Perczel Armand története

2023.03.23. 07:00 :: KarikaTímea

Perczel Mór unokái a Nagy Háborúban 2/2. rész

A bonyhádi Perczel család a XIX–XX. században generációkon keresztül kiemelkedő jelentőségű katonákat adott Magyarországnak. Az első világháborúban a család huszonnégy tagja teljesített katonai szolgálatot, köztük Perczel József altábornagy négy fia is. Perczel Mór 1848-as tábornok gyermekének, Perczel József altábornagynak elévülhetetlen érdemei voltak a kiegyezést követően a honvédhuszárság szervezésében és fejlesztésében. Huszártisztként szolgáló fiai közül három Nagy Háború alatti történetét már korábban bemutattam. Jelen írásomból Perczel Armand és családja kalandos és sok szempontból szomorúan tipikus XX. századi magyar élettörténetét ismerhetjük meg.

A kutatásaim középpontjában álló, méltatlanul elfeledett katonatiszt, bonyhádi Perczel Armand 1876. szeptember 15-én született Ógyallán.

 

Akadémistaként, a Ludovika Akadémia egyenruhájában Akadémistaként, a Ludovika Akadémia egyenruhájában
(forrás: MNL Tolna Vármegyei Levéltára)

Tiszti személyügyi anyaga szerint a Ludovika Akadémia elvégzése után, 1895-ben – két idősebb fivéréhez hasonlóan – az édesapja vezénylete alatt álló pápai huszárezredhez került hadapród tiszthelyettesként, ahonnét a következő évben – az akkor már hadnagyi rangban szolgáló Mór bátyjával együtt – a varasdi m. kir. 10. honvéd huszárezredhez osztották be, s ott november 1-vel hadnaggyá nevezték ki. 1898-ban a szegedi 3. huszárezred II. osztályához irányították, ugyanitt két évvel később főhadnagyi kinevezést nyert. 1897–1903. között Pécsen és Szegeden honvéd lovasdandár iskolát, Tullinban lovas távíró iskolát, Budapesten honvéd felsőbb tiszti tanfolyamot, Bécsben hadiiskolát végzett.

Minősítése szerint a „magas, nyúlánk termetű, erős, egészséges, minden fáradalmak elviselésére úgy békében mint háborúban alkalmas” fiatal tiszt vezérkari szolgálatra jelesen alkalmas. Feljegyezték még róla, hogy jó úszó, vívó és tornász, valamint igen jó bajtárs, feljebbvalók iránt nyílt, előzékeny, alárendeltekkel szemben határozott, jóindulatú, művelt társaságokban forog, különös előszeretettel a tiszti társaság iránt. Nem meglepő hát, hogy 1904-ben a vezérkarhoz került szolgálati alkalmazásba, a honvédelmi minisztérium XIX. majd I. ügyosztályához.

 

A szegedi honvéd huszárezred fiatal főhadnagyaként A szegedi honvéd huszárezred fiatal főhadnagyaként
(forrás: MNL Tolna Vármegyei Levéltára)

1905-ben a 4. honvéd lovas dandárparancsnokságtól a 2. honvéd lovas dandárhoz osztották be. Az ugyanezen évbeli minősítésében a következők olvashatók róla: „Szilárd jellemű, komoly kedélyű, nyugodt véralkatú igen jó szellemi képességgel és felfogással. Igen szorgalmas és megbízható és igen lelkiismeretes. A honvédelmi minisztériumban mint fogalmazó igen jól megfelelt. Az idei előzetes lovas összpontosításnál a gyakorlatvezetőségnél, az őszi fegyvergyakorlaton a lovas hadosztályparacsnokságnál mint vezérkari tiszt volt alkalmazva és ott mint kiválóan szorgalmas, feltétlen megbízható gyors munkás kitűnően megfelelt. Mint dandár vezérkari tiszt kiválóan jól megfelel. Szakaszt minden körülmények közt biztosan vezet. Felderítő szolgálatban mint igen ügyes és leleményes hírszerző járőrparancsnoknak bizonyult. Jó és bátor lovas, kielégítő lóismeretekkel. 2 saját lova van.”

1907-ben II. osztályú századosi rangot kapott és áthelyezték a váci 6. honvéd huszárezredhez. 1908. szeptember 1-jével tanári minőségben a honvéd központi lovasiskolához vezényelték. 1912. augusztus 15-én kitűnő szolgálatainak elismeréséül Signum Laudis kitüntetésben részesült, majd szeptember 1-vel áthelyezték a marosvásárhelyi m. kir. 9. honvéd huszárezredhez.

 

A marosvásárhelyi huszárlaktanya korabeli képeslapon A marosvásárhelyi huszárlaktanya korabeli képeslapon
(forrás: https://kepeslapok.wordpress.com/2011/03/20/marosvasarhely/#jp-carousel-7675)

Marosvásárhelyi szolgálati éveinek elején Perczel – aki gyermekkorától kezdve gyakran agarászott édesapjával – rendszeres résztvevője volt az Erdélyrészi Falka Vadász-Társulat által rendezett zsuki falkavadászatoknak. Érdekes adalék a „boldog békeidőkből” a huszártiszt élettörténetéhez, hogy amikor 1913 nyarán ekvitációból tartott vissza ezredéhez néhány társával, Perczel Armandot a csucsai kastélyban szállásolták el a tulajdonos, Boncza Miklós engedélyével. A hűvös és távolságtartó kapitány iránt a házigazda lánya, a fiatal Boncza Berta erősen érdeklődni kezdett, amely érzés még a százados távozása után egy ideig megmaradt a lányban, s néhány levelet is váltottak. Perczel a távozásakor Noki nevű foxi kutyáját a – később Ady Endre Csinszka néven elhíresült szerelmeként ismertté vált – lánynak ajándékozta. A következő nyár már másféle kalandokat hozott hősünknek. Kitört a háború.

A marosvásárhelyi m. kir. 9. honvéd huszárezred hadba vonulásakor Perczel Armand százados az 1. osztály 2. századának parancsnoka volt. Ezredének háborús történetét elsősorban a vitéz Deseő Lajos nyugalmazott tábornok által szerkesztett, Erdélyi ezredek a világháborúban című könyv segítségével vázolom fel.

A marosvásárhelyi 9. honvéd huszárezred a kassai 24. honvéd lovasdandár kötelékébe beosztva került az orosz hadszíntérre. A Luck felé távfelderítésre rendelt lovasdandár 1914 augusztus 15-én, Stojanowtól északra lépte át az orosz határt, s még aznap át is estek a tűzkeresztségen, méghozzá a háború egyik legbátrabb és legsikeresebb lovasrohamával. (Armand öccse, Miklós két nappal később esett el egy másik emlékezetes lovasrohamban, az ominózus gorodokiban.) Augusztus 21-én visszarendelték a lovasdandárt, amely augusztus 24-től a 11. honvéd lovashadosztály kötelékébe került. A marosvásárhelyi huszárezred a háború végéig ennek kötelékében maradt.

A lovashadosztály augusztus 24-én, a Lemberg körüli harcokban, a Lany Polszkie-re előrenyomult tüzérséget és gyalogságot rohamozta meg. A támadás nagy véráldozatot követelt, Perczel Armand élete is veszélybe került a csatatéren. A következő leírás ugyan név szerint nem említi, viszont megemlékezik az életét megmentő tisztiszolgájáról: „A roham alatt a székely huszár parancsnokához való ragaszkodásának szép példáját adta Mátéfi Zsigmond huszár, aki önfeláldozó magatartásával és rettenthetetlen személyes bátorságával kétszer mentette meg az ellenségtől szorongatott parancsnoka életét, miközben maga két súlyos sebet is kapott. Mátéfi huszár ugyanis látva parancsnoka veszélyes helyzetét, hozzáugratott és súlyos kardvágásokkal részben levágta, részben megfutamította a parancsnokát elfogni akaró oroszokat. Hősi fegyvertényéért az arany vitézségi éremmel tüntették ki.” Hálás parancsnoka aggódott is az ifjú huszárért, így saját maga és édesapja, Perczel József altábornagy is levélben tudakozódott hogylétéről a Székely Napló címoldalon hozott cikkeinek tanúsága szerint. Mátéfi Zsigmond a leveleket a székelyudvarhelyi tartalékkórházban vette kézhez.

 

A Mátéfi Zsigmondhoz írt levelekről szóló tudósítások

A Mátéfi Zsigmondhoz írt levelekről szóló tudósítások A Mátéfi Zsigmondhoz írt levelekről szóló tudósítások
(forrás: a Délmagyarország c. lap 1914. október 31-i száma és a Székely Napló c. újság 1914. december 6-i száma – ADT)

Vitézségben parancsnoka sem maradhatott el szeretett tisztiszolgájától, hiszen a király 1914. október 28-án az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartása elismeréséül legfelsőbb dicsérő elismerésben és a bronz katonai érdemérem a katonai érdemkereszt szalagján kitüntetésben részesítette Perczel Armand századost.

Az alakulat története az 1914. évi őszi hadjáratból a következőkben különösen a Visztula nyugati partján és a Rudki környékén folytatott harcokat, valamint a Jurkownál és Tymowánál folytatott ütközeteket emeli ki. Az utóbbiaknál a jelentős ellenséges erők lekötése eredményeként a marosvásárhelyi huszárok is lényegesen hozzájárultak a limanowai csata kedvező kimeneteléhez.

