Barcasági csángók visszaemlékezései menekülésükre 6.
A Brassó vármegyei Tatrangról négy gyermekével menekülő Molnár Anna 1917-ben lejegyzett történetének folytatásában megismerhetjük, hogy a menekülők hogyan jutnak el a Kis-Küküllő vármegyei Darlacig, s hogyan telnek itt a napjaik. A „búval, bánattal és nyomorúsággal” emlegetett szász településről indulnak vissza szekereikkel 1916. október 10-én szülőfalujukba, ahová 16-án érkeznek meg.
Akkor vasárnap hogy a temetést el végeztük megint bé fogtuk a teheneket s el hajtottunk Szederjesig ott kifogtunk és ott maradtunk két napig. Harmadik nap megint utnak indultunk mentünk Héjasfalván át s azután értük Fehéregyház községet átal mentünk azon is hogy ki értünk a mezőre ott kifogtunk. Mert már hosszú utat jötünk s a marhák is ki fáradtak, ott Fehéregyház határában egy hétig maradtunk nem tudtunk elébb menni mert a Fejér sógorom ökre elpusztult és míg mást nem vett nem tudtunk elébb menni. Ott egy román embertől vett ökröt az övé hejet és ugy indultunk előre Segesvár felé.
Erdélyi menekülők 1916-ban
(forrás: www.flickr.com)
Darlac község volt az utolsó állomás ott két hetet töltöttünk el búval és bánattal s nyomorúsággal. Oh istenem milyen szomorú napokat töltöttünk el ott Darlacnál szegény jó anyánk napról napra roszabbul lett hidegek voltak ősszi idő volt s ojan nehéz betegen ott a pusztában kellett eltölteni azokat a hosszu hideg éjszakákat sirt sohajtozott hogy mért üzte el a sors az ő édes othonából hogy az utakszélén kejen meg halni.
Elmentem a községben ösze jártam az előjáróknál s kértem sirva könyörögtem hogy adjanak valahol bárcsak egy kicsi kamarát hogy ne tarcsuk a pusztába az utolsó napig de mindenütt eligazitottak hogy nincsen. Istenem azt hittem hogy a szívem kiszakad hogy nem kaptam sehol házat s ott kell ki szenvedjen a szekér mellett. Másnap újra elindultunk Darlacon adig mentünk míg még is a jó isten rendelt egy házacskát és oda vittük szeptember 30-dikán. Ott feküdt egy hétig de hányszor felsohajtott Istenem hogy mért nem lehet az ő házába mért nem tud meg pihenni bár csak a kertibe mert meg gyogyulna akkor de nem érte meg hogy haza jön. Onat tért az örök nyugalomra. Október 7-dikén délután négyórakkor kiszenvedett. Letette a vándorbotott meg szűntek minden fájdalmi megvállott a földi szenvedésektől s szeretett gyermekeitől s onokáitól felejthetettlen drága jó anyánk Papolci Anna.
Október 9-dikén tettük le az örök nyugalomra a Darlaci szász temetőbe a szász pap németül mondott prédika szót mert nem tudott anyira magyarul hogy imát mondhasson s azért németül prédikált. 1916 október 10-dikén indultunk haza felé mindenki örömmel indult el Darlacról hogy mehet hazafelé.
Darlac község 1920-ban
(forrás: www.siebenbuerger.de)
Csak mi Istenem csak nekünk volt oljan nehéz a megvállás. Buval indultunk el hazunét mikor augusztus 28-án menekültünk, de még tizsszeresebb volt most a szivünk fájdalma, mert megkellett vállani a drága édes anyánktól. Ott kellett hagyjuk egyedül abba az idegen temetőben a hól tán még a sírját sem tudjuk többet felkeresni ott a messzetávolba.
De nincs mit tegyünk a sors így kivánta meg kell nyugodjunk az Isten akaratján. Nyugodjék csendessen drága édes jó anyánk. 1917. évi február hó 24.-dikén Tatrang.
Érzékeny szivek sírjatok
Elbúcsúzik jó anyátok
Véget ér földi futása
S a sir lesz teste szállása.
Föld mej sokszor mostohája
Valál légy most hív dajkája.
Nyugtasd kebledben csontjait,
Felejtesd el vólt bajait.
Sírhalmok virágozzatok,
Szellők halkan suhogjatok.
Itt hól oly testek pihennek,
Melyek szolgáltak Istennek.
Október 10-dikén Darlactól haza felé indultunk gondolkozva jöttünk haza felé mert még nem volt egész biztos hogy vajon mehetünk e hazáig vagy elmenyünk két három napi utat és onnat megtéritnek, mert a román katonaság még Brassóba volt mikor mi haza felé indultunk. De a jó Isten segitette a katonáinkat hogy mire haza értünk már ki voltak üzve a románok Erdélyből egészen.
Október 16-dikán hajnalba korán indultunk el Földvártól szép holdvillágos éjszaka volt. Amint Földváron jöttünk keresztül az út szélén ágyugojók rakásba voltak össze rakva s még az út szélén is imit-amot egy-egy ágyugojó le rakva kiváncsian nézegettük és csodálkoztunk rajtuk. Ott már az ellenség dult mindenütt, ismercett hogy ellenség járt ott. Átal jöttünk Földváron és jöttünk Botfalu felé mikor megviradott Botfalun voltunk ott még többet láttunk mert ki volt viradva. Az ablakok minden lakáson bé voltak verve a kapuk le rontva két hejt az ágyugojó bé csapott a házba. Itt áttal jöttünk ki értünk a mezőre. Ott mindenütt dekungokkal volt teli a hej a föld mindenütt fel volt hánva az ágyugolyok fel hánták szaggatták mikor az ütközetek voltak. Az erdő szélin úgy hányodtak a román fegyverek hátizsákok s egyéb katonai czikek.
Elértünk Szászhermánba itt már jó lehetett hallani az ágy dörgést a Temes felőlről ott voltak a nagy ütközetek. Átal jöttünk Hermányon itt egy két órát kifogtunk, hogy a marhák egyenek nem időztünk sokat mert alig vártuk hogy haza érjünk hogy lássuk mi van a lakásainkkal s a határunkkal is s lássuk mi van a terméssel van-e valami vagy tönkre van téve minden. Izgatottan jöttünk fel a hermányi uton bé értünk a határainkba örömmel láttuk hogy a pityókák sértetlenek ásatlan vannak még, a törökbúzák azok már anyira le voltak rongálva de a pityókák mind a földbe voltak.
Szászhermány – Honigberg korabeli képeslapon
Az ithon maradott népek a mezőn imit-amot ásták a pityókát örömmel szaladtak előnkbe hogy megkérdezzék hogy – hogy tudtuk meg tenni a vándor utat és hogy ők is elpanaszolják hogy – hogy töltötték ithon napjaikat a román uralom alatt.
Megsegitett a jó Isten hogy haza értünk a drága othonunkba. Sirtunk örömünkbe mikor láttuk hogy a lakásaink meg vannak éppen nincs össze rongálva semmi az épületekből. Belől ugyan felvolt dulva eleget ösze hánva forgatva minden a mi ruha neműt kaptak elhordták mindent ki raboltak. Az udvarokat a majorságtól meg tisztittották nem volt az udvarokon semmi élő állat a mit ithon hagytunk az az ellenség kezébe maradott. Ő volt az úr akkor a mi holmijinken, de a jó Isten nem engedte hogy sokáig uralkodjék Erdéjen a galád elenség.
Hat heti uralkodása után elvette a saját jutalmát. Amijen hir nélkül jött reánk éppen ojan vá-ratlanul jött reája is a csapás hogy azt sem tudták hogy szaladjanak a halál elől. Bételt rajta az a szó beszéd hogy aki másnak vermet ás maga esik belé.
1916 évi Oktober 16-dikán Haza értünk az édes othonunkban hét heti vándorlásunk után megsegített a jó Isten hogy letettük a vándorbotot s vissza kerültünk oda a honnat hét héttel azelőtt keserves sirás jajgatással bucsuztunk el.
Megsegitett a jó Isten hogy haza jöttünk ahova vágyva vágytunk de azért nyugton nem voltunk elég veszedelem között töltöttük a napjainkat mert ugy szóllott az ágyu éjjel nappal hogy a ház is rezgett belé legalább is két honap bele telt míg az ellenséget ki tudták szedni a fészkiből addig eleget bömbölt az ágyu a füleinkbe eleget rettegtünk de a jó Isten megsegitett átal estünk azon is.
A községünk tele volt német katonasággal s németek lovaikkal minden házba német katonák s minden csűrbe katona lovak eleget meg voltunk lepve a szénát a gabonát etették a hogy nekik jól esett s a kövér disznokat a hol észre vették hogy van, elszállitották egy krajcár fizetés nélkül. Eleget rabolták még azok is nem csak az ellenség.
De hála legyen a jó istennek meg szabadultunk azoktól is nincs most katonaság a közelünkbe s nem haljuk az ágyú dörgést sem. A jó isten örizzen meg hogy töbet ne is hajuk meg hozza el a boldog békét hogy a hátra levő életünköt tölthessük el több örömmel ékességgel szeretteinkel együt a kedves családi körben. Erre csak a jó isten segithet meg ha tiszta szivből kérjük. Molnár Mártonné
Következő rész:
„a falunépe ot várt az álomásba hogy lásák milyen népek a csángok”
A történetek eredetileg megjelentek Veres Emese-Gyöngyvér: „Mikor Oláhország háborút izene…” A barcasági csángók kálváriája című kötetben. Barca Kiadó, Budapest 2008.
