„Három karácsony elé nézett békereményekkel minden hadbavonult ország népe. Háromszor foszlottak szét a remények. A negyedik háborús karácsony előtt azonban már hatalmas erőre kaptak a békevágy hullámai […] Szombaton, december huszonkettedikén délután négy órakor megindultak a béketárgyalások a központi hatalmak és az orosz kormány kiküldöttei között. A béketárgyalások megszokott, hosszadalmas ceremóniáit ezúttal teljesen mellőzték.” – számolt be a Pesti Napló a Breszt-Litovszkban megkezdett béketárgyalásokról. Az eddig is mindenki által áhított, vágyott fegyvernyugvás szinte kézzel fogható közelségbe került.
„Ma kerül a Ház elé az a törvény, a melynek hivatása, hogy megváltsa az ország millióit, hogy jogot adjon nekik, hogy eszközt adjon a kezükbe, lehetőséget, hogy ezentúl részt vehessenek saját sorsuk intézésében” – adta hírül Az Est 1917. december 22-én olvasóinak „a magyar karácsonyfára” szánt „nemzet ajándékát”. Az első világháború idején ugyanis élénk vita folyt a parlamentben a választójog általánossá és titkossá tételéről. A választójogért felelős miniszter, Vázsonyi Vilmos 1917. december 21-én előterjesztett törvényjavaslata – először a magyar történelemben – a 24. életévét betöltött, írni és olvasni tudó, legalább négy elemi osztályt végzett nőkre is kiterjesztette volna a képviselőválasztói jogot. Sőt: a gyermekes hadiözvegyek, illetve a legalább két éve működő tudományos, művészeti egyesületek nőtagjai szintén választójogot kaptak – volna, azonban mindezt a Ház választójogi különbizottsága nem találta „időszerűnek” és elvetette.
A kor embere számára a karácsony a lelki elmélyedést, templomba menetelt, imádkozást, a család és a megtartó közösség csendes ünnepét jelentette. A falvakban a Jézus születéséről szóló bibliai történetet felidéző betlehemezést, pásztorjátékot, énekeket, verseket, jókívánságokat. Egyre több családnál azonban – a polgárság és az arisztokrácia köreiben elengedhetetlenül – a gyermekek számára ez az ünnep már összefonódott a karácsonyfa-állítással, az ajándékokkal. Ám a karácsonyfára ebben az 1917-es évben hiába terveztek vagy szereztek az újságokban reklámozott „csillogó karácsonyfadíszeket, színes üveggolyókat-gömböket, angyalhajat, ezüst lametta csillagokat, törhetetlen vattaalakokat, ragyogó hóutánzatot”, a fát kivilágító gyertyát már csak jegyre lehetett kapni…
Bár a minisztertanács engedélyezte, hogy a december 25-ről 26-ra, valamint a december 31-ről január 1-re virradó éjszakán – vagyis karácsony első napján és szilveszterkor – minden mulatóhely, színház, orfeum, mozi, kávéház, vendéglő és klubhelyiség éjfél után egy óráig nyitva lehessen, ezzel a lehetőséggel a lakosság egyre visszafogottabban tudott – kellő anyagiak híján – élni. A megfizethetőbb szórakozási formákra, mint a mozielőadásokra, szinte elővételben elfogytak a jegyek. A budapesti Royal Apollóban december 20-án bemutatásra került Kertész Mihály filmje, A vörös Sámson című dráma, Csortos Gyula, Lenkeffy Ica és Uray Tivadar főszereplésével, s naponta háromszor vetítették telt házzal a szerelmi háromszöggel, Szibériával, tisztességtelen vagyonszerzéssel, elhagyott gyermekkel „megspékelt” filmet. A szegedi Uránia színház viszont például Babits Mihály A gólyakalifa c. regényének filmváltozatát tűzte műsorra Beregi Oszkár főszereplésével.
(Forrás: Mandarchiv / pinterest)
A Pesti Napló az ünnepek alatt Szép Ernő Lila ákác c. elbeszélését közölte le folytatásokban. Pécsett a közönséget az Árvák Karácsonya december 26-iki, Pannónia-szállóbeli „szenzációs, nívós, változatos és gazdag” műsorára igyekeztek elcsábítani a szervezők. Ennek keretében a honvéd vonószenekar Gounod Faustjából adott elő egy válogatást, majd sokszereplős karácsonyi némajátékkal emlékeztek a harctéren levőkre. Händel és Boccherini, Chopin műveket játszottak, majd Halasi Mariska, a pécsi Nemzeti Színház tagja a Sétatéren című „drámai vázlattal” lépett fel. Felcsendült a népszerű sanzon- és kuplészerző, Zerkovitz Béla Minden csak komédia című slágere, Karinthy Frigyes egyfelvonásos bohózata, ezen felül természetesen hazafias szavalatok gazdagították az díszletek közt zajló „hadidélutánt”. – Ugyanekkor tudósították a Dunántúl hasábjain a lakosságot arról, hogy az új szalonna- és zsírutalványokat a két ünnep közti időszakban utcacsoportonként, 300-300 háztartásonként fogják kiosztani. Hírül adták azt is, hogy a kereskedelemügyi miniszter zár alá veszi a cipőkészítésre alkalmas bőröket és bőrhulladékokat.
A Népruházati Bizottság elnöki tanácsának december 19-én tartott ülésén a szabadkézből folyó vásárlásokról, valamint a cipőgyártás folyamatáról szóló jelentés alapján úgy határoztak, hogy a köztisztviselőket országszerte részint mérték szerint készülő, részint kész öltönyökkel fogják segélyezni, a rászorultság mértékének figyelembe vételével. A munkásság legégetőbb ruha- és cipőszükségletének fedezését a gyárak munkáslétszámának arányában akarták megoldani, az igényjogosultság megállapítását és az utalványok kiszolgáltatását vegyes bizottságra bízva. A jótékonysági szervezetek szokásos karácsonyi felruházási akciójukat szintén a Népruházati Bizottság készletéből tudták csak megoldani, „igen mérsékelt“ árakon 5000 gyermekruhát az állami gyermekmenhelyek, 5000-et pedig a munkásság gyermekeinek juttatva.
Drámaian csökkent azon magánszemélyek köre, akik saját létfenntartásuk mellett még adakozni is képesek maradtak. A fix fizetésből élő köztisztviselők, tanítók és tanárok, kereskedelemben dolgozók, alkalmazottak nagy része évek óta nem kapott fizetésemelést, az élet minden területén tapasztalható drágulás és az uzsoraárak pedig teljesen felemésztették a megtakarításaikat. Jelzésértékű a korábbi évek ajándéközöne után a Komáromi Lapok visszatekintő beszámolója: „A kórházak karácsonya az idén – bár a Vöröskereszt részéről minden lépés megtörtént – teljes csendben, jobbára ünnepségek nélkül múlt el. Ennek oka abban keresendő, hogy a kórházak nem tudták beszerezni a karácsonyi ajándékokat a katonák részre. A Vöröskereszt által gyűjtött összegből is alig néhány pár korona értékű dohánynemű volt áruhiány miatt beszerezhető, ezt osztották fel a kórházak sebesültjei között.” A háborús hiánygazdaság miatt a harctéren ünneplő hozzátartozókhoz eljuttatott csomagok tartalma is megcsappant: a cukorfélét, süteményt, pogácsát, lekvárt, dohányfélét, gyufát, húsneműt sokszor a családtagok a saját maguktól megvont adagokból gazdálkodták ki.
A békebeli polgári életforma, a társadalomban elfoglalt hely egyik biztos fokmérője volt, hogy ki hány és milyen újságot járat, fizet elő. Sokan még a harctérre is maguk után küldették a lapokat, hogy naprakészen értesüljenek a világban történtekről. Az időtöltés ezen csendes, filléres formája az 1917-es év végére szintén luxussá, nehezen megfizethetővé vált. „A papírárak folytonos emelkedése, a tetemesen megnövekedett nyomdai költségek arra kényszerítették az összes budapesti napilapokat, hogy az előfizetések árát elemeljék.” Csak egy lap maradt kivétel, a Pesti Napló, amely változatlan összegű előfizetésre toborozta a lap hasábjain „a háborús élet által agyonzaklatott, a nagy drágaság által kifosztott közönséget”. Hirdetési rovatukból az olvasó megtudhatta a „Harisnya-szanatórium” Király-utcai címét, ahol reparáltathatta, új fejjel láttathatta el zoknijait, de a lap révén tudomást szerezhetett arról is, hogy a nagykőrösi Gerő Sándor gyógyszerész által előállított borókakenőcs fagyás, valamint viszketegség és más bőrbajok ellen is igen hatásos, ráadásul nem piszkít és szagtalan, továbbá szappan formájában is kapható. – Az Est azzal igyekezett felhívni magára a figyelmet, hogy közhírré tette: „A hadüzenet napjától egészen máig 8,487.027 korona 64 fillér jutott Az Est utján jótékony célra.” – de januártól 12 fillérrel emelték a lap árát.
Hirdetések a Pesti Naplóból, 1917. december
(Forrás: Arcanum)
December 26-án, szerda délután, kevéssel három óra előtt erős havazás kezdődött a fővárosban, négy óra felé pedig északi szél kerekedett s valóságos hózivatarrá növekedett a havazás. A szél az emberek arcába csapta a kemény, kristályos hópelyheket, alig lehetett előrehaladni a síkossá vált utakon, ötkor már hótakaró borította be Budapestet. Este 7 órára a forgalom teljesen megbénult. Először a konflisok álltak ki, azután következtek a teherkocsik. Nemsokára a villamosforgalom is akadozni kezdett, majd a legtöbb vonalon leállt. Súlyosbította a bajt az is, hogy karácsony lévén a szükséges munkaerőt nehezen lehetett előteremteni. Csak nagy sokára kezdődhetett meg a hóeltakarítás – az eddig erre a helyőrségből kivezényelt katonaságot öt nappal korábban visszavonták, noha még a régi hó eltakarításán is kellett volna dolgozniuk. A havazás országos jellegű volt, a Felvidéken már napok óta hózivatarok dúltak. A fehér karácsony azonban csak akkor volt szép, ha fűtött szobából nézhették – ám a jegyre vagy utalványra adható fűtőanyag: a tűzifa vagy szén hiánya országszerte problémákat okozott.
Békésvármegye Hivatalos Lapja december 20-án tette közzé az alispán jelentését, amely megrázó képet fest az alapvető szükségletek hiányáról: „A petróleummal való ellátás terén a legnagyobb nehézségek állanak fenn. Mig tavaly a téli hónapokban a vármegye petróleum contingense havi 840 m[éter]m[ázsá]ban állapíttatott meg, az idén szeptemberben 240, október és novemberben 330 és december hónapra már csak 284 mm. lett a vármegye részére kiutalva. […] Mivel azonban a családok és háztartások szükségletein kivül el kell látni a hivatalok, kórházak, iparüzemek, gazdaságok külömböző intézetek, súlyos betegek [szükségleteit] és ki kell elégíteni számtalan egyéb itt fel nem sorolható szükséglet[et], amire külön contingenst nem kapok, ennélfogva megállapítható, hogy ha a most említettek részére külön adok, aminthogy kell adnom, mégha a valódi szükségletet [!] távolról sem elegendő petroleummennyiséget, úgy ezt csakis a magánosoktól vonhatom el, amiből megmagyarázható azután az a szomorú valóság, hogy a vármegye lakosságának több, mint fele egy csepp petróleumban sem részesíthető, jóllehet az egész comtigenst szétosztatom a főszolgabirák által a községek között, részben pedig magam osztom szét azt a kevés mennyiséget, amely mint régebbi hátralék most került leszállításra.”
A Szekszárdon megjelenő Tolnamegyei Közlöny egy eleven karácsonyi ajándékról is beszámolt: „Haidekker Lajos tüzérzászlós, joghallgató, dr. Haidekker Béla szekszárdi ügyvéd és földbirtokos fia, aki két évvel ezelőtt az orosz fronton megsebesült és fogságba esett, most mint csere-rokkant kiszabadult a fogságból és hosszú 7 heti utazás után szüleinek nagy örömére hazaérkezett. A vitéz tüzérzászlós egyik lábában még most is egy ellenséges golyót hord, melynek eltávolítása végett felutazik Budapestre, hogy ott műtétnek vesse alá magát.”
Az apró személyes örömök mellett azonban ott tornyosultak az állandósuló megélhetési gondok. Az Egri Újság számolt be arról, hogy „A már egyszer abbanhagyott zöldségrekvirálást csütörtökön újból megkezdik. A zöldségközpont két megbizottja érkezik Egerbe, akik házról házra, pincéről-pincére járva fogják a készleteket összeszedni. Megírtuk, hogy Egernek 24 vaggon zöldségre van szüksége, de eddig csak 10 vagyont utaltak ki az itt rekvirált 23 mázsából.” Ugyancsak itt jelezték, hogy a „városi villanytelep karácsony két ünnepén is csak 10 óráig szolgáltat áramot.”
Az év utolsó napjaiban újabb hatósági intézkedésről adtak hírt a lapok: „Január elsején életbelép a közlekedési adó, amelynek értelmében a villamosokon, autobuszon, fogaskerekűn, hajón, siklón stb. minden egyes utazás alkalmával a jegy árával együtt két fillér közlekedési adót kell fizetni.”
Nem javított a közhangulaton az 1917. december 31-vel záruló VII. hadikölcsönjegyzés sem, amely egyre nagyobb agitációval járt a vármegyei tisztviselők, pénzintézetek, tanítók részéről, bár a korabeli lapok – érezhető propaganda-céllal – kiemelkedő sikerekről számoltak be.
S nemcsak az embereket kellett élelmezni, ruházni, ellátni – etetni kellett a háború gépezetét is. Az elesettek helyébe újabb emberanyag kellett, szinte az iskolapadból: „Holnap reggelre szép rózsaszínű plakátot ragasztat ki a fővárosi tanács és ezen jelentkezésre, meg sorozásra szólítja föl a tizennyolc éves ifjakat. A hirdetmény szerint mindenkinek, a ki 1900-ban született (az osztrák állampolgároknak és a bosznia-hercegovinai illetőségűeknek is) huszonnégy óra alatt ki kell töltenie a házfelügyelők útján december 21-én szétosztandó összeíró lapot. A szétosztandó lapokat ki kell tölteniök a személyes hadiszolgálatra kirendelteknek, a nyilvánvalóan alkalmatlanoknak, eskórosoknak [=epilepszia], katonai vagy honvéd fölül vizsgálton elbocsátott, valamint a mindennemű népfölkelői szolgálatra alkalmatlannak minősített egyéneknek is, a mennyiben 1900-ban születtek. A kiket így összeírtak, azok január 12-től január 26-ig szemlén tartoznak megjelenni, a hol sorozni fogják őket. A ki január 20-ig nem kap a szemlére idézést, az behívó parancs nélkül is tartozik január 21-én reggel nyolc órakor a lakóhelye szerint illetékes bemutató szemlebizottságnál jelentkezni. A szemIebizottság előtt minden betegséget (eskór, süketnémaság, hülyeség, biróilag kimondott tébolyodottság, őrültség, gyengeelméjűség) okirattal kell igazolni. Az alkalmasnak talált népfölkelésre kötelezetteket bevonulásuk idejéről a szemlebizottság fogja értesíteni.”
S noha a „béketárgyalások megszokott, hosszadalmas ceremóniáit ezúttal teljesen mellőzték”, a béke beköszöntére bizony még nagyon sokat kellett várni…
(Forrás: fortepan.hu / Jankó Attila)
