Egy emléktáblán olvasható név fennmarad az utókor számára, de az ott megörökített személy akkor kerülhet igazán közel hozzánk, ha ismerjük életének, munkásságának legfontosabb epizódjait. A budapesti Nádor utca 22. szám alatt 1917-től működő Országos Központi Hitelszövetkezet a háborúban elesett munkatársai számára az épületben elhelyezett márványtáblán állított emléket. Vajon milyen életutak, katonasorsok állnak a márványba vésett nevek mögött? Száz év távlatából nem egyszerű erre választ adni. Az épületet jelenleg otthonának tudó Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának munkatársa, Somosi György alábbi írásában mégis kísérletet tett erre.

Az első világháború idején az Osztrák–Magyar Monarchia és ezen belül Magyarország is óriási vérveszteséget szenvedett: a történelmi Magyarország területéről bevonultak közül mintegy 660 ezren haltak hősi halált. Rengetegen sebesültek meg – sokan egész további életükre kihatóan, de ők legalább hazatérhettek, csakúgy, mint a hadifogság megpróbáltatásait túlélő társaik. A hősi halottakról és a hadifogságban elhunytakról viszont csak megemlékezhetünk: a családok természetesen nem feledkeznek meg róluk, de az emlékezés a nemzet egészének is kötelessége. Ez a gondolat már az 1917. évi VIII. törvényben is tetten érhető volt: „Mindazok, akik a most dúló háborúban a hadrakelt sereg kötelékében híven teljesítették kötelességeiket, a nemzet osztatlan, hálás elismerésére váltak érdemesekké. Őrizze meg a késő utókor hálás kegyelettel azok áldott emlékezetét, akik életükkel adóztak a veszélybenforgó haza védelmében.” A törvény elrendelte azt is, hogy „Minden község (város) anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökíti meg mindazoknak nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáért életüket áldozták fel.” Néhány évvel később az 1924. évi XIV. törvény minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját nemzeti ünneppé avatta: Ezt az ünnepnapot – mint a Hősök emlékünnepét – a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli.”

A Nagy Háború után nemcsak a településeken állítottak emlékműveket, hanem sok intézményben is: iskolák, egyetemek, hivatalok is fontosnak tartották, hogy ilyen módon emlékezzenek a volt tanárokra, diákokra, kollégákra. Egy ilyen emlékmű látható a budapesti Nádor utca 22. szám alatti épület I. emeletén.

 A Nádor utca 22. szám alatti épületben 1917-től az Országos Központi Hitelszövetkezet működött (forrás: hungaricana.hu)

A háború az 1917-től 1949-ig az épületben működő Országos Központi Hitelszövetkezet alkalmazottait sem kerülhette el, közülük nyolcan nem tértek vissza. Az OKSZ vezetése nem feledkezett el róluk, és az 1920-as évek elején ezt a díszes emlékművet állította, amelyet Wihart Ferenc tervei alapján Krisztián Sándor készített. A közel 4 méter magas emlékmű táblájára hét nevet ábécé rendben véstek fel, a nyolcadik utólag kerülhetett rá. Szükséges hangsúlyozni az emlékmű központi helyét: az első emeleten, a lépcsőfordulóban, a lift mellett, a Díszterem közelében, vagyis az épület központi helyén látható. Aki az épületbe bejön, nagy valószínűséggel találkozik vele, így az elmúlt évtizedekben ezrek, tízezrek láthatták. 

 Az épület napjainkban
(forrás: Wikipedia)

Az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának mint az épület jelenlegi használójának erkölcsi kötelessége az emlékmű karbantartása és az ott feltüntetett hősi halottak emlékének ápolása. Ennek jegyében 2014. június 12-én „Pro Patria” címmel előadásokkal egybekötött megemlékezést és koszorúzást tartottunk. (A Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozat helyszínéül szolgáló, műemléki védelem alatt álló, közel 170 éves épület bemutatásakor az érdeklődők az emlékmű történetével is megismerkedhetnek.)

 Az emléktábla

* * *

Egy emléktáblán olvasható név fennmarad az utókor számára, de az ott megörökített személy akkor kerülhet igazán közel hozzánk, ha ismerjük életének, munkásságának legfontosabb epizódjait. A táblán nyolc név látható – nevek, amelyek mögött szomorú emberi sorsok vannak. Mindezidáig annyit tudhattunk csak róluk, hogy az Országos Központi Hitelszövetkezet alkalmazottai voltak, és valamikor a Nagy Háború alatt hősi halált haltak. Ez adta az ötletet, hogy próbáljunk többet kideríteni róluk: volt-e családjuk, a Nagy Háború melyik frontján harcoltak, hol és milyen körülmények között érte őket a halál.  

Ennyi évvel az I. világháború után várható volt, hogy hiányos adatokkal szembesülünk, de igyekeztünk a lehető legtöbbet megtudni a nyolc katonáról. A kutatómunkát a Hadtörténelmi Levéltár Bécsi Kirendeltségének munkatársai, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány tagjai, valamint Molnár Tibor zentai levéltáros és Hivatalunk könyvtárosa, Győri Zoltán segítették. 

KIK VOLTAK ŐK?

Börötzffy Jenő 1883. január 13-án született Sopronban. Budapesten érettségizett, a háború előtt a pécsi 19. honvéd gyalogezredben teljesített szolgálatot mint tartalékos hadapród őrmester. 1909-ben zászlóssá, 1911-ben pedig hadnaggyá nevezték ki. 1910-ben kötött házasságot Pálfy Gizellával Budapesten. 1913-ban mint tartalékos hadnagyot áthelyezték a magyar királyi veszprémi 31. honvéd gyalogezredhez. Az ezred emlékalbuma (vitéz Herczegh Géza: A veszprémi honvédek hadtörténete) szerint a 8. században szolgált. 1914. szeptember 10-én esett el Dumicénél (Magierow) a III. lembergi csatában. „A 8. szdnak minden tisztje megsebesült e napon. Kocsy Elemér szds valami nyolc lövést kapott, Nemesvidi Böröczffy Jenő hadnagyot mialatt Kócsy szds sebeit kötözgette srapnel lemez által okozott haslövés érte. Estére meghalt...” Neve megtalálható a volt Wesselényi Miklós Fiú Felsőkereskedelmi Iskola hősi halottainak tiszteletére 1937-ben emelt emlékművön a VI. kerületi Izabella utca 46. számú épület előtt.

 (Forrás: katonahoseink.hu)

Enökl Győző szinte bizonyosan azonos a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Levéltára Tiszti személyügyi iratanyagában Enökl Viktorként szereplő személlyel. A két keresztnév közötti rokonságon túl ezt a feltételezést támasztja alá, hogy az Enökl Győző névre „a budapesti IV. ker. kegyes-tanítórendi főgymnasiumban” kiállított érettségi bizonyítványban és a személyügyi nyilvántartásban azonos születési dátum (1883. szeptember 26.) szerepel. A Margitsziget keleti oldalán a futópálya mellett látható a Neptun Evezős Egylet I. világháborúban hősi halált halt tagjainak emlékére 1925-ben emelt kő, amelyen Enökl Viktor neve is szerepelt.

A háború elején vesztette életét, halálának tényéről a Sporthírlap 1914. november 9-én megjelent száma adott hírt. A Neptun emlékkönyvében az olvasható, hogy „a szerbiai harctérről érkező szomorú hírek szerint a legelső csaták egyikében elveszett.” (A Neptun Budapesti Evezős Egylet 50 éve Budapest, 1935) 

Glavaški Milán 1878. április 22-én született a Bács-Bodrog vármegyei Óbecsén, édesapja Božidar Glavaški, édesanyja Jelisaveta Đorđević. Zágrábban lakott, banki alkalmazott volt. A magyar királyi 25. népfelkelő gyalogezredben szolgált hadnagyként, 1914. szeptember 21-én fejlövés következtében halt hősi halált a szerbiai Glušcinál. Halála után megkapta a 3. osztályú katonai érdemkeresztet hadidíszítménnyel és kardokkal. 

Dr. Hévey Károly 1888-ban született Győrben, foglalkozása ügyvéd, házas. A császári és királyi 89. gyalogezred 10. századában szolgált tartalékos hadnagyként. 1916. június 5-én esett el a volhíniai Knierulnál. A Pesti Hírlap 1916. december 5-én számolt be haláláról: „A volhyniai harctéren az idei június 5-én százada élén hősi halált halt dr. Hévey Károly, az Országos Központi Hitelszövetkezet jogügyi osztályának tisztviselője, hadnagy, a hadiékítményes harmadosztályú katonai érdemkereszt és a signum laudis tulajdonosa. Holtteste az ellenség kezére került és elestét szemtanúk elmondása alapján állapította meg az ezredparancsnokság.” 

Jeszenszky Manó, az Országos Központi Hitelszövetkezet főellenőre 1873-ban született. 1902-ben feleségül vette Náday Ilona udvari operaénekesnőt, akinek Ferenc nevű édesapja és Béla nevű testvére egyaránt a Nemzeti Színház örökös tagja. A házasságból két gyermek – Ilona és Ferenc – született.  

 (Forrás: Képek a Hunnia ötvenéves múltjából 1882-1932. Összeállította: Siklóssy László)

Halálának körülményeit fennmaradt gyászjelentéséből ismerhetjük meg. Huszár főhadnagyként mint az 1. népfelkelő huszárezred századparancsnoka 1915. június 30-án éjjeli roham alkalmával esett el a jakimowi ütközetben Galíciában, bajtársai Ceperow településen temették el. Az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartása elismeréséül a hadidíszítményes 3. osztályú katonai érdemkeresztet, halála után a hadidíszítményes 3. osztályú Vaskorona-rendet kapta. Özvegye 1949-ben hunyt el. Jeszenszky főhadnagy neve olvasható Bükkösd község I. világháborús hősi emlékművén is. 

Prósz Géza az Országos Központi Hitelszövetkezet tisztviselője, császári és királyi tartalékos hadnagy 1884-ben született. Az 1914. szeptember 19-i keltezésű gyászjelentése szerint „a haza védelmében kapott súlyos sebe következtében folyó hó 16-án este 7 órakor élete 31-ik és boldog házassága 5-ik évében Nagyváradon az Úrban csendesen elhunyt.” Prósz Géza a császári és királyi 32. gyalogezred 5. századában szolgált. Özvegye kevesebb mint egy évvel élte túl, mindössze 28 évesen, 1915-ben elhunyt. Géza nevű, 1914-ben született gyermekük édesapjához hasonlóan katonaként halt hősi halált, 1944-ben Budapest ostroma során. A család a Farkasréti temetőben nyugszik.

 (Forrás: katonahoseink.hu)

 „Hazatérés rukkolásról Piliscsabán 1908. április havában” Prósz Gézát a 22-es szám jelöli

Ispán József 1877. december 15-én született Peregen (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye). Felesége Siket Mária, gyermeke Ispán Gergely, foglalkozása altiszt az Országos Központi Hitelszövetkezetnél. Utolsó lakhelye Budapest, I., Horthy Miklós út 10., bevonulásának időpontja 1914. október. A magyar királyi 29. népfelkelő gyalogezredben teljesített szolgálatot, rendfokozata őrvezető volt. Az ezred parancsnokságának 1916. január 22-én kelt hivatalos értesítése szerint 1915. november 19-én eltűnt. A Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője 1926-ban adott hírt a holtnak nyilvánítási eljárás megindításáról.

Gombos Mátyás a Budapesti Közlöny 1915. december 12-én megjelent számában kitüntetettként szerepel mint a magyar királyi 29. honvéd gyalogezred őrvezetője. Az 1917. június 1-jén megjelent Közlöny kitüntetés odaítélése mellett – ekkor már tizedesi rendfokozattal – elesettként említi. Egyéb adatok hiányában csak valószínűsíthetjük, hogy az OKH alkalmazottjáról van szó.