Nagykanizsai 20-as honvédek az Isonzónál – 3. rész

A Selo falu melletti 1917. szeptember 4-ei nagy veszteséggel járó sikertelen támadást követő nap újabb tragikus eseményeket hozott a zalai húszas honvédek számára. A heves olasz tüzérségi tűzben álló állásokból és a mögöttes területről nem sikerült hátra szállítani az előző napi harcok hősi halottjait. A terület tele volt a támadáshoz felhalmozott hadianyaggal. A Kipfel dolinát, a vonalaik mögötti legnagyobb és legfontosabb vezetési pontot sikerült az olaszoknak felgyújtaniuk. Itt működött az ezred védelmi szakaszának az első vonalában lévő zászlóalj parancsnoksága, ide települt egy százada, s az ezred segélyhelye is. A tűz a barakkok mellett átterjedt a dolinában található kavernára is. Elszabadultak az apokalipszis lovasai…

Az 1917. szeptember 4-én hajnalban történt sikertelen támadást követően a m. kir. nagykanizsai 20. honvéd gyalogezred mindhárom zászlóaljának a maradványai az ekkor első vonalat jelentő „K” vonalban és a közvetlenül mögötte található területen helyezkedtek el. Bugsch Aladár alezredes, az ezred parancsnoka már a délelőtti órákban megpróbálta az állásokban és a mögöttes területeken, különösen a dolinákban összetorlódott csapatok megmaradt állományát kivonni. Először az ezredtartalékot jelentő két század kivonását rendelte el. Az egyenkénti visszavonás során a hátrafelé emelkedő terepen a heves olasz tüzérségi és gyalogsági tűzben már az első félszázad olyan erős veszteségeket szenvedett, hogy az alezredes a további hátra mozgást leállította. Erre majd csak este, a sötétedéssel kerülhetett sor. A támadásban részt vett I. és III. zászlóalj maradéka – egy század kivételével – ezredtartalékba került és hátra vonult.

 A m. kir. nagykanizsai 20. honvéd gyalogezred védőszakasza (38k, 39k és 40k) Selo előtt 1917 szeptemberének elején. A dolinák és kavernák mellett vörösesbarnával az azokban elhelyezhető létszámot jelölték. A számokból látható, hogy a Kipfel dolina és az itteni kaverna 304 fős befogadó képessége volt a legnagyobb a közelben találhatók közül
(HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, II. 336. M. kir. 82. honvéd gyalogdandár iratai, 4. doboz)

Az állásokban csak a II. zászlóalj négy százada és a III. zászlóalj egy százada maradt. A védőszakasz parancsnokságát Csanády Alajos alezredes, a II. zászlóalj parancsnoka vette át, aki a harcálláspontját a Kipfel dolina parancsnoki kavernájában rendezte be. Ide települt a 7. század parancsnoksága is, míg a kaverna másik ágában helyezték el a század legénységét.

A dolina a nevét valószínűleg az alakjáról kaphatta, hisz az leginkább egy nyugat felé görbülő kiflire hasonlít. A német Kipfel, azaz kifli szóból eredhet az elnevezése.

 Kutatócsoportunk (balról jobbra: Stencinger Norbert, Pintér Tamás, Rózsafi János és Juhász Balázs) a Kipfel dolina előtt 2023. július 15-én
(Fotó: Juhász Balázs)

A Hadtörténelmi Levéltárban az ezred iratanyagában fennmaradt zászlóaljaktól érkezett távmondatok felvevő könyve. Ebben megtalálható Csanády alezredes 20. honvéd gyalogezred parancsnokság részére 1917. szeptember 5-én éjfélkor leadott jelentése, amit a parancsnokságon szeptember 6-án hajnali 2 óra 40 perckor rögzítettek. Ebből tudhatjuk meg a legrészletesebb és leghitelesebben a Kipfel dolinánál történteket, amelyeknek az alezredes is az átélője volt.

A zászlóaljparancsnok jelentése szerint 1917. szeptember 5-én délelőtt 9 óra 20 perckor a Kipfel dolina környéke erős ellenséges tüzérségi tűz alá került, amelyben gyújtó gránátok is voltak. Ezek hatására „a dolinába[n] lévő faanyag tüzet fogott, majd egy robbanó anyagok és kézi gránátok közé történt becsapódás s ezután a robbanások után az egész dolina lángba borult. A tűz a kaverna farészeit elkapta az ellenséges tüzérség pedig bámulatos precizitással gyújtó gránát pergőtűzzel zárta a kaverna mindkét kijáratát.”

 A Kipfel dolinában a kaverna két bejárata előtt 2023. március 25-én. A dél felőli (a képen a közelebbi) a legénységi, a túlsó a parancsnoki (tiszti) kaverna bejárat és ág volt
(Fotó: Rózsafi János)

A tűz kitörésekor a kavernában tartózkodott a II. zászlóalj törzse és a 7. század teljes legénysége. A zászlóaljtörzs 1917. szeptember 2-ai, a harcok kezdete előtti harcoló létszáma 3 tiszt, a 7. századé 3 tiszt és 157 fő legénységi állomány volt. A szeptember 4-ei támadásban az alakulat nem vett részt, viszont tartalékként az állásokba vonták előre és beérkezése közben már keletkezhettek veszteségei, azonban így is közel 150 katona biztosan tartózkodott a kavernában a tűz kitörésekor.

A kavernában tartózkodók reakciójáról így folytatódik a zászlóaljparancsnok jelentése: „a tűz elfojtására való lokalizálása lehetetlen volt, a bent lévők átrohanással próbáltak menekülni, az ottveszettek száma még nem tudható, mert a kaverna még tűzben áll.” A zászlóalj törzse és a 7. század tiszti személyzete szerencsésen kimenekült, s az északi szomszédos Spreng dolinába és az ottani kavernába menekült át. A tiszti és a legénységi felszerelés, valamint a zászlóalj iratanyaga a tűz martalékává vált.

 A Kipfel dolinában található kaverna parancsnoki (tiszti) ágának a bejárata kintről 2023. március 25-én
(Fotó: Pintér Tamás)

A kaverna a jelentés készítésekor már több mint 14 órája égett, s az oltása még mindig lehetetlen volt. Így írt erről Csanády alezredes: „A kaverna előre láthatólag csak napok múlva lesz használható mindezekről személyesen is meggyőződtem, amennyiben magam is a tűzből menekültem, a kaverna állapotát állandóan figyeltetem.”

 A Kipfel dolinában található kaverna parancsnoki (tiszti) ága belülről 2023. július 15-én
(Fotó: Juhász Balázs)

A kavernában tartózkodó legénység sorsa nem volt olyan szerencsés, mint a tisztjeiké. Az említett ezred távmondati felvevő könyvben fennmaradt Csanády alezredes egy másik, korábbi jelentése is, amit 1917. szeptember 5-én éjfél után 40 perccel rögzítettek. Ebben a II. zászlóalj harcoló létszámáról adott jelentést, ahol a 7. század egészét (!) veszteségként említi, „mert a meglévő 20–30 ember harcképtelen”. A veszteségi adat valószínűleg eltúlzott, mert ez akár 100–120 ember hiányát, ad abszurdum tűzhalálát is jelenthetné. A későbbi hivatalos iratokban ennél jóval kevesebb szerepel. Bugsch alezredes a korábbi részben többször idézett ezrednaplóban 18 fő haláláról ír: „Megállapítás szerint 18 ember lelte bent a halálát.” Mi történt a század többi tagjával? A halottak és a harcképtelenek száma együttesen is maximum 48 fő. Ha a Csanády alezredes egész századot veszteségként leíró adatát elfogadjuk, akkor közel 100 fő sorsa tisztázatlan. Elképzelhető persze, hogy ők is sikeresen kimenekültek, csak erről a zászlóaljparancsnok nem tudott a jelentése írásakor és a későbbiekben megkerültek.

