A Scharnhorst utasainak egyike – Lőw Márton

2022.03.09. 07:00 :: KovácsCsaba

Magyar hadifoglyok hazatérése Kelet-Szibériából –
A Scharnhorst-sztori – 7/7. rész

Lőw Márton esetében az a szerencsésnek mondható helyzet áll fenn, hogy háborús éveiről – azon belül zömmel orosz fogságáról – több típusú forrás (nekrológ, fénykép, képeslap, tábori levelezőlap, hozzátartozói visszaemlékezés, levéltári és könyvészeti anyag, sőt, tárgyi emlék) is fennmaradt, így azokra alapozva meglehetősen árnyalt kép rajzolható meg egy magyar értelmiséginek a hátországban és a hadszíntéren eltöltött hónapjairól, illetve az évekig tartó kényszerű szibériai életéről.

 

Az 1885-ben született Lőw Márton szinte rögtön a háború kitörésekor bevonult, az orosz frontra került. A háború hadieseményei gyorsan lezárultak számára, ugyanis még 1914. december 19-én fogságba esett, ekkor zászlósként szolgált a cs. és kir. zombori 23. gyalogezredben. A háború előtt tanítással és kutatással (a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem jogelődjén, a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ásvány-földtani tanszékén dolgozott adjunktusi minőségben, amellett pedig ásványtani vizsgálatokat végzett) foglalkozó Lőw számtalan társával együtt hamar Szibériában találta magát, megjárt számos hadifogolytábort, majd 1920 végén tért haza. A katonáskodás és a fogság miatt kiesett évek után visszatért a polgári lét alatt végzett tevékenységéhez, a tanításhoz és a kutatáshoz. A hadifogság azonban nem csak emlékek szintjén maradt számára maradandó, a Szibériában töltött évek következményeként szívproblémái lettek – betegsége az 1930-as évek végére súlyosbodott, majd néhány éven belül a halálához vezetett.

 

Lőw Márton álló alakos képe, Skotovó, 1916 Lőw Márton álló alakos képe, Skotovó, 1916
(Forrás: Lőw Márton hagyatéka)

Az alábbiakban közölt képeslapok, tábori levelezőlapok – azokat Lőw Márton Lőw Máriával, a húgával váltotta –, a hagyatékban megőrződött fényképek, illetve Lőw Márton fiának, Lőw Miklósnak a feljegyzései és elbeszélése alapján a Lőw Mártonnal 1914 júliusa és 1920 novembere között történtek jól egymásba fűzhető eseménysorrá állnak össze.

A bevonulás utáni időszakban a testvérpár képeslapokat váltott egymással. Az első képeslap 1914. július 24-ére datálódik, annak írója Lőw Márton volt, az utolsó általa küldött lap augusztus 26-án íródott. Húga, Lőw Mária ezekben a hetekben jóval kevesebb, összességében kilenc ízben írt; persze, mint az lapjaiból kiderül, nem mindegyik jutott el a címzetthez. Az első 1914. augusztus 1-ére datálódik, az utolsón pedig augusztus 23-a a keltezés. Mellettük találhatók a hagyatékban a harctérről írt levelezőlapok is, azok 1914 októberéből valók, összesen két darab. Legszámosabban persze (a fogság időtartama többszöröse a hátországban és a harctéren eltöltöttnek) a hagyatékban az épp aktuális fogolytáborból írt és oda küldött levelezőlapok lelhetők fel. Utóbbiak részben német nyelven íródtak, a családi legendárium szerint a magyar nyelvet bíró orosz cenzorok hiánya miatt szorgalmazták ezt a fogva tartók. (A német nyelv nem okozott számára nehézséget, hiszen családja bajor eredetű volt, nagyapja Plessbergből telepedett át Pestre.) A magyar nyelvű levelezésnek a magyarul tudó cenzorok alacsony létszáma miatt az oroszok valóban nem biztosítottak túl nagy teret. Ez az oka annak is, hogy az orosz Vöröskereszt által még gyűjtőtáborokban osztogatott, magyar nyelven előre megírt, nyomtatott levelezőlap meglehetősen kevés maradt fenn. Sőt, a háború egésze alatt meglehetősen ritka volt a magyarul folytatott levelezés a hadifoglyok és a hozzátartozó között, ugyanis az orosz hatóságok nem orvosolták a magyar nyelvű cenzorok hiányát.

A levelezőlapok mellett képeslapok is közvetítették azoknak a helységeknek a látványosságait, jellegzetességeit, amelyekben Lőw Márton megfordult. Az első lapot Lőw Márton még Moszkvából küldte 1915. január 3-án. Az utolsó lapot pedig már Magyarországon, Csóton adta fel húgának, az az 1920. november 22-ei dátummal van ellátva. A fogságból írt levelező- és képeslapok, illetve levelek száma 432, azok zöme 1915–16-ban íródott, 1915-ben 126, 1916-ban pedig 181. A lapok és levelek változó dinamikája révén aztán 1920-ban Lőw Márton összességében csak húsz lapot postázott, az utolsót, mint az már elhangzott, Csótról. Sőt, utóbbi lapban, akad kettő olyan is, amelyet nem Lőw Márton vetett papírra húga számára, hanem távolléte miatt – Pervaja Rjecsákról Krasznaja Rjecskára utazott, hogy az ottani fogolytemetőt rendezze – egy fogolytársa tette azt.

A Lőw Márton által készített fényképek egy része – mintegy ötöde – még a harctéren készült, a 281 felvételből álló gyűjtemény nagyobb része, 230 fénykép pedig már a hadifogság ideje alatti pillanatokat örökíti meg; az első fénykép 1914 szeptemberében készült, az utolsó pedig 1920 októberében vagy novemberében. Az anyag egyrészt papírképekből áll, másrészt pedig üvegnegatívok és cellulózalapú rollfilm (tekercs) vagy síkfilm kivitelű negatívok találhatók benne. Többnyire azok a legjobb állapotúak, így leginkább élvezhető minőségűek is, amelyeknek vagy kizárólag a negatívja, vagy a pozitív mellett a negatív is megőrződött; a negatívról újabb és újabb pozitív, azaz papíralapú fénykép készíthető. Ezek még nem a digitális fényképezés elterjedése előtt ismert hordozójú negatívok voltak – a hordozó a negatív azon része, amelyben a képalkotó anyag és az azt megkötő anyag található. Az üvegnegatívnak üvegből készített lemez volt a hordozója, amelyre a fényérzékeny anyagot is magában foglaló zselatint vittek fel, ezért az ily típusú negatívot zselatinos szárazlemeznek hívták. Az az 1880-as évektől készen volt vásárolható, így a korábbi évekkel ellentétben – amikor még másféle anyag volt hordozóként az üveglemezen – nem kellett a fényképet csinálónak fényképésznek lennie, mert nem volt szükséges a negatívot közvetlenül a fénykép készítése előtt elkészíteni, majd annak sérülékenysége miatt rögtön elő is hívni. Az üveglemezek mellett – mint említettem – találhatók a hagyatékban rollfilm (tekercs) vagy síkfilm kivitelű cellulóz negatívok is; azok a nitrát tartalom miatt nagyfokú gyúlékonyságukról lehetnek ismertek. A cellulóz alapú filmekhez használt fényképezőgép persze másfajta volt, mint amilyen az üvegnegatívhoz kellett, viszont még jobban egyszerűsített a fényképezés folyamatán; a Kodak a 19. század végére alkotta meg cellulóz negatívját és az ahhoz szükséges gépet. Miután az előre gyártott negatívok és a könnyen kezelhető fényképezőgép megjelenése révén fényképészeti szakismeretek nélkül is, s nem mellesleg gyorsan meg lehetett örökíteni az adott pillanatot, ugrásszerűen megnőtt a fényképezéssel amatőr módon foglalkozók száma. Vagyis az 1910-es években már Lőw Mártonnak is rendelkezésére állt a könnyen alkalmazható fotós technológia, s ő azt – számos katonatársához hasonlóan – használta is. Sőt, nemcsak saját maga számára hasznosította azt, hanem a fogságban egy idő után már jövedelme is volt a fényképezésből.

Az első, még 1914. július végén kelt lap alapján Lőw Márton épphogy visszaért Budapestre, onnan szeles időjárásról tudósított. A címzés ekkor a Szepes megyei Tóthszéplakra szólt, oda, ahol a húga akkor tartózkodott. Alig néhány nap elteltével, július 28-án Lőw Márton berukkolt, s a Délvidéken, Zomborban találta magát, ahol jelentkezett a kijelölt helyen, majd lakást keresett magának. E lapot már a budapesti lakcímükre, a Cserhát utca 9. alá címezte. A következő, szintén Lőw Márton által írt lap július 29-én íródott, abból a gondtalanság olvasható ki, a kávéházban a Rákóczi indulót húzza a cigányzenekar, a hírek pedig arról szólnak, hogy a hadsereg bevonult Belgrádba. Egy hazulról kapott csomag átvétele után kérte, hogy húga élelmiszercsomagot ne küldjön számára, főként könnyen romlandót tartalmazót, másutt pedig egy újabb csomag kapcsán azt kéri, hogy fehérneműt se küldjön számára, mert nem tud vele mit csinálni. Újságolta húgának a nem látott, de hallott helyi híreket is, így egy ízben a nemzeti türelmetlenség megnyilvánulását, amely Versecen a cirill betűs szerb feliratok eltávolítását jelentette. Lőw Márton ennek kapcsán meg is jegyezte, hogy magyar nemzeti szempontból sokat vár az épp zajló háborútól.

 

Képeslap Lőw Mártontól Lőw Máriának, 1914. augusztus 24. Képeslap Lőw Mártontól Lőw Máriának, 1914. augusztus 24.
(Forrás: Lőw Márton hagyatéka)

A húsz képeslapból az világlik ki, hogy a július végétől augusztus 26-áig a Délvidéken volt Lőw Márton. Az utolsóban nem volt szó a frontra indulásról, a húgától kapott leveleket említette, s hogy nincs szüksége pénzre sem, mert mindennel ellátják őket. Lőw Márton a képeslapokban összességében gondtalan életet rajzolt meg, amelyben nem volt kirívó esemény, a napok gyakorlatozással és a hírekre való várakozással, illetve a rokonokkal történő kapcsolattartással teltek.

Lőw Mária első hátországba küldött levelezőlapjában megemlíti, hogy azért nem küldött sok fényképet, mert azt bátyja összegyűjtené, s megnehezedne a poggyásza, épp ezért dobja ki levelezőlapjait is. Megjelenik egy későbbiek szempontjából fontos adalék, javasolja ugyanis, hogy bátyja vegyen egy fényképezőgépet, küld rá pénzt.

A harctérről írt lapok egyikében Lőw Márton szivarszipkát kér a húgától, a másikban viszont semmi személyes kérés, megjegyzés, történet nem bukkan fel. A lapok másik oldalán azonban csoportképek láthatók, az egyiken Lőw Márton századának tiszti és altiszti kara, a másikon a század vezérkara – Lőw Márton mindkettőn szerepel.

 

A cs. és kir. 23. gyalogezred 13. századának altiszti és tiszti kara, 1914 ősze A cs. és kir. 23. gyalogezred 13. századának altiszti és tiszti kara, 1914 ősze
(Forrás: Lőw Márton hagyatéka)

E képet – ugyanis a körülmények függvényében többekkel is levelezést folytatott – Vigh Gyulának is elküldte, azon egy golyónyom látható. A hagyaték időrendben első fotográfiái is ez időszakhoz kapcsolódnak, vagyis Lőw Márton – megfogadva húga tanácsát – beszerzett egy fényképezőgépet is.

 

Pihenő a lövészárokban, 1914 ősze, valahol Galíciában, Lőw Márton jobb oldalt látható Pihenő a lövészárokban, 1914 ősze, valahol Galíciában, Lőw Márton jobb oldalt látható
(Forrás: Lőw Márton hagyatéka)

 

Folyón történő átkelés, 1914 ősze, valahol Galíciában Folyón történő átkelés, 1914 ősze, valahol Galíciában
(Forrás: Lőw Márton hagyatéka)

Az első fogságból kelt levelezőlap 1915. január 3-ai keltezéssel van ellátva, az németül van, s Moszkvában adták fel. Lőw Márton e lapban írja meg húgának, hogy 1914. december 19-én fogságba esett, de jól van. S mintha csak csevegne, valószínűleg húga aggodalmát csillapítandó, megjegyzi, hogy milyen szép Oroszországban a tél. Gyakorlati szempontból megemlíti, hogy még nem tud oly címet megadni, ahova húga írhat neki, ekkor még útban volt a számára kijelölt táborba. Aztán néhány nap múlva már Viadkán voltak, s ekkor, január 9-én íródott a következő lap, melyben azt írta Lőw Márton, hogy úgy néz ki, Omszkba viszik őket, s abban reménykedett, hogy sikerül sífelszerelést szereznie, amelynek használata miatt majd türelemmel várja a fogság leteltét, e lap a változatosság kedvéért magyar nyelvű. A későbbiekben valóban sikerült a síeléshez szükséges eszközöket szereznie.

 

Lőw Márton síel, mellette kínai szeméthordó, fogolynyelven kínai üteg Lőw Márton síel, mellette kínai szeméthordó, fogolynyelven kínai üteg
(Forrás: Lőw Márton hagyatéka)

A harmadik, február végi lapban – az ismét németül van – pedig már arról tudósítja húgát, hogy a világ túlsó felére, Vlagyivosztok mellé, Skotovóba került.

 

Képeslap Lőw Mártontól Lőw Máriának, 1915. február 24. Képeslap Lőw Mártontól Lőw Máriának, 1915. február 24.
(Forrás: Lőw Márton hagyatéka)

A számos képes- és levelezőlap, illetve levél alapján a következő időrendet lehet felállítani a fogság egyes állomásairól. Skotovón 1915 októberéig maradtak, október 20-án ugyanis Lőw Márton Nyikolszk-Usszurijszkból adott fel levelezőlapot, ám onnét ugyanazon hó 30-ai volt az utolsó lap, vagyis tíz napig voltak ott, mert 1915. november 4-én már újfent Skotovóból adott fel levelezőlapot. Ezúttal majd két évig tartották ott fogva, az utolsó általa írt lap ugyanis 1917. október 10-re datálódik. Habarovszkba került, ahol a lapok datálása alapján 1917. október 13-a és 1918. június 3-a közt tartózkodott. Az újabb állomás Krasznaja Rjecska volt, ahol 1918. október 7-e és 1920. március 19-e között raboskodott. 1920. április 8-ától aztán már Pervaja Rjecskán volt, ahonnét ugyanazon év augusztus 26-án adta fel az utolsó lapot. S aztán az 1920. október 5-ei nap már a Scahrnhorston találta, amely végül negyvenkét nap hajózás után kötött ki Triesztben. Legvégül Csóton, a leszerelőtáborban is eltöltött két napot Lőw Márton, 1920. november 21-e és 23-a között.

A lapokból az is kiderül, hogy mikor mely nemzet katonái őrizték azokat a táborokat, ahol Lőw Márton raboskodott. Ez alapján az oroszok őrizetében négy és fél évet, az amerikaiakéban, Krasznaja Rjecskán, hét hónapot, a japánokéban pedig – Krasznaja Rjecskán és Pervaja Rjecskán – egy év öt hónapot töltött.

Mint az 1920 során hazaírt sorokból kiderül, Lőw Márton eleinte nem sok információval rendelkezett arról, mikor tud hazatérni. 1920 márciusában még arról írt, hogy nemsokára másik táborba költözik, de a hazatérésről még csak annyit írt, hogy nemsokára talán jön már. Április 8-án is még csak abban reménykedett, még mindig németül írva, hogy az első hó már otthon éri majd. Aztán a hónap végén, magyarul írt levélben – azt egy fogolytársával küldte haza – már arról tudott beszámolni a húgának, hogy „Mégis mozog a föld. Már megindulnak és indultak a hajók hazafelé. Eleinte gyérebben s szökve mentek a magyar plennik különböző hajókkal. Most már szép számmal vannak úton az amerikaiak kezében volt hadifoglyok, köztük a magyarok is.” Ekkor már arról is írt, hogy szinte szabadok, ugyanis reggel 7-től délután 5-ig elhagyhatják a tábort, bevásárolhatnak, sétálhatnak a hegyekben. S hogy legyen húga türelemmel, ő is azzal van, előbb-utóbb hazajut.

 

Lőw Márton Abonyi Sándor állatorvossal a sétatéren, Pervaja Rjecska 1920 Lőw Márton Abonyi Sándor állatorvossal a sétatéren, Pervaja Rjecska 1920
(Forrás: Lőw Márton hagyatéka)

A háború utáni évekre olyannyira megváltozott a helyzet, hogy a kivérzett országban élő, időnként nélkülöző Lőw Máriát a bátyja tudta támogatni oroszországi munkái és a táborban az amerikaiaktól és a japánoktól kapott pénzzel, mint azt 1920 májusában, immár magyarul írt levelezőlapjában írta, egy hazamenő fogolytársával 25 dollárt és 50 jent küld haza, mert úgy gondolja, húgának jól fog jönni ez az pénz. Mint az egy fogolytárs által Lőw Máriának írt levélből is kiderül, Lőw Márton egyik munkája a habarovszki múzeum ásványtani részlegében volt, 1918 nyarán.

 

Képeslap Karácsonyi Lászlótól Lőw Máriának, 1920. július 25. Képeslap Karácsonyi Lászlótól Lőw Máriának, 1920. július 25.
(Forrás: Lőw Márton hagyatéka)

A Sunko Maru japán hajó kifutása után, amellyel több ismerőse is elment, Lőw Márton is egyre bizakodóbb volt, hogy hamarosan ő is hazatérhet, azt még a tél beállta előtt remélte. Június 26-án aztán végre arról írt, hogy egy jó hete megérkezett a magyarok hazatérésével foglalkozó bizottság, s hogy Dell’ Adami vezetésével meg is látogatták őket Pervaja Rjecskán. S július közepére ígérték az első nagyobb hajót, amely megkezdi a még kint lévők hazaszállítását. Mint írta: „Úton még nem vagyunk, de aug. végére, szept. elejére bizton remélem ringó hajón leszünk”. Augusztus végén is még csak reményekről írt, egy angol hajóról, amely szeptember közepén indulna, s hozzáfűzte, hogy már kevesen vannak, mert sokan elmentek a csehekkel, a románokkal, a délszlávokkal.

 

Lőw Márton két fogolytársával, barátjával, Karácsonyi Lászlóval és Schummer Ferenccel, 1920 Lőw Márton két fogolytársával, barátjával, Karácsonyi Lászlóval és Schummer Ferenccel, 1920
(Forrás: Lőw Márton hagyatéka)

A megritkuló levelek, levelezőlapok a Scharnhorst indulásáról már nem tudósítanak, viszont Lőw Márton fényképeket készített a hajóra történő beszálláskor, azon utazva, illetve a kikötőkben.

 

Behajózás a Scharnhorstra, Vlagyivosztok 1920 októbere Behajózás a Scharnhorstra, Vlagyivosztok 1920 októbere
(Forrás: Lőw Márton hagyatéka)

 

Partraszállás a Scharnhorstról, 1920. október Partraszállás a Scharnhorstról, 1920. október
(Forrás: Lőw Márton hagyatéka)

Az utolsó lap már Magyarországon, Csóton került feladásra. Abban Lőw Márton azt írta, hogy egy napja érkeztek oda, s másnap délután kettőkor indul a vonatuk Budapestre. Számára majd hat és fél évig tartott a háború.

 

Lőw Márton a fogságban dolgozóasztalánál, 1919–1920 körül Lőw Márton a fogságban dolgozóasztalánál, 1919–1920 körül
(Forrás: Lőw Márton hagyatéka)

A sorozatunkban több helyütt felbukkanó László József (1883–1944) első világháború alatt készített feljegyzései a hadifogság után nyerték el az írást közlő posztban olvasható és fentebb is idézett formát. Visszaemlékezésének 2. kötete olvasható a blogunkon.

Szintúgy László Józsefhez kötődik a Scharnhorst hadifogolyújság is, amelynek ő volt a szerkesztője. A lap 3 számot élt meg, amelyekből az első és a harmadik áll a szerkesztőségünk rendelkezésére.

A két anyag egy Budapest, XI. kerületi, azóta már bezárt antikvárium tulajdonosának a jóvoltából került a blogunkhoz.

Amennyiben az olvasóink közül valaki információval tud szolgálni László József visszaemlékezésének további kötetéről vagy a Scharnhorst hiányzó, második számáról, esetleg ezek a birtokában is vannak, örömmel vesszük, ha ezt jelezné számunkra.

A 7 részes sorozat közlése után Műhely rovatunkban az írás jegyzetekkel ellátott tanulmányváltozata is olvasható lesz.

A cikksorozat előző része: A Scharnhorst útja és utasainak fogadtatása

A cikksorozat első része: A Nagy Háború orosz fogságba esett magyar hadifoglyai

3 komment

Címkék: Scharnhorst orosz hadifogság Kelet-Szibéria Löw Márton

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr9317775746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2022.03.09. 16:04:49

Nagyon gazdag háborús és hadifogoly hagyaték! Szívesen vennénk még belőle több mindent is a későbbiekben! :)

Nagyon jó fotókat készített Lőw Márton. Arra azért kíváncsi lennék, hogy a hadifogságba eséskor a fényképezőgépével vajon mi lett, mert azt valószínűleg elvették tőle, s a későbbiekben hadifogolyként hogyan szerezhetett újat? :)

KovácsCsaba 2022.03.12. 00:34:37

@PintérTamás: Hát, a kérdés egyszerű, a válasz viszont összetett.

Az biztos, hogy már fogságban volt Lőw Márton, amikor megjelent az ezredalbumukban pár fényképe, 1916-ban volt mindez. Vagyis a táborból a holmija visszakerült a húgához, s ő adhatta a képeket a kiadványhoz. Lehet, hogy a gép is visszakerült Magyarországra. A másik opció, hogy Lőw Mártonnál volt a gép a frontvonalban, s azzal együtt került orosz kézre, s aztán nála maradt a gép a fogság végéig. Viszont ezt kevéssé tartom valószínűnek, mert az orosz katonák szinte biztos, hogy zsákmányszerzés céljából előbb-utóbb, inkább előbb elvették volna tőle a gépet.

Azt valószínűsítem, hogy gép nélkül került az első táborba, Skotovóba, s a fogság ideje alatt, nem tudni, mikor, hozzájutott egy géphez. Legkésőbb 1916-ban már volt neki, a fia, Lőw Miklós szerint ugyanis 1916-ban, Skotovóban már készített fényképeket.

Az is biztos, hogy Lőw Mártonnak két gépe volt, hiszen, mint írtam is a posztban, egyaránt hazahozott magával üvegnegatívokat és cellulózalapú negatívokat, márpedig a két típusú negatívhoz kétféle gép kell. Az egyik cellulóz-nitrátból készült tekercses filmet vagy síkfilmet használt, ez volt a modernebb, ez szinte biztos, hogy Kodak gyártmány volt, a hagyatékban van is pár a Kodak által gyártott tárgy, ez a gép kerülhetett később Lőw Mártonhoz. Még az is lehet, hogy a gépet az amerikai őrizet alatt szerezte be 1918 vége és 1919 júniusa között; a Kodak amerikai cég. E gép sorsáról nem tudok a későbbiekben, de azt hazahozhatta Lőw Márton, hiszen a hajóúton is fényképezett.
A másik, a lemezes gép, Lőw Miklós elmondása szerint hazakerült a fogságból, jó ideig meg is volt. Az azonban visszakerült Oroszországba, pontosabban a Szovjetunióba. 1945 elején ugyanis a Budapestet elfoglaló szovjet katonák egyik csoportja azt a zabrálás során elvitte.
Vagyis az első világháborúból hazakerült, a második alatt viszont elkerült.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2022.03.14. 19:25:50

@KovácsCsaba: Köszönjük az összetett és tartalmas választ! :)

Nagyon érdekes a fényképezőgépek külön története is! Ezek szerint egy géppel ment a frontra, s kettővel jött a hadifogságból haza, s ezek nem azok voltak, amivel elment. 25 évvel később meg elvitték az egyiket azok kései utódjai, akik a legelsőt is elvehették... :)

Egyébként a fotózást sokan nagyban űzték közvetlenül a frontvonalban is. Kemény doktor naplójából ismert, hogy az Isonzó parton 1915. júliusában a lövészárokban "fényképeket kopíroztak":

"Egyik éjjel (5-én) egészen éjfél után 3-ig vele voltam a fedezékben, fényképeket kopíroztunk, közben párszor kiszaladtunk, mert az őr a dróton kívül ellenséget jelzett, de nem volt semmi."

nagyhaboru.blog.hu/2012/05/14/dr_kemeny_gyula_naploja_10_resz

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása