„Csak kevesen tudják, hogy a volt osztrák–magyar hadsereg aránylag gyengén felszerelt 75 repülőszázada az ellenség jóval nagyobb és sokkal jobb gépekkel felszerelt légi haderejével szemben az összes frontokon majdnem a háború végéig tartotta a légi fölényt” – írta Boksay Antal Egy repülőstiszt háborús emlékei című 1938-ban megjelent könyvében. „Az akkori kezdetleges gépekkel légi harcot vívni – az ellenség sokkal jobb gépeivel – vagy az örök hó és jéggel borított 3–4000 méteres hegyek felett ellenséges repülést végezni – a mai szemmel nézve – valóban istenkísértés volt.” A következő írás a Császári és Királyi Légjáró Csapatok (k. u. k. Luftfahrtruppen) három híres magyar vadászpilótáját mutatja be, akik alaposan kivették részüket az 1918. június 15-én kezdődött piavei offenzívából.

„Talán a különös mesterség, amivel a repülők élete járt, idézte elő ezt a sajátos életet – folytatta Boksay Antal az osztrák–magyar pilóták jellemzését. – A harctéren nemcsak a szárazföldön küzdőknek volt meg a maguk hadi élete, hanem a front fölött a levegőben is zajlott külön hadi élet, a harcoló repülők élete, amiről mindezideig még aránylag keveset tudnak. A repüléssel egy egészen sajátságos jellem, az úgynevezett »repülő-jellem« fejlődött ki az egyénben. Az élet kicsinyes oldalai a repülő lelkivilágában eltűnnek, a gondolkozást, az egész életfelfogást egy mindent átfogó nagyvonalú szellem uralja, mely idővel az emberi lélek végtelen gazdag tárházából igen sok nemes és lélekemelő tulajdonságot fejleszt ki. A repülők harca a levegőben talán a legnemesebb harc a világon. A gép tökéletlensége és az elemek elleni közös küzdelem a harcolókat másfajta ellenfelekké teszik, mint a szárazföldön küzdőket. A légiharcban folyton leselkedő halál mellett mindig ott áll a fegyvernemet átfogó szolidaritás lovagias szelleme, amely a harcban legtöbbször a nemes sportszerű vetélykedés tiszta szellemében tükröződik vissza. A tengerészek és repülők harca nagyban hasonlatos egymáshoz, amennyiben a harcolókat körülbelül ugyanaz a lovagias szolidaritás hatja át. A légiharcban azonban az ellenfeleket a küzdelem egy egészen különleges teljesítmény kifejtésére kötelezi. Valami felséges s lélekemelő, amikor a levegőben folyó élet-halálharcból néhányszor az élet kerül ki győztesen és az életben maradt harcolók közül a győző a legyőzöttnek, a bátor, nemes ellenfélnek kijáró tiszteletet — az őszinte, férfias kézfogást megadja.”

 Császári és királyi légjáró jelvény 1917-ből
(Forrás: www.numisbids.com)

A FliK 42J (Fliegerkompanie 42/Jäger) magyarul a 42. vadászrepülőszázad az Osztrák–Magyar Monarchia egyik leghíresebb alakulata volt az első világháború idején. Az egységet 1916-ban alapították Háry László parancsnoksága alatt, aki a magyar repülés egyik első művelője volt. Háry 1890-ben született a Győr megyei Gyömörén és a nagyváradi honvéd hadapródiskola elvégzése után 1908-tól zászlós volt a cs. és kir. 11. tábori vadász zászlóaljnál. Az első világháború során 1915-ben tábori pilótaként előbb a 4. repülőszázadhoz került, majd a 42. vadászrepülőszázad parancsnoka lett. Mint pilóta és parancsnok is legendás hírnévre tett szert. 1918. június 22-éig több mint 300, ellenséges terület feletti repülést hajtott végre és 80 légi összecsapásban vett részt. Ezt követően egy szerencsétlenül végződött felszállás közben súlyos sérüléseket szenvedett. A háború végén megkapta a Lipót-rend Lovagkeresztje hadiékítményes változatát. 1922-ben parancsnoksága alatt kezdődött meg Szegeden a pilóta-képzés, majd légügyi felügyelő, 1938–1940 között pedig az önálló magyar Honvéd Légierő első parancsnoka volt. 1952-ben a kistarcsai internálótáborban hunyt el.

 Vitéz Háry László 1939-ben Horthy Miklós mellett a kassai Repülő Akadémia megnyitásán
(Forrás: www.vitezirend.co.hu)

Létrejötte után az alakulat 1917. március 11-én az olasz frontra, Sesana repülőterére érkezett 8 Hansa-Brandenburg D.I. típusú repülőgéppel, amelyek közül az egyikkel Udvardy Ferdinánd (Nándor) ász címet szerzett. 1917. április 10-től már ott szárnyalt vele Risztics János. 1917. július 25-én a légierőt újjászervezték, ezen időszak alatt az egység, amely már korábban is vadászokból állt, formálisan is vadászszázaddá alakult át, és felvette a Jagdflieger-Kompanie 42 nevet. 1917 augusztusától velük repült Otto Jäger, Albatros D.III. típusú repülőgépével 1917. szeptember közepétől ott szolgált Ernst Strohschneider és Karl Teichmann, 1917 októberétől pedig Franz Graser és Hefty Frigyes is. 1917 novemberében Karl Patzelt erősítette a legénységet.

Az 1. Isonzó Hadsereg alárendeltségében vettek részt 1917. október 24-től a 12. isonzói csatában. A front előrehaladtával az egység áttelepült Prosecco, Beligna és Campoformido repülőtereire. 1918. június 15-től a 6. hadsereg kötelékében harcoltak a Piave mentén, de akkor már Pianzano, Motta di Livenza és Casarsa repülőtereiről indultak bevetésre. A századot először Háry László főhadnagy kovácsolta össze, majd Újváry László százados és Georg Kenzian von Kenzianshausen főhadnagy irányították. Az egyre tapasztaltabb pilóták Brandenburg D.I., Albatros D.III. és Aviatik D.I. típusú repülőgépekkel emelkedtek a levegőbe; az Isonzó Hadseregnél festették megkülönböztetésképpen kettéosztva piros-fehér színűre a keréktárcsát, a 6. hadseregnél pedig 1918. április 14-től a törzsre már nagy méretű számok is kerültek.

 Az Albatros D.III. típusú vadászrepülőgép és a legismertebb magyar ászpilóta, Kiss József (FliK 55) egy repülőmakett dobozán
(Forrás: www.scalemates.com)

„A trevisoi égbolton egy olasz 11 ellenség ellen” olvasható a La Domenica del Corriere olasz újság 1918. évi 1. számának légicsata jelenetet ábrázoló címlapján
(Forrás: badigit.comune.bologna.it)

Egy osztrák repülőgép pusztulása Susegana közelében, A La Domenica del Corriere, 1918. 13. számának címlapján
(Forrás: badigit.comune.bologna.it)

Láthattuk, hogy a pilóták nevük alapján is a Monarchia több nemzetiségéből érkeztek, de nekünk, magyaroknak is okunk van büszkének lenni a 42-esekre és az Arany Triumvirátusra.

Az 5 igazolt győzelemmel rendelkező Hefty Frigyes nemesi családban született 1894-ben Pozsonyban, és gyerekkora óta vonzotta a repülés. 1909-ben látta Budapesten Louis Blériot repülőbemutatóját, s ezt követően a rákosmezei hangároknál keresett munkát és még a gimnáziumot is abbahagyta a repülés miatt. Ezért sem kaphatott 1918-ig tiszti rangot. A háború kitörése után a légjáró csapatokhoz jelentkezett és 1915 májusától már az olasz fronton szolgált a 12. repülőszázadnál, ahol több sikeres bevetésben vett részt. 1917-ben rövid ideig a román fronton volt, majd 1917 októberében vezényelték vissza az olasz hadszíntérre a 42. vadászszázadhoz. Alaposan kivette részét a 12. isonzói csata alatti légiharcokból és ekkor kötött szoros barátságot Risztics János törzsőrmesterrel és Udvardy Nándor szakaszvezetővel. Miután 1917 augusztusában Risztics, októberben Hefty is megkapta az Arany Vitézségi Érmet, társaik Arany Triumvirátusnak nevezték a három bátor magyar pilótát. Az ő gépére a 6-os számot festették. 1918. április 17-én aratta 3. győzelmét, de a június 15–22. közötti piavei csatában bőven volt alkalma harci tapasztalatokat és dicsőséget szerezni.

A legénységi arany vitézségi érem 1917-ből
(Forrás: www.hessen14.at)

Június 20-án három légi győzelmet is aratott, hiszen előbb 9:45-kor Susegana közelében lelőtt egy kétüléses repülőt, majd 11 óra körül a Montello felett egy SAML típusú gépet, ami az 5. győzelmét és az ász címet jelentette. Ugyanaznap még egy Hanriot vadásszal is végzett Spresiano közelében, de azt nem igazolták vissza. Augusztus 22-én 3600 méteres magasságban égő gépéből ugrott ki ejtőernyővel, amit kisebb sérüléssel megúszott, sőt még aznap újra felszállt és újabb győzelmet aratott. Ha további 5 győzelmét is elismeri az ellenség, 10 győzelemmel még előkelőbb helyen állna az osztrák–magyar ászok névsorában. A háborúban 388 bevetésben vett részt, 1919-ben pedig a Magyarországi Tanácsköztársaság Vörös Légierejének 8. századában védte hazáját.

1920 után egy ideig postarepülőként dolgozott, majd külföldön próbált szerencsét. Amikor hazatért, repülőklubot alapított, érdeklődése a vitorlázórepülés felé fordult, ahol szintén szép sikereket ért el. 1942-ben ismét a magyar légierő alkalmazottja volt, de már csak a hátországban dolgozott. Amerikai hadifogságba esett, de nem tért haza, hanem az Egyesült Államokba emigrált, és 1965-ben Detroitban hunyt el. Élményeiről, tapasztalatairól Repülők, előre! és Mégis repülünk címmel írt szemléletes stílusú könyveket.

 Hefty Frigyes egy Albatros D.III-as ülésében a fischamendi repülőtéren
(Forrás: Twitter)

A triász második tagjának, Risztics Jánosnak 7 igazolt légi győzelme volt. 1895-ben Budapesten született, és őt is szenvedélyesen érdekelték a repülőgépek, mert már 12 évesen a rákosmezei repülőtéren keresett munkát. A cs. és kir. kaposvári 44. gyalogezredhez vonult be, de a Kárpátokban megsebesült, és gyógyulása után jelentkezett a léghajósokhoz. Olyan tehetséges és szorgalmas tanuló volt, hogy 1915 decemberében nemcsak igazolványt, hanem szakaszvezetői rangot is kapott. 1916 tavaszán került az orosz frontra a 22. repülőszázadhoz, és közben több szaktanfolyamot is kiváló eredménnyel végzett, ezért 1917. februárban már őrmester volt. Őt 1917 áprilisában vezényelték a 42. vadászszázadhoz, nyáron itt érte el első légi győzelmét, és hamarosan együtt járőrözött Udvardy Nándorral. Az év végére meglett az 5. győzelemmel az ász cím, és akkor már egy kötelékben repült Hefty Frigyessel és Udvardy Nándorral az Arany Triumvirátus tagjaként. Albatros D.III. típusú gépe mindkét oldalán a 8-as számot viselte. 1918. április 17-én a Montello térségében lelőtt egy ismeretlen gépet, de május közepén váratlanul a hátországba vezényelték, így már nem lehetett ott a júniusi és októberi légiharcokban. 1918-ban viszont részt vett az önálló magyar légierő szervezésében, majd a Tanácsköztársaság idején a 8. vadászszázaddal a cseheket támadta.

1920–1927 között a Magyar Aero Szövetség szervezésén munkálkodott, volt postapilóta, az első magyar polgári légitársaság alkalmazottja, majd Németországba költözött, ahol a Junkers repülőgépgyár berepülőpilótájaként dolgozott tovább. Német kollégáival együtt több világrekordot is felállított, mert egyszer több mint 65 órát tartózkodtak a levegőben, máskor egyfolytában 4660 kilométert repültek. 1943-ban utazott vissza Budapestre, hogy egy új német repülőgépet mutasson be. További tevékenysége nem ismert. 30 év múlva, 1973-ban hunyt el az NSZK-ban, Duisburgban.

 Az Arany Triumvirátus tagjai: Risztics János, Hefty Frigyes és Udvardy Nándor
(Forrás: www.elbida.hu)

A 8 igazolt légi győzelemmel rendelkező Udvardy Nándor 1895-ben született Pozsonyban, 1915-ben a cs. és kir. pozsonyi 72. gyalogezredhez vonult be, de önként jelentkezett a Légjáró Csapatokhoz és 1915 októberében elkezdte a pilótakiképzést. 1916 novemberében a 10. repülőszázadhoz küldték az orosz frontra, de jelentkezett vadászpilótának és így került 1917 májusában az újonnan felállított 42. századhoz, ahol a háború végéig szolgált. Annak kötelékében aratta első hivatalos győzelmét 1917. július 10-én, amikor a Monte Sabotino mellett harcképtelenné tett egy olasz SPAD típusú gépet. 1917 őszére ő is elérte 5. győzelmét és az ász címet. Risztics Jánossal és Hefty Frigyessel a bevetéseik során a szárazföldön és a levegőben is kölcsönösen támogatták egymást. Az ő Albatros gépén a 7-es szám volt. A 12. isonzói csatában súlyosan megsebesült, de 1918 tavaszán visszatért és május 20-án és június 20-án is lelőtt 1-1 Hanriot típusú ellenséges repülőgépet a Montello térségében. Október végén a végső olasz támadás idején gépe találatot kapott, ezért kényszerleszállást kellett végrehajtania, a háborút szakaszvezetőként fejezte be.

1919 júniusában, az északi hadjárat idején már hadnagyként a Vörös Légierő 8. századában az ongai repülőtérről felszállva harcolt Miskolc térségében a cseh intervenciósok ellen, többek között egykori parancsnokával, Háry Lászlóval és barátjával, Hefty Frigyessel együtt. Állítólag ekkor is elért egy győzelmet és egyáltalán nem lenne meglepő, ha akkor már a csehszlovák hadseregben repülő, de egykor az osztrák–magyar légierőnél szolgáló cseh nemzetiségű pilótatársával került volna szembe. A trianoni béke ellenére hazaköltözött szülővárosába, és csehszlovák állampolgárként hunyt el az 1920-as évek első felében, tüdőbajban.

A Phönix gyár által épített 3. számú Hansa-Brandenburg D.I., mellette Udvardy Nándor 1917 júliusában a sesanai repülőtéren
(Forrás: Pinterest)

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a német császári légierőnél is volt egy Golden Triumvirat, de nem tudni, melyik hármast nevezték így korábban. Ezt a címet a Jasta 5 (a német légierő 5. vadászszázadának) három kivételes pilótája Fritz Rumey, Josef Mai és Otto Könnecke kapta bajtársaitól elismerésül vitézségükért. A három német ászt azért nevezték Arany Triumvirátusnak, mert mindhárom megkapta a német Arany Katonai Érdemkeresztet és hivatalosan 109 ellenséges gépet lőttek le, a nyugati fronton ugyanis sokkal több lehetőség volt a dicsőségre. Rumey légi harcban vesztette életét, a magyar triumvirátus tagjai viszont kevesebb győzelemmel, alacsonyabb rangban és csekélyebb elismeréssel, de túlélték a háborút.

Nehéz feladat rekonstruálni az 1918. június 20-án a Montello fölött vívott légi harcokat, mert a nap folyamán több összecsapás is volt a közelebbi és távolabbi térségben számos egység és repülőgép részvételével. Olasz oldalról részt vettek a harcokban a 22., a 36., a 48., 78. és a 81. (olasz kétszemélyes SIA 7 felderítő- és bombázógépekkel) a 28. (a brit Arthur Babbettis Cooper hadnagy egy Sopwith Camellel) és a 45. (az amerikai Charles Gray Catto hadnagy szintén egy Camel géppel) századok pilótái. Osztrák oldalon a levegőben voltak a 42., az 51. és a 61. vadászszázadok repülői. A nap végére a szövetségesek 6 hivatalosan elismert győzelmet értek el. Lepore őrmester és Lodi hadnagy SIA 7-tel a 22-esektől, Rennella őrmester a 78-asoktól, Brenta hadnagy és Codeghini őrmester 2-2 diadalt a 78-asoktól. Ezt a 4 utóbbi győzelmet valószínűleg Cooper és Catto hadnagyokkal együtt szerezték meg.

Godwin von Brumowski (FliK 41) vörös gépe a Piave fölött Ivan Berryman The Last Victory című festményén
(Forrás: Pinterest)

Az egyetlen elismert osztrák–magyar veszteség Hefty Frigyes törzsőrmester gépe volt, aki szerencsésen landolt a pianzanói repülőtéren sérült Albatros D.III-asával. Az osztrák–magyar pilóták viszont azon a napon 11 győzelmet szereztek! 3-at Fiala főhadnagy (51. sz.), 2-t Hefty törzsőrmester (42. sz.), és 1–1-t Brumowski százados (41. sz.), Bönsch szakaszvezető (51. sz.), Udvardy őrmester (42. sz.), Dechant főhadnagy (51. sz.), Proksch őrmester (42. sz.), Deubler szakaszvezető (61. sz.). A szövetségesek elvesztették Nava őrmestert (KIA-Hanriot gépével a 81. századból) és Palesa őrmestert Solenghi hadnaggyal (SIA 7b gépükkel a 36. századtól). A 36-osoktól Scanavino hadnagy és Donadoni hadnagy SIA 7b gépe megsérült és az istranai repülőtéren szállt le. Ők egy vörös színű vadászgépről beszéltek, ezért valószínűleg Brumowski tette őket harcképtelenné.

„Ezeknél a repüléseknél tehát elsősorban az ember számított. – írta Boksay 20 évvel később – Ide valóban úgynevezett egészember kellett, mivel mindazokat a hiányokat, amiket ma már a tájékozódás, a látás és helymeghatározás terén a műszerek tökéletesen pótolnak, akkor még a pilótának fizikai adottságával és ösztönszerű megérzéseivel kellett pótolnia. Akkor az ember repült a géppel, ma már a gép repül az emberrel. És ezt a körülményt mindig figyelembe kell vennünk, mert csak úgy tudjuk igazán értékelni azokat az emberfeletti nagy teljesítményeket, amiket a világháborúban az ellenséges repülések alkalmával a repülők a levegőben véghez vittek.”

 A Piave és a Montello hálózatos térképének részlete az osztrák légi felderítés alapján
(Forrás: www.alisto.eu/it)

 1918. június 15-én 9 órakor Barwig főhadnagy által a piavei átkelésről készített légifelvételek (Kókay László hagyatékából)