1917. szeptember 6-án 10 óra 15 perckor az ezred távmondati felvevő könyve tartalmazza dr. Nagy Miklós főorvos, az ezred orvosfőnöke veszteségi jelentését, amely az előző napi veszteségi adatokat tartalmazza. A jelentésben a legénységi állomány esetén 4 beteg, 42 sebesült és 29 fő halott veszteség szerepel. Mivel ekkor már csak a II. zászlóalj volt állásban az adatok alapvetően az ő veszteségeiket jelenthetik. Nem tudni, hogy a halottak között ott vannak-e már a kavernatűz áldozatai is. Mivel a jelentés közel 10 órával a zászlóaljparancsnoké után íródott, már elképzelhető, hogy időközben ellenőrzésre és pontosításra kerülhetett a létszámhelyzet, de mivel a kaverna még mindig égett, így az ellenkezője is.

 A Kipfel dolinában található kaverna legénységi ága belülről 2023. március 25-én. A kavernában a tűz nyomai ma is felfedezhetők.
(Fotó: Pintér Tamás)

 Tűz következtében felrobbant lövedékek darabjai a Kipfel dolinában található kaverna legénységi ágában
(Fotó: Pintér Tamás)

A későbbiekben az ezrednaplóban is szereplő 18 fős veszteségi adat vált elfogadottá, az 1931-ben megjelent nyomtatott ezredtörténet is ezt örökítette meg. A kötet szerzője, az ezredparancsnok Bugsch Aladár kendőzetlen őszinteséggel írta le a tűz következtében meghalt legénység tragikus sorsát: „Sajnos 18 ember lelte bent halálát; a szellőztetőkön át akartak menekülni, de ott megfulladtak, A kívülről küldött segítség a dolinát nem tudta megközelíteni, mert az olaszok állandóan lőtték, azonkívül a tűz miatt sem lehetett a kavernához jutni.”

 A Kipfel dolina a háttérben, a kaverna beomlott szellőztetője az előtérben 2023. július 15-én
(Fotó: Pintér Tamás)

A kavernatűzben meghaltak pontos számát és az áldozatok nevét, adatait a veszteségi nyilvántartások hiányosságai miatt utólag sajnos lehetetlen ellenőrizni. Az elektronikusan is elérhető adatbázisokban a 18 fő sem beazonosítható.

Egy katona esetében azonban biztosan sikerült igazolnunk, hogy a Kipfel kavernában vesztette az életét. A Zala vármegyei Szentkozmadombján 1877-ben született Káli Kálmán népfelkelőről van szó. Dédunokája, dr. Káli Csaba levéltári források alapján kikutatta és részletesen megírta a családja történetét, ebben Káli Kálmán életét is bemutatva. A Kipfel kaverna 2023. március 25-ei megtalálásáról a közöségi oldalamon megosztott rövid híradásomat olvasva azonnal levelet írt a számomra: „a családi legendárium annyit őrzött meg a haláláról, hogy egy épületbe szorultak, amit az olaszok felgyújtottak. Azt hiszem ma az Ön bejegyzésének hála összeállt a kép. Ezek alapján szinte biztos, hogy dédnagyapám is egyike volt azoknak, akik abban a bizonyos kavernában haltak meg.” Az ekkor már a 41. életévében járó, 1910-ben Gutorföldén letelepedett asztalos mester 5 kiskorú félárva gyermeket hagyott hátra özvegy feleségére. Neve a gutorföldei hősi emlékművön is olvasható.

 Az 1941-ben állított, Vörös János szobrászművész által tervezett gutorföldei hősi emlékmű, amelynek márványtábláján Káli Kálmán neve is olvasható
(Forrás: http://fotoport.hu/hng/zala/gutorfolde-hosi-emlekmu.htm)

A Kipfel dolinában 1917. szeptember 5-én kitört tűzben nem csak a kavernában tartózkodók váltak a tűz áldozatává. A dolinában barakkok is álltak, s itt működött a 20-as honvéd gyalogezred elsősegélyhelye is. Az előző napi harcok során elesettek, s az időközben a segélyhelyen hősi halált haltak maradványait is itt őrizték, akiket még nem tudtak hátra szállítani. Egy személy esetében bizonyíthatóan tudjuk, hogy itt égtek el a maradványai, ami alapján feltételezhető, hogy az más esetekben is történhetett így.

Bertalan László hadnagy, a 11. század 21 éves szakaszparancsnoka az előző napi támadás során szenvedett hősi halált. Halála körülményeinek a tisztázására később vizsgálat indult. 1917. szeptember 11-én Kárpáthi Imre főhadnagy, a század újonnan kinevezett parancsnoka tanúként kihallgatta Horváth Sándor tizedest és Szuhopa Mihály honvédet, s jegyzőkönyvet vett fel a nyilatkozatukról. Horváth Sándor arra a kérdésre, hogy látta-e mikor és milyen körülmények között állt be Bartalan László halála a következő nyilatkozatot tette: „1917. szeptember 4-ei támadás alkalmával délelőtt 8–9 óra között egy ellenséges golyó által fején találva holtan összeesett.” A nyilatkozatot a katonatársa is szóban megerősítette, majd tanúk jelenlétében aláírta, és azt a századparancsnoka, valamint Csorba István százados, a III. zászlóalj parancsnoka is aláírta, majd felterjesztette az ezredparancsnokság részére. A fiatal hadnagy holttestének a sorsáról a kihallgatás során nem kérdezték meg a tanúkat. „Pro domo”, azaz belső feljegyzésként rákerült viszont az iratra, hogy „Dr. Perényi n[ép]f[elkelő] főorvos látta a holttestet.” Bugsch alezredes nem elégedett meg a felettébb hiányos vizsgálati jegyzőkönyvvel, s az odavetett megjegyzéssel, ezért szeptember 17-én visszaírt a zászlóalj parancsnokságnak: „Perényi főorvostól nevezett h[ad[na]gy halála körülményeiről, esetleges holtteste hollétéről jelentés követelendő be.” Dr. Perényi Ernő főorvos, a III. zászlóalj orvosfőnöke még aznap két jelentést is készített ugyanazzal a tartalommal: „Jelentem, hogy Bertalan László 11. sz[ázadbeli] t[artalékos] hadnagy 1917. szept. 4-i ütközet alkalmával esett el. Hullája az éj folyamán a Kipfel kavernához hozatott, ahol 5-én, a kiütött tűz következtében elégett.”

 Dr. Perényi Ernő főorvos, a m. kir. nagykanizsai 20. honvéd gyalogezred III. zászlóalja orvosfőnökének a jelentése Bertalan László holtestéről Csorba István százados, a III. zászlóalj parancsnoka részére
(Forrás: HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, II. 597. M. kir. 20. honvéd gyalogezred iratai, 15. doboz, kt.430/1917.)

Amennyiben a III. zászlóalj orvosfőnökének a jelentését hitelesnek fogadjuk el, akkor megengedhető az a feltételezés, hogy ha egy minden tekintetben nagyobb figyelemben részesített tiszt holtestét nem sikerült a dolinából a harci helyzet miatt hátra szállítani, s tisztességgel eltemetni, amire minden esetben megvolt az alakulatoknál a törekvés, akkor nagy valószínűséggel a legénységi állományúakét sem, vagyis más elesettek éjszaka során beszállított, illetve a segélyhelyen közben elhunytak holtestjei is lehettek a dolinában, s ugyanarra a tragikus sorsra juthattak, mint a szerencsétlen sorsú Bertalan Lászlóé. Ezekről nem keletkezett dokumentum, s így nem vált nyilvánvalóvá, ahogy ennek a tényét a fiatal hadnagy esetén is kegyeleti okokból elhallgatták az érdeklődők és a család előtt, ahogy ezt az ezred iratanyagában megőrződött iratokban láthatjuk.

 Bertalan László néptanító civilruhás portréja
(Tóthné Bertalan Mária és testvérei, Bertalan János és Péter, a hajdúböszörményi Bertalan László oldalági leszármazottjainak a jóvoltából)

A m. kir. debreceni 3. honvéd gyalogezredtől 1917. július 6-án egy 3-as honvéd pótszázaddal a kombinált XXVIII. menetzászlóaljjal a nagykanizsai 20-as honvédekhez vezényelt tartalékos hadnagy sorsa iránt 1917. szeptember 20-án kelt megkeresésben Debrecenből a Katona Otthonból érdeklődtek. Ebből tudjuk, hogy az utolsó levelét 1917. szeptember 3-án írta. A támadás és a halála előtti nap.

 Debrecenből a Katona Otthon 1917. szeptember 20-án kelt megkeresése Bertalan László tartalékos hadnagy sorsával kapcsolatban
(Forrás: HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, II. 597. M. kir. 20. honvéd gyalogezred iratai, 15. doboz, kt.430/1917.)

Az ezredparancsnokság által a Katona Otthon parancsnokságának 1917. szeptember 29-én írt válaszlevél fogalmazványa megtalálható az ezred iratanyagában. Ebben értesítik a Katona Otthont, hogy Bertalan László „f. hó 4-én a Stara Lokván (Selo mellett) az ezred dicsőséges harcaiban a Királyért és a Hazáért hősi halált halt. Holtteste a harcviszonyok miatt nem volt behozható.” Erről a debreceni 3. honvéd pótzászlóljat is értesítették a hozzátartozóival történő hivatalos közlés végett. Egyúttal a hozzátartozóknak egy részvéttáviratot is küldtek a pótzászlóaljon keresztül. Ennek az 1917. szeptember 18-ai datálású fogalmazványa szintén megőrződött az ezred iratanyagában: „Szomorú kötelességet teljesítek, midőn nagyságodat értesítem, hogy kedves bajtársunk, Bertalan László hadnagy az ezred dicsőséges harcaiban hősies önfeláldozással küzdve f. hó 4-én a Stara Lokván (Selo mellett) Királyért és Hazáért hősi halált halt. Bajtársainak példaképe, alantasainak szeretett parancsnoka, - a kötelességtudásban, lelkesedésben, vitézségben buzdító mintaképe volt. Emlékét a 20. honvéd gyalogezred kegyelettel őrzi. Holtteste ott pihen az ellenséges állásokban, ahová szakaszával dicső példát nyújtva, rohamot intézve behatolt. Kiválóan bátor magatartásáért nagyobb kitüntetésre hoztam javaslatba. A magam és az ezred tisztikara nevében mélyen átérzett, őszinte részvétemet jelentve, fogadja kérem mély tiszteletemet és igaz nagyrabecsülésem nyilvánítását.”

 Bertalan László zászlósként készült portréja
(Tóthné Bertalan Mária és testvérei, Bertalan János és Péter, a hajdúböszörményi Bertalan László oldalági leszármazottjainak a jóvoltából)

Bugsch alezredes teljesítette a hozzátartozóknak tett ígéretét, ugyanis 1917. szeptember 16-án Bertalan Lászlót felterjesztette a Katonai Érdemkereszt III. Osztálya hadidíszítménnyel és kardokkal kitüntetésre. A bécsi Hadilevéltárban fellelhető kitüntetési javaslat fegyvertény leírásában az szerepelt, hogy 1917. szeptember 4-én a Selo elleni támadás során hidegvérű bátorsággal vezette szakaszát az ellenséges tüzérségi és gyalogsági tűzzel szemben, amely során hősi halált halt. A kitüntetési felterjesztés minden érintett parancsnok által jóváhagyásra került, s azt Bertalan László posztumusz megkapta. A kitüntetés 1917. november 20-án kelt hivatalos iratát megküldtek a szülei részére és azt a Bartalan család Hajdúböszörményben napjainkban is őrzi.

 Bertalan Lászlót hadnagy Katonai Érdemkereszt III. Osztálya hadidíszítménnyel és kardokkal kitüntetésének az 1917. november 20-án kelt okirata
(Tóthné Bertalan Mária és testvérei, Bertalan János és Péter, a hajdúböszörményi Bertalan László oldalági leszármazottjainak a jóvoltából. Fotó: Juhász Balázs)

A 21 éves korában elesett Bertalan László és szintén az első világháborúban hősi halált halt testvére, Bertalan Márton emlékét a szülei és testvérei, s azok leszármazottjai a későbbiekben is megőrizték. A családi síremléken mindkettőjük neve szerepel.

 Bertalan László hadnagy neve a Bertalan család síremlékén Hajdúböszörményben a Nyugati temetőben
(Fotó: Juhász Balázs)

A Kipfel kaverna még 1917. szeptember 6-án is egész nap égett. A tűzeset hatására a 41. honvéd gyaloghadosztály parancsnoksága is komolyabban foglalkozni kezdett a repülőgépekről ledobott gyújtó dobozok és tüzérség által kilőtt gyújtóaknák kérdésével. Még égett a dolina, amikor 1917. szeptember 5-én na.404/1917. számmal kiadott rendelkezések megszülettek, igaz, hogy ezek még csak a repülőkről ledobott eszközökről szóltak: „Egyes repülő elhárító ütegek jelentése szerint az ellenséges repülők újabban szálló-ernyővel ellátott dobozokat hajítanak le, melyek gázokat tartalmaznak és egyes helyeken tüzeket okoztak. Ezen dobozok nem gáz, hanem inkább gyújtó-dobozoknak bizonyultak. A nyugati harctéren is előfordultak ily esetek, miközben a kiáramló gáztól egyesek halálukat lelték. Közelebbi vizsgálatnál kitűnt, hogy ezen dobozok két rekeszből állanak, melyek chemiai alkatrészeket tartalmaznak; a robbanáskor keletkező chemiai vegyület tüzet okoz. Az alsó rekeszben levő gáz mérges s előfordulhat oly eset, hogy a robbanáskor csak ez a rekesz szakad szét és a mérges gáz kiáramlik. Ily talált dobozok a hadosztály parancsnokságnak beküldendők.”

Három nappal később, a hadosztály 1917. szeptember 8-án kelt na.404/1917. számon az olasz gyújtóbombákról a csapatok részére adott leírása már kimondottan a Kipfel dolinánál történt esetre is hivatkozva született és az előző leírással szemben más a szükséges védőintézkedésekről is rendelkezett: „Egy ddr. parság az olasz gyújtóaknákról az alábbi leírást adja: Égési idő 10–15 perc. Az elégésnél sűrű fehér füst képződik, melyben fekete füstfoszlányok szállnak fel. A képződő füst a kilátást bár akadályozza, de mert melegebb a levegőnél, gyorsan száll fel. A füst a légzőszervekre nincs káros behatással. Minden a gyújtóakna becsapódási helyéhez közelben lévő gyúlékony anyag tüzet fog. A gyújtóakna tompa dörrenéssel robban, azután nagy lángot vet fel, mi mellett sziszegés hallható. A gyújtóakna a csapatra fokozott erkölcsi benyomást gyakorol. Mivel a saját védőszakasz ellen is alkalmaztak az olaszok gyújtógránátokat és az állásunk mögötti dolinákban több tüzet is okoztak /:Kipfel dolina, Korite tábor:/ felhívom a sz összes parancsnok figyelmét, hogy a lakott dolinákban /:kavernákkal bíró dolinák:/ legnagyobb rendet és tisztaságot tartsanak. Hulladék anyag, valamint egyéb felszerelés, lőszer stb. anyag feltétlenül védett helyen raktároltassék, illetőleg mielőbb visszaszállíttassék. A kavernák bejáratainál alkalmazott faburkolás vagy eltávolítandó vagy egy vastag kőréteggel burkolandó.”

A zalai 20-as honvédek mindezekkel a gyújtószerkezetekkel már az első vonalban egy ideig nem találkozhattak, mert a 41. honvéd gyaloghadosztály Op.2291/1917. számú intézkedésével a m. kir. dési 32. gyalogezred kapott parancsot az 1917. szeptember 6-ról 7-re virradó éjjel történő felváltásukra. A szétzilált, megfogyatkozott ezred Volcji Gradba vonult, ahol rendeznie kellett a kötelékeit és be kellett sorolni a menetszázadokat, hogy az alakulat újra bevethető legyen.

Az ezred hivatalos veszteségi adatai a 11. isonzói csata idején 1917. augusztus 28. és szeptember 7. között Selónál: halott 3 fő tiszt és 94 fő legénységi állományú katona; sebesült 24 tiszt, 633 legénységi; beteg 3 tiszt 107 legénységi; eltűnt 112 fő legénységi. Mind összesen: 976 fő.

A 20-as honvédek selói napjai a 11. isonzói csata legvéresebb fejezetei közé tartoztak, amikor viszonylag rövid idő alatt, kis területen, óriási veszteségekkel járó harcokat vívott az ezred, az 1917-es évre jellemző anyagcsaták modern technikai eszközei által kiváltott apokaliptikus körülmények között, amilyenek a Kipfel dolinánál és kavernánál is lejátszódtak.

 Helbing Ferenc (Érsekújvár, 1870—Budapest, 1958): Az apokalipszis lovasai (1916 körül)
(Forrás: https://pinteraukcioshaz.hu)

Kérjük a kedves olvasót, hogy ha a fenti írásban említett személyekről, helyszínekről, történetekről bármilyen írásos vagy tárgyi családi emlékkel rendelkezik, akkor keresse meg a szerkesztőségünket.

Felhasznált irodalom:

Balla Tibor: A magyar királyi 41. honvéd hadosztály a 10. isonzói csatában (1917. május 12.–június 6.). Hadtudományi Szemle. 2017. évi 3. szám. 119–128. oldal.

Balla Tibor: A Nagy Háború osztrák–magyar tábornokai. Tábornagyok, vezérezredesek, gyalogsági és lovassági tábornokok, táborszernagyok. Argumentum. Budapest, 2010.

Doromby József – Reé László (szerk.): A magyar gyalogság. A magyar gyalogos katona története. Reé László Könyvkiadó- és Terjesztővállalat, Budapest, 1940.

Herczegh Géza: A m. kir. veszprémi 31. honvéd gyalogezred, a 31. 46. és a 79. honvéd menet zászlóaljak, valamint a 31/I. népfölkelő zászlóalj története. Sárik Gyula és Géza Könyvnyomdai Műintézete, Cegléd, 1936.

Kajon Árpád–Suslik Ádám: A Monarchia katonája. Schamschula Rezső tábornok élete. Magyar Napló. Budapest, 2019.

Káli Csaba: Juhász, asztalos, földművelő. A gutorföldei Káli család története a 18–20. században. Pannon Tükör. 2022. évi 5. szám. 90–110. oldal.

Ligeti Dávid: Az anyagháború vége a Karszton – A 11. isonzói csata. Hadtudományi Szemle. 2017. évi 4. szám. 142–147. oldal.

Österreich–Ungarns Letzter Krieg 1914–1918. Herausgegeben vom Österreichischen Bundesministerium Für Landesverteidigung und vom Kriegsarchiv. Sechster Band. Das Kriegsjahr 1917. Verlag Der Militärwissenschaftlichen Mitteilungen, Wien, 1936.

Szabó László: Doberdo, Isonzo, Tirol. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980.

Szepessy-Bugsch Aladár összeáll.: A m. kir. nagykanizsai 20-ik Báró Szurmay Sándor honvéd gyalogezred története a világháborúban. II. kötet. Vitéz Tóth Alajos Könyvnyomdai Műintézete, Sopron, 1931.

Levéltári források:

HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, II. 187. M. kir. 41. honvéd gyaloghadosztály iratai

HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, II. 336. M. kir. 82. honvéd gyalogdandár iratai

HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, II. 597. M. kir. 20. honvéd gyalogezred iratai