Emlékezés Sárközi Zoltánra

2021. február 19-én, életének 56. évében elhunyt Sárközi Zoltán kedves barátunk. A hírt először el sem akartuk hinni, Zoli annyira életteli, vidám személyiség volt a számunkra. Péter I. Zoltán után egy éven belül második kedves nagyváradi lokálpatrióta barátunkat vesztettük el. B. Sárközy Gergely dédunokájára, az ősei, a nagyváradi 4-es honvédek és Nagyvárad múltjának lelkes kutatójára emlékezünk.

Sárközi Zoltánnal a blog alapítói közül hárman (Pintér Tamás, Rózsafi János és Stencinger Norbert) még a blog indulása előtt, 2009. május 29-én ismerkedtünk meg Gradisca d'Isonzo városkában, a Hotel Trieste lépcsőjén. Ő is, mi is ugyanabból az okból voltunk ott: a Magyar Hősök emléknapja alkalmából ekkor került sor Visintini településen a Magyar Emlékkápolna felavatására és ugyanabban a Monarchia korabeli szállodában szálltunk meg. Akkor még nem tudtuk, hogy ez a találkozás egy barátság kialakulásának a kezdetét, majd sok-sok további találkozó, közös kutatóút első állomását is jelentette.

 Stencinger Norbert, Sárközi Zoltán, Babos Krisztina és Pintér Tamás Székesfehérváron az MH Összhaderőnemi Parancsnokságon egy konferencia szünetében 2011-ben

Szerkesztőségünk, szerzőink, barátaink, olvasóink közül később sokan kapcsolatba kerültek Zolival, akinek a sugárzó személyisége mindenkire nagy hatással volt. Néhányan most külön-külön felidézzük a közös emlékeinket és itt is elbúcsúzunk tőle.

 Stencinger Norbert, Sárközi Zoltán, Pintér Tamás és Rózsafi János a felvidéki velkői katonai temetőben 2017. szeptember 30-án

Bartók Béla – Sárközi Zoltánnal 2017-ben találkoztam, amikor Mezőlaborcra utaztam a blog és az alapítvány kutatóival, és a célig vezető utat Zoli autójában tettem meg. Aznap már többórás vezetés és több száz kilométer volt mögötte, de úgy láttam, ez sem lehetett neki akadály, ha a céljait – jelen esetben dédnagyapja felvidéki nagyháborús szolgálatának helyszíneit – el kell érnie.

 2017. szeptember 29-én úton a Weretysowra. A háttérben Laborcfő település. A kapcsolódó történet a blogon

Akkor órákon keresztül beszélgettünk, hogy jobban megismerjük egymást és az a kép alakult ki róla bennem, hogy rendkívül aktív személyiség. Sokat beszélt dédnagyapjáról, akinek naplója segítségével került a bloggal és az alapítvánnyal szoros barátságba. Megtudtam, hogy fontos szereplője a nagyváradi gazdasági, kulturális és politikai életnek, sőt az egész a partiumi magyar kisebbségnek.

Szatmárnémeti kötődéséről is mondott részleteket, majd megismertem a színház világához való vonzódását. B. Sárközy Gergely emlékeitől eljutottunk a közelmúltig és arra gondoltam, hogy azért tűnik olyan kiegyensúlyozott és céltudatos embernek, mert tisztában van a gyökereivel, családja régmúltjával és nemcsak ősei, hanem saját közvetlen családtagjai is rendkívül fontosak számára. Büszkén mesélt színésznőként sikeres feleségéről és külföldön boldoguló fiáról, számos ismerőséről, valamint közelebbi és távolabbi terveiről. Nagyon rokonszenves, tettre kész, kiváló szervező, hagyományokat tisztelő és védelmező romániai magyar polgárnak ismertem meg a szó modern értelmében.

 2017. szeptember 29-én cseh és magyar kutatók társaságában a Weretysowon. Zoli balról a negyedik

A felvidéki utazás után olvastam a blogon a nagyváradi 4-es honvédek emlékének megőrzéséért kifejtett tevékenységének eredményeit, amelyek sosem fognak feledésbe menni. A Facebookon is ismerősök lettünk, de – sajnos – később a távolságok miatt személyesen már nem láttuk egymást. Nagyon remélem, hogy egy sokkal fontosabb meglepetés vár rá, ha az Égben találkozik naplóíró elődjével és elmondhatja neki: Gergely dédapám, én is jártam az Isonzónál!

Pintér Tamás – A bevezetőben említett kápolnaavatás után, 2009-ben többször újra találkozhattunk Zolival. A Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében kötetünk első kiadásának a szeptember 7-ei bemutatójára ő is eljött a Hadtörténeti Intézetbe. Önkormányzati képviselőként ekkor hívott meg bennünket Nagyváradra és kezdtük el megszervezni azt a december 9-ei könyvbemutatót, ami a városháza színültig megtelt dísztermében mindannyiunkra óriási hatást gyakorolt.

 A 2009. december 9-ei könyvbemutatón Pintér Tamás, Rózsafi János, Stencinger Norbert és Sárközi Zoltán a nagyváradi városháza közgyűlési termében

Zoli lenyűgöző személyisége, vendégszeretete, Nagyvárad múltja iránti szenvedélyes érdeklődése és elkötelezett tenni akarása számomra ekkor vált nyilvánvalóvá. Az ő közreműködésével ismertük meg a későbbiekben Nagyvárad számos további elkötelezett lokálpatriótáját, helytörténeti kutatóját. Az ismeretségünk ekkortól kezdett barátsággá válni, ami a blog indulását követően csak tovább mélyült.

Közösen szervezett váradi–fehérvári kutatóutak következtek, majd a saját féltve őrzött és közel 100 évig rejtegetett, becses személyes családi első világháborús emlékét is felajánlotta bizalma jeleként a számunkra. Dédapja B. Sárközy Gergely árpádi születésű parasztgazda visszaemlékezése így válhatott 2011 januárjától az első jelentős sorozatunkká, amit 2013 márciusáig 85 részben közöltünk a blogunkon sok olvasónk nagy örömére.

 A 2010 nyarán a Doberdón tett közös székesfehérvári–nagyváradi kutatóutunk résztvevőinek egy csoportja redipugliai olasz emlékmű előtt

Zolival később is tartottuk a baráti kapcsolatot, sokszor voltunk még a váradi vendégei, és az Isonzó völgye és a Doberdó után elkalauzoltuk őt a Felvidékre, a Kárpátokba is. Az olasz front egykori helyszínei után a kárpáti táj is teljesen lenyűgözte, s a dédapja naplója segítségével az események helyszínén felidézett emlékek a hatalmukba kerítették. Később is visszatért ide velünk, elhozta Julikát, a feleségét is magával és további közös utazásokat, kutatóutakat is tervezett a környékre... Ezeket a terveit már megakadályozta a most folyó nagy háború a gyilkos vírussal. Zoli, nagyon hiányzol nekünk, s ígérjük, hogy ott leszel velünk bármerre járjuk az egykori harctereket az Isonzónál, vagy a Kárpátokban!

 Sárközi Zoltán és Pintér Tamás 2015. január 9-én Péter I. Zoltán nagyváradi könyvbemutatóját követően

Rózsafi János – A rossz hír mindig letaglózza az embert, de egy közeli jó barátunk elvesztésének híre hallatán valami el is törik bennünk. „Ez nem lehet igaz! Zoli?” – és csak néztem magam elé a hír hallatán, és hirtelen olyan üres lett minden körülöttem. Mindennek vége, már soha nem veszünk részt közös rendezvényeken, már nem lesznek közös terepkutatások? Már nem találkozunk nagyváradi barátunkkal, akire mindig számíthattunk? Nehéz felfogni!

 Rózsafi János mesél 2010 nyarán a fehérvári–váradi kutatócsoportnak a Monte San Michele északi oldalában álló nagyváradi 4-es honvéd emlékgúla mellett. Középen a gúla mellett áll Sárközi Zoltán

Zolival számtalanszor bejártuk a doberdói lövészárkokat, kísértük a nagyváradi barátokat, érdeklődőket. A 2012-es közös nagy „Krn menet” a hegyi tóhoz ma már fantasztikus emlék!

 Pintér Tamás, Görög István és Sárközi Zoltán 2012. november 10-én úton a Krn tóhoz Rózsafi János fotóján

Akkor is az egykori nagyváradi katonákra gondolt: „Mit szenvedhetett az a szegény honvéd, aki életében csak dombot látott, és itt hegyet kellett másznia!” Aztán később már a Monte San Gabriele lejtőjén az együttműködésünkkel helyreállított 4-es honvéd emlékműnél beszélgettünk arról, hogy minden nap maga volt a földi pokol az ott harcolók számára, de mégis kitartottak a honvédek.

 Rózsafi János, Sárközi Zoltán és Pintér Tamás 2012. november 10-én a Krn túra során. Zolinak ez már a harmadik túrája volt!

Számára óriási élmény volt, amikor a Beszkidek–Kárpátokban, a Weretyszow magaslatra mentünk fel, ahol dédnagyapja is harcolt. „Teljesült egy vágyam, hogy eljussak ide. Dédnagyapám naplóját olvasva magam is átéltem azokat az órákat, de most itt vagyok. Látom a völgyet, az erdőt, a tisztást, ahol a nagyváradiak is harcoltak, közöttük az én ősöm is.”

 2017. szeptember 29., a Weretysowon

Hosszan időztünk a nagy veszteséget követelő összecsapások helyszínén. Zoli kicsit távolabb tőlünk leült a fűbe, és elgondolkodott. Nem zavartuk, Ő akkor máshol volt gondolatban, lélekben. „Visszajövünk még!” – mondtuk később, már a völgybe ereszkedve. Viszont az a kutatóút már nem lesz olyan, mint amikor Zoli is velünk volt. Csak az emlékek maradnak meg. Nyugodj békében Zoli!

Stencinger Norbert – Amikor eljutott hozzám a letaglózó hír, éppen vezettem és egy kedves barátommal beszéltem telefonon. És akkor hirtelen megszűnt és értelmetlen lett minden, amiről addig beszéltünk. Majd az első döbbenet után tódultak az emlékek és elkezdtem neki mesélni Rólad, a közös emlékeinkről. Amikor találkoztunk Gradiscában a Hotel Trieste folyosóján, ahol percek alatt „harcostársak” lettünk. „Eljösztök Váradra?” – kérdezted és mi elmentünk. Felejthetetlen könyvbemutatóra a nagyváradi polgármesteri hivatal dísztermében, aztán meséltem hatalmas beszélgetésekről tervezgetéseinkről, terepbejárásokról és meséltem egy mondatról, ami mindig, minden találkozáskor elhangzott: „Mikor jösztök Váradra?” És mi újra és újra mentük: előadások, várlátogatások, városnézések, osztálykirándulás, gúlaátadás, konferencia, megannyi felejthetetlen emlék, amit neked köszönhetünk.

 Stencinger Norbert 2010. július 30-án a doberdói gáztámadás történetét ismerteti a fehérvári és nagyváradi kutatócsoportnak az események helyszínén

Elmeséltem, hogy legutóbb a Weretyszow magaslaton, ahol a dédapád is harcolt, és akinek nyomában jártad a harctereket, az ebéd alatt fűben ülve beszélgettünk, tervezgettünk. A tőled megszokott lelkesedéssel, lendülettel, hévvel meséltél terveidről, családodról, munkádról. Most is a fülemben hallom a megszokott mondatot, ami természetesen itt is elhangzott: „Eljösztök Váradra?” Igen, Zolikám… Köszönöm a meghívást és azt a sok-sok élményt, amit tőled kaptam…Természetesen elmegyünk Hozzád Váradra! Nyugodj békében!

 2017. szeptember 29-én lefelé a Weretysowról

Takács Róbert – Kedves Zoli! Elmentél közülünk. Most is egyfajta háború van, amely sok-sok kedves embert ragad el közülünk. Te is közéjük kerültél! Nem tértél vissza, mint annyi hős magyar baka, a háborúból.

Mi is a Nagy Háború kapcsán ismerkedtünk meg. Számomra felemelő volt úgy előadást tartani egy első világháborús esemény kapcsán, hogy B. Sárközi Gergelyre hivatkozok, miközben ott ült a leszármazott és büszke tekintettel hallgatja végig a beszámolómat. Ő végigcsinálta a háborút, téged elragadott a végzet. Nem marad utánad olyan napló, amit a „mi” Gergelyünk írt, de a Te naplód a mi szívünkben marad meg örökre. Mi meséljük, élőszóval, évről-évre majd. Elmentél és itt hagytál minket.

 Stencinger Norbert, Takács Róbert, Sárközi Zoltán, Pintér Tamás, Bartók Béla és Rózsafi János 2017. szeptember 29-én a Weretysowon

De örökre emlékünkben élnek azok a közös utak, jó beszélgetések és finom étkek, amit együtt költöttünk el. Hiányodban a jó történetek fognak majd eszünkbe jutni. Meséljük, emlékezünk! Mi leszünk a Te élő naplód! Nyugodj békében, Zoli Barátunk!

 Sárközi Zoltánt 2021. február 23-án református szertartás szerint helyezték végső nyugalomra Nagyváradon a Municipal temetőben. A szertartáson a járvány miatt sajnos nem tudtunk részt venni. A blogunk koszorúját Kecse Gabriella kedves barátunk helyezte el Zoli sírján