Képek az asztalfiókból 1.
A Nagy Háború Blog működése során számtalanszor bebizonyosodott már, hogy egy-egy fotó is sok érdekességgel, újdonsággal és inspirációval szolgálhat az olvasóink számára, és új meg új bejegyzéseket eredményez. Kajon Árpád „asztalfiókjában” sok különleges kép lapul, amelyekről szívesen mesél is. Szerkesztőségünk – és reményeink szerint olvasóink – örömére kinyílik most ez az asztalfiók és péntekenként új képekkel és az ezekről nyerhető ismeretekkel elindul új rovatunk.
A képen nagyrészt tábori lelkészek láthatóak egy irodában. Őket könnyű arról felismerni, hogy a rendfokozati jelzéseik nem csillagok vagy rózsák a hajtókájukon, hanem paszománysávok a zubbony ujján.
A fotó hátán a következő felirat található: „Magyar tábori lelkészek Albániában jelentésüket adják le vezetőjüknek. Latzkovits Rezső tábori lelkész.”
De mégis mit kerestek magyar tábori lelkészek Albániában?
A háború elején, a Szerbia elleni két sikertelen támadás után a frontvonalak megmerevedtek, az osztrák-magyar csapatok nagy részét az orosz frontra csoportosították át. Ez a helyzet nem sokat változott egészen 1915 őszéig, Bulgária hadba lépéséig. Ekkor két irányból támadva (északról és keletről), bolgár és német csapatok segítségével, két hónap alatt sikerült Szerbiát elfoglalni.
Ezután 1916 elején sikerült elfoglalni Montenegrót és Albánia nagy részét. A központi hatalmak csapatai csak a görög határnál álltak meg, illetve Dél-Albánia egyes részeit olasz csapatok tartották megszállva. A következő két évben a frontvonalon osztrák–magyar, német és bolgár erők néztek szembe olasz, szerb, angol és francia csapatokkal.
Az osztrák–magyar erők a front nyugati szélén, az Adriai-tengernél képviseltették magukat, kb. 2 hadosztálynyi erővel. Ezek nagyrészt népfelkelő alakulatok voltak.
Latzkovics Rezsőről kevés adatot sikerült fellelni. A háború előtti életéről ennyit írnak egy 1917-es könyvben:
„Latzkovits Rezső, született Budapesten, 1884. december hó 14-én. A theológiai kurzusokat Váczon végezte. Pappá szentelték 1907. június 29-én s káplánkodott Kállón, Tápióbicskén, Tápiószelén, Nagykőrösön, Kiskúnmajsán, Soroksáron. Az 1914. évi háború kitörésekor bevonult tábori lelkésznek.” (Chobot Ferenc: A Váczi Egyházmegye történeti névtára. Második rész: A papság életadatai. Vác, 1917)
A háborús évekről csak annyi derült ki, hogy 1916 októberében megkapta a lelkészi érdemkereszt 2. osztályát a fehérvörös szalagon. A harctéren szerzett betegsége következtében 1917. szeptember 20-án Sebenicóban (horvátul Šibenik) hősi halált halt.