 

Perczel Armand által 1914 októberében az északi harctéren használt térképek a jelzéseivel

Perczel Armand által 1914 októberében az északi harctéren használt térképek a jelzéseivel

Perczel Armand által 1914 októberében az északi harctéren használt térképek a jelzéseivel Perczel Armand által 1914 októberében az északi harctéren használt térképek a jelzéseivel
(Az eredeti térképek tulajdonosa: Takács Gergely)

A karácsony Harklowa-nál és Wojbowa-nál, az új esztendő Banica környékén hozott véres csatákat a 9-es huszároknak. A ló nélkül maradt katonákat gyalogos osztagokba vonták össze, s lövészszázadokhoz osztották be. Perczel itt is kitüntethette magát a harcokban: az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartása elismeréséül 1915 márciusában elnyerte a hadidíszítményes 3. osztályú katonai érdemkeresztet. Az oroszokkal vívott téli, fagyos csaták után a húsvéti kárpáti csata alatt még mindig helyhez kötötten harcoltak a huszárok. A gorlicei áttörést követően a 9. honvéd huszárezred a 11. lovashadosztály kötelékében, május 11-ig állandó harcok között nyomult a San folyó felé. Később, a Przemyśl visszafoglalásáért vívott harcokban a hadosztály lövészosztálya is részt vett, közöttük a 9. huszárezred lövészszázada is. Augusztusban a Pripjaty-mocsarakban nyomultak előre. A hónap végi harcok leírásakor „Percel” néven ugyan, de Perczel Armandot is megemlítik: „Augusztus 29-én már fent északon Chobowieczy-nél harcolt az ezred, majd Dyvinen át az Oriechowskij-csatornáig Lelikow-ra irányították. A csatorna túlsó partját az oroszok igen szívósan védelmezték. Éjjel Percel százados az ezred két századával átkelt a csatornán és hajnalban elfoglalta az oroszoktól a csatorna-átkelést uraló magaslatokat.” Valószínűleg ennek a haditénynek is köszönhető, hogy a király 1915. október 28-án kelt legfelsőbb elhatározásával az ellenség előtti különösen érdemteljes szolgálatainak és vitéz magatartásának elismeréséül soron kívül őrnaggyá léptette elő Perczel századost.

A gorlicei áttörés után kifulladt támadást követően mindkét harcoló fél védelemre rendezkedett be, a 11. lovashadosztály a Pripjaty-mocsarak területére jutott. A területet Bene János a Nyíregyházi huszárok az I. világháborúban – Állásharcok 1915–1916-ban című munkájában hadműveletekre alkalmatlan, mintegy 100.000 négyzetkilométeres erdős-mocsaras területként írja le, amit számtalan, kisebb-nagyobb méretű tó borított, melyek közül a nagyobbakat csak a fagy beállta után lehetett bejárni. A nehéz terepen azonban a harci tevékenység erősen csökkent, volt idő lakályos, fűthető cölöpházak egész telepének kiépítésére, amelyben az élet lassabban, kényelmesebben folyt. Itt követi nyomon Bene János naplóíró hősét, a kassai 5. honvéd huszárezredbe tartozó nyíregyházi huszár főhadnagyot, Máriássy Lászlót, akinek 1915. november 26. – 1916. március 2. közötti bejegyzéseiben Perczel Armand őrnagy többször is említésre kerül.

Máriássy 1915. november 27-én vonult be a Perczel által vezényelt lövészosztályhoz, ahol az őrnagy a 4. század vezetésével bízta meg őt. Előző napi bejegyzésében megjegyezte, hogy Perczelt ideges, túl szigorú tisztként írták le neki, ám ő épp a szigorú elöljárókat becsüli. Azt látja, hogy az őrnagy állandóan talpon van, s jelen van minden munkánál. A valóban kissé ideges és szigorú Perczel ugyanakkor egyre többször dicséri Máriássy főhadnagyot és századát, s mindenben támogatja őket. A két tiszt között kölcsönös megbecsülésen alapuló, jó viszony alakult ki. Amikor 1916 januárjának végén híre jön, hogy Perczelt századaival a 11. lovashadosztály lövészosztálya parancsnokságának helyt adó Kremenuha magaslatra vezénylik, mindketten többször is sajnálatukat fejezik ki amiatt, hogy útjaik elválnak. Máriássy január 27-én a következőket írja: „Perczel nem szívesen megy el, szeretett volna egy harcot velünk végigcsinálni, hogy felterjeszthetett volna. Nem is eljárás ez, amit vele csináltak. Ő ugyan nem mondja, de látszik, hogy bántja a dolog. Mikor itt még nem volt semmi, az állások még ki sem voltak jelölve, mikor egy héten belül négy törzstiszt rázta le nyakáról a kellemetlen lövészosztály parancsnokságot, Perczel őrnagy azt elvállalta és fáradságot nem ismerve mintaszerű, erős állásokat építtetett a semmiből. Magának engedett a legkevesebb pihenőt, mert mindenütt ott volt, minden az ő vezetése mellett készült. Most aztán munkája gyümölcsébe, a teljesen kész erős állásokba másokat ültetnek be.”

Február 11-én a huszárfőhadnagy búcsúebédet adott felettese tiszteletére. Aznapi bejegyzésében újra megjegyzi: „Most már véglegesen elváltunk Perczel Armandtól, akit igazán szívből sajnálok, mert ilyen úri gondolkozású embert, aki amellett talpig katona is, nagyon ritkán találni.” Február 17-én még közös fényképet készítenek Máriássy fényképezőgépével, azután több találkozást már nem jegyez fel a főhadnagy.

 

Középen, köpenyben Perczel Armand, mögötte Máriássy László 5-ös honvédhuszár főhadnagy. Valószínűsíthető, hogy éppen ez az a közös kép, amelyet Máriássy a naplójában említ Középen, köpenyben Perczel Armand, mögötte Máriássy László 5-ös honvédhuszár főhadnagy. Valószínűsíthető, hogy éppen ez az a közös kép, amelyet Máriássy a naplójában említ
(A fényképet Bene János, a nyíregyházi Jósa András Múzeum nyugalmazott igazgatója bocsátotta rendelkezésemre.)

Természetesen nem kedvelte mindenki a sokat követelő Perczelt. Az alatta szolgáló Ehrlich Géza főhadnagy kimondottan utálta. Amikor felettese esti pezsgőzés közben találta őket és emiatt nemtetszését fejezte ki, „minden mulatság elrontójának” írta le, aki „közundornak örvend”. Perczelt többször is „Ármányos” gúnynéven említi feljegyzéseiben. A teljes képhez azért az is hozzátartozik, hogy Ehrlich akkoriban nem volt a fegyelmezett tiszt mintapéldánya, emlékirataiban ő maga is feljegyzi, mintegy hencegve, hogy a Perczel őrnagy által kiadott parancsokat bizonyos esetekben nem teljesítette, mivel rangjához méltatlannak ítélte azokat.

Perczel Armand tiszti karakterét, bátorságát és példamutatását reálisan Máriássy László jóvoltából ismerhetjük meg, aki 1915. december 7-én a következőket jegyezte fel naplójába: „Perczel Armand ma nyíltan kimondta, hogy ez a legderekabb század. Négy ízben is gratulált, hogy milyen szépen megy nálam minden. Szóval nagy dicséretben volt részünk, ami bizony jól is esett. Ha megvan az elismerése, az ember szívesen tesz meg minden megtehetőt. A ma kapott tűznek, még az elismerésnél is jobban örülök. Tábori őrseim külső drótja előtt jártam Perczellel, amikor a muszka egy össztüzet adott le ránk. Bumm! jött a második össztűz is és utána élénk egyes tűz. Jobbra, balra, közvetlen közelben cipegtek a golyók. Tábori őrsöm állásába ment és rögtön válaszolt. Perczel Armand csak állt tovább, fedetlenül, a drót előtt, a lövések irányába nézve. Ha ő nem fedi magát, akkor én sem fedem. Ott állottam mellette és azt tárgyaltuk honnan lő a muszka? Nagyon jó hatással volt ez a legénységre, akik az árokból nézték, mit csinálnak parancsnokaik. Az ilyesmi imponál nekik, ha látják, hogy nem ijedünk meg egypár golyótól. Vagy 5 percig vártunk, azután besétáltunk a legénység közé a tüzelőállásba. Azért örülök ennek az esetnek, mert a tűztől bizony már elszoktam, ez pedig visszaadta régi érzésemet. Persze az első percben, mikor jobbról, balról cipegtek a golyók, kellemetlen érzés volt fedetlenül állni, de hamarosan belejöttem a megszokott érzésbe. Jó volt ez kóstolónak, most már jöhet akármi.”

Katonai erényeit felettesei is látták, hiszen nemsoká újra kitüntették. Az ellenséggel szemben tanúsított vitéz és eredményes magatartása elismeréséül Perczel őrnagy, mint honvéd lovas lövészosztály parancsnok, a Vaskorona-rend 3. osztályát a hadiékítménnyel nyerte el 1916 májusában.

A 11. lovashadosztály ezután a galuziai védelmi állások kiépítésében és védelmében vett részt. Az 1916. június 4-én megindult Bruszilov-offenzíva során az oroszok Kowel felé irányuló áttörését akadályozta a hadosztály, óriási véráldozatok árán. Július 6-án – a lengyel csapatok visszavonulásának következtében – a hadosztály jobb szárnya védtelen maradt és három irányú harcot vívott az orosz sereggel. A jobb szárnyon küzdő 5-ös és 9-es huszárokat az ellenség bekerítette és fogságba ejtette. Perczel Armand azok közé tartozott, akiknek sikerült elkerülni a fogságot. Július 16-án osztályparancsnokká nevezték ki. Pár nappal később, július 23–30. között a 11. lovashadosztályt, pontosabban annak maradékát, vasúton Erdélybe szállították.

A harcoló állományának háromnegyedét elveszített hadosztályt újjászervezésre Marosvásárhely és Szászrégen környékére helyezték, ahol az az Erdély védelmére szervezett, alakulófélben lévő 1. hadsereg tartaléka lett. Perczel, mint osztályparancsnok rendszeres szemléket tartott. A századával Udvarhelyszéken elszállásolt Bánhegyesi Imre őrmester a következőket jegyezte fel erről emlékirataiban: „Mint az a honvédségnél szokás, mindjárt hozzáfogtunk a nagy tisztogatáshoz, a gyakorlatozás is minden napos volt és ez nagyon szükséges is volt, mert a legénység nagyon hiányosan volt kiképezve. Perczel Armand őrnagy úr osztályparancsnokunk nagy katona, mindent szigorú pontossággal követel, naponta kijött századunkat megnézni és mindannyiszor megelégedetten távozott tőlünk, persze kifogásolni valót bőven talált.” Az újjászervezett 11. lovashadosztály ezredei egy lovas- és egy lövészosztályból alakultak, s számukra Vrf. Tamaului és Gora Negrinél a Bistrica-folyómenti határszakaszt jelölték ki biztosításra, amelyet az 1916. augusztus 27-i román támadás másnapján el is foglaltak. Az ezred egészen október végéig több győztes ütközetet vívott itt a románokkal. Perczel az október 16–17-i, agasui ütközetben a hadosztályparancsnokságtól kapott két fontos feladatot is teljesített. A felderítetlen északi területekre küldték két huszárszázad, két gyalog- és egy lövészszázad, valamint egy távbeszélő osztag élén az ellenség megtévesztésére azzal a feladattal, hogy a szembenálló féllel elhitesse, ott erősebb hadművelet várható. A parancs szerinti másik feladata az volt, hogy a VI. és XXI. hadtest között, a Gyimesi-szoros és a Határkő közötti terepen összeköttetést létesítsen. Mindkét küldetést sikerrel teljesítette. Ez a tény valószínűleg hozzájárulhatott ahhoz, hogy 1917 februárjában az ellenség előtt teljesített kitűnő szolgálatai elismeréséül újólag elnyerte a Signum Laudist, márciusban pedig a porosz királyi 2. osztályú Vaskeresztet.

 

Vázlat az agasui ütközetről Vázlat az agasui ütközetről
(forrás: Knauz Ferenc: Az oldal- és hátbatámadások az erkölcsi erők szempontjából. Magyar Katonai Közlöny, 1925. 1-2. füzet, 407. o.)

Novembertől a lovas-hadosztály csapatait Kirlibabától délkeletre, az Aranyos Bistricától északra rendelték, s közel másfélezer méteres hegyeken rendezkedtek be védelemre. A hátaslovaiktól újfent megfosztott 9-es huszárok a hadosztály balszárnyán az 1350 méteres Fruntea-hegy északi lejtőjét szállták meg.

Az alakulattörténet a következőkben a Kerenszkij-offenzíva visszaverése utáni általános támadás kapcsán említ harcokat, mégpedig azt, hogy a székely huszárok 1917. július 27-én az oroszok egymás mögött kiépített három védelmi vonalát foglalták el óriási rohammal. Perczel őrnagy októberben az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartása elismeréséül megkapta a 3. osztályú katonai érdemkeresztet másodszor a hadidíszítménnyel, 1917. november 1-i ranggal pedig alezredessé nevezték ki a lovasságnál. A 11. honvéd lovashadosztályt december 26. és január 10. között kivonták az arcvonalából és Mardzsina védőkörletébe helyezték. 1918 áprilisában a pótszázad Medgyesen állomásozott, parancsnoka Perczel Armand volt, ahogy az Ehrlich Géza főhadnagy visszaemlékezéséből kiderül.

 

Perczel Armand őrnagy, valószínűleg 1917-ben Perczel Armand őrnagy, valószínűleg 1917-ben
(Az eredeti fotó tulajdonosa Szűr Zoltánné)

A hadosztályt május elején az olasz hadszíntérre szállították, a 9. honvéd huszárezredet Godega községben szállásolták el. Részt vettek a Piave partján emelkedő Montello hegyért 1918. június 15–22. között vívott véres küzdelmekben, majd pihenőre mentek. A marosvásárhelyi 9. honvéd huszárezred tisztiállományáról 1918 augusztusában tett jelentés szerint bonyhádi Perczel Armand 1914. augusztus 9. – 1917. június 4-ig, továbbá 1917. július 18. – december 17-ig volt harctéren, akkori beosztásáról pedig azt jegyezték fel, hogy 1918 februárjától a 4. honvéd gyalogezrednél a 9. honvéd pótszázad parancsnoka.

Az 1917 decemberi hátországba vonulás oka minden bizonnyal az volt, hogy az alezredessé frissen kinevezett Perczel megnősült. Kolozsváron, 1917. december 29-én vezette oltár elé Toldalagi Ilona grófnőt, gróf Toldalagi László koronkai nagybirtokos és báró Zeyk Erzsébet lányát. A vőlegény tanúja sógora, Medve Zoltán Krassó-Szörény vármegye nyugalmazott főispánja, a menyasszonyé pedig gróf Bethlen István országgyűlési képviselő, későbbi miniszterelnök voltak. A következő évben megszületett Perczelék első gyermeke Miklós, még Kolozsváron. Erzsébet 1920-ban, József pedig 1922-ben már Budapesten látta meg a napvilágot.

A marosvásárhelyi 9. honvéd huszárezred állományához tartoztak egyébként tartalékosként az ifjú ara fivérei, gróf Toldalagi László főhadnagy és gróf Toldalagi József zászlós is, így könnyen lehet, hogy az ifjú pár ismeretsége az ő közreműködésükkel jött létre.

 

Toldalagi Ilona grófnő Toldalagi Ilona grófnő
(forrás: MNL Tolna Vármegyei Levéltára)

A 9-es huszárok 1918 szeptemberben a Fontigo és Bosco közötti arcvonalban a jobboldali védelmi szakaszt vették át, októberben pedig a Rolle-n majd a Farra de Soligon a hadosztály tartalékába kerültek. Az olaszok október 26–27-i piavei átkelése után az ezred állandó harcban visszavonulva kikerült az ellenség gyűrűjéből és fegyelmezetten Körmendre menetelt, majd november 19-én Nagycsákányon két vonatra szállt és leszerelési állomására, Marosvásárhelyre ért november 23-án és 24-én. Az ezred parancsnokságát november 24-én Perczel Armand alezredes, pótszázad parancsnok vette át.

1918. december elején, a szerveződő Székely Hadosztály mellett szintén újjászervezték az 1. székely huszárezredet, amelybe a 9. honvéd huszárezred egy részét is beosztották. Az ezred akkor önálló csapategységként Szamosújváron, a 38. hadosztály parancsnoksága alatt határvédő készültségben állt, s teljes egészében 1919 tavaszán, Székelyhídon sorolt be a Székely Hadosztályba. December második felében, mielőtt a román csapatok megszállták volna Szamosújvárt, az ott állomásozó 9-es huszárok részben vonaton, részben pedig lovon, kocsin és gyalog elhagyták a várost. Az ezred gyülekezési helyeként Debrecent jelölték ki. A Kolozsvár felé menő vonathoz csatolt négy vagon egyikében utazott Perczel alezredes is, aki Ehrlich feljegyzése szerint Budapestre ment tovább.

 

Perczel Armand és Toldalagi Ilona gyermekei: József, Erzsébet és Miklós 1932-ben Perczel Armand és Toldalagi Ilona gyermekei: József, Erzsébet és Miklós 1932-ben
(Az eredeti fotó Perczel István tulajdona)

A háború utáni zavaros időszaktól Perczel Armand alezredes pályáját mindössze a Rendeleti Közlöny és a sajtóforrások alapján már nehezebb lenne nyomon követni, ám szerencsére tiszti személyügyi anyagában található több, a törzsanyagtól elkülönülő feljegyzés. Ezek egyike szerint a Nemzeti Hadsereg megalakulásától 4 éven át (1924 májusáig) a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztályának vezetője volt. 1919-ben igazoltnak minősítették, 1920-ban pedig, 1919. szeptember 1-i ranggal ezredessé léptették elő és kinevezték a lovassághoz a 9. volt honvéd huszárezrednél. 1921. november 1-vel nyugállományba helyezték a trianoni békeszerződés értelmében. 1921. második felében belépett a Turáni Társaságba, amelynek társasági eseményein is részt vett. Az egyik erről szóló híradásban, 1922 októberében mint miniszteri tanácsost említik.

Még ezredesként, amikor a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztályának vezetője volt, Helbing Ferenc képzőművésztől címlapokat és illusztrációkat rendelt hazafias szövegű füzetekhez, valamint egy két méter nagyságú festményt Gorodoki huszárroham címmel, amely előbb a Honvédelmi Minisztériumba, utóbb a Ludovika Akadémiára került. A Gorodoki huszárroham című festmény a második világháború alatt megsemmisült. A mű megrendelésével Perczel Armand nyilvánvalóan a Gorodoknál hősi halált halt Miklós öccse emléke előtt is tisztelegni kívánt. Első szülött fia is a Miklós nevet kapta.

Egyik alapító tagja volt az 1924 szeptemberben megalakult Országos Magyar Hadimuzeum Egyesületnek. Perczel Armandot 1924 májusától kinevezték Budapest városparancsnokává – a posztot 1926. januárig töltötte be. Ebbéli tisztségében többek között ő fogadta a báró Kövess Hermann tábornagy testét szállító hajót és vette át a tábornagy koporsóját a Duna-parton, valamint ő képviselte a Kormányzót a főváros első hősi emlékművének felavatásán, Rákospalotán is. 1925. január 1-én 2. ranggal tábornoki rendfokozatot nyert, 1926-ban pedig Horthy Miklós kormányzó a Magyar érdemrend középkeresztjét zöld szalaggal adományozta számára. 1927. július 1-vel helyezték nyugállományba, aminek – saját bevallása szerint – az volt az oka, hogy nem értett egyet az akkori kormányzat politikájával.

 

Tudósítás a marosvásárhelyi huszárok ezrednapjáról Tudósítás a marosvásárhelyi huszárok ezrednapjáról
(forrás: Budapesti Hírlap 1927. december 10-i száma – ADT)

Nyugalomba vonulása után is aktív életet élt, nem szakadt el egykori alakulatától sem. A marosvásárhelyi 9. honvéd huszárezred tisztikara időközönként ezrednapot tartott, amelynek Perczel Armand is résztvevője volt. Az 1927. december 10-én tartott ezrednapon Perczel tábornok beszámolt az előző év történéseiről és az általa írt ezredtörténet első fejezetét is felolvasta. A felavatásának 40. évfordulóját ünneplő ludovikás évfolyam képviseletében a Ludovika Akadémia ellenforradalmi vértanúinak emlékművénél Perczel Armand mondott beszédet, és ő helyezte el az 1895-ös évfolyam koszorúját is.

 

Perczel Armand beszédet mond a Ludovika Akadémia ellenforradalmi emlékművénél Perczel Armand beszédet mond a Ludovika Akadémia ellenforradalmi emlékművénél
(forrás: Ludovikás Levente 1935, 74. o.)

A harmincas évektől egyre több időt töltött vidéken, mivel a nyugalmazott tábornok a gazdálkodásban találta meg új életcélját A harmincas évek közepén a Veszprém vármegyei Balatonfőkajáron vásároltak birtokot, amelyet – Perczel István szóbeli közlése szerint – a feleség örökségét képező, Erdélyben lévő ingatlanok eladásából fedeztek. Toldalagi Ilona két Zeyk-ági elsőfokú unokatestvérével, herceg Odescalchi Károllyal és Fornet Béláné Zeyk Erzsébettel közösen is vásároltak földeket, melyek 1934-ben kerültek telekkönyvezésre.

A nyugalmazott tábornok ezután gazdálkodással foglalkozott, de fenntartotta a fővárosi, Logodi utca 5/7. alatti lakásukat is. A második világháborút nagyrészt balatonfőkajári házukban vészelték át, amikor a front elérte a falut, akkor a Pápa közelében lévő Vanyolára menekültek. (A vanyolai szőlőhegyen még Perczel József vásárolt szőlőbirtokot és egy vadászházat, tőle örökölték meg gyermekei, de a háború végén nem a vadászházban, hanem vanyolai ismerőseiknél laktak a faluban.) Perczel Armand növénytermesztésen kívül sertéstenyésztéssel is foglalkozott, 1944 végén – ekkor még Balatonfőkajáron tartózkodtak – teherautóval küldött élelmiszert Budapestre, ott élő rokonainak. Perczel István szóbeli közlése szerint nagybátyja sertéshúst, zsírt lisztet és egyebeket küldött német katonák közvetítésével a rokonságnak. (A németek a „rakomány” felét kérték ezért cserébe, a másik felét pontosan leszállították.)

 

Perczel Armand balatonfőkajári háza 2016-ban Perczel Armand balatonfőkajári háza 2016-ban
(A szerző felvétele)

A háború alatt elveszítették mindkét fiukat. Az idősebb fiú, a repülős önkéntes Miklós 1943-ban öngyilkos lett. Perczel István visszaemlékezése szerint feltehetően sógora, Odescalchi Miklós hatására állt önkéntesnek a repülősökhöz, ahol rosszul viselte a kiképzést és társai vagy felettesei ugratásait, ezért vetett véget életének.

Öccsét, a huszárönkéntes Józsefet nyilasok lőtték le 1944-ben, amikor a fiatal egyetemista, aki szakaszvezetőként szolgált, civilek védelmére kelt. Perczel József a Magyar-Olasz Bank vezérigazgatója, adamóczi Ambró István lányának udvarolt. Az ő otthonukban, Budapesten, a Mártonhegyi út 36. szám alatt tartózkodott éppen, amikor nyilasok törtek be a villába. Perczel István visszaemlékezése szerint (ő fogadta az unokatestvére halálesetéről szóló telefonhívást otthonukban, mivel Perczel Armandék akkor balatonfőkajári birtokukon tartózkodtak) a nyilasok állítólag zsidók után kutatva törtek be a villába, ahol azonnal lelőtték az ajtót nyitó angol nevelőnőt, majd a fegyvere után kapó (egyébként civilben lévő) Perczel Józsefet is. Később elnézést kértek Perczel Armandtól a túlkapás miatt.

Lányuk, Perczel Erzsébet 1941. október 31-én ment férjhez herceg Odescalchi Miklóshoz, akinek bravúrjaival és botrányaival is tele volt a korabeli sajtó. A tartalékos repülőhadnagyi rangban szolgált szerémi herceg 1944. június 10-én megkísérelt gépével Olaszország angol-amerikai megszállás alatt álló részére repülni, egyes vélemények szerint azért, hogy különbékéről tárgyaljon velük Horthy kormányzó nevében. A herceget még aznap elfogták és letartóztatta a Gestapo. Később átadták a nyilasoknak, akik Sopronkőhidán, 1945. január 21-én hűtlenség vádjával elítélték és kivégezték. Június 10-én feleségét, Perczel Erzsébetet is elfogták és előbb Budapesten, majd Bécsben tartották fogva. 1945. január 17-én aztán őt is Sopronkőhidára szállították és átadták a nyilasoknak. A férje kivégzése előtti napon szabadon engedték. A „felszabadulás” és az új rend nem kedvezett a fiatal özvegynek, 1948-ban elhagyta az országot, előbb Ausztriába, majd Új-Zélandra ment és talált otthonra. Soha többé nem tért haza. Aucklandben telepedett le és ott élt – Elisabeth Odescalchi néven – halálig. Többé nem ment férjhez, gyermeke sem született. 2007. december 13-án hunyt el.

A háború után Perczel Armand feleségével, anyósával és húgával.végleg Balatonfőkajáron telepedett le, ahol egy ideig még gazdálkodásból élt. 1945-ben, amikor a nagybirtokrendszer megszűntetéséről szóló 1945. évi VI. tc. értelmében a nyugalmazott vezérőrnagyot földbirtokainak 100 hold feletti részétől megfosztották, a 600/1945. M. E. 15. §-a alapján (ti. mentesül az igénybevétel alól 300 kat. holdig, aki a nemzeti ellenállásban és a németellenes szabadságharcban kimagasló érdemeket szerzett) fellebbezéssel élt a Nemzetgyűlés politikai bizottsága felé, amelyben leírta, hogy politikai okokból helyezték nyugállományba, mivel bírálta az akkori kormányt. Megemlíti még indokként azt is, hogy egyik fiát és vejét is nyilasok ölték meg illetve végezték ki. Érveit figyelmen kívül hagyva néhány éven belül szinte minden földbirtokától megfosztotta az új rendszer.

1956. március 21-én hunyt el Balatonfőkajáron. Ott is temették el, ám sírhelyét az 1980-as években eladták, síremlékét eltávolították. Özvegye 1978-ban hunyt el, egyetlen lánya külföldön élt, nem volt, aki megváltsa sírhelyét. Valószínűleg ugyanoda temették el az 1952-ben elhunyt Perczel Margitot, s talán anyósát, az 1959-ben elhunyt gróf Toldalagi Lászlónét is.

 

A kép előterében Perczel Armand egykori sírjának helye látható a balatonfőkajári temető római katolikus részén, 2016-ban A kép előterében Perczel Armand egykori sírjának helye látható a balatonfőkajári temető római katolikus részén, 2016-ban
(A szerző felvétele)

Kutatásaimhoz nyújtott önzetlen segítségükért köszönet illeti Perczel István urat (Perczel Olivér tábornok fiát), Rózsafi Jánost, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány kutatóját, Pintér Gyuláné vanyolai helytörténeti kutatót, Szűr Zoltánnét a tulajdonában lévő, Perczelektől származó dokumentumok másolataiért, Takács Gergelyt, a tulajdonában lévő térképek digitalizálásának lehetővé tételéért, Asztalos Zoltán segédlevéltárost, az MNL Tolna Vármegyei Levéltárának munkatársát, valamint Pintér Tamást, a Nagy Háború Blog alapító-szerkesztőjét és Kajon Árpádot, a blog állandó szerzőjét a Perczel Armandról készült fotográfiák beazonosításában nyújtott segítségükért.

A történet előző része itt érhető el: Perczel Mór, Olivér és Miklós története

Szólj hozzá!

Címkék: ludovika akadémia Balatonfőkajár Perczel Mór Perczel Armand marosvásárhelyi 9. honvéd huszárezred

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr6218078254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása