros környékén harcoló orosz csapatok védelmi vonalát.
Az elkövetkező napokban a bajor 22. gyalogezred a Putna völgyében megpróbált előrenyomulni Gyergyótölgyes ellenség kezén maradt részének elfoglalására, azonban nem járt sikerrel. Így a település még hónapokig megosztott maradt a két fél között.
Sem az orosz, sem az osztrák–magyar hadtest nem rendelkezett további tartalékokkal ahhoz, hogy az elkövetkezendőkben nagyszabású hadműveletet indítson a gyergyói szorosokban. Ez alatt, november elején a német 9. hadsereg elfoglalta délen Olténiát, és december első napjaira a német és bolgár hadosztályok Bukarest előtt állottak. A főváros december 6-án került a központi hatalmak kezére. A román haderő maradványai Moldvába vonultak vissza.
A cikk első része: A román támadás
Második rész: Az osztrák–magyar ellentámadásAz utolsó rész jövő szerdán olvasható, tanulmány változata hamarosan elérhető lesz a Műhely rovatunkban.
