Pestszentlőrinc iparában a XX. század elején négy ágazat volt jelen: az építőipar, a faipar, a textilipar, valamint a vas- és gépipar. Két jelentős ipari centrum alakult ki a község területén, melyben fontos szerepe volt a jó vasúti kapcsolatnak. A világháború alatt a helyi gyárak nagyrészt alkalmazkodtak a megváltozott viszonyokhoz és a hadiipar szolgálatába álltak, lőszertermelésre álltak át és új lőszergyárat is létesítettek. A Nagy Háború alatti Pestszentlőrincet bemutató sorozatom következő részében ezeket a háború által gerjesztett ipari változásokat tárom az olvasók elé.
Pestszentlőrincen elsőként a Budapest–Cegléd–Szolnok-vasútvonal és a Gyömrői út között jött létre ipari központ a XIX. század végén, itt működött (Budapesttől Vecsés felé haladva): a Hálókocsigyár, az Orenstein és Koppel-gyár, a Northrop szövőgyár, a parkettgyár és a kavicsbánya, az út Kőbánya felőli oldalán pedig két téglagyár terült el. Olykor Szentlőrinchez sorolják a kőbányai Hazai Kőolajipar telepét is, amely átnyúlt a főváros határán.
A Northrop szövőgyár telepe a vasút mellett, képeslap
(Tomory Lajos Múzeum)
A másik ipari központ a Pestszentlőrincet körülölelő másik vasútvonal, a lajosmizsei vasút mentén alakult ki. Ide települt a Kispesti Textilgyár és a Lipták-gyár, majd az 1916-ban létesített lőszergyár is ehhez az ipartelephez kapcsolódott. De itt érdemes még megemlíteni a lajosmizsei vasút kispesti oldalán működő mezőgazdasági gépgyárat (Hoffherr vagy HSCS) is, amelyben sok lőrinci és soroksárpéteri munkás dolgozott. Minden gyárnak megvolt a saját iparvágánya, mellyel termékeit gyorsan el tudta juttatni a fővárosba.
A Hofherr-gyár és a Kistext igazgatósági épülete egy képeslapon
(kispest.weebly.com)
A zöldövezetet, kertvárosi hangulatot élvezni kívánó lakók bosszúságára a község belsejében is működtek kisebb-nagyobb gyárak, üzemek. Ezek közül a legnagyobb a lőrinci téglagyár volt a település közepén. Ugyancsak az Üllői út mentén, a Bartók Lajos és a mai Kosár utca között volt az Olaj- és Vaselinművek, kicsit beljebb a Kossuth Lajos utca és a Vasvári Pál utca sarkán pedig a Krautschneider József alapította kocsilámpagyár. A Villatelepen egy botgyár működött.
Krautschneider József kocsilámpagyára, képeslap
(Tomory Lajos Múzeum)
Ezek közül elsősorban az építőipari cégeknek jelentett csapást a világháború. Pestszentlőrincen az építőipar volt az első és alapvető iparág, hiszen lényegében ennek köszönhette a település fejlődésének dinamikus szakaszát az 1880-as évektől. Több téglagyár is létesült itt. A legnagyobb, az Üllői úton 1882 óta működő Budapest–Szentlőrinci és Tatai Cserép- és Téglagyár Rt. a település központjában helyezkedett el. Ezenkívül a Gyömrői út Kőbánya felőli oldalán elterülő Erzsébettelepen volt az 1892-ben alapított István-téglagyár (más néven Újlaki Tégla- és Mészégető Rt.) és 1911-től Balás Imre téglagyára. A Miklóstelep és a Szemeretelep között pedig az 1890-es évektől már iparszerű termelést végző Klauber és Vajda-féle kavicsbánya terült el. Habár a háborús konjunktúra az ipar fellendülését hozta, az építőipar a háború előtti volumenéhez képest jelentősen visszaesett.
A lőrinci téglagyárat ábrázoló képeslap
(Tomory Lajos Múzeum)
Mivel a századforduló környéki és azt követő nagy budapesti építkezések hívták életre a lőrinci téglagyárakat, ezért érzékenyen érintette őket, hogy „a háború egy csapásra megszüntette ezt az iparágat. Félbemaradtak a magán és középítkezések s megszűntek a közmunkák. Az építés lehetőségeit pedig annyira megnehezítette és megdrágította, hogy […] még évekkel a háború befejezése után sem tud megindulni” - olvashatjuk A magyar ipar a világháborúban című kötetben. Igaz, Budapesten már a háború előtt elkezdett csökkenni az építési engedélykérelmek száma, de még 1914-ben is 382 új lakóházat építettek és az összes építkezés száma megközelítette az 1300-at (1911-ben ez 848 új épület és 2666 építkezés volt). A háborús években azonban az új lakóházak száma nem érte el az ötvenet, 1915-ben és 1919-ben negyven alatt maradt, a legrosszabb év pedig 1916 volt, 29 új építésű lakóházzal – és ezek az új házak is szinte kivétel nélkül földszintesek vagy egyemeletesek voltak, míg 1915 előtt jelentős hányadát tették ki az építkezéseknek az ötemeletes lakóházak. Az összes építkezések száma sem érte el sohasem a 700-at, itt a legrosszabb év 1919 volt, amikor 346 építési engedélyt adtak ki.
Az építkezési kedv háború alatti visszaesése Pestszentlőrincen szintén érzékelhető volt. Míg 1912-ben 127, 1913-1914-ben 146-147 építési engedélyt adtak ki, addig 1915-ben és 1916-ban egyaránt 14-et, míg 1917-ben csupán 11-et. Ezeknek is csak a fele volt magánépítkezés. Ugyanekkor viszont az iparvállalatok jelentős fejlesztésekbe kezdtek. Az engedélyek másik felét tehát ipari létesítményekre adták ki. Jelentősen bővült a Lipták-gyár, ekkor épült fel a lőszergyár, valamint a Kispesti Textilgyár munkáskolóniája is.
Az építőipar a háborús sokkból csak lassan tért magához. Amíg 1918-ban már 22 építkezést indítottak Pestszentlőrincen (ebből 18 magán), 1919-ben ismét csak 12-t (valamennyi magán). 1920-ban 60, 1921-ben már 74 építkezést jegyeztek, és ettől kezdve az új parcellázásoknak köszönhetően ismét meglódult a helyi építőipar és a település fejlődése.
Pestszentlőrinc központja a téglagyár épületével, a gyárkéményből fotózva, képeslap
(Tomory Lajos Múzeum)
Az építőipari cégeken kívül azonban a többi gyár előbb-utóbb kivette részét a háborús konjunktúrából.
„Amint a községbeli nagyszámú és nagyobb arányú gyártelepeink hadfelszerelési cikkek gyártásával kezdtek foglalkozni, az ipari munkahiány megszűnt és a közönségnek tekintélyes része a megélhetését biztosíthatta.” – vázolta a helyzetet a Kispest–Szentlőrincz című lap 1915-ben.
Hadiüzemek a dualista időszakban jellemzően Ausztriában létesültek, Magyarországon a XIX. század utolsó évtizedében kezdtek jelentősebb fejlesztésekbe. Ekkor jött létre a Soroksári úti Fegyver- és Gépgyár, a csepeli Weiss Manfréd Lőszergyár, amely gyalogsági és tüzérségi lövedékeket is gyártott, valamint a pozsonyi lőpor- és robbanóanyaggyár. Közvetlenül a háború előtt készült el a magyaróvári lőporgyár.
A háború előtti gazdaság nem volt alkalmas arra, hogy hátteret biztosítson egy elhúzódó háború megvívásához, ezért 1912-ben megalkották a LXIII. és a LXVIII. törvényt, ezek (későbbi kiegészítéseikkel) háború esetére kivételes intézkedéseket és 50 éves korig hadiszolgálatot rendeltek el. Az 1914. évi L. törvény az ármaximálást és a rekvirálást engedélyezte. A háború következményeként megjelent a nyersanyaghiány. Anyagközpontokat hoztak létre, amelyek felügyelték a készletekkel (legyen az élelmiszer, közszükségleti cikk, vagy hadianyag) való gazdálkodást. Minden üzemet a hadicéloknak rendeltek alá, csak kijelölt termékeket állíthattak elő, sőt a hadiüzemek termelését a katonai hatóságok is felügyelték. Pestszentlőrincen a világháború alatt a korábban elsősorban vasbetont előállító Lipták-gyár kezdett lőszertermelésbe, alapítottak itt egy új lőszergyárat és töltényt gyártottak a település olyan üzemei is, ahol legalább egy forgácsoló-gép rendelkezésre állt.
A termelést főképp a szénhiány és a szakmunkáshiány akadályozta. A katonakötelesek behívása a lőrinci üzemeket is súlyosan érintette. A munkaigény kielégítése érdekében a fölmentéseknél a hadiszállók előnyöket élveztek. A katonai szolgálatra alkalmatlanokból népfölkelő munkásosztagokat szerveztek, akiket a hadiüzemekbe vezényeltek. Sőt a tanszünet idejére a 13 évesnél idősebb gyermekekből is, főként a lőszergyárakban, kisegítő munkásseregeket szerveztek. Lehetőség volt hadifoglyok kiigénylésére is. 1917-ben mindenkire kiterjesztették a személyes hadiszolgálati kötelezettséget, ami jelentősen csökkentette a nem katonakorúak mozgásszabadságát is. Kirendelhették őket a katonai felügyelet alatt álló gyárakhoz munkára, vagy a már ott dolgozókat helyhez köthették. A szakmunkáshiányt enyhítendő, a frontokról visszarendelték a nélkülözhetetlen szakembereket, és helyettük másokat küldtek harcba, illetve megszervezték a hadirokkantak szakképzését is.
Az egyes iparágakhoz tartozó üzemek háború alatti történetét külön cikkekben részletezzük.
Irodalomjegyzék:
- KOVÁCS Vilmos: A magyar hadiipar helyzete az Osztrák–Magyar Monarchia integrált hadiiparában. In: A Hadtörténeti Múzeum értesítője 12. Budapest, 2011. 95–104. o.
- TEMPFLI József: Magyarország ipara az első világháború idején. In: Bólyai Szemle, 2007. 1. szám. 101–109. o.
- Pestszentőrinc krónikája. Szerk: Téglás Tivadar. Budapest, 1996.
- Báró SZTERÉNYI József – LADÁNYI Jenő: A magyar ipar a világháborúban. Budapest, 1934.
