„Doberdó is elesett, az egész front visszahúzódott”

2021.04.05. 07:00 :: THorváthAttila

Hegedős Károly harctéri emlékei – 26. rész

Az önkéntes bajtársaival visszavonul a 343-as magaslati pont körüli területre, ahol a csendes fenyőerdőben korábban a törzstiszti szállások voltak. Az elkövetkező napokban kénytelenek tovább hátrálni: látják az olasz katonákat, amint a korábban tartott vonalaikat sorra elfoglalják. Az önkéntes és bajtársa a Segeti táborban felvett ütegállás megfigyelőpontjait egy kopár dombon foglalják el, ide érkezik a zászlósi kinevezésük eredményeképpen viselhető új egyenruhájuk is. Károly azonban nem sokáig örülhet magasabb rendfokozatának: egy srapnel súlyosan megsebesíti a lábát…

 

Állóharcban vajúdtunk itt már egy esztendeje. Az ágyúk közel csúsztak a rajvonalakhoz, hogy a hordképességüket kihasználhassák. Az ágyúkat félteni még ilyen közelségben sem kell, a gyalogsági állás kiépített, zárótüzekkel biztosított, meglepetés nem érhet bennünket. A vonalat tartottuk egy évig, ágyú, tarack és mozsártűz járta eleinte, meg a gyalogsági fegyvergolyó. Ezt álltuk. A kézigránát következett. Ettől szörnyű veszteségei voltak a gyalogságnak. Az állások még közelebb csúsztak egymáshoz, ágyúval, tarackkal nem lehetett ártani a közeli megerősített gyalogsági vonalaknak. Jött az olaszok részéről a rajvonal-ágyú, az 5–6 cm-es csimm-bumm! Végül jött a bombavető, illetőleg a rajvonalból 80–89°-alatt kilövő aknavető! Ez összetörte az állásainkat. Tarthatatlanokká összelőtte. Összelőtte naponként többször. Kijavítani lehetetlen volt. A vonalakat már régen fel kellett volna adni. Biztos hátsó állásokba húzódni. De a mi hadvezetőségünk hasard volt és szeretett mindent a legolcsóbb eszközre, a honvéd életére építeni! Egyszerűen jön a parancs, hogy az állásokat tartani kell, („es muss gehaltet werden”!) és ezzel nyugodtan etette tovább a kanárimadarát a hadseregparancsnokságnál hemzsegő vén szamár hadtudósok raja!

Az állóharc szörnyű idegtépő valami volt. A halálraítélt ember kínjait éli át az ember a lövészárkokban. Néhol 5–6 lépésre vannak egymástól az ellenséges árkok. A hadifegyverek és a védőállások kiépítési művészetének idióta szülötte ez a lövészárok állóharc. Persze, a hátul ülő parancsnokságoknak, a hadtápnak, kényelmesen berendezkedett Kolonnek-knek paradicsom volt ez az állapot. Talán, azért is tartott ilyen soká.

És mi most, [1916. augusztus] 8-án éjjel futunk! 8-án délután az olasz áttörte a frontot a Podgoránál, elfoglalja az egész Sabotinót, Oslaviját. És 9-én ma, szürkületkor már lovascsapatok vonulnak fel az áttörésen. A mozgó háború az ideális háború, itt érvényesül a hadi tudomány, a hadvezetés művészete! Az állóharc csak egy beteges jelensége a harcászatnak. Idegromboló, embermészárló kínpad. A mozgó háborút szeretem. Ha nagy bizonytalanságban is van az ember, reménykedik, bujkál az ellenség elől, ez az igazi háború!

No, de bizony, elég lenne már ebből is. Úgy vágyom haza, nem tudom miért? A mostoha viszonyok engem nem viselnek meg, de én nekem nem élet az élet, ha nem töltök víg kedélyű bakfisok társaságában egypár órát! Micsoda vágyak! (Ez a naplómban áll, szóról-szóra, meg is mosolygom ma ezt a 21 éves fejjel leírt mondatot! Hiába, fiatalság, bolondság!)

Augusztus 11. Mintha már a Cotiči-i menekülésünk óta egy hét telt volna el, úgy érzem. Annyi minden történt velem!

Aug. 9-én hajnalban szerencsésen megérkeztünk, az egész üteg, 4 tarack, trén, minden, Lokvicára. A 343-n levő „Befehlsstellére” megyünk fel reggel 5 órakor. Fleischmann fennmarad a megfigyelőben, én vissza az üteghez, s mint egy darab fa, dőlök le aludni!

Tüzérségi földerítők a San Michelén még a gáztámadás előtt Tüzérségi földerítők a San Michelén még a gáztámadás előtt: Schrank Ödön és Hegedős Károly. A karikatúra a Harctéri vázlatok című album egy lapja lehet, amely néhány éve egy árverésen bukkant fel
(Babos Krisztina tulajdona)

A Pesti Hírlap 1916. szeptember 9-i száma adott hírt Schrank Ödön, valamint a korábbi részekben említett Eisner Lajos fogságba eséséről A Pesti Hírlap 1916. szeptember 9-i száma adott hírt Schrank Ödön, valamint a korábbi részekben említett Eisner Lajos fogságba eséséről

Egy dolinában vettük fel a tüzelőállást. Nagyon nyitott állás és minden csak kő meg kő! Felfordult a régi jó cotiči-i hálóinges házirend, a sziklákon alszunk. Délután megérkezett Pauer, akit táviratilag rendeltek vissza a szabadságáról. Rögtön felment a megfigyelőbe, mi este 10-kor kapunk vacsorát, nagy nehezen kerítünk vizet és lefekszünk.

Másnap (aug. 11.) reggel Faltaynak vissza kell menni Cotiči-be – már olaszok vannak ott! – az ottfelejtett „Fliegenschutzmaske” dróthálóiért. Faltaynak sikerült éjjel egy tüzérrel visszalopózkodnia, s az olaszok között elvegyülve a híres dróthálókat hazahoznia! (Bravúros haditény, az szent!)

[Augusztus] 10-én délelőtt kimentem megfigyelni. Egy helyet kerestem ki a dolinák között, ahonnan a San Michelét lehet látni. Az olaszok lassan, libasorban, 8–10es csoportokban ereszkednek le a két 275-ről. Mi már lőjük, de hasztalan, feladtuk az állást. Doberdó is elesett, az egész front visszahúzódott a Sabotinótól a tengerig.

10-én délután kapom a parancsot, keressek egy olyan megfigyelőbe pontot, ahonnan Mernát, Rubiát, Görzöt és a két Vertoibát látom.

Istenem, milyen kellemes élet volt azelőtt ezeken a helyeken, a Kolonnék és Staffel-ek hazájában! Ma reggel már lövök a mernai országútra, s a görzi gyakorlótérre. Én lőttem teljesen szabadon, jók a lövések.

A megfigyelőm most ott van a 343-on, ahol azelőtt a Pohl-féle hadtestparsági megfigyelő telep parádés bódéinak falva állott a vörösfenyő-erdőben. Most mi Faltay Palival válogathatunk lakás dolgában a sok törzstiszti lakosztály közül.

Mára talán már postát is kapunk, a vételezésben nem akadtunk fel, ma megkaptuk a rendes 10 napi szivart meg cigarettát.

Faltayval kedélyesen vagyunk – omnia mea mecum porto – a bagázsiánk a trénnél van lenn, magunknál csak a legszükségesebb. Szerencse, hogy gyönyörű nyár van, a naponként kapott 2 liter vízből egy litert megiszunk, egy literrel meg mosakodunk, szappan, törülköző a Gyulai táskában.

Itt, a csendes, szép fenyőerdőben a 343-on, ahol egyelőre csak mi ketten lakunk, felenged a Bienékben eltöltött hetek feszültsége. Messze van az ellenség. De az üteg már ellenséges tűz alá került, (ostoba ütegállás volt, csaknem nyílt!), ez a felvett állás úgy látszik, csak ideiglenes.

Hej, kis Rozál, a tábori posta Isten tudja mit csinált a leveleivel ebben a nagy zűrzavarban! Maris is azt gondolja, hogy baj ért, mert visszavonulás van, s rettenetes harcok viharzottak le!

Ha tudnák, hogy ezerszer jobban érzem magamat, mint ezelőtt a Bienékben. Meglehetős hűvös az éjjel az erdőben. A Rozál-villa tegnap óta az olaszok kezén van.

Nagyjában megvan mindenünk, csak víz van kevés. 8-án mosdottam utoljára Cotiči-ban, ma délután pedig fél pohár vízzel letöröltem a kezemet meg az arcomat. A csomagjaink épségben megvannak a Staffelnél.

Fotografálásról szó sincsen, a gépem bepakolva, a vázlatfüzetem is a csomagok között van.

Tegnap tudtam meg, hogy az ütegek visszavonulása már 8-án du. 4 órakor el volt rendelve, s mi csak 9-én hajnalban 3h-kor kaptuk meg a parancsot. Úgy látszik, valami közbeeső parancsnokunk Mária Terézia-rendre aspirált!

Tegnap este már levetkőzve aludtam a 343-on egy törzstiszti bódéban.

Augusztus 12. Déli 12h kor a 343-ról Kostaniewicába megyünk, ½ 2-kor érkezünk oda gyalog. Az üteggel itt találkozunk (ütegvisszavonulás.) Du. 5.15-kor kapjuk Faltayval a parancsot; fel kell mennünk a Fajti Hrib-re. Nagy keservesen megtaláljuk, ott Gernya ezredes parancsot ad nekünk, hogy az üteg a Pecinka (=olv. Pecsinka) hegy körül vegyen fel tüzelőállást, ne pedig Kostaniewicánál. Mi indulunk vissza az üteghez, de már hűlt helyét találjuk. Pauer térképen eljöttünkben bejegyezte nekünk, hol lesz a kostaniewicai lövegállás, tehát mi ezt kerestük. Este 7-ig bolyongunk, a Segeti-i (=olv. szegeti-i) barakkváros romjai között, míg végre egy lovas emberünkkel találkozunk az ütegünkből, az üteg közben – tőlünk függetlenül – megkapta a Gernya ezredes parancsát és elfoglalta az új állást. Holtra fáradtan, este 11-kor érkezünk meg az üteghez. (…)

Augusztus 13. Faltayval a gyalogsági parancsnoksághoz megyünk, hogy a gyalogság helyzetéről mindig jelentést tegyünk. (Gyalogsági összekötőtiszti szolgálat.) Az egész délelőtt egy vesszőfutás. Lemegyünk Lokvicára. Az olasz 28-assal lövi a falut, itt megtalálunk egy zászlóalj-parancsnokságot. Innen a gyalogsági állásokba vezetnek bennünket, ezek a sziklából kirobbantott mély árkok. Még nem tudja az olasz az állások helyét, vagy talán szándékosan, de állandóan a vonalak mögé lő. Nagy a forróság. Csurom vizesek vagyunk útközben, le-leülünk egyszer-egyszer megszáradni, azután megyünk tovább. A jelentésünkkel du. 2h-kor visszaérkezünk az üteghez. Lehet, hogy nem is kell megfigyelő állomást létesíteni itt a gyalogsági vonalban.

Faltay megkapta a gáztámadásért a kisezüstöt. Én nem kaptam semmit!

Augusztus 17. Aug. 15-én reggel bevonult hozzánk Herz hadnagy. Ő, Faltay meg én felmegyünk újra 15-én a 343-ra. A régi itteni megfigyelőnkben azonban nagyon megszorongat az olasz tüzérség bennünket, – alig ugrunk ki a megfigyelőből és szaladunk hátra az erdőben, teletalálatot kapott a bódé – úgy, hogy el kellett jönnünk onnan. Az erdőt lövik Schrapnellel, gránáttal, a csinos kis bódék már majdnem mind be vannak lőve. 16-án éjjel jövünk egy új helyre. Kő, kő és mindenütt kő.

Aug. 16-án délután kijött a zászlósi kinevezésünk!

Tüzérségi megfigyelők fedezékben: rajz az emlékiratból Tüzérségi megfigyelők fedezékben
(Rajz az emlékiratból)

Egy-két szorosan egymás mellett álló két szikla között ütjük fel a megfigyelőállásunkat egy kopár hegy, illetőleg dombkupacon. A két szikla nyakig takar bennünket elül-hátul, sőt egy harmadik még oldalról, Görz felől is. A szakadékba befér egy megfigyelő állva, meg még vagy 2–3 ember ülve – a telefonisták – a szakadék hosszában. Ezt választjuk megfigyelő helynek, s bár egyedüli kiemelkedő szikla a domb zöld mezőjében, valahogy elegendő védelmet nyújtónak találjuk. Lefektetjük a telefonvezetéket a Segeti lágerben levő ütegálláshoz és megkezdjük a megfigyelő szolgálatot. Herz hdgy. bevonul az üteghez, megígéri, hogy holnap délelőtt vagy reggel a menázsival felküldi a nyári zubbonyainkat, amire a Batterieschneider azóta már felvarrja a zászlósi distingciót és mi ketten Palival fennmaradunk itt a nyílt dombtetőn.

Elég csendes a vidék, szép az éjjel, de egyszer csak a hátunk mögött mozgolódás. Zöld parolis cseh bakák vonulnak át rajtunk rajvonalban. Úgy látszik, itt egy második gyalogsági állás is készül előttünk.

Az éjjel csendesen telt el, csillagos ég alatt aludtunk, jó vacsorát hoztak fel, a fekete még forró volt egészen. Itt, nyílt helyen nem is lehetett volna tüzet gyújtani.

Másnap reggel felhozták a zubbonyainkat. Parádés szép. Már honvédtüzér distingció, mégpedig azért, mert a zászlósnak a közösüknél sárga reitschnúr jár arany tolókával, a honvédeknél meg meggypiros vállzsinór arany tolókával. A tiszta arany vékony stráf meg az egy ezüst csillagban gyönyörködünk, felvesszük a blúzainkat, s reggelizünk. Majd a déli vízzel megmosdunk.

Honvédtüzér hajtóka és vállzsinór Honvédtüzér hajtóka és vállzsinór
(Rajz az emlékiratból)

Faltay nem leli helyét. Ő lemegy, megírja haza, hogy zászlós lett. Hát menj le – mondom, minek legyünk itt ketten. Pihenj egy jót, s holnap majd válts le. Ezzel Pali veszi is a sátorfát és indul lefelé. Alighogy lement, a zöld parolis bakák megint kezdenek rajtam hátulról-előre felvonulni rajvonalba. Egyik raj a másik után.

No, gondolom, én is megírom, hogy zászlós lettem. Előkapartam a Gyulai táskámból egy lapot, s rajzolni kezdtem Rozálnak.

Lerajzoltam magamat, lóháton, a csizmám szárába egy hatalmas magyar zászlónak a rúdja van beletűzve, én egyik kézzel a rudat tartom, a másikban a kantárszárat. Büszkén ülöm meg a lovat, mint egy igazi „zászlós úr”, aláírva: zászlós úr lettem!

A zöld parolis bakák csak szállingóztak egyre, s mérsékelt ellenséges schrapnelltüzet kaptunk. De a schrapnellek mind jóval előttem robbannak a levegőben, s csak néha-néha pattan egy-egy „füllkugel” a sziklás talajon.

A legnépszerűbb képes hetilap, a Tolnai Világlapja a háború alatt folyamatosan végezte „harctéri ismeretterjesztő” tevékenységét a laikus közönség számára: az 1915. február 15-i száma rajzot közölt a tüzérségi lövedékek egyes típusairól A legnépszerűbb képes hetilap, a Tolnai Világlapja a háború alatt folyamatosan végezte „harctéri ismeretterjesztő” tevékenységét a laikus közönség számára: az 1915. február 15-i száma rajzot közölt a tüzérségi lövedékek egyes típusairól
(Forrás: Arcanum)

Fekszek a kis sziklacsoportunk mögött a fűben, s úgy rajzoltam meg a tábori lapot. Egyszer csak egy zúgó hangot hallok a levegőben, mint mikor egy schrapnell „zünder”-e vágódik ki s lecsapva, agyonvág valakit. Felugrani már időm nincs, zúg a Zünder – vagy mi az ördög rémesen, jaj, idevág, a fejem fölé emelem a két karomat fektemben: Jajjj!

Mintha egy hasáb fát valaki magasra emelt volna két kézzel és azt teljes erejéből a fekvő helyzetben levő jobb térdemhez vágta volna!

Csak egy másodperc ezred-részéig nyilallott bele a térdembe egy nagy, tompa ütésnek a fájdalma. Odanézek, hát a jobb térdemen a bricsesz felszakadva és a térdemből erősen szivárog a vér!

Megsebesültem! Felállanék, hogy a sziklacsoport mögött fedezzem magamat, de a térdem nem hajlik. Már nem fáj, de vérzik, a nadrágom jobb szárát, az elszakadt alsónadrágomat már átáztatta a vér.

Megsebesültem Juhász, szólok oda a telefonistának. Az felugrik és ketten próbáljuk bekötni a sebemet egy kéznél levő „verbandpäckchen”-nel. Nehezen megy, alatta csak szivárog a vér. Telefonáljon az üteghez Juhász, hogy jöjjön fel Lebovics, hozzon rendes kötözőszert meg egy „Feldtrage”-t, amire majd lefekszem.

– Halló, Geschütz 2/20. A kadett úr – akarom mondani, a zászlós úr Hegedős megsebesült, jöjjön fel a Lebovics, kötözze be.
– Alig mondja ezt be a tizedes, rögtön hozzám szól: Oberlieutenant Pauer akar a zászlós úrral beszélni! Felveszem a kagylót.
– Te vagy Hegedős, mi az, megsebesültél?
– Igen főhadnagy úr, alig volt tűz itt körülöttünk, egy schrapnell messze előttünk, s a zünderét hallottam felém zúgni! De csak repeszdarabot kaphattam, már nem fáj, de a jobb térdemet nem tudom hajlítani!
– Azonnal indul Lebovics, majd lehoz ide az üteghez, Jelinek majd bekötöz, várj, még Faltay akar veled beszélni.
– Kari, mi történt veled? Újra elmondom Palinak is.
– Azonnal megyek fel én is a feldtrage-val –mondja Pali és lecsapja a kagylót.

Egy fél óra alatt felértek. Pali a csizmámat a varráson a szárát végigvágja, mert nem tudják lehúzni rólam. A csizma lekerül, a nadrág szára két darabban marad, az alsó rész a kezükben, a felső rajtam, térdtől felfelé.

Erős tüzérségi tűz indul. Az ide vezető utat gránátokkal lövi az olasz. Várjunk, míg nem szűnik, ne induljunk!

Bekötöznek rendesen. A seb nem fáj. Fekszem a tábori hordágyon, nagyon kényelmetlenül.

Végre elindulnak velem. Keserves az út, amikor ráznak, a térdembe nyilallik. Az olasz újra kezdi lőni 15-ös gránátokkal az utat, ahol visznek. Szent Isten, most nem bírom a tüzet, mert nem tudok mozdulni. A két sebesültvivő fedezékbe rohan, valahányszor hallják, hogy a gránát süvít a levegőben, de én ott fekszem mozdulatlanul, szörnyű gyötrelmek között; Hatalmas Isten, most segíts, el ne pusztuljak itt így sebesülten, ezen a hordágyon!

– Végre – egy örökkévalóságnak tűnt ez a fél-óra, vagy háromnegyed-óra – megérkezünk az üteghez, ami akkor a segeti láger bódéi között állott.

Hegedős Károly többször említi a „Harctéri vázlatok” című albumot, amelyet az 1990-es évek közepén árvereztek el Budapesten, valamelyik Múzeum körúti antikváriumban. A körülbelül A4-es méretű, fekete lapokból álló albumba Hegedős Károly fényképeket, színes és fekete-fehér rajzokat, karikatúrákat, akvarelleket ragasztott, vélhetően dátumokkal, a helyszín és esetleg a képen szereplők neveivel megjelölve. A megvásárolt albumot később valószínűleg szétszedték, és az idők során több kisebb részletben került forgalomba, mivel néhány lap – amelyeket későbbi részekben közlünk, és amelyeket láthatóan fekete albumpapírról fejtettek le – internetes árverésen került a szerkesztőség egyik tagjának birtokába, és ezekről az emlékirat megfelelő részének ismeretében szinte teljes bizonyossággal megállapítható Hegedős Károly szerzősége. Amennyiben az olvasóink közül valakinek gyanús, hogy az emlékiratírótól származó fénykép vagy rajz van a birtokában, szívesen vennénk, ha jelezné, vagy egy másolatot eljuttatna hozzánk.

Következő rész: „Az emberek végignéznek rajtam: egy sebesült!”

Összes rész: Hegedős Károly harctéri emlékei

Szólj hozzá!

Címkék: sebesülés egyenruha tüzér tüzérség monte san michele 6. isonzói csata cotiči Hegedős Károly

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr8016489876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása