„Cotičii temető, egyes honvéd sírja benne az első…”

2021.05.27. 07:00 :: PintérTamás

italiano

A Doberdó-fennsík kulcspontján, a Monte San Michelén található állásokhoz legközelebb, a hegy keleti tövében fekszik egy kis falu, Cotiči, ahol nagyobb alkalmas földterület kínálkozott a karszt szikláiba vágott első vonalakban elesett katonák eltemetésére. A magaslat 1915 júliusa és 1916 augusztusa közötti védelmében kiemelkedő szerepe volt Budapest házi ezredének, a m. kir. budapesti 1. honvéd gyalogezrednek. Az egyes honvédek az egész háború alatt az itt folyó harcokban veszítették a legtöbb hősi halottjukat. Nem véletlen, hogy a gyászos emlékű hely neve bevonult az ezred történetébe, s a fővárosi és környékbeli falvak bakái a korabeli katonadalukat is átköltötték a falu nevére…

 

Az 1-es honvédek az orosz frontról 1915. május 24-én érkeztek az újonnan megnyílt olasz frontra. Az alakulatot rövid karintiai tartózkodást követően a Doberdóra vezényelték. A július 9-én beérkező ezredet azonnal az állásokba küldték, s a doberdói tűzkeresztségen július 10-én San Martinótól délre, Castelnuovóval szemben estek át. Az alakulat itt szembesült a korai doberdói valósággal: az állások nélküli karszt szikláira zúduló fölényes olasz tüzérségi tűzzel, a meg-megújuló gyalogsági rohamokkal, amelyek következtében harcos állománya július 26-ára 225 főre csökkent.

A pótlásokkal feltöltött ezred 1915. július 29-én vonult először állásba a Monte San Michelén. Ekkor vette át a Doberdó kulcspontjának számító két 275 méteres csúccsal rendelkező hegy védelmét, amelyet egészen 1916. augusztus 9-ig, a Doberdó-fennsík kiürítési parancsáig, a 20. honvédhadosztály többi ezredével felváltva védelmezett.

A Doberdó-fennsíkot védő VII. hadtest helyzete 1916. június 3-án, a térképrészlet döntően az északi, a 20. honvéd gyaloghadosztály által védett területet mutatja. A Monte San Michelén a budapesti 1. honvéd gyalogezred van állásban, a magaslat mögött Cotičinél az 1-es és a székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezredet magába foglaló 81. gyalogdandár parancsnokága és két tartalékban álló 17-es század van jelölve A Doberdó-fennsíkot védő VII. hadtest helyzete 1916. június 3-án, a térképrészlet döntően az északi, a 20. honvéd gyaloghadosztály által védett területet mutatja. A Monte San Michelén a budapesti 1. honvéd gyalogezred van állásban, a magaslat mögött Cotičinél az 1-es és a székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezredet magába foglaló 81. gyalogdandár parancsnokága és két tartalékban álló 17-es század van jelölve
(József főherceg: A világháború amilyennek én láttam. III. kötet. Olasz háború. Doberdo. Bp., 1928., 53. számú melléklet)

Cotiči településen keresztül történt az innen 1–2 kilométerre nyugatra húzódó osztrák–magyar első vonalak napi ellátása. A váltások alkalmával itt vonultak keresztül nyolc-tíznaponként, nagyobb harcok idején sűrűbben, a Monte San Michelét védő csapatok. A Doberdó-fennsíkon vívott harcok 14 hónapja alatt több parancsnokság, tüzérüteg, raktárállomás, segélyhely is működött a fokozatosan rommá lőtt faluban, illetve a környező dolinákban, kőbányákban.

A településen a községi temető, valamint több nagyobb, mezőgazdasági művelés alatt álló dolina is lehetőséget biztosított a temetkezésre. A napjainkban is álló temetőkápolna felirata 1904-es építésről tanúskodik, tehát az már állt a háború idején. A falába épített XIX. század végéről származó sírkövek alapján a temető valamivel korábban nyílhatott, a háború elején azonban még nagy üres területtel rendelkezett, legalábbis a harcok idején itt kialakított nagyszámú új sír erre enged következtetni. A temetésre alkalmas adottságok eredményezték, hogy a harcok idején sorra létesültek a katonatemetők a faluban és a környékén. Az 1918-ban, a terület ismételt osztrák–magyar kézre kerülését követően készített, a bécsi Hadilevéltárban megtalálható temetőfelmérés 12 kisebb-nagyobb osztrák–magyar katonatemetőt említ a településen és környékén.

1918-ban felmért osztrák~magyar katonai temetők és sírok (pirossal jelölve) Cotičiban és közvetlen környékén 1918-ban felmért osztrák~magyar katonai temetők és sírok (pirossal jelölve) Cotičiban és közvetlen környékén

A település temetői a környék többi kisebb temetésre alkalmas területeihez hasonlóan 1916 tavaszára megteltek. A 20. honvéd gyaloghadosztály 1916. április 2-án kiadott parancsa nyitotta meg a Vallone-völgyben az alakulat ezredeinek a közös, nagy temetőjét Devetakinál. (A 17. hadosztály temetője a Vallone-völgyben Visintininél, a magyarok által napjainkban gyakran látogatott Magyar Kápolnával szemben, az attól északra eső területen már 1915 szeptemberétől működött.)

A devetaki-i honvédhadosztály-temető megnyitásával függhetett össze, hogy a budapesti 1. honvéd gyalogezred tábori lelkésze, Scheich Gyula 1916. március 28-án részletes kimutatást készített az ezred addigi ismert doberdói hősi halottjairól. A bécsi Kriegarchivban megtalált „Az 1. honv. gyal. ezr. Mte San Michele-i, Doberdói harcok alatt elesett, eltemetett és anyakönyvileg nyilvántartott hősei sírkeresztjeinek a jegyzéke” címet viselő nyilvántartás folyósorszámozással 334 név szerint ismert hősi halottat (vagy tömegsírt) sorol fel, mellettük temetőnként megadva a sírtábla számát. A jegyzék első 304 hősi halottja három Cotičiban található temetőben nyugodott. Ők azok a Cotičiban eltemetett 1-es honvéd hősi halottak, akikről a címben is említett, a háború során átalakított békebeli katonadal szövege is szól. A következőkben ezek a temetők és az itt eltemetett honvédek állnak a vizsgálatunk középpontjában. (A tábori lelkész nyilvántartása által megörökített időszakban a Marcottiniben található katonai temetőben temettek még el 21 név szerint ismert hősi halottat; a doberdói községi temetőben 4 ismert és 2 szétlőtt sírban nyugvó 30, illetve 22 ismeretlen hősi halottat; valamint Sapnišče és Merna között a Wippach partján található temetőben 3 név szerint ismert budapesti 1-es honvéd gyalogezredhez tartozó hősi halottat.)

A bécsi Hadilevéltárban megtalálhatók ezeknek a temetőknek a terület caprettói áttörést követő visszafoglalása után, 1918 nyarán az osztrák–magyar katonai hatóságok által készített temetőkataszterei is. A görzi katonai parancsnokság hadtápcsoport parancsnokságán működő hadisír felügyelőség sdraussinai részlege felmérte és sorszámmal látta el temetőket. Az 1-es honvédek Cotičiban nyugvó 1916. március 28-án még név szerint ismert 304 hősi halottjából 1918 nyarán már csak mindössze 156 fő sírja volt név szerint is azonosítható. A hősi halottak sírjainak több mint 50%-a két év elteltével az akkori felmérők számára azonosíthatatlan, ismeretlen katonai sírrá vált…

A Scheich Gyula által felsorolt 1-es honvédek azonosításában azonban fordulatot hozott a számomra, hogy az egykori katonai és polgári halotti anyakönyvek, valamint veszteségi lasjtromok feldolgozásával elkészültek és kipublikálásra kerültek az első világháborús veszteségi adatbázisok. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Magyar Nemzeti Levéltár által elkészített adatbázisokban a 304 névből 266-ot sikerült beazonosítanom. A tábori lelkész által csak névvel felsorolt itt nyugvó személyek 87,50 %-a esetén így ismertté váltak a legfontosabb adataik: születési helyük és idejük, életkoruk, halálozásuk időpontja, ami különböző további vizsgálatokra adott lehetőséget.

Scheich Gyula tábori lelkész jegyzéke lesz továbbra is a vezetőnk. Először az eltemetés helye szerint vizsgáljuk meg az 1-es honvédek temetőit.

A Cotiči 40-es számú ház telkén lévő katonai temető (50. számú katonai temető)

Scheich Gyula tábori lelkész jegyzékének a legelején a „Cotici 40ik számú ház telkén lévő katonai temető” szerepel. A kimutatás szerint itt 41 elesett egyes honvédet temettek el. A bécsi Hadilevéltárban megtalálható, 1918 nyarán készített felmérések során 50-es sorszámot kapta ez a temető. A temetőkataszter ekkor összesen 51 sírról és 53 halottról tesz itt említést. 10 kivételével mindegyik elhunytat 1-es honvédnek jelöli. A tábori lelkész által 1916. március 28-án felsorolt 41 névből az 1918 nyarán történt felmérés során már csak 21 személy sírja volt azonosítható, a többi olvashatatlan, vagy ismeretlen megjegyzéssel szerepel a jegyzékben.

A temető felmérési vázlata 1918-ból A temető felmérési vázlata 1918-ból

Az elektronikus veszteségi adatbázis segítségével a 41 katonából 38 beazonosítható, s az is rögtön kiderül, hogy a tábori lelkész miért ezt tette a lista elejére: a halálozási és temetési dátumok ebben a temetőben a legkorábbiak, 1915. július végiek, augusztus eleiek, vagyis már a 2. isonzói csata idején használatba vették temető céljára ezt a területet. Az elsők között ide temetett Horváth István tápiószecsői születésű honvéd 1915. július 31-én halt hősi halált, aki egyike lehetett azoknak a budapesti honvédeknek, akik 1915. július 29-én először vonultak állásba és estek el a Monte San Michelén. Ez a temető volt az 1-es honvéd gyalogezred hegyen töltött első állás periódusában hősi halált katonáinak a nyughelye. A településen a három 1-es honvéd temető közül ez esik legközelebb is a Monte San Micheléhez. A temetőben az utolsó azonosítható halálozási és temetési dátum 1915. október 2-a, ami Bakó István kiskundorozsmai születésű honvédhoz kapcsolódik.

1915-ös fotó a temetőről 1915-ös fotó a temetőről
(Az NHKA gyűjteményéből)

Mindkét nyilvántartásból azt látjuk és a temető korabeli fotója is ezt mutatja, hogy ebben az itteni harcok szempontjából még viszonylag korainak számító temetőben döntően különálló sírokba, de mindenképp egyéni keresztekkel jelölve, rendezett módon temették el az elesett katonákat. Ebben a sírkertben az 1918-as temetőkataszter az 1-es honvédeken túl 2 fő székesfehérvári 17-es honvédet, 7 fő cs. és kir. 7. gyalogezredbeli katonát és egy 4. tábori ágyús tüzérezredbeli hősi halottat említ még.

A ma San Michele del Carso nevet viselő településen a korabeli vázlatok alapján a temető területe jól beazonosítható. Napjainkban egy elkerített porta része a háborút követően felszámolt egykori sírkert. A helyén ma már semmi sem emlékeztet a valamikori temetőre, s a közelben álló házak lakói talán nem is sejthetik, hogy a kertjük helyén állt katonai temetőben valamikor 53 hősi halott nyugodott.

Az egykori katonai temető helye 2009-ben Az egykori katonai temető helye 2009-ben
(A szerző fotója)

A Cotiči községi temető és a közvetlenül mellette volt katonai temető (48-49-es számú katonai temető)

A Scheich Gyula jegyzékében említett következő temető „A Cotiči-i községi temetőben és a közvetlen mellette levő katonai temető” volt. A tábori lelkész először a községi temető mellettiben lévő 115 sírt sorolja fel és ezután a községi temetőben található 10-et. Az 1918-as temetőfelmérések ezt a kettőt külön említik, 48-as számmal jelölve a községit, 49-essel a katonait. 1918-ból csak a katonai temető kataszterét sikerült Bécsben megtalálnunk. Az említett 49-es számot viselő temető esetén ez 138 sírról és összesen 232 hősi halottról tesz említést, vagyis az 1-es honvédek mellett más alakulatok katonáit is szép számmal temették el itt. 96 sír esetében jelölnek 1-es honvéd hősi halottat, s ami igazán megdöbbentő: az 1916-ban készült jegyzékben szereplő nevek közül itt mindössze csak 22 fő volt beazonosítható, a többi ismeretlenként szerepel. Az 1916-ban még ismert 115-ös számmal összevetve két év alatt a sírfeliratok 81%-a vált azonosíthatatlanná, vagy semmisült meg a temetőben. Ebben, ahogy később látni fogjuk, nagy szerepet játszhatott a tömegsírok itteni nagy száma is.

A Cotiči 48-49-es temetők 1918-as vázlata A Cotiči 48-49-es temetők 1918-as vázlata

Az elektronikus veszteségi adatbázisból kinyerhető adatok szerint 1915. szeptember 26-án elesett Bahatec Károly pancsovai születésű honvédet temették itt el legelőször a halálát követő napon. Folyamatos temetésekre október 7-től vannak adatok az elektronikus veszteségi adatbázisban és az 1918-as temetőkataszterben is. Kijelenthetjük, hogy a polgári temető mellett ekkortól kezdték tudatosan kialakítani a katonai temetőt. Az 1918-as kataszter szerint az első itt eltemetett hősi halott a vázlaton 11-es sorszámú sírban nyugvó Gyullai János, aki 1915. október 8-án halt hősi halált. Feltételezhetően az elhunyt azonos a Scheich-jegyzékben 43-as számú Barna Gyallai János néven említett személlyel (az elektronikus veszteségi adatbázisban szereplő halálozási dátum is ezt erősíti), ami szintén jelzi, hogy még a viszonylag beazonosítható nevek esetén sem beszélhetünk teljes egyezésről. Ez szintén adódhat a sírkeresztek feliratainak 1918-ra leromlott olvashatóságából, de az adminisztráció pontatlanságából is.

A temetőt az 1-es honvédek temetésére 1915. november 7-ig használták, de más alakulatok katonáit egészen 1916 márciusáig temették ide. Az 1918-as kataszter szerinti legutolsó elhunyt a 136-os sírban nyugvó 1916. március 13-án hősi halált halt Csicsek Mihály, akiről csak annyit tudunk, hogy honvéd volt, de az alakulat hadrendi számát már nem tünteti fel a nyilvántartás (az elektronikus adatbázisokban nem szerepel ilyen nevű hősi halott).

Az itt eltemetett 1-es honvédek döntő többsége 1915 októberében esett el. A polgári melletti sírkert szükségességét és fokozatos növekedését az 1915. október 18. és 31. között zajlott 3. isonzói csata nagyszámú vesztesége indokolhatta. Az egyes sírok mellett ekkor növekszik meg az itteni tömegsírok száma is.

A 20. honvéd gyaloghadosztály parancsnoksága 1915. október 26-án kiadott E.Nr 547. számú rendelkezésében szabályozta a csatatéren elesettek eltemetésének a rendjét.

Ennek az 1. pontja kimondta, hogy „A hullák felkeresése és eltemetés czéljából a 39. dandár parancsnokságnak 20 főből, a 81. dandár parancsnokságnak 30 főből álló földmunka szerszámmal felszerelt munkás osztag bocsájtatik rendelkezésére. Ezen hullaeltakarító osztagot a parancsnokság szükség estén saját munkás osztagából s az elengedhetetlen mérvre szorítkozva esetleg a tartalék legénységből egészítse ki.”

A Lukachich tábornok által aláírt rendelkezés 4. pontja jelölte ki Cotičit tömegsírok létesítésére: „Az Isonzó szakasz tömegsírjainak a Boschiniben, a St. Michele szakasz tömegsírjainak Cotiči dolináiban jelölendő ki oly száraz terület, hol a holttestek 1,5 m. földréteggel befödhetők. Beföldelés előtt a hullák mésszel leöntendők.”

A Monte San Michelén zajlott véres harcokban elesett 1-es honvédek közül például 22 hősi halottat a vázlaton 62-es számmal jelölt egyetlen tömegsírban temettek el. (a Scheich-jegyzékben valószínűleg ők szerepelnek a 61–82. sorszám alatt és ott a 60-as számú sírban nyugszanak, adataik a veszteségi adatbázis alapján egy fő kivételével név szerint is ismertek). Szintén tömegesen temettek el 1-es honvédeket a 64-es számú (7 fő), a 65-ös számú (4 fő), 77-es számú (5 fő) és a 78-as számú (6 fő) sírokban is.

1916 elején készült fotó a temetőkről. A háttérben a községi temető kápolnája 1916 elején készült fotó a temetőkről. A háttérben a községi temető kápolnája
(Az NHKA gyűjteményéből)

Az 1918-as temetőkataszter alapján budapesti 1-es honvédek mellett a 20-as honvéd gyaloghadosztály többi ezredébe tartozó hősi halottakat is temettek ebbe a temetőbe: a nagyváradi 4-es honvédek közül 25-öt, a székesfehérvári 17-es honvédek közül 17-et. Rajtuk kívül a karánsebesi 43-as közös gyalogezred, valamint a 17-es és 87-es közös gyalogezredek, továbbá azonosíthatatlan hadrendi számú alakulatok hősi halottjai is nyugodtak itt.

A Scheich Gyula tábori lelkész által megörökített Cotiči községi temetőben nyugvó 10 budapesti 1-es honvéd gyalogezredbeli hősi halott esetén meg kell említenünk, hogy tiszteket és tisztjelölteket is temettek ide. Az elektronikus veszteségi adatbázis segítségével sikerült kideríteni, hogy az itt eltemetett Pausi Emil főhadnagy fiumei születésű és lakóhelyű volt. Az 1915. október 26-án hősi halált halt 32 éves tiszt a neve és a születési helye alapján talán olasz származású lehetett. Szisz Gyula zászlós, Basics Pál, Sommer Károly, Womaszta Béla hadapródok és Weidler Ábrahám egyéves önkéntes tizedes adatai is megtalálhatóak voltak az adatbázisban. Ennél a kis elkülönülő, részben tiszti temetőnél 1915. augusztus 21. és október 27. között találunk temetési adatokat.

A helyszínen járva ezeket a temetőket a legkönnyebb azonosítanunk, hiszen a községi temető ma is működik. A községi temető bejáratát képező kápolna mögötti körbekerített rész megegyezik a korabeli temetővel. Itt voltak egykor a tiszti sírok.

A községi temető bejárata előtt a szerző Rózsafi Jánossal 2019 decemberében A községi temető bejárata előtt a szerző Rózsafi Jánossal 2019 decemberében

A kápolnától jobbra, a temető előtti parkoló mögött egy újabban körülkerített rész található, ami már az egykori katonai temető területére esik. Ebben a részben volt a fentebb említett 62-es számú tömegsír is. Ennek a fala mellett kívül a mai temető mögé sétálva eljuthatunk arra a rétre, ahol az egykori katonai temető hátsó területe volt. Az 1918-as vázlatokkal összevetve ma is nagyon jól beazonosítható a terület.

A községi temető a kápolnával és a mögöttes terület napjainkban nyugat felől. Egykor itt voltak a katonatemetők A községi temető a kápolnával és a mögöttes terület napjainkban nyugat felől. Egykor itt voltak a katonatemetők
(A szerző fotója)

A későbbiekben beton sírköveket emeltek a sírok fölött, amelyeket a temető felszámolásakor összegyűjtöttek, majd az északi oldalon összeforgatva és 5–6 darabot egymásra rakva falat képeztek belőlük.

Sírkövekből rakott kőfal az egykori községi temető melletti katonai temető északi oldalában Sírkövekből rakott kőfal az egykori községi temető melletti katonai temető északi oldalában

Ez a sírkövekből összerakott, hosszan kígyózó különös betonfal őrzi az egykori katonai temető és az itt eltemetett több száz hősi halott emlékét.

A Cotiči templom melletti völgyben volt katonai temető (54-es számú katonai temető)

Scheich Gyula Cotičiban eltemetett 1-es honvédeket számba vevő lajstroma „A cotic-i templom melletti völgyben lévő katonai temetőben” nyugvó hősi halottakkal zárul. A tábori lelkész itt 138 fő 1-es honvéd nevét sorolja fel. Ennek a temetőnek is sikerült megtalálnunk az 1918-as kimutatását, amit a görzi hadtápcsoport parancsnokság 54-es katonai temető sorszámmal jelölt. Ez volt a legnagyobb cotiči temető: a kataszter 200 sírt sorol itt fel, s 356 hősi halottról tesz említést. A 20. honvéd gyaloghadosztály katonái teszik ki az itt eltemetettek túlnyomó részét, közöttük is az 1-es honvédek száma a legmagasabb, 131 fő. Amint láthatjuk a szám most sem egyezik a Scheich-jegyzékben szereplővel, azonban a még beazonosítható nevek számaránya a három közül ebben a temetőben a legmagasabb: 103 elhunyt, ami 75%-a az 1916-os adatoknak.

A temető használatának kezdetére utaló legkorábbi adat a kataszter szerint a 44-es sírban nyugvó Tarsoly Ervin debreceni 3-as honvéd halálozási időpontja: 1915. szeptember 2. Az első itt eltemetett 1-es honvéd, Weisz Sándor 1915. szeptember 17-én esett el, s a 130-as sír lett a nyughelye. Ennek ellentmond az elektronikus veszteségi adatbázis, amiben ugyan szintén az első itt eltemetett hősi halottként szerepel, azonban a halálának az időpontja 1915. november 25. és másnap temették el.

Az adatbázis szerint ezt követően decemberi 8-ig folyamatosan, majd 1916. február 21. és március 24. között elesett 1-es honvéd hősi halottakat találunk itt. Az időpontok alapján az 1915. november 10. és decemberi 4-e közötti 4. és az 1916. március 13–18. között vívott 5. isonzói csata 1-es honvéd hősi halottainak a nyughelye volt döntően ez a temető. (1915 decemberének a második felében és 1916 elején pihenőn volt az ezred.)

A temető 1918-as felmérési vázlata A temető 1918-as felmérési vázlata

A folyamatosan használt sírkertben az utolsó temetésekre a temetőkataszter szerint 1916. március 31-én került sor, ezt követően már a Devetakinál kialakított hadosztály temetőt használták. 1916 augusztusában egy rövid időre megint használatba vették: két tömegsírban temettek itt el 7 fő, a hónap első napján elhunyt székesfehérvári 17-es honvédet, majd augusztus 11-én Romeo Tacchi olasz katonát. Az utóbbi temetésre már a Doberdó 1916. augusztus 10-ei kiürítése után az olaszok által kerülhetett sor.

Az 1-es budapestiek mellett legnagyobb számban debreceni 3-as (103 fő) és székesfehérvári 17-es honvédeket (47 fő) találunk ebben a temetőben. Rajtuk kívül itt nyugodott még 4-es honvéd gyalogezred, valamint a közös 7-es, 27-es, 28-as gyalogezred és a 7. tábori vadászzászlóalj néhány hősi halottja.

Ennek a temetőnek ma már szintén nem akadhatunk a nyomára. A helye a korabeli vázlatok alapján pontosan beazonosítható: a községi temetőtől az települést észak-déli irányban átszelő úton észak felé haladva az út jobb oldalán a templom alatti nagy dolinában volt ez kialakítva. Ma egy családi ház körülkerített kertje található a helyén

A templom melletti dolinában volt egykori katonai temető helye 2009-ben A templom melletti dolinában volt egykori katonai temető helye 2009-ben
(A szerző fotója)

A Cotičiban eltemetett 1-es honvédek adatbázisának az elemzése

A Cotičiban eltemetett 1-es honvédekről Scheich Gyula tábori lelkész által 1916. március 28-án készített jegyzék elektronikus veszteségi adatbázisokban szereplő adatokkal történt kiegészítése az adatok számosságából adódóan további elemzéseket is lehetővé tesz.

A táblázat ide kattintva érhető el. 

Érdekes eredményeket mutat az elesettek korcsoportos vizsgálata. A jegyzékben szereplő 304 elesett katonából 266-nak (87,50 %) ismerjük a korát. A legfiatalabb két katona még mindössze 18 éves volt, s mindketten budapesti születésűek voltak, Jamecska József honvéd és a fentebb már említett Szisz Gyula zászlós, akinek a „Haláldombnál” végrehajtott haditettéről és a haláláról az ezred emlékalbuma is megemlékezett. (Az ezredalbummal szemben a veszteségi adatbázis szerint a haditett időpontja a haláleset ideje is.)

A Szisz Gyuláról írtak az az 1-es honvédek emlékkötetében A Szisz Gyuláról írtak az az 1-es honvédek emlékkötetében

A legidősebb 1-es honvéd 45 éves volt: Ginás Sándor, aki a Temes vármegyei Szinérszegről származott.

A legfiatalabb és a legidősebb korcsoport között – a 44 éves korosztály kivételével – minden korú katona előfordul, a legnagyobb arányt azonban a legfiatalabbak teszik ki. 19 éves hősi halottat 42-őt találunk (az ismert elesettek 15,79 %-a), míg a legtöbb elesett katona a 20 éves korosztályból került ki: 55 fő (20,68 %). A három legfiatalabb korosztály együttes száma meglepően magas, 99 főt tesz ki, ami az összes elesett 37,22 %. A Monte San Michele a legfiatalabb katonák között szedte a legtöbb áldozatát… Túl megfontolatlanok, könnyelműek voltak, akik könnyen estek áldozatul? Vagy csak a korosztály katonai állományon belüli számarányából adódóan automatikusan következett ez az arány? További vizsgálatok tárgyát képezhetné az okok pontos feltárása.

A katonák születési hely adatainak az elemzése is érdekes eredményt mutat. A 304 katonából itt is 266 esetén ismerjük a születési helyet, ami minimális eltéréstől eltekintve a lakhellyel is megegyezett. Az ezred budapesti és Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei kiegészítésű volt, az itt születetteket sorozták ebbe az alakulatba, így joggal feltételeznénk, hogy az elesettek is innen származnak, azonban a számok nem egészen ezt az eredményt mutatják.

Az elesettek közül 60 fő (22,56 %) volt budapesti és 102 fő (38,35 %) Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei születésű. A kettő együttes értéke 162 fő (60,90 %), vagyis az 1-es honvédek sorában szolgáló elesettek majd 40 %-a nem a hadkiegészítési területről származott. Joggal vetődhet fel a kérdés, hogy akkor honnan és ez hogyan volt lehetséges?

A maradék 104 fő közül 103 a korabeli Magyarország 29 különböző megyéjéből és 1 fő a birodalom osztrák területéről, Bécsből származott. Hódny Károly tizedes bécsi honossággal rendelkezett ugyan, de budapesti illetőséggel bírt, s ezért kerülhetett a magyar főváros háziezredébe. A magyar vármegyék között is van két kiemelkedő, ahonnan az 1–5 főt meghaladó átlagnál többen kerültek ki: Csongrád és Torontál vármegye. Innen mindkét esetben 14–14 hősi halott katonát találunk (5,26 %). A két vármegye esetén talán az adja a magyarázatot, hogy az innen kiegészített honvéd ezredek 1915. március 22-én Przemyśl elestével orosz hadifogságba kerültek és az utánpótlásukat ezt követően más honvéd alakulatokhoz irányították át. Az mindenesetre tényként megállapítható, hogy a budapesti 1-es honvéd gyalogezred soraiban a korabeli Magyarország legkülönbözőbb tájain született katonák is szolgáltak és ontották a vérüket, s adták az életüket a Monte San Michele védelmében, akiket végül Cotičiban temettek el.

Kortól, származási helytől függetlenül a sorsuk végállomása közös volt, amit az ezred hadialbuma így örökített meg: „Mikor azután visszafelé jött az ezred, sok, mérhetetlen sok harcos testvért már csak úgy hoztak utána sátorlapban a sebesültvivők és letették őket örök pihenőre a Vallonéban, vagy Cotičiban, amiről oly búsongóan énekelte a dal is, hogy: »Cotičii temető, egyes honvéd sírja benne az első«...”

A budapesti 1. honvédek eredeti nótájának a szövege

Kerepesi kaszárnya, három évre vagyok oda bezárva.
Kerepesi kaszárnya, három évre vagyok oda bezárva.
Őrmester úr nyissa ki, vagy az ajtót rúgom ki!
Hadd lássam a babámat, babám szívét ne gyötörje a bánat!

Kerepesi temető egyes baka sírja benne az első.
Kerepesi temető egyes baka sírja benne az első.
Körül állja száz szobalány, szűk szoknyája reped a farán.
Köztük van az én rózsám, páros aranygyűrű ragyog az ujján.

Forrás: Farkas Balázs, nyugdíjas középiskolai tanár, Gödöllő, aki Mogyoródon született és a közlése szerint kisgyermek korában a kocsma udvarán hallotta az idősebb férfiaktól, mikor a kuglibábukat állította fel a játék alatt.

A dallamát lekottázta és a szöveget a rendelkezésünkre bocsátotta Márton Danku István ny. középiskolai énekzene tanár, Gödöllő, aki a Cotičiban történő kopjafaállítás ötletgazdája és főszervezője is volt.

A cotiči-i egykori katonai temetők ma már nem léteznek, azokat a két világháború között az olasz hatóságok felszámolták. Az ott nyugvó hősi halottak maradványait olasz kutatótársainktól kapott információ szerint a palmanovai osztrák–magyar katonai temetőbe szállították át. Csak az egykori temetők és az itt eltemetettek emléke él, aminek a megőrzését szolgálja ez az írás és a községi temető mellett magyar és olasz civilszervezetek által 2021. július 24-én közösen felállítani tervezett kopjafa is.

Felhasznált irodalom:

• Bartha Lajos (szerk.): A m. kir. IV. Károly Király volt 1. honvéd gyalogezred története és háborús emlékalbuma. Budapest, 1939.

• József főherceg: A világháború amilyennek én láttam. II–III. kötet. Olasz háború, Doberdo. Budapest, 1928.

• Pintér Tamás–Rózsafi János–Stencinger Norbert: Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében. (Második, átdolgozott kiadás.) Budapest, 2017.

• Pintér Tamás–Rózsafi János–Stencinger Norbert: Első világháborús magyar katonatemetők kutatása a Doberdó fennsíkon. In: Tóth Zsolt (szerk.): Hőseink nyomában. Tanulmánykötet a hadisírok kutatásáról. Budapest, 2013. 87–123. old.

Szólj hozzá!

Címkék: katonatemető monte san michele cotiči doberdó–fennsík budapesti 1–es honvéd gyalogezred hadisír veszteségkutatás hadszíntérkutatás

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr9116572122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása