„Hadvezetőségünk reménységének utolsó bástyája”

2019.07.03. 07:02 :: StencingerNorbert

A görzi hídfő története – 2/1. rész

1915 tavaszán az osztrák–magyar hadvezetőség – ahogy ez a Sághy Elemér tartalékos főhadnagy háború utáni írásából vett fenti idézetből is kitűnik – nagy szerepet szánt az Isonzó mentén létesített hídfőnek, amely végül több mint egy éven át állta a folyamatos tüzérségi és létszámbeli fölényben levő olasz csapatok támadásait. A hídfő kiépítése nehéz feladat volt, az azt követő közel tizenöt hónap pedig gyökeresen megváltoztatta az egykor virágzó város és környéke életét.

Görz a háborúban. Igazán, most, hogy ágyúzástól nem remeg a levegő, alig hinné el az ember. Görz, a pompás, az egyetlen Görz, az északi módra letompított Veneto. A tiszta ünneplő ruhájába bújt piszkos szemű lazzaroni semmit sem tud, semmit se érez a háborúból. A Via Salcanoból végig jöttem a Piazza Edmondo de Amicis-ig, a Via Carducciból az öreg görzi gróf palotájáig. Találkoztam útközben játszadozó fiúkkal, trillázva kacagó leányokkal, szorgalmas háziasszonyokkal pici kosárral a karjukon, fehérruhás vivőr férfiakkal, cigarettával az ajkuk közt, pápaszemes rajztanítóval, hájas kofával, csontos rendőrrel, snájdig tiszttel akárhánnyal. A háborúból a világon semmit sem éreztem” – jegyezte fel az Isonzó menti városban 1915 augusztusában tapasztalt hangulatot Landauer Béla Glória címmel 1916-ban megjelent kötetében.

Görz az 1900-as években Görz az 1900-as években
(Forrás: commons.wikimedia.org)

A már-már idilli kép ellenére a várost környező magaslatokon kiépített hídfő 1915 május végétől 1916 augusztusáig borzalmas harcok színtere volt, amit jelentősen megszenvedett a védelmi vonalak szomszédságában található település is.

Görz 1911-es várostérképe Görz 1911-es várostérképe
(Forrás: www.avenzamaps.com)

1914 nyarán hosszas diplomáciai huzavona zajlott, amely során a Monarchia diplomatái igyekeztek Olaszországot, az egykori szövetségest, távol tartani a háborútól. Ezzel szemben pedig az olaszok Ausztria–Magyarország hadi helyzetét próbálták kihasználni: területi követelésekkel álltak elő, majd 1915. május 4-én kiléptek a hármas szövetségből.

Az 1914 júliusában kinevezett olasz vezérkari főnök, Luigi Cadorna tábornok új hadászati terve pedig a Monarchia irányában az eddigi védekezéssel szemben már támadással számolt, ami A szeptember elsejei direktíva változatai címmel 1915. április elejére lett kész. Az új olasz haditerv értelmében a főerők – az olasz 2. és 3. hadsereg – szétbontakozását közvetlenül a határ előtti térségbe helyezték. Az olasz 3. hadsereg (VI., VII. és IX. hadtest) fő célja az lett, hogy a Görzi-medence, Wippach völgye, Komeni-fennsík elfoglalása után, tovább vonuljon a Laibachi-medence, illetve Trieszt irányába. Ez idő alatt a 2. hadsereg – kötelékében a II., IV., és XII. hadtesttel – a „Carnia-csoport” és a 3. hadsereg között támadja a Kolovrat-határhegységet és az Isonzó-völgyet, hogy sikere esetén így tegye lehetővé egy KrainburgLaibach irányú támadás megindítását. A tervekből és a természeti viszonyokból adódóan várható volt, hogy az olasz támadások fő iránya tehát a részben olaszok lakta Görz városa, és az attól délre fekvő Wippach-folyó völgye lesz.

Kenyér- és húsbolt Akmolinszkban, 1911 Cadorna tábornok haditervének vázlata
(A térképet Török Zoltán készítette)

„1914. augusztus 13-án dél felé, a cs. és kir. hadügyminisztérium központi szállításvezetőségénél, ahol mozgósítási beosztásom alapján a honvédelmi miniszter képviselőjeként voltam beosztva, felkeresett dentai Rohr Ferenc lovassági tábornok, a honvédség főparancsnoka. Teljes tábornoki díszben, legfelsőbb kihallgatásról jött és azzal nyitott be hozzám, hogy Ő Császári és Apostoli Királyi felsége a délnyugati arcvonal parancsnokságával bízta meg, szárnysegédre van szüksége és erre az állásra engem szemelt ki. […] Minthogy Olaszország magatartását és szándékait illetőleg teljesen megbízható híreink nem voltak, a külügyi vezetőség kívánságára, de hadászati helyzetre való tekintettel is a délnyugati arcvonal parancsnokság létesítését a legszigorúbb titokban kellett tartani. Ez okon a parancsnokság már megalakulásától kezdve az »Instruktions Bureau« fedő cím mögé rejtve működött mindvégig a cs. és kir. hadügyminisztérium ezen osztályának irodahelységeiben, Bécsben.” – emlékezett Kraybig Rudolf nyugalmazott tábornok a kialakult és kényes helyzetre. Bár ahogy látható, az esetleges olasz támadásra az Monarchia hadvezetősége igyekezett időben felkészülni, ezek az előkészületek csak nagyon lassan, és titokban folyhattak. Figyelembe kellett venni a diplomáciai helyzetet, hiszen egy „szövetséges” ellen nehezen lehetett nyíltan készülni a háborúra.

Rohr Ferenc lovassági tábornok
(Forrás: hu.wikipedia.org)

Talán ennek köszönhető, de ebben az időszakban a katonai és a polgári intézmények sem tudtak minden esetben zökkenőmentesen együttműködni. A haderő hiába szeretett volna a békeidőszaktól eltérő biztonsági intézkedéseket érvényesíttetni, ez nem mindig sikerült. Egy ilyen, Görzben történt esetet megemlít Kraybig Rudolf tábornok is írásában: „1915 március vége felé egyik legügyesebb s legmegbízhatóbb hírszerzőnktől jelentést kaptunk, hogy Görzben az egyik középiskola olasz nemzetiségű tanára Olaszország számára kémkedik és több értékes adatot juttat át a határon. Miután a bíráskodás akkor még polgári bíróságok hatáskörébe tartozott és Rohr tábornok ismételt kérelmének dacára, mindig Olaszország érzékenységére való utalással, nem sikerült a határ mentén hadi állapotnak megfelelő bíráskodást életbe léptettetni, leutaztam Klagenfurtba, hol Ledren gróf országos kapitány segítségével megpróbáltuk a gyanúsított tanárt, jóllehet semmi bizonyíték nem állt rendelkezésre, letartóztatni és addig vizsgálati fogdába tartani, amíg a határ menti területek hadműveleti területté nem válnak, amikor a törvénykezési hatalom teljes mértékben a mi hatáskörünkbe jutott volna. Megpróbáltuk az illetékes bíróság vezetőjét tervünknek megnyerni, de a legmerevebb ellenállásra bukkantunk. Se bizonyíték, se tanú nem lévén kijelentette, hogy ezek hiányában nem lehet valakit letartóztatni és vizsgálati fogságba helyezni. Nevezzük meg a feljelentőt és igazolja az állítását. Hiába magyaráztam neki, hogy a kémünket nem nevezhetem meg, nem engedett az álláspontjából. Hiszen normális viszonyok között igaza lett volna annak a bírónak, de mi tudtuk, hogy az, aki a figyelmünket a tanár üzelmeire felhívta abszolút komoly és megbízható ember, aki ok nélkül nem gyanúsít. […] Így a tanár szabadlábon maradt, nem sikerült ártalmatlanná tenni. Mikor aztán május 23-án le akartuk tartóztatni, a szigorú megfigyelés dacára sikerült neki átszöknie a határon az olaszokhoz.”

Ekkor, 1915 tavaszán, amikor már a levegőben lógott a hadüzenet, és a határforgalom is gyakorlatilag teljesen megszűnt a két ország között, született döntés arról, hogy a Tolmein, Plava, Monte Santo, Monte Sabotino, Podgora, Monte San Michele, Selz, Duino vonalon rendezkedjen be a Monarchia védelemre. Az így kialakított védelmi vonal nagyrészt az Isonzó keleti partján húzódott, keletebbre, mint az Osztrák–Magyar Monarchia államhatára, központja pedig a folyó nyugati partján Tolmeinnél és Görznél kialakított két hídfő volt.

Az Isonzó-front
(Forrás: Hermnann Róbert szerk. Fegyvert s vitézt – A magyar hadtörténet nagy csatái Budapest, Corvina Kiadó 2003)

„A hídfő alatt egy oly katonailag megerősített állást értünk, amely egy fontosabb vízi átkelési szakaszt lezár az ellenség elől és biztosit saját használatra. A közlekedési útvonalak biztosítására szolgáló záróerődtől nem csak általános elrendezésében, hanem kiterjedésében és kiépítési módszerében is eltér” – határozta meg a hídfő fogalmát Sághy Elemér 1935-ben megjelent munkájában.

A hídfők kiépítésére, a védelemre való felkészülésre azonban a konkrét parancs egészen 1915. április 22-ig váratott magára. Ekkor a Karl Rudholzer Edler von Wellschwehr ezredes vezetése alatt álló mérnökkari csoport a görzi Südbahn szállóban a következő utasítást kapta: „A hadseregfőparancsnokság rendeletére sürgősen megerősítendő az Isonzo vonala Tolmeintől Duinóig. Elsősorban drótakadállyal kell lezárni a vonalat és ezzel egyidejűleg oldalozó gyalogsági fedezékeket kiemelni. Az előterep letarolása az utolsó napra hagyandó. Határidő egy hónap; május 22-vel le kell zárni a vonalat, mert erre a napra kell várni az olasz hadüzenetet.”

A Hotel Südbahn romjai Görzben 1917-ben A Hotel Südbahn romjai Görzben 1917-ben
(Forrás: letsgo.gorizia.it)

A parancsban említett védelmi vonal mintegy ötven kilométer hosszú volt, ezért kisebb részekre osztották. A tolmeini szakasz megerősítéséért Junger árkászfőhadnagy, a canaliért Hauenstein mérnökkari százados, a görzi szakaszért, magáért a hídfőért Euduard von Küchler mérnökkari alezredes, míg a Doberdó-fennsíkot is magában foglaló monfalconei részért Heinisch mérnökkari alezredes felelt. A védelmi vonal kiépítésében 25 tiszt és 26 mérnök irányítása mellett hozzávetőleg 4300 fő vett részt.

Magát a görzi hídfőt további részekre bontották. A Monte Sabotino magaslat megerősítéséért Kovács István tartalékos zászlós, Oslavija és Peuma térségéért Stark Oszkár népfelkelő mérnökhadnagy, a Podgora magaslatért Sághy Elemér tartalékos főhadnagy, míg St. Andreä-ért és környékéért Andrik Andor népfelkelő mérnökhadnagy volt a felelős. A munkálatokat itt 9 építőszázadba osztott mintegy 1600 fő végezte, és Rudholzer Károly és Szederjei Elemér ezredesek koordinálták.

Görz és környéke Görz és környéke
(Forrás: Magyar műszaki parancsnokságok, csapatok és alakulatok a világháborúban. Szerk.: Jacobi Ágost, Budapest 1938.)

Ahogy a parancsban is olvasható, az elvégzendő munka határidejének 1915. május 22-ét jelölték meg, így a rendelkezésre álló mindössze egy hónap miatt azonnal, minden előzetes helyszíni szemle nélkül láttak hozzá a munkához. Mindössze csak egy katonai térképen húzott piros vonal jelentette a lövészárkok elképzelt helyét az építőknek. A munkálatok során nagy nehézséget okozott az anyaghiány. A védelmi vonal kiépítéséhez az előzetes számítások szerint mintegy 70 tonna szögesdrótra volt szükség, amelynek azonban csak a 20%-a állt rendelkezésre. A hiányt a Görzben és környékén található szőlők és kertek kerítésének lebontásával, és az így nyert drót felhasználásával, illetve a város vaskereskedései raktáraiból pótolták. Az építők nem rendelkeztek elegendő cementtel sem, így betonfedezék építésére nem is gondolhattak. Az építkezéshez szükséges faanyag nagy részét pedig a Podgorán található gesztenyefa erdő biztosította. A munkát nagymértékben lassította az is, hogy robbanószer hiányában a sziklás talajon csak csákánnyal és feszítővassal tudtak dolgozni.

A hídfőállás azonban a kiírt határidőre elkészült. Teljes hosszában átlag háromszoros – a Podgorán helyenként 10-12 szeres – drótakadályok mögött voltak a szakaszokra osztott árkok, árokkezdemények, amelyeket helyenként srapneltetővel láttak el.

Lövészárok a Podgorán – Pudik Rezső, a császári és királyi pécsi 52. gyalogezred II. zászlóaljának századosa Lövészárok a Podgorán – Pudik Rezső, a császári és királyi pécsi 52. gyalogezred II. zászlóaljának századosa (Forrás: Tábori Jenő szerk.: A cs. és kir. „Frigyes főherceg” 52. gyalogezred hadialbuma. A Pécs Baranyai katonák szereplése az 1914-1918. évi világháborúban. Budapest-Pécs, 1935.)

A hídfő védelmi rendszerében voltak olyan részek – a Monte Sabotinón –, ahol mindössze fél méter mélyre tudták kivésni a lövészárkokat, így ezt szikladarabokból épített mellvédekkel igyekeztek pótolni. Ezek azonban a tüzérségi tűzben nemhogy védelmet nem jelentettek, hanem éppen ellenkezőleg, találat esetén a szétrepülő kőszilánkok nagy veszteséget okoztak az itt harcoló csapatok soraiban.

A hídfő kiépítése során igyekeztek az állásháború eddigi tapasztalatait is felhasználni: a Podgorán építették ki az Isonzó mentén az első kavernákat, és helyenként árammal táplált drótakadály védte az állásokat.

A Monte Sabotino gerincén átfúrt alagút napjainkban A Monte Sabotino gerincén átfúrt alagút napjainkban
(Pintér Tamás felvétele)

Helyreállított lövészárkok a Monte Sabotino nyugati oldalán napjainkban

Helyreállított lövészárkok a Monte Sabotino nyugati oldalán napjainkban Helyreállított lövészárkok a Monte Sabotino nyugati oldalán napjainkban
(Pintér Tamás felvételei)

Az építési munkálatok a hídfőben a harcok megkezdése után is folyamatosan zajlottak az itt szolgáló 3 műszaki század vezetésével. A hídfőt és környékét védő XVI. hadtest állásai a Wippach-völgytől egészen Auzzáig húzódtak és az utánpótlás biztosítására csak egy vasútvonal állt rendelkezésre, amelynek végállomása Ovčja Draga volt. A mindössze egy vonal azonban nem volt elegendő egy hadtest utánpótlásának biztosítására, így a szállítás csak kizárólag élelmiszer-, illetve lőszertranszportra korlátozódott. Ennek következtében a hídfőben végzett műszaki munkálatok anyagszükségletét helyben kellett megoldani, ezért műhelyeket hoztak létre különféle szerszámok és harci eszközök előállítására, javítására.

Hack Oszkár népfelkelő mérnök vezetésével a kevés robbanóanyag pótlására szolgáló folyékony levegőt előállító telepeket, Báthory István népfelkelő főhadnagy irányításával pedig barakk-kórházakat, központi villanytelepeket is létesítettek. Az egész hídfő területén folyamatos volt a javító, építő munka a harcok alatt is. Az állásokat, akadályokat, amelyeket nem a sziklás talajon kellett kialakítani, a gyalogság maga építette, javította. A sziklás területeken azonban segítségképpen megjelentek a speciális alakulatok is.

A hídfő egyik kulcspontjának számító Monte Sabotino sziklatömbjén kőfúró alakulatok dolgoztak Vizer Vilmos népfelkelő mérnök irányítása alatt. A munka során óvóhelyeket, védőárkokat, vízvezetéket és magasfeszültségű villanyvezetéket építettek ki. Nem sokkal a védővonal mögött, a magaslat tetején konyhakavernákat alakították ki, amelyek villamos főzőüstökkel is rendelkeztek. De a csúcs alatt vájt alagútban voltak villanyvilágítással és fűtéssel ellátott óvóhelyek és egy kápolna is. Ezeken felül az Isonzó-völgyből az alagút keleti kijáratához kiépíttetek egy felvonót, amelyhez a szükséges villanyáramot a salcanói papírgyár villanytelepe szolgáltatta.

Monte Sabotino, felvonó korabeli képen Monte Sabotino, felvonó korabeli képen
(Forrás: Magyar műszaki parancsnokságok, csapatok és alakulatok a világháborúban szerk. Jacobi Ágost, Budapest 1938)

Helyreállított felvonó napjainkban Helyreállított felvonó napjainkban
(Pintér Tamás felvétele)

A hídfőben 1915 májusában a város a következő kőhidakkal rendelkezett: az azóta is az Isonzó-front egyik jelképének számító solkáni vasúti híd, mellette egy gyalogos híd, Al Ponte városrésznél két kőpilléren nyugvó vasúti fahíd, a papírgyárnál egy gyaloghíd, és a város déli részén egy vasúti és egy közúti híd.

Görztől északra az Isonzó felett átívelő solkáni vasúti híd a Monte Sabotino tövében, korabeli képeslapon Görztől északra az Isonzó felett átívelő solkáni vasúti híd a Monte Sabotino tövében, korabeli képeslapon

A meglevő építmények tehermentesítésére a 3./4. utászszázad 1915 májusától szeptemberéig összesen három szükséghidat épített. Az alakulatot váltotta a 4./7. utászszázad, amelyik tovább építette, javította a hídfő átkelőit. 1915 őszén nagy árhullám vonult le az Isonzón, amely több szükséghidat megrongált, helyettük a tél elejére elkészítettek egy nehéz szükséghidat a hídfő közepén, Grafenbergnél és az Al Ponténál egy könnyű szükséghidat összetett tartókkal.

A grafenbergi nehéz szükséghíd A grafenbergi nehéz szükséghíd
(Forrás: Magyar műszaki parancsnokságok, csapatok és alakulatok a világháborúban szerk. Jacobi Ágost, Budapest 1938. 38.o.)

A megfeszített, jól szervezett munka nem volt hiábavaló. A védelmi vonal kiépítése a nehéz körülmények ellenére jól sikerült, amelyet bizonyít az is, hogy bár az olaszok folyamatosan túlerőben támadták, csak 1916 augusztusában tudtak a hídfőbe betörni. Ebben a nagy veszteségeket okozó, de sokáig sikeres védekezésben azonban a jól kiépített védelmi rendszer mellett nagyobb szerepe volt az itt hősiesen harcoló katonáknak.

Szólj hozzá!

Címkék: olasz front görz oslavia podgora monte sabotino görzi hídfő solkan

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr4514918740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása