„Boldog korszakot éltem át, tán a legboldogabb lesz az életemben”

2022.08.15. 07:00 :: MagyarosiSándor

Jakab István első világháborús naplója – 23. rész

Hősünk már-már a békebeli világra emlékeztető módon él Zimonyban az ezrede pótkereténél: a napi gyakorlatozás után kijár a városba és Rozikával találkozgat. A lány szülei sem nézik rossz szemmel a fiatal katonát, aki egy ebéd alkalmával Rozika apjával is megismerkedik. Közben az is kiderül, hogy a pótkerettől nem az olasz frontra, hanem Bukovinába fogják küldeni az embereket. Jakab őrzi Roziék cseresznyéskertjét – a bakák rettenetesen lopják a gyümölcsöt –, majd segít nekik a betakarításban is, a lány édesanyja pedig már nyíltan szóba hozza, hogy kezdik családtagnak tekinteni. Az idilli helyzet egyszer csak véget ér, és újra indulni kell a harctérre.

 

1917. május 30.

Mi, a mars nem rukkoltunk. Megérkezett a lófölszerelés, ezzel bajlódtunk egész nap. Este voltam a lánynál, 10 óráig nála maradtam.

1917. május 31.

Rukkoltunk, harcászati gyakorlatot végeztünk. Ma Rozi jött a kaszárnyába; még nem volt soha ilyen helyt, kíváncsi volt megtekinteni. Este nála vacsoráztam, ott voltam egész 11 óráig. Mikor jövök haza, a patrul elfogott, bekísért a vachezimmerbe; 10 perc múlva kiengedtek.

1917. június 1.

Volt nagy szemle, vizsga két zágrábi ezredes előtt; meg voltak elégedve, mi annyit jelent, mehetünk ki a frontra. Délután megfürödtem a Dunában; volt kimaradásom 12 óráig.

1917. június 2.

Rukkolás. A marsnak a parancsnoka volt egy budapesti származású magyar ember, főhadnagy Geréb. Nagyon egy finom ember volt, szép szemű, szerette a legénységet. Kint a placcon nem sokat fáradtunk; levezérelt a Duna medréhez, egy-két őrt fölállítottunk megfigyelni az ellenséget, mi meg mesélj-aludj, és játszottunk. Délután megfürödtem, beszéltem Rozival is.

1917. június 3.

Délelőtt a kaszárnyában telt, délután voltam a városban. Kimaradásom volt, Rozival vacsoráztam, és este ketten mentünk a moziba. Írtam a húgomnak két levelet (1. sz., 2. sz.).

1917. június 4.

Volt rukkolás, nagyon jól telt. Délután átvettem a napos káplári szolgálatot. Vacsora szalonna és rumos tea volt.

1917. június 5.

De. napos voltam, elég jól telt. Délután nem rukkoltam: aludtam.

1917. június 6.

A kaszárnya udvarán iskola a lovakrúl; volt orvosi vizit. Vacsora: túrós pulicka. Rozitól kaptam izenetet, egy asszony hozta: holnap meghív ebédre. Írtam anyámnak tábori lapot (3. sz.).

Katona szerelmével egy korabeli képeslapon Katona szerelmével egy korabeli képeslapon
(Forrás: Magyarosi Sándor gyűjteménye)

1917. június 7.

Úrnapja. Megjelentem az ebéden, odahaza volt az apja is; kissé megrettentem a látásakor. De miért? Hisz katona vagyok, ott veszem el, ahol adnak. Az öreg nagy szál ember volt, kissé pocakos, Ferenc József-szakállt viselt. Sokat kérdezősködött mindenről; persze elmondtam – egy kissé takargatva – hol-mit. Ebéd után borral kínált az öreg. Az ebédnél voltunk: én, az öreg, a mama, a két lány, egy idősebb asszony, kit mint rokonukat ajánlottak be. Az öregnek van két slepje a Dunán és evvel kereskedik mint hadseregszállító. Elég pénzes ember.

Ebéd után a lány megsúgta nekem, kérjem el őt sétálni. Nem kaptam kosarat az öregtől, csak a rokon nénivel és Zsófikával egyben engedi meg; így is jó. Becsomagoltak hol-mit – tésztát, sonkát, egy üveg bort –, elindultunk négyen. Elértünk a Hunyadi-emlék aljához; én meg Rozi itt akartunk menni, de Zsófi nem. Egy darabig patvarkodtunk. Hogy hamarabb elintézzem, egy gyertyát kétfelé török (persze egyik fejjel, egyik fej nélkül); a két ujjammal tartva mondom Zsófinak, húzza egyiket ki. Ha a fejes jön ki, szó nélkül a Hungyadi-emléknél megyünk, ha a fej nélküli, akkor az ő vezetése alatt megyünk. Ő is örült annak; legyen is, kezdett tapsolni kislányi naivsággal, és egyiket kirántja. A fejes. Jaj, de kis paprika lett, vörös, mint a rák; duzzogott, hogy a sors így kedvez nekünk. A nénike már indulna a hegynek, Zsófi megfordul. De én nem megyek arra, kiáltja. Szalad vissza. Rozi meg nem engedett, hogy ő itt akar fölmenni; szóval megállapodtunk, hogy hol fogunk találkozni – a szőlősüknek a jobb sarkánál, az eperfa alatt. Ez éppen a Duna-parton volt.

Az elemózsia nálam volt, és lassan ballagtunk a lánnyal; a nap is oly forrón sütött. Több helyt megpihentünk útközben, sokat beszélgettünk, kiváltképp a lány. Sokat panaszkodott a húgáról, dacára, hogy nagyon szerette. ½ 3 órára megérkeztünk a kitűzött helyre, ők még nem érkeztek meg. Tehát itt letelepedtünk az eperfa árnyékába. Oly kedves szellő lebegett, mi a Dunáról jött föl; oly jól esett a meleg testnek. Már izzadásig voltam; bocsánatot kértem a lánytól levetni a blúzomat; az inget is kigombolva szellőztettem a mellem az ing lengetésével. Ő is nagyon odavolt, dacára, hogy nagyon nyári ruhába volt öltözve. Lehúzta a cipőjét, én meg a partra ültem, a lábam lelógattam [...] a víz színéig. Neki is helyet csináltam mellettem közvetlen, és leült; itt gyönyörködtünk. A messzi távolba lehetett nézni, vagy 25 km-nyire; a Dunán túl falvak, erdők, füzesek, messzi távol hatalmas füstoszlop emelkedik, akár egy gyári kémény, vagy valamelyik tanya kigyulladt. Itt vallottunk szerelmet egymásnak, itt cseréltünk forró csókot egymással. Hol lehetnek Zsófiék, kérdem én, hogy még nem jönnek, nemsoká négy az óra. Majd eljőnek, hisz tudják, hová, megbeszéltük, mondja ő nevetve, és hanyatt vetette magát a zöld fűben. A meleg nagy volt, a Dunáról is valami rekkenőség áradt. Rozi iparkodott szellőztetni magát; végigtekintek rajta, szép egy teremtés [...]. Rózsás-piros arcával akár egy Diana feküdt mellettem. A vékony ruhán keresztülviláglanak a test idomai, az a gyönyörű kebel, mi oly szűziességet árult el. Nagyon szeretem, mit ő viszonozni tud. Szótlanul fekszünk egymás mellett; [egymást] átölelve, csókokat váltva turbékolunk, mint két galamb.

Boldog korszakot éltem át, tán a legboldogabb lesz az életemben, örök hűséget esküdve egymásnak. Talán a szerelmi mámor, talán a nagy meleg elkábított; fölállok levegő után kapkodni; ő még ott maradt [...]. Már alszik, a homlokán verejték gyöngyei csillognak, lassú és hosszú a lélegzete. Alszik; olykor-olykor a melle kiduzzad, és megint visszahelyezkedik a régi állásába. Valami gép zakatolása hallik. Lenézek a Dunára, itt iparkodik egy gőzös, maga után húzva vagy 5 slepet. Nagyon kedves nézni ezt a hatalmas kígyót; a gőzös Széchenyi nevet visel, rajta egy pár hajós, valami köteleket helyeznek karikába. A hátsó részen egy virágos kiskert, bent egy kerek asztal, mellette egy fiatal nő nyugágyon valami könyvet olvas; amott két kisgyerek, valami fehér karikákkal játszadoznak. Bámultam e látványt, majd magamról is megfeledkeztem, mikor hátulról valaki megránt, de csak gyöngéden, és egy csókot kapok az arcomra. A lány volt; fölébredt. Szidott, hogy nem költöttem föl, ő is látni akarta a papát, hisz kettő az édesapja slepjei voltak, mik már jól elhaladtak.

Már öt óra felé jár és még nem jöttek Zsófiék; ő már éhes, mondja a lány. Egy-kettő megteríti a szalvétát a hazai dolgokkal. Hozzálátunk, miből élünk. Önt a borból; adott nekem, iszik ő is. Ekkor nagy kiabálva, sivalkodva rohan Zsófika és panaszolja, hogy eltévedtek [...] és azóta mindig jönnek. Ott hátul alig jön már az Ágota néni is. Lepihentek rögtön; nagyon elfáradtak. Kínálgatom a falatozással, mihez Zsófi komolyan hozzálátott. Meg az Ágota néni is falt egy párat; inkább víz kellett neki, mit borral helyettesítettem. Ott voltunk ½ 7 óráig, oszt fölkészültünk, útnak indultunk; ¾ óra alatt már idehaza voltunk. Az öreg meg otthon volt; az ő kívánságára ott maradtam vacsorára, mi hamar megtörtént, oszt lekísértük a kikötőbe, hol egy motorcsónak várta, a slepek után menni. Kezet adott az öreg, és kívánta a minél hamarábbi viszontlátást.

A kikötőből jöttünk a moziba; Rozi adott 20 koronát jegyet váltani […]; nem tudta senki, csak ő. Egy kissé suttogtak az ismerősei, hogy így, hogy úgy, mire ők nem sokat adtak. Kijöttünk a moziból, hazáig kísértem őket, én meg mentem a kaszárnyába. Írtam a húgomnak (8. sz.).

1917. június 8.

Délután 5 órakor indultunk éjjeli gyakorlatra Szurcsinba. Vacsora volt szalonna és tejeskávé. Megérkeztünk, egy civil udvarban, a szalmakazalban aludtam; kellemes volt a kint alvás.

1917. június 9.

Vettem 1 liter tejet, a konyháról loptam kávét, tehát jól belaktam tejeskávéból. Délután kimentünk lőni a Száva partjára, figurákra. A fegyveremmel lőttem, több gyakorlatot csináltunk, előnyomulást. Egy vezérkari ezredes volt ott Bécsből, a mozgásunkat gusztálta messziről kukkerrel. A főhadnagyunk figyelmeztetett: fiúk, most vagy soha! Sokan voltunk, a gyalogság is, az Ersat puskások is – volt vagy 18 fegyver. Mikor mi jöttünk a sorra, a másik fegyvernél egy román káplár volt a formaiszter. A parancsot kikaptuk – az ellenség állását, minőségét és tervét. A főhadnagy sokat várt kettőnktől, mi ketten voltunk a legerősebbek a puska kezelésében. Egy pár fogást csinálok is. Látjuk, az öreg közeledik a tiszti csoporthoz és parancsot ad még egyszer csinálni – tehát ismételtük az elővonulást és a fogásokat, a gyors lövést, gyors kilövésváltoztatást. Az öreg odakiált [...], fauer! Én meg nem lövök; a másik puska lőtt. A főhadnagy leint és visszahívott; az öreg hozzám szól, magyar. Kérdezi, ha nem hallottam a kiabálást és a parancsot. De veszettül rám förmedt. Erre már igazán nem számítottam, de még a főhadnagy sem. A főhadnagy vágott szemmel, hogy feleljek meg neki. Én felelek neki: alázattal jelentem, a vezérezredes úrnak a parancsa abban az esetben nekem nem volt parancs; én a parancsot csak a régi parancsnokomtól fogadhatom el mindaddig, míg engem nem avizolnak a régi parancsnokom felváltásáról. És akkor te miért lőttél, káplár úr, kérdezte a román káplártól. Ő feleli, hogy lőtt a vezérezredes úr parancsára. Ekkor a tisztekhez fordult: no, urak, melyik puskásnak van igaza? Egy rövid csend; ekkor a főhadnagy szól, hogy nekem van, és nekem adott az egész igazat. Ez a helyes, tiszt urak; no, fiam, itt a kezem, gratulálok. Kivett a zsebéből egy marék cigarettát, a markomba akarja nyomni, mitől huzalkodtam. Ő megérti; mielőtt én szólnék, ő szól: nesze, fiam, hisz háborúban vagyunk, a törvény megengedi. Elvettem, megköszöntem. Ő kívánta, rá is gyújtottam. Volt egy félóra […], oszt még csináltunk egy fogást az ő vezénylete alatt. Én lövök egy előreszaladó gruppéra, egyenként tűnnek el. A telefonon jelentik, hogy a figurák leszakadtak a lécekről. Az öreg nagyon örült ennek [...]. Leintett, berukkolunk; az 1. és 2. puska holnap is pihen. Lezajlott az egész lövészet; 9 órakor visszaérkeztünk Zimonyba. Kaptam egy képeslapot a húgomtól (4. sz.).

Különféle céltáblák ábrázolása Különféle céltáblák ábrázolása
(Forrás: Kézikönyv tartalékos tisztek, egyévi önkéntesek és altiszti iskolák számára. Budapest, 1915)

1917. június 10., vasárnap

A ruhám a mosónétól elhoztam. Délután ért egy nagy öröm: parancsba jött, a Bernstein-bakancsokat és a téli új ruhát kicseréljük új nyári ruhával. Az új ruhát a szabónál meg is adjusztáltattam. Délután azzal mentem a városba; csak ha rám nőtt volna az a ruha – fess gyerek voltam. Estére a lányhoz mentem; ő kissé rosszul volt már vagy két napja, de ma annyira jobban van, kijöhetett a moziba a Zsófikával. 2 órakor mentem haza.

1917. június 11.

Az 1. és 2. puska diszfrai; volt ám irigység. Örvendett a főhadnagyunk, büszke volt az első és második puskájára. Volt zsoldfizetés.

1917. június 12.

Rukkoltunk; az erzactól alakult egy társaság egy román főhadnagy szítására, versenyeztünk velük: ők is két puska, mi is. A gyakorlótéren annyira becsaptuk őket, a hadnagyot mint foglyot kísértük be a kaszárnyába; nem mertek többé próbálkozni. A társam, a román káplár, az is nagyon éber gyerek volt. Én azért, hogy a hadnagyot mint foglyot kísértem be, büntetésül kaptam 4 napi egyest, mit az őrnagy úr átváltoztatott 4 napi kaszinóra. Bosszús voltam én erre is, hisz szavát adta a hadnagy, ki fogoly lesz, a kaszárnyába lesz bekísérve. Persze a főhadnagyunk nagyon pártolt. Írtam levelet (6.).

1917. június 13.

Rukkolás. Délután aludtam; már beleuntam az alvásba is. A többiek mind mennek ki, csak én nem; eh, de nem baj, se pénz, se kenyér. Marsban lenni, kaszárnyaáristommal; így is eltelik a háború. Az a fő dolog és öröm, hogy nem megyünk olasz frontra, hisz már kicseréltük az oda való felszerelést. Írtam anyámnak egy levelet (5.sz.).

1917. június 14.

Délelőtt lőni voltunk a puskával, belőttem az egészet […]. Vettem dohányt és kenyeret, délután csak lőni, pisztollyal – Steier-féle pisztoly – 5 méterre. Találat: 5-ből 5 figura, elég jól hord. Átvettem a naposi szolgálatot, írtam lapot (7. sz.).

1917. június 15.

Délig a naposi szolgálat. Letelt a kaszinó; délután voltam a város szélén epret legelni a fáról. Ebédünk volt zöldpaszuj és disznóhús.

1917. június 16.

Nem rukkoltam, mentem legelni. Ebéd volt székel gulás. Volt kimaradásom. Kártyán nyertem 18 koronát.

1917. június 17.

Voltam fürödni a Dunában, délután elmentem a szőlősökhöz. Kívántam a cseresznyét – a piros nagyon drága; itt a tövén olcsóbb, csak vigyázni kell. Kimaradtam 12-ig; kártyáztam valami lovászokkal, nyertem 15.50 fillért. A lánynál nem voltam.

1917. június 18.

Rukkoltunk. Az étkezés javul: mindennap kapunk mamaligát is, de azért úgy estefelé kisétálunk cseresznyére. Itt oly finom, ropogós fajta! De csak úgy jutunk hozzá, ha a gazda nem látja, és ha fölmászunk a fára – lehet enni, míg csak fér. A főhadnagy Geréb elment a kórházba, helyébe jött egy csíkországi, Csibi Ödön nevű hadnagy, valahonnan Gyergyóból.

1917. június 19.

A marsi ruhát beadtuk a magazinba; elment a gyalogságtól két század Bukovinába – kimondhatatlan örömmel, hogy nem a kövek közé mennek. Voltam cseresznyéért.

1917. június 20.

Volt rukkolás az új hadnaggyal; elég finom ember, csíki vér, csak nem kell izgatni, mert akkor csúnya – ezt ő jelentette ki. Láttam ma aratni a búzát; nagy a meleg.

1917. június 21.

Volt zsoldfizetés, 2 korona 37 fillér. Roppant nagy meleg, nyári hőség. Voltam cseresznyéért.

1917. június 22.

Nem rukkoltunk a nagy meleg miatt; iskola a kaszárnyaudvarban, a fák alatt.

A géppuskával foglalkozó fejezet két oldala egy korabeli kézikönyvből A géppuskával foglalkozó fejezet két oldala egy korabeli kézikönyvből
(Forrás: Kézikönyv tartalékos tisztek, egyévi önkéntesek és altiszti iskolák számára. Budapest, 1915)

1917. június 23.

Délben átvettem a naposi szolgálatot. Volt kenyérpénzfizetés, 1.85 fillér.

1917. június 24.

Délben letelt a szolgálat. Délután voltam Rozival a szőlősben, hoztunk haza cseresznyét; este egyedül mentem a moziba.

1917. június 25.

A nagy meleg miatt rukkoltunk reggel 5 órától 9 óráig. Húgomtól kaptam egy képeslapot (9. sz.). Ma őrt állottam egész éjen a szőlősnél, őriztem a cseresznyét. A bakacsalád már annyira lelegelte, ritka, hol még létezik, hiába őriztetik a rendőrökkel is.

1917. június 26.

A nagy melegen kívül nincs mit jegyezni. Éjszaka őriztem a cseresznyét, csak reggel jöttem be […]; Roziék nem tudtak erről semmit. Hoztam magammal zöldhagymát.

1917. június 27.

Délelőtt megkaptam 15 koronát hazunról, délután a csomagot; örültem mind a kettőnek, hisz elkel itt még a köd is. Este írtam egy levelet, mit ajánlva küldtem (10. sz.).

1917. június 28.

Rukkoltunk; délután iskola az udvarban.

1917. június 29.

Péter és Pál napja; a Jánosi barátommal, egy fogarasi gyerekkel voltam a katolikus templomban. Délután kártyáztam; én, Jánosi, egy […] szebeni fiú és egy román lovász. Nyertem 56 koronát, a szerencse ma kedvezett.

1917. június 30.

Rukkolás, délután nagytakarítás. Parancskiadás után a városban voltam, Rozival ott vacsoráztam, és megegyeztünk, holnap leszedjük a cseresznyét, hisz eddig el is lopták a katonák. Mondja a mama, az egész város erről panaszkodik; háború előtt a zimonyi cseresznye Pestig ért el, és most a saját piacának sincs elégséges.

1917. július 1.

Korán reggel mentem Rozihoz. A kosarakat, ládákat egy szekérrel már kivitték a szőlősbe; jött az anyja és még két szomszéd lány, horvátok. 10 órára kint voltunk; az anya elcsodálkozott, hogy annyi sok cseresznye van, hogy el nem lopták; persze én már megmondtam Rozinak, hogy ügyeltem éjszaka. A mama nagyon köszönte azzal a kijelentéssel, hogy csak magamnak őriztem, és Rozira pillantott mosolyogva. Volt vagy 32 cseresznyefa, a nagy szekér teljesen megtelt. A kosarakba és a ládákba tettük a barackot. Délután 4 órára végeztünk; nagyon csodálták a városiak, hogy megmaradt, a katonák nem lopták el. A piacon alighogy megtudták a kereskedők, már ott voltak megvásárolni; egyik a másikra ígértek. Nem tudom, hogy Rozi anyja mennyiért adta oda; engem kínált 50 koronával, mit nem akartam elfogadni persze tőle; annál nagyobb lelkem volt nekem. A mamának ez rosszul esett, és rábeszélte a lányát, hogy adja át nekem a pénzt, hisz jólesik neki, mert katona […], odahaza csak az édesanyja van. Rozitól elfogadtam.

Ott maradtam vacsorára, és a mama kijelenté, hogy míg Zimonyba tartózkodom, mindig van náluk étkezésem, és úgy tekint, mint családtagot, mint a fiát; majd oszt komolyabban fogunk beszélni. Én nem nagyon biztattam, hisz háború van, ma élek s holnap meghalok; minek csináljak magam után valakinek keserűséget és bánatot? Majd ha végét érem, akkor a legboldogabb ember leszek. Az egész szobában oly csend volt, senki nem szólt, míg Rozi a zokogásával meg nem töri a csendet. Persze mindjárt hozzáfogtam őtet vigasztalni. Nagy nehezen csak sikerült elcsendesíteni; egy pár jó viccel meghoztam a nevető kedvét. Náluk voltam 11 óráig.

1917. július 2.

Rukkolás, zsoldfaszolás. A főhadnagy úr Csibi elég jó embernek látszik; egynehányan megbirkóztunk vele a többi tisztek jelenlétében. Délután iskola az udvarban. Írtam anyámnak egy lapot (1.).

1917. július 3.

Volt ispicérung, hatalmas nagy eső; bőrig áztunk mind. A nagy záporban is ment az előnyomulás, és rendesen, akárha nem is esik. Délután iskola és ruhapucolás.

1917. július 4.

Rukkoltunk; parancsba volt, hogy mehetünk ki a frontra. Délután kikaptuk a ruhát és a többit; kaptam 10 korona marsculagot. Volt kimaradásom reggelig. Írtam anyámnak egy lapot (2. sz.).

Rozinál töltöttem az egész időt. Búcsúztam – talán örökre.

Következő rész:

Összes rész: Jakab István első világháborús naplója

Szólj hozzá!

Címkék: románc Jakab István Zimony pótkeret

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr6217908005

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása