Az első világháborúban résztvevő országokban minden lehetőséget megragadtak a háborús erőfeszítések lakosság általi támogatásának a megnyerésére. Ilyen volt a kor egyik népszerű kommunikációs eszköze, a képes levelezőlap is. A propaganda célú képeslapokra hadi események által ihletett képeket nyomtattak, melyeket neves, vagy kevésbé ismert művészek alkottak. A sorozatomban vizsgált Pestszentlőrincen a háború fogalomrendszere és az ismertebb hadvezérek nevei a korszakban elnevezett utcák révén is megörökítésre kerültek, és egy részük egészen 1945-ig a mindennapok részévé vált.
A képeslap mint kommunikációs eszköz a XIX. század második felében vált egyre népszerűbbé. Az Osztrák–Magyar Monarchiában 1885-től engedélyezték a magán képeslapkiadást az állami levelezőlapok mellett.
A századfordulóra javában virágzó képeslap műfaj változatos technikákat (pl. kollázs, montázs, karikatúra, fotó, festmény) eredményezett, a tömegcikké váló képeslapok színvonala a giccstől a művészi alkotásig széles skálán mozgott.
A háború alatt a képeslapok mint üzenethordozók jelentősége felértékelődött: egyrészt a feladó célba juttathatta általuk üzenetét, másrészt a képek további, a kiadó vagy készítő szándékának megfelelő mögöttes üzeneteket hordoztak. Az egyen, sárga, zöld vagy rózsaszín tábori levelezőlapok mellett nem véletlenül jött divatba, hogy a fronton szolgálatot teljesítők, hadifoglyok maguk készítettek individualizált képeslapokat (pl. nyírfakéregből, virágokkal díszítetteket, rajzoltakat).
Külön csoportot alkotnak a korszak képeslap-palettáján azok, amelyek propaganda céllal, elsősorban a hátországiak számára készültek, és az eladásukból származó bevételt hadiárvák és özvegyek segélyezésére fordították. A propaganda képeslapok visszatérő témája a csatában bátran helytálló, a hazát tűzön-vízen védelmező katona, a bajtárs, a dicsőséges háborúban harcoló névtelen hős. Ez utóbbiak sorába tartoznak azok a képeslapok is, amelyeket Burchard Bélaváry István festményei díszítettek.
Burchard Bélaváry István
(Forrás: adtplus.arcanum.hu)
Burchard Bélaváry István (Mád, 1864 – Pestszentlőrinc, 1933) művészeti tanulmányait San Franciscóban, Párizsban és Firenzében végezte. Itt ismerkedett meg a szintén festő Enrica Coppinivel, akivel 1889-ben házasodtak össze. Két lányuk született, az idősebb – Alice – is festő lett. 1904-ben költöztek Pozsonyba, ahol Bélaváry a helyi művészeti élet vezetője volt. 1917-ben vásárolták meg a 16 éves Alice nevére a pestszentlőrinci Erzsébettelepen az Árpád utca 3. számú házat, ahová a művészcsalád a háború után költözött.
Életkora miatt ugyan nem vett részt a háborúban, de a huszárok és a lovak iránti rajongása több háborús témájú festmény elkészítésére sarkallta 1914-ben. Ezek közül jelenlegi ismereteink szerint 15-öt használtak fel képeslapokhoz, amelyeket Bécsben a Postkartenverlag Brüder Kohn, Wien I. (B.K.W.I.) adott ki képeslapon, továbbá az egyiket a Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium Hadsegélyező Hivatala, Budapesten.
A „Honvéd huszárok (Vörös ördögök)” felirattal kiadott képeslapsorozatban hat Bélaváry-festmény jelent meg. Ezek jellemzően tradicionális csataképek mintáját követő lovas küzdelmek, ahol vörös nadrágot, kék dolmányt, vörös csákót, a hátukon karabélyt, oldalukon kardot viselő huszárok szemtől szemben harcolnak az orosz katonákkal (Pusztítás, Üldözés, Éjjeli riadó, A kozák kard átadása).
A „vörös ördög” megnevezést az I. világháború idején az oroszok ragasztották a huszárokra az 1914. augusztus 17-i tragikus végű gorodoki huszárroham után, melyben a magyarok az erős tüzérségi védelem ellenére hősiesen küzdöttek. A megjelölést a budapesti 1. honvéd huszárezred és a m. kir. 5. honvéd lovashadosztály (ők vettek részt a gorodoki ütközetben) is használta, 1914 őszén pedig Mérei Adolf és Béldi Izor „Vörös ördögök” címmel énekes alkalmi játékot mutatott be.
Az alapvetően naturalisztikusan megfestett csatajelenetek rendkívül mozgalmasak. A festő a nagy forgatagból általában csak néhány küzdő alakot emel ki részletesebben, akik a bátor, rendíthetetlen és erős huszárt testesítik meg.
Rohamra!
(Forrás: darabanth.com)
Az „Egy öt ellen!” feliratú képeslap például egyetlen huszárt ábrázol, amint öt orosz lovassal hadakozik, hasonló témájú a magyar hadsegélyező hivatal által kiadott „Rohamra!”. Két portré képeslap is ismert, ezek szintén lovas huszárokat ábrázolnak: az egyik egy káplárt, a másik egy kapitányt.
Vision
(Forrás: darabanth.com)
Kiválik a sorból a „Vision” feliratú lap, amelynek előterében egy csukaszürke egyenruhába öltözött gyalogos katona áll, amint a lángtengeren előretörő német–osztrák–magyar csapatokat szemléli.
Bélaváry a Monarchiával szövetséges országok katonáit is megörökítette. Míg a huszáros lapokon a küzdő lovasokon van a hangsúly, „A szent háborúban” című Törökország háborúba való belépésének állít emléket: előterében két lovas vágtat büszkén, kezükben a török lobogóval, a háttérben az Isztambult jelképező Kék mecset képe jelenik meg. A „Weltkrieg 1914–1915” (Világháború 1914–1915) montázsszerű összeállításban, hatásos képi kifejezőeszközökkel demonstrálja a magyar, osztrák és német csapatok erejét, a győzelem dicsőséges pillanatát. Az ábrázolás központjában magyar és német zászló, az osztrák címer, alattuk a vonuló hadsereg kivont karddal tör előre, körülöttük ágyúk, léghajó, repülőgépek és egy felégetett város látványa tárul elénk, az előtérben az ellenség menekülő alakjai láthatóak.
Bajtársak
(Tomory Lajos Múzeum)
Ugyancsak a háborús propaganda jelenik meg a német–osztrák–magyar és török bajtársiasságot megjelenítő „Bajtársak” és „Vállvetve” című lapokon. A képeslapok magyar és német felirattal is megjelentek.
Rica Coppini
(Forrás: adtplus.arcanum.hu)
Bélaváry felesége, Rica Coppini, aki szintén képzett festőművész volt, ugyanekkor Károly Ferenc József (a későbbi I. illetve IV. Károly császár és király) trónörökösről festett portrét.
Burchard Bélaváry István képeslapként közétett háborús festményei nem sorolhatók a kifejezetten művészeti alkotások közé – mint pl. Vaszary János, Mednyánszky László vagy Rippl-Rónai József munkái – sokkal inkább egy mesterember-festő képeiről van szó, aki akadémista képzettség birtokában nosztalgikus csatajeleneteket, illetve idealizált katonaportrékat festett, amelyek kitűnően szolgálták azt a célt, amiért a kiadó megrendelte őket: a háború propaganda célú ábrázolását.
1920-as évekbeli térkép Ó-Szemeretelep és Miklóstelep háborús utcaneveivel
(Tomory Lajos Múzeum)
Pestszentlőrincen a Kispesttől való elszakadás után hat évvel, 1916-ban érett meg az idő arra, hogy az utcaneveket rendezzék. Szemere Miklós az 1902-ben megvásárolt hatalmas lőrinci birtokából nem sokkal korábban lakóingatlanok számára jelölt ki területet. Így jött létre a kavicsbánya két oldalán két telep, amelyeket a birtokosról neveztek el. 1910 körül megszületett az Ó-Szemeretelep, majd később a Miklóstelep. Így 1916 tavaszán, a háború közepén – azonkívül, hogy néhány korábbi utcát újraneveztek (pl. a korábbi Eperfasor, Bánya, Apaffy helyett Petőfi, Bem és Bethlen utca) – az egész Miklós- és Ó-Szemeretelep kialakuló, illetve már meglévő utcahálózatát kellett névvel ellátni.
Az Ó-Szemeretelep utcái ekkor nyertek először nevet. Legtöbbjüket az Osztrák–Magyar Monarchia és Németország jeles hadvezéreiről nevezték el (Conrad, Dankl, Hadfy, Jenő főherceg, József főherceg, Kövess, Szurmay, Tamásy, illetve Hindenburg és Mackensen), akiknek főként 1914 decemberében a limanovai csatában és 1915 májusában a gorlicei áttörésben volt fontos szerepük.
A kicsiny telepet az ekkor még csak trónörökös főhercegről elnevezett Károly Ferenc utca és a feleségéről elnevezett Zita tér fogta közre. De kerültek ide a fegyvernemeket idéző utcanevek (Honvéd, Huszár és Tüzér utca), melyek változatlan formában ma is léteznek.
Régi szemeretelepi házszámtáblák
(Tomory Lajos Múzeum)
A Miklóstelep egy részén Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei tisztviselőkről neveztek el utcákat. (Pl. a ma is meglévők: gróf Ráday Gedeon főispán, dr. Székely György főügyész, Holló Lajos képviselő). De itt is adta magát a háborús tematika. A politikusok mellett utcát kaptak a hadászathoz kapcsolódó fogalmak is, mint az Árkász és a Hidász. Ma is létezik az Akadály és Fedezék utca. A lőszergyártásra berendezkedett Lipták-gyárra, illetve a már ekkor Pestszentlőrincre tervezett lőszergyárra utalva a Miklóstelep téglagyár és lövölde közötti részén – a mai Haladás és Ráday Gedeon utca közötti területen – megszületett az Ágyú, Gránát, Karabély, Kartács, Löveg, Tarack utca.
Ekkor neveztek el utcát Lőrincen a fő szövetséges Vilmos császárról is (a korábbi Kossuth Ferenc utcát), amely aztán 1929-től, az őszirózsás forradalom idején meggyilkolt Tisza István nevét viselte. Igaz, a helyiek az utcát az 1930-as évekig minden változás ellenére eredeti nevén, Vasút utcának ismerték – ma Teleki utca a neve.
Erről a Kispest–Szentlőrinc című lap gúnyosan így tudósított:
„Szegény szentlőrinciek! Panaszos levél alapján megállapítjuk, hogy a Vasút-utcát rövid időközökben négyszer keresztelték el. Tehát először Vasút-utca, azután Kossuth Ferenc-, majd Vilmos-császár-, most pedig gróf Tisza István- az út neve, ami jelentékeny zavart okoz a postai kézbesítésnél is.”
A legtöbb háborúra utaló nevet 1929-ben megváltoztatták, de a Szemeretelepen néhány hadvezér neve 1945-ig fentmaradt az utcatáblákon, Szurmayé pedig 2013-ban Szurmay tábornok utca formában újra visszakerült.
Irodalomjegyzék:
- Novotny Tihamér: Az első világháborús katonaemlékek. Múzsák Közművelődési Kiadó, Bp. 1987. 107–110. o.
- Rózsa Miklós: Háborús Művészetünk. In: A mai magyar művészet. Képzőművészeti anthologia. Szerk.: Gyöngyösy Nándor, Budapest, 1916. 14. o.
- Egy magyar művészcsalád. In: Ország Világ Képes Hetilap, Budapest, 1902. márczius 23. XXIII. évf. 12. sz. 222-223., 226., 233. o. (Burchard Bélaváry István és Enrica Coppini arcképével)
- Pápai Tamás László: Egy pestszentlőrinci művészcsalád – Burchard-Bélaváry István és családja. (muzeum18ker.hu)
- Magyarország az első világháborúban. Lexikon A–Zs. Főszerk.: Szijj Jolán. Petit Real, Budapest, 2000.
