A Nagy Háború

Erdély „ezeréves” határán a Keleti-Kárpátokban, 1916. augusztus végétől másfél éven át folyt a küzdelem a betörő román, majd az orosz csapatokkal. A határvonalat alkotó Tarhavas-hegyről a Tatrosba futó Tarhavas-patak völgyében száz esztendővel ezelőtt történt eseményeket idézzük fel. – Bánkuti Ákos írása következik, aki budakeszi szervezetével évek óta a helyszínen is igyekszik ápolni az ott elesett magyar katonák emlékét.

Két düledező „oszlop”, pontosabban síremlék áll Gyimesbükkön a Tarhavas patakában, Hajnal Péter kertjében. 1917 augusztusában, nagy részvét mellett, két magyar tisztet temettek itt el bajtársaik. Az egyik síremléken még láthatók feliratok, a másik már teljesen megkopott, csak a sír azonosító számát mutató rozsdás kis fémtáblácska száma alapján tudjuk, kinek az emlékére áll.

Páll Lajos főhadnagy és Heinrich Róbert hadnagy sírjai a Tarhavas patakában. (839 m) É:46.602027,K:26.101313
(Fotó: Bánkuti Ákos) 

Az 1916. augusztus végi „váratlan”erdélyi román betörést, a túlerőben lévő román csapatokat, osztrák–magyar és német csapatok állították meg és szorították vissza az akkori magyar–román államhatár vonalára, a Keleti-Kárpátokban. A Gyimes völgyét 1917. október közepén a Csécsy dandár, azaz az 1. népfelkelő lovasdandár magyar huszár, és a 61. hadosztály 16. és 19. népfelkelő hegyi dandárjának szintén magyar gyalogos csapatai foglalták vissza, mintegy másfél hónapos román megszállás után. A két hegyi dandár csapatai a visszavonuló románokat üldözve Gyimesbükktől nem messze, Palánkánál már október 14-én átlépték a határt, és román területen a Palánka–Kökényes–Kotumba–Ágas útvonalon a Tatros völgyében előretörve igyekezett felvenni az érintkezést a Csobányos és az Úz-völgyben előnyomuló 39. honvéd hadosztály csapataival. Ágas és Kotumba körzetében egy, a Tatros völgyétől északra terülő hegyekből kiinduló román átkaroló művelet következtében, jelentősebb összecsapásra került sor, amelyet a két dandár csapatai fölényes győzelemmel zártak.

A közelgő tél, a csapatok kimerülése, és a magas hegyi terep (1.200–1.500 méteres hegyek) miatt a front nagyjából az „ezeréves” határ mentén, a hegyekben megmerevedett. A megvert román csapatokat novemberben friss orosz erők váltották fel, és a védelemre berendezkedett, legyengült magyar csapatokat, az úgynevezett kárpáti csata során, novemberben és decemberben sorozatos tömegtámadásokkal próbálták állasaikból kivetni és így a Csiki-medencébe eljutni. Az orosz offenzíva a Gyimesi-szoros környékén csak kis sikert hozott: a szorostól délre, a Szulcza-patak torkolata közelében a szoros fölé emelkedő Piricske tetőt és a Károntát sikerült bevenniük. A Hosszú havason a Sasfészek támpontnál kialakult kritikus helyzetet az Úz-völgyből teherautókon átszállított magyar királyi miskolci 10-es honvédek reteszelték el. Az orosz offenzíva legnagyobb sikere az Úz völgye és a Csobányos-völgy között magasodó Magyarós hegyterület 1916. december 23-i elfoglalása lett, melynek későbbi visszafoglalása egy külön hősi történet.

Gyimesbükki felrobbantott határszéli híd 1916 őszén, a románok kiverése után
(Forrás: Fortepan) 

1917 elejétől a Gyimesi-szorostól északra eső területet a novemberi, decemberi kárpáti csatában kivérzett és feloszlatott 61. hadosztály maradékából felállított 16. hegyi dandár, a dandár állásaitól északra Gyergyó felé húzódó Meleg- és Hosszú-havas állásait a Tigris zászlóaljat és a 19. hegyi dandár egyes részeit (debreceni 3. honvéd és a nagyváradi 4. honvéd gyalogezred kisebb egységeit) leváltó 10. lovas hadosztály védte.

A Tigris zászlóalj, vagy erdélyi portyázó különítmény fiatal erdélyi önkéntesekből jött létre az I. világháborúban, a román betörés után. Windischgrätz Lajos herceg, a különítmény parancsnoka elmondása szerint még a román betörés előtt hallotta a képviselőházban Károlyi Mihályt beszélni, aki akkor azt a meglepő kijelentést tette, hogy „ha a románok támadnak, akkor tigrisként fog küzdeni minden magyar”. „Fölkaptam ezt a szót és ifjú harcosaimat tigriseknek neveztem. Zászlóaljam így lett a tigris zászlóalj” – mesélte később a herceg. Felesége egy különleges, nem hivatalos csapatjelvényt is tervezett. Később a rohamsisakjukra tigrisfejet festettek.

A parancsnokáról Paléta dandárnak is nevezett 16. honvéd hegyi dandár védvonala a következő lett. Az ezeréves határgerincen a Tarhavastól (1662 m) a Csülemérig (1648 m) húzódó védősávot a magyar királyi pécsi 19. népfelkelő gyalogezred IV. zászlóalja, tőlük jobbra a Csülemért és a Csülemér csúcsától a már román területen fekvő Vrf Popa csúcsig a m. kir. székesfehérvári 17. népfölkelő gyalogezred III. zászlóalja, a Tarhavastól balra a Felső- és Alsó-Szalatnát (1464 m és 1321 m), a Mihály szállásáig terjedő védvonalat a m. kir. budapesti 29. népfölkelő gyalogezred II. zászlóaljának katonái védték. A 10. közös lovashadosztály csapatainak helyzete a következő volt ekkor: Mihály szállását és onnan Rakottyásig a cs. és kir. gróf Nádasdy (soproni) 9. huszárezred, a Meleg-havast (1440 m), és a Hosszú-havas déli részeit, benne az orosz vonalak felé kiugró, a Bálványosra tökéletes rálátást biztosító Sasfészek támpontot (1555 m) a cs. és kir. jász-kun 13. huszárezred tartotta.

Mihály szállási kereszt. Háttérben az egykori állások maradványai. Rohr Ferenc vezérezredes, az 1. hadsereg parancsnoka, 1917-ben megtekintette ezeket az állásokat és a Nádasdy huszárokat megdicsérte az állások tökéletes kiépítettségéért. 1326 m É:46.649497 K:26.075222
(Fotó: Bánkuti Ákos) 

A Hosszú-havas északi részét a 10. huszárezred, a Hosszúrezig nyúló védvonalat a 8. ulánus ezred és az 1. népfelkelő huszárezred védte az oroszokkal szemben. A Gyimesi-szorostól délre a 39. honvéd hadosztály egységei, a m. kir. kassai 9., a miskolci 10., a munkácsi 11., és a besztercebányai 16. honvéd gyalogezredek tartották a Vadas–Sólyomtár–Saj-havas vonalat, kiegészülve a bajor 8. hadosztály csapataival.

A fenti részletes felsorolás is tanúsítja, hogy Erdélynek, a Keleti-Kárpátoknak ezen a vidékén, a Gyimesi-szoros környékén elsősorban honvéd, népfelkelő, a közös ezredek esetében pedig szintén elsősorban magyar kiegészítésű ezredek katonái harcoltak. Ezek a katonák önfeláldozó hősökként védték a magyar földet, kezdetben az óriási túlerőben lévő román betörő csapatok, később az azokat leváltó friss orosz túlerő ellen. E hősök közül sokan a szoros környéki települések ismertebb és a településektől távoli, a hegyeken át húzódó egykori védvonalaik közelében létesített, ma már legtöbbször ismeretlen temetőkben nyugszanak. A kiépített, hegyen-völgyön át húzódó állásrendszerek, az egykori fedezékek, lövészárokrendszerek tömegei, a ma is jól használható hadiutak emlékeztetnek rájuk és azokra az óriási erőfeszítésekre, amelyeket a magas hegyi terepen, a haza védelmében ezen a frontszakaszon is hősiesen és sikeresen kifejtettek. Nem rajtuk múlt, hogy a hazának ez a része nem sokkal később elveszett…

De térjünk vissza az 1917-es év gyimesi harcaihoz. A tavasz során némi megingást okozott az oroszok vonalaiban a februári forradalom híre, a cár elmozdítása. Az új, Kerenszkij vezette kormány azonban nem ismerte fel az ország igazi, a háborúban megroppant helyzetét, az orosz társadalom kifáradását és elvárásait, amelynek saját létét is köszönhette, és folytatta a háborút az antant oldalán.

A Keleti-Kárpátokban a tavaszi átmeneti nyugalom és frontbarátkozás után a helyzet ismét elmérgesedett. Az oroszok újra nagy erejű, túlerőben levő támadásokat indítottak a Kerenszkij-offenzíva keretében 1917 júniusában. Offenzívájuk azonban a védők elszántságán és hősies kitartásán összeomlott, az oroszoknak gyakorlatilag számottevő térnyerést nem sikerült elérniük.

1917 augusztusában a Tarhavas vonalát tartó 19-es pécsi népfelkelők a frontszakaszukon élénkebb tevékenységet észleltek az orosz vonalakban. Fritz Adolf zászlóaljparancsnok parancsa szerint a pécsi 19-es és a budapesti 29-es népfelkelőknek egy közös felderítő vállalkozást kellett indítani az oroszok ellen, annak érdekében, hogy az akció során ejtett foglyoktól friss információkat szerezzenek a mozgolódás okairól. A felderítő különítmény parancsnokának önként jelentkezett Páll Lajos főhadnagy, a pécsi 16. század parancsnoka. Ő válogatta ki és készítette fel a többszörösen túljelentkező csoportból kiszemelt kb. 100 főt. A felkészítés után, a vállalkozás előtti napon, 1917. augusztus 10-én Tarhavas patakában egy tisztáson a legénység és a tisztek tábori misére gyűltek össze. A mise előtt röviddel egy magányos orosz repülőgép jelent meg az égen. A misére készülők nem tulajdonítottak neki nagy jelentőséget, mert ilyen magányos felderítő berepülés gyakori volt. A repülő váratlanul egy sorozatot adott le a réten gyülekezőkre és egy lövedék mellkason találta Páll Lajos főhadnagyot, ami továbbhaladva felrobbant, és szilánkjaival megsebesítette Heinrich Róbertet, a budapesti 29-es népfelkelők hadnagyát. Mindketten azonnal meghaltak. Mindez a misére várakozó, sértetlen legénység szeme láttára történt.

A két tisztet katonáik nagy részvéte mellett Tarhavas patakában, akkor még lakatlan területre, korábban elesett bajtársaik mellé temették, sírjuk fölé a ma is látható oszlopos síremlékeket emelték. A vállalkozást a két tiszt halála ellenére sikeresen végrehajtották. A gyimesi front az oroszok kifáradása és belső politikai eseményei (pl. 1917. októberi bolsevik puccs) miatt lassan elcsendesedett, és végül az oroszokkal Breszt-Litovszkban, majd a román vereség után a Bukarestben kötött béke után, 1918. elején megszűnt.

A Gyimesbükktől északra lefolyt harcok során az alább felsorolt, hősi halált halt katonákat temették el a Tarhavas patakai kis katonatemetőben:

(Az adatokat a bécsi Kriegsarchivtól kaptuk a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum közreműködésével.)

A temető környéke azóta beépült. A sírhantok eltűntek, helyüket vetemény, kukoricás foglalja el. A két emlékoszlop kicsit megdőlve áll, mindkettő hátoldalán még megvan a rozsdás vastáblácska a sírszámot jelző 3505-ös és 3506-os számokkal. Páll főhadnagy neve még éppen olvasható a kőbe vésve.

2014-ben a környéken más emléktúrát is szervező Kelet-Magyarországi Speciális Mentőkkel, a maglódi-i Sebő Ödön Társasággal, a Hargita Megyei Hegyimentőkkel közösen, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Kegyeleti Főosztálya támogatásával, alapítványunk a Budakeszi Kultúra Alapítvány egy emléktáblát állított a Tarhavas patakában, az út mellett, az egykori temető, ma egy magánház kertje melletti kerítés mellé. A táblán egykori fényképek és magyar, román és német felirat tájékoztatta az arra járót a temetőről és a két tiszt halálának körülményeiről.

A felállítás másnapján az emléktúra résztvevői a helyszínre érve döbbenten látták, hogy a tábla magyar szövegét valakik letépték a tábla maradék részét összekormozták. Azóta a táblát újra gyártattuk, de nem tudtuk kihelyezni, mert a táblát tartó két oszlopot a maradék román és német nyelvű táblával együtt időközben baltával tövestől kivágták. 

Gyimesbükk többségében magyar lakosságú település, a falu részét képező Tarhavas pataka inkább románok, vagy ortodox vallású magyarok lakta terület. Ilyenkor megtanuljuk becsülni azokat a szomszédainkat, ahol a háborúban elesett hősök emlékezete, az értük és a leszármazottak, az utókor kedvéért állított táblák nem zavarnak, ahol méltóképpen emlékezhetünk elesetteinkre. 

Az akkori és a későbbi harcok sokkal több áldozatot követeltek a front mindkét oldalán. Ebben az egykori kis katonatemetőben és a település más egykori katonatemetőiben eltemetett több száz hős nevét ismerjük, de a környező hegyek és erdők sok-sok ismeretlen áldozat sírját rejtik. A név szerint ismert és az ismeretlen hősökre is emlékezve Gyimesbükkön a Gyimesi-szoros közvetlen közelében az egykori vesztegzári (kontumáci) kápolna melletti vesztegzári épületek romjain, a római katolikus egyház területén 2011-ben katonai, hősi emlékhelyet építettünk gyimesbükkiek és budakesziek összefogásával, melyet 2011 pünkösd vasárnapján több tízezer ember jelenlétében Hende Csaba magyar honvédelmi miniszter avatott fel.

Gyimesbükki katonai emlékhely az egykori vesztegzári romokon. Az emlékhely falán a fekete táblákon a Nagy Háború környéken elesett áldozatainak nevei szerepelnek
(Fotó: Bánkuti Ákos) 

Tipikus gyimesi táj, zarándokvonattal a gyimesfelsőloki vasúti hídnál
(Fotó: GrazMel photograpy)