Hazaszállítási akciók orosz területekről

2022.02.02. 07:00 :: KovácsCsaba

Magyar hadifoglyok hazatérése Kelet-Szibériából
– A Scharnhorst-sztori – 7/2. rész

A sorozatnak ebben a részében a nagyobb volumenű hazaszállítási akciókat vázolom fel, mellettük számtalan kisebb, akár egy-két fő hazajutására korlátozódó is akadt. A hazaszállítások időrendileg két részre bonthatók, első részük még a háború ideje alatt történt, a második fele azonban már a központi hatalmak háborús összeomlása után zajlott.

 

A hadifoglyok nagy tömegben 1917 telétől kezdődően kezdhették meg a hazatérést – 1917 végén 1 millió 800 ezer osztrák–magyar hadifogollyal számolt az orosz vezérkar, s ugyanennyit tartott nyilván a Monarchia hadügyminisztériuma is.

Invalidusok távozása, Asztrahán, 1917 április Invalidusok távozása, Asztrahán, 1917. április
(Dr. Fejes István - Fejes Gyula (szerk.): Az orosz hadifogság képekben. Rákospalota, 1931)

A folyamatot a breszt-litovszki békekötés gyorsította fel. A cári Oroszországból kivált vagy kiválni akaró államokkal kötött megállapodások után a Monarchia ún. hadifogolymissziókat küldött ki, amelyek a hadifogolykérdés alapján történt körzetesítés után kirendeltségeket kívánt felállítani, majd azok területén a hadifoglyok összegyűjtését és elszállítását igyekezett megszervezni. 1918 őszére, azaz a fegyverszünetek megkötéséig, egyes adatok alapján 700 ezer, más vélekedések szerint mintegy 725 ezer fogoly (katona és polgári internált) számára ért véget a fogság.

Hazatérés, Galícia, 1918 Hazatérés, Galícia, 1918
(Forrás: Az orosz hadifogság képekben; ld. fent)

Ezt követően több hullámban és több irányban folyt a hazatérés/hazaszállítás Szovjet-Oroszországból. Azt megnehezítette, hogy számos fegyveres csoport feszült egymásnak, egyrészt hol fehér, hol vörös hadúr vont egy-egy területet hosszabb-rövidebb időre az uralma alá, másrészt pedig az új államalakulatok vívtak egymással háborút, aminek keretében 1918 vége és 1919 közepe között a lengyel-ukrán, 1919 és 1921 márciusa között pedig a lengyel-orosz háború folyt. A szibériai területeken ráadásul – mint az később részletesebben is látható lesz – nem(csak) a szovjetek vagy a fehérek voltak az urak, a régióban mellettük, egyebek közt, cseh, amerikai, angol és japán csapatok is állomásoztak.

1918 decembere és 1921 augusztusa között szárazföldi úton keletről három irányból történt hadifogoly-hazaszállítás. Azok eredményeképp 1918 decembere és 1919 júliusa között Kelet-Galícián keresztül (az jó ideig ukrán kézen volt, majd az ukránok legyőzése után a lengyelek foglalták el) mintegy 18–19 ezer magyar jutott haza. Lengyelországon át 1919. január és 1921. augusztus között 18.399 hazatérő magyart regisztráltak. A kedvező útvonalnak minősített Litvánián keresztül végül igen csekély számban jutottak haza magyar hadifoglyok, 1919. augusztus és 1920. február között 52 fő. 1921 nyarának végétől a hadi és politikai helyzet a Lengyelországon és Litvánián keresztül való hazatérést megnehezítette, ami az ott hazajutni igyekvők számának csökkenésével járt, így magyar kirendeltségek kiküldése és ott állomásoztatása feleslegessé vált.

Hazafelé tartó legénységi állományúak és tisztek, 1920 

Hazafelé tartó legénységi állományúak és tisztek, 1920 Hazafelé tartó legénységi állományúak és tisztek, 1918–1919
(Forrás: Az orosz hadifogság képekben; ld. fent)

A következő hazaszállítási hullám megszervezése és kivitelezése már a szovjet kormánnyal való kooperáción múlott. Miután azonban a dualista állam felbomlása után a magyar állam, az osztrákhoz és a némethez hasonlóan, nem vette fel a kapcsolatot a szovjet kormánnyal, a hadifogoly-kérdés megoldása sem lépett sokáig előrébb. Végül a magyar kormány megkereste a szovjet vezetést a még orosz földön lévő magyar hadifoglyok hazahozatala érdekében, s 1920. május végén Koppenhágában megállapodás is született a hadifoglyok cseréjéről. A szovjet határtól a hazaszállítás fő útvonalaként a balti kikötőket jelölték meg, ahonnét Németországon, majd Ausztrián keresztül kerültek Magyarországra a hazatérők. A segélyezést, az ellátást és az utazás lebonyolítását a Nemzetközi Vöröskereszt és a Népszövetség végezte. A Magyar királyi Hadügyminisztérium által 1920 márciusában készített kimutatás szerint 118.646 fő raboskodott az orosz táborokban. Az akció eredményeképp 1922 őszéig mintegy 40 ezer magyar jutott haza az orosz fogságból.

Apró, de újabb a hadifoglyok helyzetét tovább bonyolító – és annak összetettségét érzékeltető – jelenség volt a szovjetek által túszként visszatartottak ügye. Miután 1919 decemberében Magyarországon a magyar proletárdiktatúra kiépítői és működtetői elleni perek indultak, a szovjet vezetés a magyar hadifoglyok közül túszokat szedett, s őket csak akkor volt hajlandó hazaengedni, amikor azok a magyarországi kommunisták, akik Szovjet-Oroszországba akartak menni, távozhattak.

Az első túsz-szállítmány megérkezése utáni üdvözlés, Csóti tábor, 1921 november Az első túsz-szállítmány megérkezése utáni üdvözlés, Csóti tábor, 1921. november
(Forrás: Az orosz hadifogság képekben; ld. fent)

A túszok számát összességében 2.500-ra becsülték, a távozó magyar kommunistákét 400-ra. Az 1922 augusztusáig hazatért túszok száma végül némileg kevesebb volt, mint 1.600.

Nagyobb tömegben sikerült hazaszállítani magyar hadifoglyokat Dél-Oroszországból is. A régió fekete-tengeri kikötőiben már 1919 őszétől gyülekeztek nagyobb számban a hazatérni akarók; akkor a területet még a szovjetekkel hadban álló Gyenyikin tábornok uralta. Az idő múlásának, a terület feletti fennhatóság megváltozásának, illetve az antant angol és francia megbízottai magyarok iránti bizalmatlanságának köszönhetően, ami gátolta a magyar megbízottak helyszínre utazását, a hadifoglyok egyre nagyobb tömegben gyűltek össze a Fekete-tenger partján. Végeredményként, Dél-Oroszországból kiindulva, az Adriai-tengeri Trieszten keresztül, ahol 1920 júliusától magyar hadifogoly-fogadó bizottság is működött, 1922 márciusáig mintegy 4.600–4.700 a trianoni Magyarország területéről hadba vonuló tért haza. (A két világháború közötti összefoglaló a Fekete-tengeren és Moszkván át hazatérő hadifoglyok számát majd 43 ezerre teszi.)

Horthy Miklós a Keleti pályaudvaron üdvözli az Oroszországból hazaérkezett hadifoglyokat, 1921. március Horthy Miklós a Keleti pályaudvaron üdvözli az Oroszországból hazaérkezett hadifoglyokat, 1921. március
(Forrás: Az orosz hadifogság képekben; ld. fent)

A trianoni békeszerződés miatt határon túlra került magyarokat egy idő után külön regisztrálták, ami azt eredményezi, hogy az orosz táborokban vagy egyes gyülekezőhelyeken összeszámlált, illetve a hadifogoly-fogadó állomásokon regisztrált hadifogoly-létszám nem egyezik meg egymással. A szintén Trieszt érintésével, de Kelet-Szibériából hazajövőket nem sorolom ide, az ott lévők hazaszállítása a későbbiekben külön részben kerül bemutatásra.

A nagy tömegben történt hazatérések után is maradtak még magyar hadifoglyok a Szovjetunió területén, ők többnyire politikai okokból vagy családalapítás miatt nem tértek haza, sokakhoz pedig egyszerűen nem ért el időben a szervezett utazások híre – a Magyarországra való utazáshoz pedig nem volt elegendő pénze. A magyar állam viszont kijelentette, hogy 1922 után nem vállalja a hazaszállítás megszervezését és költségeit, s mivel a szovjet államban Magyarországnak nem volt diplomáciai képviselete, a Varsóban lévő magyar konzulátus foglalkozott a hazatérni akarók ügyeivel.

Az utolsó túsz-szállítmány, Csóti tábor, 1922 augusztus Az utolsó túsz-szállítmány, Csóti tábor, 1922. augusztus
(Forrás: Az orosz hadifogság képekben; ld. fent)

Ezt követően 1924–1925 során is tértek még haza nagyobb számban egykori hadifoglyok, a jó néhány etapban történt, a magyar kommunistákkal való cserén alapuló akció majd 800 főnek (hadifoglyoknak és családtagjaiknak) adott alkalmat a Magyarországra utazásra. (A hadifoglyok körében nem volt ritka jelenség az, hogy orosz nőkkel alakítsanak ki kapcsolatot, s akár házasságot is kössenek. A Politikatörténeti Intézet Levéltárában lévő, 32 ezer hadifogoly adatait őrző adattár szerint 478 fő nősült meg a fogság ideje alatt, ami majd 1,5%-os arányt tesz ki.) A sok-kisebb nagyobb hazatérő hadifogolycsoport ellenére is számosan maradtak magyarok a szovjet állam területén, az ő számuk viszont nehezen lenne megbecsülhető. Egy adalék jelzi a nagyságrendet, hazatérni szándékozók írták úti okmányért folyamodó levelükben, hogy csak Krasznodar városában több mint 900 egykori hadifogoly él, a Kaukázus kisebb helységeiben pedig szintúgy nagyobb számban találhatók magyarok. Kaba Eszter kutatása alapján 1925 és 1938 között még mintegy 2.500-an szerettek volna hazatérni, azt azonban számukra a magyar hatóságok nem engedélyezték.

Sok egykori hadifogoly megpróbáltatásai a Magyarországra történt hazatérés után sem értek véget, hiszen, miután az új kormányzat finoman szólva sem szimpatizált a szovjetekkel, az orosz polgárháborúba a vörösök oldalán valamilyen módon bekapcsolódókra a leszerelőtáborba történt megérkezés után – a mindenkire érvényes mellett – újabb procedúrasorozat várt. Az egykori oroszországi hadifoglyok a Veszprém vármegyében lévő, korábban hadifogolytáborként funkcionáló csóti leszerelőtáborba kerültek; 1920-ig olykor másutt is fogadták őket.

A csóti leszerelőtábor A csóti leszerelőtábor
(Baja-Pilch-Lukinich-Zilahy: Hadifogoly magyarok története II. Budapest, 1930)

A táborban a szokásos ügymenet (fogadás, egészségügyi vizsgálat, leszerelés stb.) mellett az állami rendőrség és a Tájékoztató Szolgálat („T” osztály) részvételével a hazaérkezők politikai vizsgálatára is sor került, ami a bolsevik nézetekkel való szimpátia vagy akár a vörösek oldalán való tevékenység felderítését jelentette. A gyanúsnak találtak egy részét hazaengedték ugyan, de figyelte őket a rendőrség, másik részüket pedig Zalaegerszegre internálták, ahol raboskodásuk akár újabb évekkel hosszabbodhatott meg. A Vörös Hadseregben szolgáltak, illetve a kommunista párt tagjaival annak ellenére történtek mindezek, hogy még a Kelet-Szibériában, a hadifoglyok hazaszállítását intéző Dell’ Adami Géza is a Pestről kapott visszajelzés alapján megnyugtatta a kétségeik eloszlatása végett hozzá fordult, a Vörös Hadseregben szolgáló vagy kommunista párttag egykori hadifoglyokat, ami bizonyára többeket sarkallt a hazatérésre.

Fentebbiekhez képest kisebb volumenű, de rendkívül izgalmas és meglehetősen ismeretlen eseménysorozata az oroszországi hadifoglyok hazatérésének a kínai epizód is. A hadifogolykérdés – az orosz fogságban lévők számára gyűjtött segélyekhez képest – akkor vált sokkalta kézzelfoghatóbbá a Távol-Keleten élő európaiak számára, amikor jó néhány német és osztrák–magyar hadifogoly sikeresen megszökött, majd megjelent Kínában. Ekkor a pekingi osztrák–magyar követség, a tiencsini osztrák–magyar konzulátus, a mukdeni német konzulátus, illetve a régió északi részén élő civilek befogadták, majd élelemmel és ruházattal látták el a hadifoglyokat. Az 1917-es kínai hadüzenet után a hollandok vették át a Monarchia és állampolgárai, így a szökött hadifoglyok képviseletét is. Összességében – 1915 elejétől – a kínai állam területére több száz osztrák–magyar (és néhány török) hadifogoly szökött át az orosz hadifogolytáborokból, őket a kínai hatóságok kérés ellenére sem szolgáltatták ki az oroszoknak, hanem internálták. Összesen öt tábort létesítettek, arányaiban a legtöbb osztrák–magyar katona Longijangban volt, ahol összesen 456 főt őriztek; e táborokban sokkalta jobb körülmények uralkodtak, mint az oroszokban. A kínai hatóságok már 1919-ben lehetővé tették a foglyok hazajövetelét, az antant államok képviseletei (olasz, szerb/jugoszláv) kérték elsőként a foglyaik szabadon bocsájtását, a német, az osztrák és a magyar állam területére való hadifoglyok kapcsán pedig azt kérték a kínaiak a holland konzulátustól, hogy Sanghaj területére koncentrálják őket; néhányan közülük visszamentek orosz területre és Vlagyivosztokból tértek haza. Végül a hollandok megállapodást kötöttek a japánokkal a hadifoglyok ügyében – a japánok addigra jelentős területeket foglaltak el Kínától –, így a kínaiak feladták a hadifoglyok hazaszállítására irányuló törekvéseiket.

Az 1914 júliusában Hódmezővásárhelyről besorozott Dombi Kiss Imre Pokoljárásom címmel 1983-ban megjelent munkájában az egyéni sors mutatkozik meg. Írása révén még inkább kézzelfoghatóvá válik, hogy mily szerteágazó volt az orosz fogságba kerültek élete. A visszaemlékezésre, levelekre és tábori lapokra épülő munka a bevonulástól kezdve az orosz fogságot érintve egészen Teheránig tartóan beszéli el a szerzővel történteket – a Przemyślnél 1915 márciusában fogságba esett Dombi Kiss ugyanis több társával egyetemben megszökött az orosz fogságból, s Oroszországból Perzsiába került. A perzsa fővárosból, Teheránból aztán csak újabb hosszas szárazföldi, majd tengeri utazás után – összességében a háború következtében majd 12 ezer kilométert maga mögött hagyva – léphetett újra magyar földre.

A fogság erős kötelékeket kovácsolt, sokan a hazatérés után is tartották a kapcsolatot egymással. Egy cikk szerint például a szibériai hadifoglyok 1921 végén minden csütörtökre találkozót szerveztek, ahol a közös időtöltés mellett egy a fogságot felelevenítő kiállításhoz is anyagot gyűjtöttek.

A sorozatunkban több helyütt felbukkanó László József (1883–1944) első világháború alatt készített feljegyzései a hadifogság után nyerték el az írást közlő posztban olvasható és fentebb is idézett formát. Visszaemlékezésének 2. kötete olvasható a blogunkon.

Szintúgy László Józsefhez kötődik a Scharnhorst hadifogolyújság is, amelynek ő volt a szerkesztője. A lap 3 számot élt meg, amelyekből az első és a harmadik áll a szerkesztőségünk rendelkezésére.

A két anyag egy Budapest, XI. kerületi, azóta már bezárt antikvárium tulajdonosának a jóvoltából került a blogunkhoz.

Amennyiben az olvasóink közül valaki információval tud szolgálni László József visszaemlékezésének további kötetéről vagy a Scharnhorst hiányzó, második számáról, esetleg ezek a birtokában is vannak, örömmel vesszük, ha ezt jelezné számunkra.

A 7 részes sorozat közlése után Műhely rovatunkban az írás jegyzetekkel ellátott tanulmányváltozata is olvasható lesz.

A cikksorozat 1. része: A Nagy Háború orosz fogságba esett magyar hadifoglyai

Szólj hozzá!

Címkék: hadifogság hadifogoly hadifoglyok csót Szibéria

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr8317059338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása