A Nagy Háború

Egy honvéd gyalogdandár a 6. isonzói csata második felében a Karszton

1916 augusztusában a Doberdó-fennsík kiürítése után a Komeni-fennsíkra visszavont osztrák–magyar alakulatok szinte hasonló helyzetbe kerültek, mint 1915 júniusában, amikor megérkeztek a Karsztra. A „III. védővonalként” is emlegetett, igen gyenge kiépítettségű, szinte semmi védelmet nem adó állásokban kellett az olasz gyalogság további előnyomulását megakadályozni. A meggyengült, létszámában megfogyatkozott ezredek hősies ellenállásán múlott, hogy ezeket a gyenge állásokat a 6. isonzói csata második felében lezajlott súlyos harcokban mégis megvédték. A magyar királyi 39. honvéd gyalogdandár két ezredének küzdelmét ismertetjük Opacchiasella község közelében.

A magyar királyi 20. honvéd gyaloghadosztály ezredeihez 1916. augusztus 9-én délután 3 óra 40 perckor érkezett meg az a telefonüzenet, amelyben értesítik őket, hogy a Doberdó-fennsík kiürítése után hol kell gyülekezniük. A budapesti 1-es honvédeknek Spacapanin (ma néhány házból álló település Szlovéniában, Rence településtől nyugatra), a debreceni 3., a nagyváradi 4. és a székesfehérvári 17-es honvédeknek a Komeni-fennsíkon felépített Segeti táborba kellett vonulniuk.

 A VII. hadtest által kiürített arcvonal a Doberdón és az új védelmi vonala a Komeni-fennsíkon

Az augusztus 10-én 01 óra 30 perckor kiadott parancs arra kötelezte az ezredparancsnokokat, hogy beérkezés után „a hozzávetőleg pontos létszámot” Komenbe, a hadosztály-parancsnokságnak azonnal jelentsék.

A 39. dandár augusztus 10-én kora hajnalban leadott jelentése tükrözi, hogy a visszavonulás során mennyire szétszakadtak és megfogyatkoztak az ezredek. Stadler István ezredes, a dandár parancsnoka ugyanis a következő beérkezést jelentette: „I/17. zászlóalj 70 fővel de. 4 órakor, 3. ezred 257 fővel de. 3 óra 10-kor, 4. ezred 300 fővel de. 4 óra 30-kor érkezett Segetibe”.

A veszteségek pótlására és a kötelékek rendezésére még augusztus 10-én azonnal besorolták az ezredekbe a XXII. menetzászlóaljat. „A besorolás és az ezreden belöli állománykiegyenlítés f. hó 11-én délig befejezve legyen. 11-én déli 12-ig felterjesztendő az előírt állományjelentés.” A besorolás után a 39. dandár a következő jelentést adta le:

Augusztus 11-én a délutáni órákban még mindig újabb menetszázadokat soroltak be az ezredekbe: a császári és királyi bosznia-hercegovinai 5. vadász zászlóaljat és a császári és királyi újvidéki 6. gyalogezred egy menetszázadát a 3. honvéd gyalogezredbe, a nagyváradi 4. honvédezredbe pedig a császári és királyi 11. vadászzászlóalj és a veszprémi 31. honvéd gyalogezred egy-egy menetszázadát.

József főherceg, a császári és királyi VII. hadtest parancsnoka e nap a következőt jegyezte fel naplójába: „Hadtestem több mint egy éve állott a Karszt-fennsíkon, úgyszólván minden a megszokott helyére volt szögezve. Most, midőn arra kényszerültünk, hogy a Karszt Kostanjevica-i fennsíkjára visszamenjünk, minden megmozdult hadtestemnél. Intézkednem kellett, hogy a Vallone-től keletre fekvő új állást mihamarabb védhető állapotba hozassák.”

Nemcsak az állások védhető állapota volt a legfontosabb, hanem a megfelelő csapatokkal való megszállása is. A doberdói harcok során III. védővonalként emlegetett, úgy-ahogy elkészült állások fővédelmi vonallá léptek elő. Az állásban védekezők fő feladata az volt, hogy a kiürítés utáni első napokban ellenálljanak az olasz ezredek támadásainak. A fennsíkról kivont ezredek kötelékeik rendezése után számíthattak a bevetésükre.

Az ezredek gyors feltöltése után augusztus 11-én délután kiadott parancs már arról rendelkezett, hogy az ezred és zászlóaljparancsnokok a cs. és kir. 33. gyalogdandár parancsnokánál jelentkezzenek eligazításra. Megkezdődött az ezredek felkészítése a védelmi vonal átvételére. A következő nap még mindig az ezredek kötelékének rendezésével telt el, majd augusztus 13-ra virradóra megtörtént a számukra kijelölt védelmi szakaszok átvétele.

 A magyar királyi 20. honvéd gyaloghadosztály számára kijelölt védelmi szakasz a Komeni-fennsíkon (forrás: Hadtörténelmi Levéltár)

Felgyorsultak az események. A 39. honvéd gyalogdandár parancsnoksága Kostanjevicától nyugatra egy dolinába települt. Utasították a mozgókonyhákat, műszaki fogatok parancsnokait, hogy hol foglaljanak helyet maguknak. Igen fontos volt a leplezés, mert állandóan olasz felderítő repülőgépek keringtek a magasban. Segetitől közvetlen keletre jelölték ki a 3. honvéd gyalogezred parancsnokságának helyét, a 4. ezredét Opatje Selótól 3000 lépésnyire keletre, a műút mellé. Az, hogy milyen körülmények közé kerültek a 39. dandár ezredei, megismerhető a 4. honvéd gyalogezred helyzetjelentéséből, amit az állások átvétele után adott le: „Ellenség az arcvonal előtt a leplek oltalma alatt igyekszik magát előredolgozni. Ebben állandó gyalogsági tűz által zavartatik. A hátsó terep, a tartalékok helye állandó nehéz tüzérségi tűz alatt áll. Tartaléknál 3 sebesült.”

Augusztus 13-án napközben is közép és nehéz tüzérségi tűz zúdult az állásokra. Megfigyelésekre hivatkozva jelentette a dandárparancsnokság, hogy a „S. Michele minden kúpján törzsek láthatóak. Tüzérség figyelme erre felhívandó”. Bekövetkezett az, amire mindenki számított: a Doberdó-fennsík legmagasabb kúpjai, amelyekről jó kilátás nyílt a Komeni-fennsík felé, azonnal fontos támpontjai lettek az ellenségnek. Az éjszakai órákban a két honvéd ezredtől tábori őrsök foglaltak állást a fővédelmi vonal előtt: „Biztosítás a fővonal előtt századonként 2-2 tábori őrs által 80-300 lépésnyire az arcvonal előtt.”

Augusztus 14-én is mindent elpusztító tüzérségi tűz alatt állt az új védelmi vonal. A debreceni ezred jelentette 12 óra 30 perckor: „Az ellenség az egész arcvonal előtt tüzel. Ellenséges bomba és ágyútűz az egész vonalra és háttelepre. A Biene 2 előtt levő ellenséges állás balszárnyán 3 géppuska van elhelyezve. Veszteség 5 sebesült.”

 A 39. dandár helyzete 1916. augusztus 14-én reggel 6 órakor
(forrás: Hadtörténelmi Levéltár)

A debreceni ezrednek nemcsak saját nehéz helyzetében kellett helytállni, hanem a jobbszárnyához csatlakozó szintén debreceni császári és királyi 39. gyalogezred II. zászlóalját is segítenie kellett. Stadler ezredes, a dandár parancsnoka parancsot adott, hogy a szorongatott 39/II. zászlóaljat áttörés esetén az átkaroló támadás ellen segíteni kell. Járőröket küldtek ki, és a tartalékot is készültségbe helyezték.

Még ezen a napon Lukachich tábornok, a magyar királyi 20. honvéd gyaloghadosztály parancsnoka kiáltványt juttatott el csapataihoz. Ebben méltatja a hadosztály ezredeit, amelyek a Monte San Michele védelme során az olaszok elismerését is kivívták. Ismerteti az olaszok súlyos veszteségeit, jelzi a támadásaik erejének gyengülését, elbátortalanodását, s harca buzdítja csapatait: „Akarjatok győzni és Isten segítségével győzni fogtok!”

 Lukachich tábornok kiáltványa
(forrás: Hadtörténelmi Levéltár)

Déli 12 órától a nagyváradi ezredre is egyre nagyobb nyomás nehezedett. Igen heves tüzérségi tűzcsapás rombolta műszaki akadályait és állásait, amelyek 10 óra 15 perckor kezdődtek. 12 óra 5 perckor több zászlóaljnyi erővel általános támadásba ment át az ellenséges gyalogság. 50-100 lépésnyire megközelítették a 4-esek állásait, amikor működésbe léptek a védők géppuskái, bombavetői és gyalogsági ágyúi. A támadás megtorpant, és az olaszok visszafutottak állásaikba. „A visszavonuló ellenséget hatásos puska és géppuska tűz alá vettük. Az olaszok sok halottat és sebesültet visszahagyva állásaikba visszafutottak. A déli támadás visszaverése után az állás előtt kb. 220 halott és súlyos sebesült számoltatott meg. Ellenséges repülők, melyek az állás felett feltűnően alacsonyan repülnek, vagy egyáltalán nem tüzelnek, vagy csak nagyon gyéren. Erkölcsi állapot jó, fizikai állapot kielégítő.”

A délutáni órákban a 3-as honvédek jobbszárnyához csatlakozó 39/II. zászlóaljnál heves harcok folytak, amelyek megkövetelték a segítséget. Cser Imre tartalékos hadnagy vezetésével a fél 3/6. század vett részt egy sikeres ellentámadásban. A továbbra is fennálló kétséges helyzet miatt Stadler ezredes arról rendelkezett, hogy a csapatoknak fel kell készülni arra, mit kell tenniük, ha az ellenség betört a vonalaikba. Elrendelte tartalékok csoportosítását, ügyes gránátvető járőrök készenlétbe helyezését. A legfontosabb az éberség, a felderítés és a biztosítás.

Augusztus 15-én is változatlanul heves tüzérségi tűz alatt álltak a vonalak és a hátsó területek. A meginduló gyalogsági támadás fő célpontja megint a nagyváradi 4-esek által védett rajvonalak voltak. Lássuk az eseményeket a harc után leadott jelentésükből: „Délután 1 óra 30-kor egy visszavert előzetes ellenséges támadás után túlnyomó ellenséges erők a 4. ezred védőszakaszának közepébe behatoltak. Az azonnal harcba vetett zászlóalj és ezred tartalék (egy és fél század) az ellenség túl erős előnyomulását megakadályozta, mire a később, délután 3 órakor beérkezett 3-ik ezredbeli egy század és 1. ezredbeli fél század tartalék közreműködésével sikerült az ellenséget kivetni. Az állás teljes egészében (Biene 5, 6, 7, 8) birtokban. Veszteségek az előkészítő ellenségi tüzérségi és bombatűz, valamint a közeli harc folytán nagyon súlyosak. Igen sok olasz halott és sebesült. Szemben levő ellenség beérkezett jelentések szerint igen erős, sok géppuskával rendelkezik.” A jelentés kitért arra is, hogy a saját tüzérség sokkal többet ártott, mint használt, mert rövidet lőttek. Tüzér megfigyelő azonnali kiküldését kérték.

 1916. augusztus 15-én történt olasz betörés helye a nagyváradi 4-es honvédek arcvonalában mai Google térképre vetítve

Még egy pontosítás: a nagyváradi jelentés említette a 3. ezredbeli századot. Ez a század a bosnyák 5. vadászzászlóalj egyik százada volt, amelynek csak fél százada vett részt az elfoglalt állások visszavételében. Hogy ezt milyen hősiesen hajtották végre, arról így írt Stadler ezredes a 20. hadosztály parancsnokságára küldött esti jelentésében: „… a bosnyákok hihetetlen elszántsággal rohantak az ellenségre”.

E nap krónikájához hozzátartozik, hogy augusztus 16-ára virradó éjszaka fel akarták váltani a dandár ezredeit az első vonalból. Stadler ezredes arra hivatkozva, hogy a túlerőben levő ellenség az állásokkal szemben támadásra készen áll, kérte a felváltás elhalasztását.

Augusztus 16-án egész délelőtt változatlanul igen heves tüzérségi tűz volt az arcvonalon. A 3. ezred állásai ellen több ízben indult gyalogsági támadás, amit tüzérségi tűzzel vertek vissza a védők. A déli órákban a mögöttük levő területet nehéz lövegek lőtték. A nagyváradi 4-esek megfogyatkozott létszámú századai is sokat szenvedtek a szinte folyamatos ágyútűztől. Délután 4-től még hevesebb tüzérségi előkészítés kezdődött, és az 5., 6. és 7-es számú védelmi szakaszok ellen gyalogsági támadás indult. Az 5-ös védelmi szakasz előtt a puska és tüzérségi tűzben a támadás összeomlott. A 6-os és 7-es védelmi szakasznál mintegy hat századnyi ellenséges gyalogság egymás után háromszor is támadásra indult, elérték a drótakadályt, de a puska- és a géppuskatűz, majd a kézigránátok visszavonulásra késztették őket. A 4-eseknek olyan nagy volt már ekkor a vesztesége, hogy a zászlóaljtartalékot is bevetették a védelem sűrítésére.

Mivel a 39. dandár két ezredének létszáma a veszteségek miatt igen megfogyatkozott, augusztus 16-án este újabb pótlások érkeztek a dandárparancsnokságra. Elosztásukról úgy szólt a rendelkezés, hogy a 3-as honvédek kapják a szegedi 46. „közös” gyalogezred menetszázadát, míg a 4-es honvédek soraiba sorolják a szintén „közös” nagyváradi 37-esek menetszázadát. Még az éj folyamán be kellett osztani őket az ezredekhez.

Augusztus 17-én a nagyváradiak állásával szemben, a rajvonaltól 60-150 lépésnyire az ott található kőfalakat kihasználva igen serényen építették állásaikat az olaszok. Homokzsákokkal is megerősítették ezeket, s bombavetőket vontak a fal mögé.

 A saját és ellenséges állások a debreceni honvédek védelmi szakaszában 1916. augusztus 17-én (forrás: Hadtörténelmi Levéltár)

Augusztus 17-én semmit sem változott a helyzet, mint olvasható a 4-esek délutáni jelentésében: „Egész délután heves bomba és ágyútűz a vonalra és a mögöttes területre. Délután 4 körül kisebb ellenséges osztagok meg akarták közelíteni a Bienne 6-ot, azonban puska és géppuska tűzzel szétugrasztatott. A 22 cm-es bombavető legénysége bombavető ellenséges bomba által egy kivételével megsebesült. A 28 cm-es bombavető csak ma lesz beépítve.”

A sokat szenvedett, de hősiesen helytálló 39. honvéd gyalogdandár ezredeit augusztus 18-ról 19-re virradó éjszaka váltotta fel az 56. hegyi dandár. Az állást és minden otthagyott harci eszközt írásban adtak át, erről rendelkezett a 20. honvéd gyaloghadosztály parancsnoksága. A nagyon lecsökkent létszámú nagyváradi honvédek soraiba augusztus 19-én beosztották a cs. és kir. ungvári 66. gyalogezred XX. menetszázadát.

Augusztus 19-én reggel 7 órakor a felváltott ezredek megérkeztek a számukra kijelölt tartózkodási helyre: a debreceni honvédek Zagrajc és Ivanigrad községbe, a nagyváradiak Sutára és Preserjébe. A 6. isonzói csata ekkor ért véget számukra.

 A nagyváradi 4-es honvédek elhelyezése Sután 1916. augusztus 19-én
(forrás: Hadtörténelmi Levéltár)

A csata két honvédezredet érintő „lezárásához” még hozzátartozik egy távirat. József főherceg, a VII. hadtest parancsnoka a következő szövegű üzenetet küldte a 39. honvéd gyalogdandár parancsnokságára: „Dicső múltjukhoz híven a legnehezebb órákban vitéz honvédjeim az óriás túlerejű ellenségnek minden tömegrohamát elkeseredett harcokban visszaverték, és a legrettenetesebb tüzérségi tűzben híven kitartva állásainkat megvédték. Szeretetteljes hálával köszönöm tiszteknek és legénységnek hősies kitartásukat, melynek szemtanúja lévén tudom, hogy hasonló e háborúban még alig volt. A Mindenható áldja meg mindnyájukat, és azon tudat, hogy az igazság győzni fog, adjon erőt további küzdelmünk győztes befejezéséhez. Tiszteket és legénységet üdvözlöm.”