Przemyśl védelme

2015.03.18. 07:13 :: PollmannFerenc

Egy nemzet hadtörténelmének dicsőségkönyvében nem csupán győztes hadjáratok és csaták kerülnek feljegyzésre. Előfordul, hogy bár a hősies helytállás és a félelmet nem ismerő, bátor kitartás is kevésnek bizonyul a sikerhez, az utókor mégis méltónak ítéli a férfias küzdelemben alulmaradók haditetteit a megörökítésre. Az első világháború sok-sok nagy csatájának sorából ezért kínálkozik kiemelésre – tragikus befejezése ellenére – a przemyśli vár védelmének története. Nekünk, magyaroknak pedig különösen fontos az emlékezés, hiszen a védők nagyobbik része magyar (honvéd és népfelkelő) ezredekben harcolt.

 

Przemyśl, ez a Galícia közepén található kisváros stratégiai fekvésének köszönhette, hogy a 19. század utolsó harmadától meginduló erődítési munkálatok révén az Osztrák–Magyar Monarchia legfontosabb erődrendszerének központjává vált, amely az orosz hadsereg egyik fő előrenyomulási irányában a San folyón átvezető hidakat védelmezte. Przemyśl a váraknak azon csoportjához tartozik, amelyeket övvárnak neveznek. Ez annyit jelent, hogy a vár övszerűen veszi körül a megvédendő területet. Az ún. övvonal, mely a mintegy 140 km2 területű várat körülveszi, kb. 50 km hosszú és 21 községet foglal magába, erődök láncolatából áll. Az erődöket gyalogsági állás kötötte össze egymással. Przemyśl övvonala 6 védelmi körletre oszlott, ezeket III-tól VIII-ig számozták. Egy-egy védelmi körlet őrsége 8-12 zászlóalj, 15-25 géppuska és 80-120 löveg erejű volt. A város falai alatt ezen kívül még egy második, gyenge erődvonal is húzódott: ez volt az ún. vármag. Két védelmi körlete viselte az I. és II. számot.

 

A przemyśli vár kiépítése az első világháború kitörésekor egyáltalán nem volt befejezve. Az övvonal nem volt zárt, az erődöket összekötő térközvonalak hiányoztak. Nem készültek el az akadályok, s úgyszintén nem történt meg az előterepen található községek lerombolása sem. A várban nem létezett védősereg, csupán néhány zászlóalj, amelyek az erődök őrségét adták. Az elmaradt munkálatok elvégzésére csak a mozgósítás után érkeztek be a munkásosztagok, melyeknek mintegy 60 %-a magyar volt. A következő egy hónap folyamán az elmaradásból igen sokat sikerült pótolni, igaz, még abban a reményben, hogy a védelmi munkálatokra úgysem lesz szükség. Az orosz előrenyomulás kibontakozása azonban csakhamar visszavonulásra késztette az addig sikeresen harcoló osztrák–magyar 3. és 4. hadsereg csapatait. Megindult a menekülők áradata, majd a mindenfelől visszaözönlő, egymással összekeveredett ezredek végeláthatatlan sora. A visszavonulási hullám szeptember 13-án érte el Przemyślt. Ekkor került a várba a hányatott sorsú 23. honvéd gyaloghadosztály, mint a vár főtartaléka.

Ez a seregtest az osztrák–magyar haderő 1914 nyarán érvényes hadrendje szerint 4 honvéd gyalogezredből: a gyulai 2. és a szegedi 5., illetve a verseci 7. és a lugosi 8. ezredből állt. Előbbi két ezred együttesen alkotta a szegedi 45., utóbbi kettő pedig a lugosi 46. honvéd gyalogdandárt. Tüzérségét eredetileg a 8., ám a przemyśli körülzárás idején már a 2. honvéd tábori ágyúsezred képezte. Alárendeltségébe tartozott már ekkor a 3. és 4. honvéd menetezred, a 6. menetezred állományát pedig a fogyatékok pótlására október közepén a négy törzsezred között szétosztották. Érdekes képet mutat a hadosztály nemzetiség szerinti összetétele. A közvélemény általában úgy tudja, hogy az állomány „zöme”, illetve „többsége” magyar volt. A világháború kitörésének idejére vonatkozó statisztika (a hivatalos osztrák első világháborús hadtörténeti munka melléklete) azonban mást mutat. Eszerint igaz ugyan, hogy a szegedi ötösök létszámának 79%-a (azaz kereken négyötöde) magyar nemzetiségűnek tekinthető, ám a másik három honvédezrednél már egészen más a helyzet. A gyulai regimentnek a fele (54%) román és csak 28%-a magyar, a 46. dandárhoz tartozó két ezrednél pedig a statisztikai táblázat egyáltalán nem tüntet fel magyar állományt! A lugosi ezrednek 78%-a, a versecinek 44%-a román, igaz, mindkét alakulat esetében feltűnően magas az „egyéb” rovatba soroltak aránya (22 illetve 56%). Itt talán joggal gyanakodhatunk sajtóhibára, ám a kiegészítő kerület általános népességi adatai alapján aligha valószínű, hogy a magyar részarányt tükröző számadatok kerültek tévesen az „egyéb” rovatba. (Feltehetőleg inkább a szintén 0%-kal szereplő német anyanyelvűek elírásáról lehet szó.) A tüzérformációnál szintén igen magas (69%) a románok aránya, és itt sem mutat a statisztika magyarokat. Egészében véve tehát elmondható, hogy a szegedi honvédhadosztály nemzetiségi összetétele jól tükrözi a korabeli Magyarország soknemzetiségű jellegét: a magyar katonákkal legalább ugyanannyi nem magyar ajkú katona harcolt együtt.

Az osztrák–magyar védők és az orosz ostromlók kézitusája Przemyślnél Az osztrák–magyar védők és az orosz ostromlók kézitusája Przemyślnél
(Illustrierte Zeitung, 1914. november 12.)

A 23. hadosztály a Szerbia elleni részleges mozgósítás során eredetileg a déli hadszíntérre, Nagybecskerek körzetébe vonult volna fel, ám szinte azonnal hajókra (!) rakták és Titelen át mintegy 120 km-re nyugatra, Ilok környékére szállították. Az időközben bekövetkezett orosz mozgósítás és a válaszul elrendelt osztrák–magyar általános mozgósítás következményeként augusztus 24-től pedig újra útnak indították, ezúttal Galíciába. Éleik részt vettek a lembergi és a grodeki csatákban, miközben a divízió egy része még délen, másik része pedig vasúton volt. A hadosztály parancsnoka kezdetben Heinrich Daempf altábornagy, 1914. szeptember 5-től pedig fogarasi Tamássy Árpád altábornagy, egyben Przemyśl helyettes várparancsnoka, a védelem igazi lelke, valamennyi novemberi és decemberi kitörési kísérlet irányítója.

A visszavonuló osztrák–magyar erők szeptember 16-án hagyták magára Przemyślt. A vár parancsnoka, Hermann Kusmanek gyalogsági tábornok, azt a parancsot kapta, hogy a végsőkig tartsa az erődrendszert, és lehetőleg minél több ellenséges erőt kössön le. Az oroszoknak csak szeptember 26-án estére sikerült a körülzárást teljessé tenniük. Przemyśl első ostroma azonban nem tartott sokáig. Kusmanek október 4-én visszautasította a vár feladására vonatkozó követelést. Az osztrák–magyar 3. hadsereg október 8. és 12. között szétzúzta az orosz ostromgyűrűt és felszabadította Przemyślt.

Przemyśl körüli harcok 1914 októberében Przemyśl körüli harcok 1914 októberében
(forrás: http://mek.oszk.hu/01900/01905/html/index280.html)

A San menti csata elvesztése következtében azonban újra válságosra fordult a vár sorsa. A Monarchia seregei november 5-én ismét magukra hagyták a védőket. November 8-án pedig újra bezárult az orosz gyűrű, megkezdődött Przemyśl második ostroma. Ennek során a védők (a 23. honvédhadosztály, a 97. népfölkelő dandár, valamint az osztrák 55. Landwehr gyalogdandár, a 108. és 111. Landsturm gyalogdandár, további 3 osztrák Landsturm gyalogezred, a 2. honvéd tábori ágyúsezred, néhány vártüzér zászlóalj, némi lovasság és egyéb csapatok) szakadatlan küzdelmet vívtak az oroszokon kívül az éhséggel és a betegségekkel is. November 11-i kimutatás szerint az övvár védőinek száma 130.767 főt tett ki, amihez hozzáadódott még mintegy 30.000 civil (ebből kb. 18 ezer fő ellátása teljes egészében a hadseregre hárult, mivel ennyien semmiféle élelmiszerrel nem rendelkeztek), valamint a várban maradt orosz hadifoglyok (ezek száma 1915 márciusáig mintegy 2.000 főre rúgott). Az ellátandók számát gyarapította az adatfelvétel idején 21.484 ló is.

 

A második körülzárás utolsó három hónapjában az élelemhiány már az ellenségnél is nagyobb gondot jelentett. December 7-étől folyamatosan vágták a lovakat, amelyeket amúgy sem tudtak takarmánnyal ellátni. Február 25-én a várparancsnok jelentette a hadsereg-főparancsnokságnak, hogy újabb készletek feltárása, az adagok leszállítása és a cukorrépa célszerű felhasználása révén március 19-ig sikerült a védők életét biztosítani. Később a kenyérlisztbe korpát, majd falisztet is kevertek. Közben folyton reménykedtek abban, hogy a felmentésükre indított támadások végre sikerre vezetnek. Przemyśl felmentésére az osztrák–magyar hadsereg-főparancsnokság – az AOK – 1915 elején két kísérletet is tett. A január 23-i első támadás azonban nemcsak az ostromlott várat nem érte el, de ráadásul – a menetrendszerűen bekövetkező orosz ellentámadás következtében – Mezőlaborc elvesztéséhez vezetett. Minthogy ekkorra már egyre inkább érvényesült a körülzárt védők egyre gyengülő ellenállóképessége miatt az ostromgyűrű mielőbbi áttörésének sürgető kényszere, az AOK egyebek mellett a teljes 2. hadsereg (parancsnoka Böhm-Ermolli lovassági tábornok) itteni bevetése mellett döntött. Az áttörés kierőszakolására a nevezett hadseregen belül létesített csapásmérő csoportosítás vezetésével a IV. hadtest parancsnokát: nádasi Tersztyánszky Károly lovassági tábornokot bízták meg. Tersztyánszky hadseregcsoportja kezdettől jelentős erőt képviselt: előbb kb. hat, később fokozatosan gyarapodva mintegy 9 hadosztályt tett ki. A február 27-én megindított hadművelet azonban éppúgy nem tudta megvalósítani a kívánt célt, mint a március 4-i újabb kísérlet, amely március 14-én végképp elakadt. Március 15-én világossá vált, hogy a vár nem számíthat külső segítségre. Ebben a helyzetben Kusmanek végső kitörésre szánta el magát. Pontos terv készült a hasznosítható anyagok megsemmisítésére.

 

A végső áttörési kísérletre március 19-én került sor. Hajnali 4 óra 40-kor (több mint három órás késéssel) indult meg az általános előrenyomulás. A katonák nagy része akkor már második éjszaka nem aludt, mégis lelkesen vonultak ki a városból: azt hitték, hazamennek. A meglepetésre alapozott támadásról az ellenség már tudott (feltehetőleg lehallgatott szikratáviratokból). Ennek ellenére a 2. honvéd gyalogezrednek, parancsnokával, Szathmáry ezredessel az élen, sikerült betörnie a pleszowicei állásokba. A szomszédainál előbbre jutott ezredet azonban a felriasztott oroszok oldalba és hátba támadták. Hasonlóan járt az 5. honvéd gyalogezred is, amely csak tartalékai bevetésével tudta az ellenséges ellentámadást feltartóztatni. Mindkét magyar ezred igen súlyos veszteségeket szenvedett. A 46. dandár (7. és 8. honvéd gyalogezredek) előrenyomulása reggel fél hatig töretlenül folytatódott. Ekkor azonban kénytelen volt előbb megállni, mivel északi szomszédja, a 97. népfelkelő dandár lemaradt, déli szárnyán pedig a már említett 2. honvéd gyalogezred szinte teljesen felmorzsolódott. Az oroszok oldaltámadásai azután hamarosan (9 és 10 óra között) visszavonulásra késztették előbb a 7., majd a 8. honvéd gyalogezredet is. Ebben a helyzetben a várparancsnok kénytelen volt elrendelni az általános visszavonulást. Délelőtt 11 órára a kitörési kísérlet élve maradott és a fogságba esést elkerült részei már az övvonal mögött gyülekeztek. A 23. honvédhadosztály veszteségei katasztrofálisak voltak: a kereken 8.500 főnyi ütközetlétszámból alig 2.662-en maradtak, ami 68,6%-os fogyatékot jelent. A szegedi divízió ezzel gyakorlatilag megszűnt létezni. Fogságba esett tisztjei és legénysége 1918 elejétől folyamatosan kerültek hazaszállításra és bevetésre az olasz fronton. A Przemyślnél tanúsított hősi helytállásukra Budapesten, a Margit-híd budai hídfőjénél az ismert oroszlános emlékműnél kerül sor ünnepélyes keretek között megemlékezésre.

 

A várparancsnokság jelentése az utolsó áttörési kísérletről:

„Az áttörési kísérletnél a kombinált Waitzendorfer-hadosztály a lembergi út mentén, a 23. honvédhadosztály Nowosziolkin át, a 97. népfölkelő dandár ezen hadosztályok között támadt. A 108. népfölkelő dandár és a kombinált Kloiber-dandár Siedliskán és Hureckon át mint csoporttartalékok követték ezeket. A támadás nagy ellenséges erőkre bukkant. A foglyok mondása szerint ott volt az egész 58. tartalékhadosztály. Még mielőtt a kimerült 108. dandár és a Kloiber-dandár beavatkozhattak volna, már összetört volt a támadás az ellenség ellentámadása folytán. A kombinált Waitzendorfer-hadosztály nagy veszteségekkel visszavonult. A legénység ki van merülve.

A 23. honvédhadosztály támadása az M.H.-Nowosiolki magasságig jutott előre. Igen erős ellenséges ellentámadás visszavonulásra kényszerítette. A 2. és 5. honvéd gyalogezred, továbbá a 7. honvéd gyalogezred zöme nagyrészt elesett, részben fogságba jutott. A 8. honvéd gyalogezrednek is nagy veszteségei vannak. A 23. honvédhadosztály tehát majdnem teljesen megsemmisült.

A m. kir. 97. népfölkelő dandár veszteségekkel vonult vissza az övvonal mögé. Általános a kimerülés. További áttörési kísérletek a teljesen kimerült legénységgel egészen kilátástalanok. Éppen parancsot adtam a gyengén megszállt övvonal őrségének megerősítésére, hogy az ellenség betörését megakadályozzam. Szándékom a várat a lehetőség határáig tartani, hogy továbbra is lekössek ellenséges erőket s ezáltal a hadseregnek mégis valami hasznára legyek. Aztán felrobbantom a várat. Kérem a további parancsokat.”

A hadseregfő-parancsnokság válasza:

„A jelentett szándékkal egyetértek.”

A kitörési kísérlet kudarca után megkezdődtek az előkészületek a vár felrobbantására. Március 22-én az erődöket, a lőszerraktárakat, a San hídjait és egyáltalán minden használhatót a védők felrobbantottak illetve tönkretettek. Március 23-án délelőtt az oroszok megkezdték a bevonulást. A védősereg (9 tábornok, 93 törzs- és 2500 főtiszt valamint 117 000 katona) hadifogságba került.

Fogarasi Tamássy Árpád Fogarasi Tamássy Árpád
(forrás: wikipedia)

Fogarasi Tamássy Árpád altábornagy (később táborszernagy) 1861. december 9-én született Erdélyben, a Nagyküküllő vármegyei Kőhalmon. A bécsi katonai főreál, majd a Katonai Műszaki Akadémia hadmérnöki osztályának elvégzése után 1881-ben avatták hadnaggyá. Alakulatával, a cs. és kir. 2. műszaki ezreddel 1882-ben részt vett a dél-dalmáciai felkelés leverésében. A tehetséges fiatal tisztet felettesei 1886-ban a Hadiiskolára küldték, melynek befejezésekor (1888-ban) beosztást nyert a vezérkarhoz. Ezt követően különböző csapategységeknél szolgált vezérkari tisztként, majd 1897-ben az uralkodó katonai irodájába került, immár őrnagyi rangban. 1902-ben áthelyezték a honvédség állományába, ahol a soproni 18. gyalogezredben kapott zászlóalj-parancsnoki megbízatást az időközben alezredessé előlépett Tamássy. 1904-ben a Honvédelmi Minisztériumba került, s itt 10 éven keresztül töltött be fontos vezető posztokat. Közben a ranglétrán is szorgalmasan lépdelt felfelé: 1910-ben vezérőrnagy, 1913-ban pedig már altábornagy. A világháború kitörése előtt, 1914. június elején a közös hadügyminisztériumban osztályfőnök, ám hamarosan a frontra kérte magát és átvette a 23. honvédhadosztály parancsnokságát. Csapataival oroszlánrészt vállalt a körülzárt Przemyśl védelmében. A vár kényszerű feladásakor orosz fogságba került, ahonnan csak 1918 februárjában térhetett vissza. Az időközben táborszernaggyá előléptetett Tamássy hamarosan újra a frontra indult: előbb a 20. honvédhadosztály, majd a XXII., végül pedig a IV. hadtest élén harcolt az olasz hadszíntéren. Számos hazai és külföldi magas kitüntetés tulajdonosaként hunyt el 1939. január 31-én.

Pollmann Ferenc írása eredetileg a Sorsdöntő csaták a magyar történelemben (Szerk.: Nagy Mézes Rita, Eperjesy László. Kossuth, Budapest, 2013) című kötetben jelent meg.

3 komment

Címkék: przemyśl san folyó

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr497279613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2015.03.22. 19:16:10

A 100 éves évfordulón, 2015. március 22-én 11 órakor zajlott megemlékezés beszámolója a Honvédelem.hu oldalon: www.honvedelem.hu/cikk/49994_przemysl_tortenete_a_kotelessegteljesites_peldaja

További fotók a megemlékezésről a Magyar hadisírgondozás Facebook oldalán: www.facebook.com/hadisirgondozas/posts/721439384636619

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása