A háború poklában átélt napok a tábori levelek és frontnaplók mellett gyakran versek írására is ösztönözték az arra érzékeny lelkű katonákat. Így volt ezzel a dunapataji származású Szél János szakaszvezető is, aki 1918 pünkösdjéről emlékezett meg egyik költeményében.

Pünkösd

Jövel szentlélek, szállj le a földre hozzánk,
Hogy újból viruljon, örvendjen szép hazánk.
Önts a szívekbe tiszta szeretetet s békét,
Világosítsd fel híveid sötét elméjét.
Árassz fénysugárt az egész világon,
A föld kerekségén minden országon.
Hogy lásson újra a vak emberiség,
Ne legyen szívében sötétség.
Mely már negyedik éve kíséri,
Szívét, lelkét, szemét körülveszi.
Nem látja a vért amelyben gázol,
Nem a határt, mely tűztől lángol.
Nem az özvegyet, árvát, nyomorultat,
Ki oly néma, fájó könnyet hullat.
Világosítsd fel sötét elménket,
Hogy tisztán lássuk cselekedetinket.
Szüntesd meg a bosszút, haragot,
Büntesd a bűnöst, a gazot.
S áldva dicsőít majd millió lélek,
Szállj le hozzánk, várunk, ó szentlélek!

Olasz harcztér 1918. 05. 19.

Szél János fronton írt verse 

E költemény írásakor Szél János szakaszvezető valószínűleg nem gondolta, hogy a pünkösdi áhítat sugallta sorait egyszer bárki elolvashatja. Ezt annak is köszönhetjük, hogy unokája, Bálint Sándor nyugdíjas tassi tanár néhány éve sajtó alá rendezte a nagyapja által a fronton írott verseket. A tanár úrnak lenyűgöző gazdagságú gyűjteménye van a dunapataji származású, gazdálkodással foglalkozó családja történetéhez kapcsoló emlékekből: közülük is féltve őrzött kincsek a Nagy Háborúban katonaként szolgáló nagyapák személyes tárgyai, levelei.

Harmonika, amely megjárta az olasz frontot 

Bálint Sándor apai nagyapja, Bálint József 1914 októberében vonult be a császári és királyi 38-as gyalogezredhez Kecskemétre. Harcolt a Kárpátokban, majd 1915 márciusában orosz fogságba esett, ahonnan 1918 májusában, betegen került haza. Bátyjának, az 1915 januárjában szintén Kecskemétre vonult, majd a galíciai frontra került Bálint Sándornak tragikus sors jutott. Egy szüleihez írt júniusi levelében még megírta, hogy értesült József testvére fogságba eséséről. Tábori noteszt vezetett, melynek első oldalán olvasható az útmutatás: „Kedves Pajtásom! Ha elesek és ezen kis könyv a kezedbe kerül, légy szíves a hozzátartozókat értesíteni. A czímem ez: Bálint Sándor Dunapataj, Pest megye, Régi temető út 819.” A rövid, tényszerű napi feljegyzésekben a frontélet mindennapjainak leírását a sajátos katonai szleng teszi hitelessé: a századot „fölablézolják” (felváltják), ami „svarmléniába” (Schwarmlinie, rajvonal), vagy „rezervába” (tartalék) megy. Megemlékezik az orosz repülőkről is.

Sajnos a noteszt nem sokáig vezethette. Utolsó bejegyzése 1915. július 17-én kelt: „… az ellenség erős tüzelést kezdett ellenünk, amelyet viszonoztunk.” Másnap halálos lövés érte, a lövedék a zubbonyzsebében elhelyezett, a bevonuláskor kapott Újtestamentumon, tábori noteszen és levelezőlapokon keresztül jutott a szívébe. A háború során a Biblia, a hitvesi levelek, a kitüntetések stb. által felfogott golyók történetének egész folklórja született meg a katonák között: ő sajnos nem volt ilyen szerencsés.

Bálint Sándor tábori notesze 

Bálint Sándor tábori notesze 

A Biblia belső lapja 

A Biblia egyik oldala 

Golyó nyoma a Biblián 

Tábori levelezőlapok golyónyommal 

Bajtársai személyes tárgyait eljuttatták szüleihez, amelyeket a család nemzeti színű szalaggal átkötve őriz a mai napig. A két testvér neve A magyar gyalogság című emlékkönyvbe is bekerült. Bálint József – sok sorstársához hasonlóan – elesett bátyjára emlékezve adta a Sándor nevet elsőszülött fiának. 

 Bálint József arcképe A magyar gyalogság című kötetből

 Bálint József hadiútja A magyar gyalogság című kötetből

Bálint tanár úr anyai nagyapja, a tanyán gazdálkodó Szél János tényleges katonai szolgálatát 1904–1906 között a debreceni Vilmos-laktanyában töltötte – ahogyan egy levél címzéséből kiderül – „nagyságos Péchi Gábor hadnagy úrnál” brigádiskolán (tiszthelyettesképzőn). Kétgyermekes családapaként kapott behívót, és az olasz frontra került. Végigharcolta a háborút, ahonnan verseket, verses leveleket küldött haza családjának. A háború után, 1919-ben született harmadik gyermeke, Bálint Sándor édesanyja.

Szél János családja körében 

Szél János költeményeiből a haza szeretete, a család, az otthon kínzó hiánya, a háború rettenete és a békevágy megrázó erővel rajzolódik ki. A Tassi Helytörténeti Egyesület a Nagy Háború kitörésének centenáriumára emlékezve adta ki nyomtatásban e verseket Nagyapáink a világháborúban címmel. Álljon itt ízelítőül egy másik költemény is: 

Egy évig vetettünk

Egy évig vetettünk, de vajon ki arat?
Mink-e vagy családunk, aki tán megmarad?
Milliók szórják egymásra a halált,
Öröm, kitüntetés, ha a gyilok talált.
Vadállat lett az ember, hogy így kivetkezett,
Vagy emberi sorsáról megfeledkezett.
Űzve, hajtva egymást e föld vadonjában,
Ki lel hát örömet e nagy pusztításban?
Itatva vérrel a szörnyeteget,
mely viseli a háború nevet.
Miért akarja ember az embert letörni,
Hisz mindnyájunknak jogunk van élni.
Vagy tán ez az időnek eljötte,
Vérözön lábainál, lángtenger felette.
Mit megjósoltak a régi próféták,
Hogy így fog elpusztulni a bűnös világ.
Tekints le Istenünk e nagy forgatagra,
Ne hagyd, hogy az emberi nem egymást pusztítsa!
Hallgasd meg az özvegyek, árvák jaját,
Mely éjjel és nappal hozzád kiált.
A vérrel itatott földből teremts áldást,
Hogy a nemzetek újra megértsék egymást.
Szüntesd be közöttük e gyászos temetőt,
Megbűnhődtük tán már a múltat, s jövendőt.
A gyász helyett adjál újra örömet nekünk,
Tekints le ránk a mennyből Istenünk.  

A poszt szerzője Dr. Horváth Attila, történész