Zordon (Zubora) István története
2022 tavaszán látogatást tettem Szombathelyen Hideg Istvánnál, akinek impozáns gyűjteménye van a cs. és kir. haditengerészet emlékeiből. Barátom elbüszkélkedett legújabb szerzeményével: a néhány fotóból álló hagyaték egy személy pályafutását kísérte végig. Az első felvétel még a Monarchia idején készült, egy matrózruhás fiatalembert ábrázolt. A többi képen szintén ő volt látható, már altiszti egyenruhában, míg az utolsó portrén már a m. kir. Folyamőrség uniformisában örökítették meg. Név sajnos nem szerepelt a fotókon, így a támpontot az azonosításhoz a kitüntetései és vitézi jelvénye jelentették.
Kitüntetéssorából kiolvasható volt, hogy már a Nagy Háború kitörése előtt is katonai szolgálatot teljesített, mivel viselte az 1908-as Jubileumi Keresztet, illetve az 1912/13-as Emlékkeresztet. A világháború folyamán hadiszolgálatot teljesített, méghozzá igen eredményesen: ezt az I. osztályú Ezüst Vitézségi Érem és a Károly Csapatkereszt bizonyította. A belföldi elismerések mellett egy bolgár kitüntetést is kapott, a Katonai Érdemrend (За военна заслуга) VI. osztályát. A képen a Vitézi Rend jelvényének részlete is kivehető volt. Az egyenruháján viselt jelzésből kiderült még, hogy a haditengerészet gépészeti szakágához tartozott.
Az azonosítás reményében felütöttem az 1938-ban kiadott Vitézek Albumát. Tudtam, hogy viszonylag kevés haditengerész rendelkezett a rendtagsághoz kívánt kitüntetésekkel, így volt remény arra, hogy megtalálom az illetőt a kötetben. A keresés szerencsére eredményt hozott: az adattár 399. oldalán bukkantam rá vitéz Zordon István I. osztályú folyamőr gépüzemvezetőre. A kötetben szereplő portrék között „természetesen” nem szerepelt a fotója, de az adattárban feltüntetett kitüntetések alapján nagy bizonyossággal ki lehetett jelenteni, hogy őt ábrázolják a hagyatékban lévő felvételek. A fellelhető források alapján a következőkben igyekszem felvázolni életét és pályafutását.
Történetünk hőse 1887. június 14-én született a Komárom vármegyei Dunaalmáson, Zubora Gyula István kataszteri mérnök és Sopronyi Ilona gyermekeként, katolikus családban. A fiú a keresztségben az István Péter Pál nevet kapta. Két évvel később újabb fiúgyermek érkezett a családba, Gyula Dezső 1889. május 6-án született Budapesten. Az édesapa, Zubora Gyula azonban 1897. szeptember 16-án, Pestszentlőrincen elhunyt, mindössze 41 éves korában. Az özvegyen maradt édesanya 1898. november 3-án férjhez ment Trajter Zoltán gyógyszerészhez.
Istvánt gimnáziumba íratták, az első évet Budapesten végezte, majd a Kecskeméti Református Gimnáziumba járt. Tanulmányai nem alakultak túl fényesen, a II. évet ismételnie kellett, így ugyanott tanuló öccsével átmenetileg osztálytársak lettek, de István a III. évfolyamot már nem fejezte be, kimaradt. Gyula jobb tanulónak bizonyult, ő később gyógyszerészi diplomát szerzett.
István műszaki területen próbálkozott, 1903–1905 között a budapesti Községi Iparrajziskolában képezte magát, a tanulmányi értesítő szerint a szakmája műszerész segéd volt. Valószínűleg ennek köszönhette, hogy 1907-ben a haditengerészethez hívták be sorkatonai szolgálatának letöltésére. Sajnos erről az időszakról további adataink nincsenek, tekintve, hogy a magyar honos tengerészek anyakönyvi lapjai nem maradtak fenn, annyi bizonyos, hogy szakmájának köszönhetően a gépészeti szakághoz került.
Zubora István tengerész altiszt, valószínűleg még a háború előtt
1908-ban, Ferenc József uralkodásának 60. évfordulóján ő is megkapta a Jubileumi Keresztet, 1911-ben pedig visszatért a civil életbe, de már az 1912-es mozgósítás során ismét behívták, legalábbis erről tanúskodik a kitüntetései között látható 1912/13-as Emlékkereszt.
1913-ban egy kis ferencvárosi nyomdaüzem társtulajdonosaként találkozunk a nevével. A sorsát azonban ő sem kerülhette el: a szarajevói merénylet után ismét behívták, így a háború első napjától már hadiszolgálatot teljesített. 1915. március elsejével tartalékos gépgondozó-segédből (szakaszvezető) algépgondozóvá (őrmester) léptették elő a tartalékállományban.
Algépgondozóként, 1915 körül
1916-ban az újonnan szolgálatba állított SM Pb (Patrouillenboot = őrnaszád) Compó-ra osztották be, mint gépész altisztet.
Az új őrnaszád egy nem túl harcias, de a hazai vizekben sűrűn előforduló pontyféléről kapta a nevét. 1915–1916 folyamán a Ganz és Tsa. Danubius Gép-, Waggon- és Hajógyár RT. újpesti hajógyárában négy őrnaszád épült, valamennyit folyami halakról nevezték el. A Compó mellett Viza, illetve német névalakban Barsch (Sügér) és Wels (Harcsa) lett hajók neve. Egy-egy naszád 44 m hosszú volt, legnagyobb szélességük 6 m, merülésüket 1 méteresre tervezték. A 133 tonna vízkiszorítású hajók fő fegyverzete 4 db 7 cm-es L/26-os Skoda löveg volt, amelyeket kettesével, páncéltornyokban helyeztek el, ezt 4 db géppuska egészítette ki. Egy naszádon 2 tiszt és 40 főnyi legénység szolgált. A Compón Emil Domainko (1889–1968) fregatthadnagy parancsnokolt. Róla érdemes megjegyezni, hogy ellentengernagyként 1941-ben ő lett a Jugoszláv Királyi Haditengerészet utolsó parancsnoka.
1916. október elsején az Al-Dunán állomásozó osztrák–magyar hadihajós kötelék – amelynek a Compó is tagja volt – azt a feladatot kapta, hogy semmisítse meg a románok által Rjahovónál [[ma: Ryahovo, Bulgária]] felvert hadihidat, amin csapatokat dobtak át a bolgár partra.
SM Pb Viza, a Compó testvérhajója 1916-ban a Dunán
(Forrás: Fortepan/Fotó adományozó Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Történeti Fényképek Gyűjteménye / Ganz gyűjtemény, Képszám 122532)
Még aznap éjszaka az előre küldött Compó bajba került. A rossz látási viszonyok miatt ráfutott egy homokpadra, amelyek ezen a folyamszakaszon eléggé megnehezítették a hajózást, mivel az erős áramlás folyamatosan alakította őket. Bár a naszádnak végül sikerült saját erőből levergődnie az akadályról és eljutnia a legközelebbi kikötőbe, a hajógép gőzsűrítőjébe azonban tetemes mennyiségű homok került.
A gőzsűrítő arra szolgál, hogy a hajógépet működtető gőzt lehűtse, és visszaalakítsa vízzé. Az így visszanyert (meleg) vizet újra fel lehet használni gőzfejlesztéshez, ezzel hő-, és tüzelőanyag megtakarítás érhető el. A berendezés a hűtéshez friss vizet használ, amit a kívülről szív fel - a homokpadra való felfutáskor így kerülhetett a szennyeződés a szerkezetbe.
A Zubora István által vezetett gépház személyzetének azonban sikerült úrrá lennie a problémán és a Compót ismét harcra alkalmas állapotba hozták. A hidat végül október 3-án sikerült előbb sodoraknákkal megrongálni, majd egy robbanóanyaggal megrakott uszállyal felrobbantani. Az osztrák–magyar úszóegységek több alkalommal keveredtek tűzharcba a román szárazföldi erőkkel, az ellenséges hadihajók nem mutatkoztak.
Az 1916. október 1–8. közti csatanapokon mutatott teljesítményéért, kiemelten az első napi műszaki probléma gyors elhárításáért Zubora István gépápolót I. osztályú Ezüst Vitézségi Éremre terjesztették fel, amelyet meg is kapott.
I. osztályú Ezüst Vitézségi Éremmel, szolgálati helyén, a gépházban
Valószínűleg ugyanezen esemény kapcsán kapta meg a bevezetőben említett bolgár kitüntetést is. További háborús szolgálatáról sajnos nem sikerült adatokat fellelni.
Törzsgépgondozóként a háború végén. Utolsó kitüntetése a bolgár Katonai Érdemrend VI. osztálya
A Tanácsköztársaság ideje alatt a Vörös Dunai Hajórajban szolgált, a Lachs őrnaszádon volt gépelöljáró. Ezért később igazoló eljáráson kellett átesnie, de 1920 májusában igazolták.
1921. június 2-án Békásmegyeren feleségül vette Veigert Magdolnát. A házasságból három gyermek született: Gyula (1923), Ilona (1925), valamint István (1926).
A trianoni előírásokra való tekintettel Zubora István 2. osztályú gépüzemvezetőt 1921. november 1-gyel nyugállományba helyezték. Ez természetesen csak „papíron” történt meg, Zubora a Folyamőrség keretében folytatta a szolgálatot.
A világháborúban szerzett kitüntetései feljogosították a Vitézi Rendi tagságra, de ehhez családnevét magyarosítani a kellett: 1926-ban a „Zordon” vezetéknevet vette fel, 1927. július 26-án pedig vitézzé avatták, 1977-es sorolási számmal.
1940-re egészsége megromlott, így a saját kérelmére elrendelt felülvizsgálat alapján 1940. július 1-gyel nyugállományba helyezték, ekkor folyamőr szertári főtisztviselő (százados) volt.
Folyamőr szertári tisztviselőként, az 1930-as években
Nyugállományba vonulása alkalmából – elismerve a folyami erők gépészeinek és gépkocsivezetőinek kiképzése terén kifejtett kiváló szolgálatait – Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki. Leszerelése után kis barkácsboltot nyitott az V. kerületi Markó utcában. 1941-ben elsőszülött fiát várományosként felvette a Vitézi Rend.
Vitéz Zordon István 1944. február 27-én hunyt el a m. kir. Honvéd Tiszti Kórházban, tüdőgümőkór következtében, 56 éves korában.
Köszönetemet fejezem ki Hideg Istvánnak, hogy publikálhattam a hagyatékot, valamint Kajon Árpádnak, dr. Lenkefi Ferencnek és a Hadtörténelmi Levéltár munkatársainak a kutatás elősegítéséért.
