Húsvét a román és az orosz fronton 1917-ben
A húsvét a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe, amelyet a front mindkét oldalán igyekeztek a körülményekhez képest méltó módon megünnepelni. Az ünnepi hangulatnak egyik spontán megnyilvánulása volt az orosz és a magyar katonák húsvéti barátkozása 1916 áprilisában. Ezt a témát járta körül a blogon Stencinger Norbert és Topor István egy-egy írása is. Az 1917 márciusi orosz forradalmat követően fokozottabban jelent meg az orosz katonák békevágya, így húsvétkor megismétlődtek az előző évi megható jelenetek. Az alábbiakban az ekkor lezajlott eseményekből elevenítünk fel néhány epizódot.
Húsvét a Csobános völgyében
Miután 1917. március 8-án a magyar csapatok bravúros fegyverténnyel visszafoglalták a Magyaros-tetőt, a hónap végére megszilárdultak a viszonyok a dél-erdélyi frontvonalon. Ez lehetővé tette a csapatok átcsoportosítását is. A m. kir. besztercebányai 16. honvéd gyalogezred is visszakapta I. zászlóalját, majd a 11/II. zászlóaljjal kiegészülve az ezrednek a Csobános-völgy magaslatain lévő állásokat kellett átvennie a 24. hadosztály csapataitól. A zászlóaljak április 5-én foglalták el végleges állásaikat. Az ezred katonái itt találkoztak a frontbarátkozás jelenségével. Az Oroszországban lezajló belső változások a fronton lévő hadseregre is kihatottak, és ráerősítettek a hagyományos húsvéti hangulatra. A 16-os honvédek ezredtörténete az alábbiakban ismertette az eseményeket:
„Április 13-án érkezett az erre vonatkozó első rendelkezés, hangsúlyozva, hogy az oroszokkal való érintkezésben a legnagyobb elővigyázatosságot kell szem előtt tartani. Ápr. 15-én az oroszok kezdtek csakugyan nem lőni. Egy járőrnek kiáltottak, hogy holnap ne mutatkozzunk, mert francia tüzérség fog lőni bennünket s őket is. Másnap ismét közölték, hogy francia tüzérség jött megakadályozni a barátkozást, később egy járőrünk akadálytalanul jutott el egy orosz tábori őrshöz. Ott örömmel fogadták és elmondták, hogy lengyel-ukrán ezredbeliek; elbeszélték állás- és biztosító berendezésüket és intették a járőrt, hogy a Cordon Poston szibériaiak vannak, akiket még nem hatott át a békevágy. De a szibériaiak is éppen nem voltak barátságtalanok; egy erős járőrük elbeszélte, hogy bennük bízva, járőröztetik őket más csapatok előtt, hogy megakadályozzák a barátkozást és proklamációink átvételét.
Lassanként formális barátság fejlődött ki járőreink s az oroszok között, bár legénységünk figyelmeztetve lett, hogy csak azokkal az oroszokkal szabad szóbaállani, akik fegyvertelenül, fehér zászlóval megadni jönnek magukat. De az oroszok nem akartak hadifogságba jutni, bíztak tisztjeik ígéretében, hogy hamarosan béke lesz. Az állásokon, ahol addig moccanni se lehetett, most akadálytalanul dolgozhattunk, csak átkiabáltak, de nem lőtt senki sem.
Az oroszoknak ezt a béke-hangulatát fel kellett használni békevágyuk ébrentartására. Magasabb parancsnokságaink propagandatiszteket küldtek a front egyes pontjaira, nálunk a Sólyomtárra, illetve a vele szemben levő Cordon Postra. Azok feladata volt egyfelől állandó tájékozást szerezni az oroszok hangulatáról, helyzetéről, szándékai felől, másfelől az orosz különbéke érdekében fel kellett világosítani az oroszokat arról, hogy mi is békére törekedünk, uralkodóink decemberben fel is ajánlották, de a franciák s angolok nem fogadták el azt.”
(Idézet forrása: Deseő Lajos: A m. kir. besztercebányai 16. honvéd gyalogezred története. Budapest, 1941. 320-321. o.)
Húsvéti barátkozás, 1916-ban Galuziánál
(Forrás: A volt m. kir. kassai 5. honvéd-huszárezred története 1868-1918. Budapest, 1935)
Zene a vonalak között
Hasonló jelenetek zajlottak le az északinak nevezett orosz front más szakaszain is. A Kelet-Galíciában, Jasionównál állásban lévő m. kir. losonci 16. tüzérezred történetírója, Lenkey Lajos az alábbiakat jegyezte fel 1917. április 15-én:
„Ma az oroszoknak van húsvétjuk s ezért ismét nagy mozgolódás észlelhető a lövészárkok lakói között. A megfigyelőállásból több érdekes jelenetnek voltam szemtanúja. A muszkák is, a mieink is úgy sétáltak a drótakadályok előtt, mintha az Andrássy-úton lettek volna. Csoportok jöttek el innen és túlról, összetalálkoztak, tisztelegtek, paroláztak, cigarettával, itallal kínálták egymást, rövid ideig beszélgettek s azután elbúcsúztak egymástól. Akadt olyan is, aki egy-egy ilyen csoportot kellő beállítás után le is fényképezett. Délfelé az orosz lövészárokból egy pópa jött el néhány tiszt kíséretében. Fekete talár volt rajta s kezében valami szentképfélét tartott. A mi részünkről is kiment néhány tiszt és feléjük tartott. Középen találkoztak és kölcsönös bemutatkozás és kézfogás után élénk beszélgetésbe elegyedtek s közben a magukkal hozott flaskókból nagyokat húztak. Mielőtt elváltak volna, a pópa a mi tisztjeinket megáldotta.
Délután egy orosz üteg megzavarta ezt a békés hangulatot; néhány lövést adott le a mi lövészárkainkra. Persze lett erre nagy szaladás, mindenki igyekezett a maga fedezékébe bújni. De a békebontó üteg is megkapta a magáét, mert 4-5 ütegünk rögtön tűz alá vette s elhallgattatta. Oka különben az orosz tüzérség szemtelen viselkedésének az, hogy sok idegen, különösen francia vagy japán tiszt van közéjük beosztva, s ezeknek természetesen nincs ínyökre a nagy barátkozás. Maguk a muszkák haragszanak legjobban tüzéreikre és nem is ok nélkül, mert sokszor saját ágyúik kergetik rohamra őket.
Késő délután a 34-esek állásai előtt, a 406-os magaslaton, kb. 500 főből álló muszkatömeg volt kinn, közöttük egy őrnagy is, aki közölte a mieinkkel, hogy holnap felváltják őket, mert a felsőbb parancsnokság úgy találja, hogy már túlságosan barátságosak velünk szemben. Ugyanott az orosz zenekar és a 34-esek bandája indulókat játszott.”
(Idézet forrása: Lenkey Lajos: Losonci tüzérek a világháborúban. Bp., 1937. 63-64. o.)
A Lenkey által megfigyelt eseményekről így számolt be a cs. és kir. kassai 34. gyalogezred történetét feldolgozó mű:
„[…] az oroszok az április 8-án kezdődő húsvéti ünnepek alkalmával nyíltan kezdtek barátkozni s az ellenségeskedést egyoldalúan néhány napra beszüntették.
A barátkozási próbálkozás húsvét vasárnapján délután a III. zászlóaljnál kezdődött, amikor fegyvertelen kisebb orosz csoportok tisztek vezetésével húsvéti énekeket énekelve közeledtek árkainkhoz. A századparancsnokok drótakadályaink előtt megállították őket. Megparancsolták nekik, hogy hátat fordítsanak és visszaküldték őket árkaikba. Másnap már nagyobb tömegek jöttek ki az orosz árkokból és húsvéti ajándékokkal telt csomagokat, újságcikkeket dobtak állásainkba. Április 12-én a keleti arcvonalparancsnokság (Hindenburg) utasítására harctevékenységet csak ott kellett folytatni, ahol ezt a velünk szemben álló oroszok tüzeléssel vagy támadással kihívják. E parancs után a fegyvertelenül felénk közeledő oroszokkal tehát szóbaállhattunk. Rendesen ugyanaz az orosz tiszt jött felénk, aki legelőször jelentkezett húsvét első napján. Amikor a hadseregparancsnokság az általános politikai helyzetből meggyőződött arról, hogy a velünk szemben álló orosz ezredek békeszándéka komoly, megengedte azt, hogy tisztek, kisebb járőrök tőlünk is átmehessenek az oroszokhoz, illetve a két arcvonal között velük beszédbe elegyedhessenek s ajándékaikat viszonozhassák.
A 34-es bakák és az orosz katonák húsvéti barátkozása
(Forrás: A cs. és kir. 34. magyar gyalogezred története 1734-1918. Budapest, 1937)
Így azután, különösen április 15-e után, amikor húsvéti ünnepükön a szemben álló egész orosz ezred árkából kijött és ezredzenével az élén énekelve ide-oda vonult vonalaink között, május végéig csend uralkodott a 406-os pont körül. Bár mi természetesen nem kezdtük a barátkozást s mindvégig tartózkodóan viselkedtünk, napról-napra alkalmuk volt úgy a századparancsnokoknak, mint a hadosztálytól kiküldött hírszerző tiszteknek és altiszteknek orosz tisztekkel és legénységgel beszédbe elegyedni s őket az orosz forradalom részleteiről és jövendő terveiről kikérdezni. A szemben álló 200. ezred egyik zászlóaljparancsnoka, Terrasiewicz vezérkari százados egy alkalommal »hivatalosan« is akart tisztelegni szemben lévő zászlóalj parancsnokunknál s azt meghívta az orosz vonalba látogatásának viszonzására. Április 15-én délután pedig a 199. ezred tisztikara zenével jött át az V. zászlóalj állásáig s meghívta a tisztikart, hogy vegyen részt az ő húsvéti ünnepükön. Az ezredparancsnokság felsőbb engedéllyel megengedte Norman századosnak azt, hogy segédtisztjével s 2 idősebb századparancsnokával átmenjen az oroszokhoz. Az orosz tisztikar katonás tisztelgéssel fogadta tisztjeinket, zászlóaljparancsnokuk (feltűnően fiatal törzstiszt) melegen üdvözölte őket, beszédjében kifejtette békés szándékukat s kérte Norman századost, hogy ők is szüntessék be végleg az ellenségeskedést. Határozottan kijelentette, hogy ők csak akkor fognak tüzelni, ha mi őket arra kényszerítjük.
A 34-esekkel szemben lévő orosz ezred húsvéti üdvözlete, 1917
(Forrás: A cs. és kir. 34. magyar gyalogezred története 1734-1918. Budapest, 1937)
E beszélgetés alatt a zene állandóan játszott drótakadályaink előtt, az orosz legénység a Marseilleiset és forradalmi dalokat énekelve éltette a magyarokat és szidta a németeket, franciákat, angolokat, japánokat, akik miatt nem lehet békét kötni.”
(Idézet forrása: A cs. és kir. 34. magyar gyalogezred története 1734-1918. Budapest, 1937. 147-148. o.)
