„Nagy célokat tűztem ki magam elé…”

2016.09.16. 14:59 :: PásztorLevente

Mihályfalusi dr. Forgon Mihály 10-es honvéd századparancsnok rövid háborús útja

Gömörmihályfalva kis település a történeti Gömör megyében; a Vály-völgyben terül el, lakossága 100 fő körül mozog. A település egyik lakója, Forgon Andor, a falu híres szülöttje, a Nagy Háborúban elesett dr. Forgon Mihály emlékére egy szobát rendezett be, ahol megismerkedhetünk a településsel és a doktor munkásságával, életének történetével.

 

A Forgonok ősi gömöri nemesi család, legismertebb közülük Forgon Mihály. Iskoláit Dobsinán, Rozsnyón, Budapesten végezte. 1909-ben adta ki legismertebb művét, a Gömör-Kishont vármegye nemes családai című munkáját. Ugyanebben az évben kezdte meg egyéves önkéntesi idejét 1911-ben hadapróddá, 1913-ban tartalékos hadnaggyá nevezték ki.

Forgon Mihály 1904-ben Forgon Mihály 1904-ben

Forgon Mihály fő műve, a Gömör-Kishont vármegye nemes családai

1912-ben ügyvédi vizsgát tett és gyakornokságának helyszínén, Királyhelmecen telepedett le. Az 1914-es év meghatározó volt számára is: június 24-én keltezte a munkácsi honvéd kiegészítő parancsnokság a behívójegyét, mely szerint mint tartalékos hadnagy köteles az augusztus 4-én kezdődő fegyvergyakorlatra Egerbe a magyar királyi 10. honvéd gyalogezredhez bevonulni; a gyakorlat időtartama 28 napban volt meghatározva. (A 10. honvéd gyalogezred I. zászlóalja Miskolcon, a II. Egerben, a III. Sátoraljaújhelyen állomásozott.)

Katonakép

Augusztus 14-én már Sátoraljaújhelyről ír Rimaszombatra: „Még most sem tudom, hogy mikor megyünk el a harctérre. Elég jól érzem magam.”

Forgon Mihály 1914. augusztus 14-én Sátoraljaújhelyről írt lapja

Augusztus 17-én letétbe helyezte végrendeletét Sátoraljaújhelyen egy közjegyzőnél. Az ott kapott átvételi elismervény hátuljára írta fel az utolsó híradást magáról, István bátyjának címezve:

„Kedves Bátyám!
Ne aggódjatok sorsom felől a miatt, hogy levél egyáltalán nem megy tőlem, mert posta nem közlekedik egyáltalán most nálunk. Csak legyetek türelemmel, amíg már vége lesz ennek a nagy háborúnak. Nincsen semmi bajom. Már lassanként megszokom ezt a harci életet is. F. hó 26-a óta mint hadnagy századparancsnok vagyok, ami nagy gonddal és sok bajjal és fáradsággal jár.”

Forgon Mihály végrendelete
(forrás: Forgon Mihályról szóló emlékkiállítás)

A 10-es honvédek az Osztrák–Magyar Monarchia 4. hadseregének VI. kassai hadtestében harcoltak az orosz ellen. Szeptemberben Przemyśl első ostroma megkezdődött, ami egészen október elejéig tartott. Az erősség tartotta magát, az erőd alól elszorított egységek pedig próbálták felmenteni azt. Októberben sikerült is újra birtokba venni Przemyśl védműveit, később azonban kiderült, hogy ez csak átmeneti állapot. Ezekben a harcokban esett el Forgon századparancsnok október 9-én, délelőtt 10 órakor Tarnówban.

A családot az alábbi tartalmú nyomtatvánnyal értesítették röviden a tragikus eseményről:

„Dr. Forgon Mihály királyhelmeczi ügyvéd, tartalékos honvédhadnagy a miskolczi 10. honvéd gyalogezred 10. századában, meghalt 1914. október 9-én délelőtt 10 órakor Tarnow városban.” Végső nyughelye a 202-es számú tömegsír 70-es halma lett.

Az Érdekes Ujságban közölt katonakép

Haláláról 1914. november 22-i számában az Érdekes Ujság is beszámol, és fényképet közöl. Végrendeletében kéri, hogy amennyiben lehetséges, testét Gömörmihályfalván helyezzék el az ősi földben. Ezt a kérést azonban testvére sajnos teljesíteni nem tudta, nem volt lehetséges a holttest beazonosítása.

Forgon István Tarnówban. A koszorú elhelyezése jelképes, hiszen nem lehetett egyértelműen beazonosítani a helyet

Forgon Mihály végrendeletében megfogalmazott másik kérése viszont, hogy „legalább egy maradandó emlékkővel jelezzék emlékemet” megvalósult, a mihályfalusi temetőben szülei sírján olvashatjuk: „Józan élet, munka és szorgalom jellemezték a hazának nevelte Dr. Mihályfalusi Forgon Mihály ügyvéd t. hadnagyot. Ki hősi halált halt 1914. október 9-én Tarnovban.”  

Forgon Mihály emléke szülei sírkövénForgon Mihály emléke szülei sírkövén

2006 nyarán Tarnówban, a Petőfi téren is emléket kapott a 10-esek századparancsnoka, Forgon Andor segítségével és közreműködésével egy faragott oszlop és egy a munkásságát bemutató információs tábla került felállításra. A lengyel város polgármestere, Mieczysław Bień kiemelte, hogy Forgon Mihály porai által Tarnów temetője is magyar földdé változott, nem idegen földben nyugszik. 

A tarnówi emlékoszlopA tarnówi emlékoszlop

Aki Tarnówban jár, annak nem szabad kihagynia a Petőfi teret, aki pedig Gömörben szeretné megnézni az emlékkiállítást, annak azt is jó szívvel ajánlom. Előre érdemes egyeztetni az időpontot Forgon Andorral.

Cím: Gömörmihályfalva 13.
Telefonszám: 00421475595207

Emlékszoba Gömörmihályfalván

Az emlékszoba belső tere

Részlet az emlékkiállításból: bajtársai Forgon Mihály halála után zsebeit átnézve két db patronból készült gyűrűt találtak, mindkettő belsejében az 1914-es évszám szerepel

Felhasznált irodalom, a képek forrása:
Vály-völgy, Szerkesztette: B. Kovács István, 1991
Forgon Mihály Emlékkiállítás, Kiadta: Forgon Andor, Szöveg: dr. Bodnár Mónika.

3 komment

Címkék: miskolci 10–es honvéd gyalogezred Tarnów Forgon Mihály Gömörmihályfalva

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr7011712665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pasztorl92 2020.04.11. 07:14:46

Sajnálattal szeretném jelezni, hogy az emlékszoba már nem üzemel. Sajnos a gazdája Forgon Andor bácsi befejezte földi létét, élt 83 évet. R. I. P. Andor bácsi.

MTi 2020.04.12. 12:03:09

@pasztorl92: sajnálom, Isten nyugosztalja.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2020.04.13. 12:38:28

@pasztorl92: Köszönjük a tájékoztatást a szomorú hírről, Levente! Mi lesz az emlékszoba anyagával, azt lehet már tudni?

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása