Húsvét az orosz hadszíntéren 1916-ban
1916. április 23-án az egész keresztény világ – nyugati és keleti egyaránt – egy időpontban ünnepelte Jézus feltámadását, amelynek következtében sajátos helyzet adódott az orosz hadszíntéren harcoló csapatok lövészárkaiban…
„Persze, bakáinknak nagyon tetszett az a békeállapot. Énekeltek, tréfálkoztak egész nap és szinte elfelejtették, hogy háborúban vannak. No, de őszintén szólva mi sem haragudtunk. Jól esett nekünk is a golyómentes nap. Délben nagy ebédet adott századunk, amelyen részt vettek a szomszéd zászlóaljak képviselői is. […] Legénységnek is része volt minden jóban. Az ünnepi ebédhez bort is kaptak, ami a nálunk tartózkodó tartaléklegénységet jókedvre hangolta. Meg is szólalt a század egyetlen hegedűje az Árpád ifjú kezén… nekik azonban ez kevés volt, a századkürtösök recsegő trombitái is kellettek még a mulatsághoz. Sőt rossz serpenyő is akadt, amely a katonabanda üstdobját helyettesítette. […] gyönyörű, tiszta meleg idő. Erdő-mező telve az ébredő tavasz minden illatával. Békés hangulat és szelíd derű embereink viharvert arcán. Húsvétvasárnapja van. Óh Istenem, bárcsak mindig Húsvétvasárnap volna a világon!”– emlékezett Benkóczy Emil az 1916 tavaszán az orosz hadszíntéren eltöltött ünnepre A tízes honvédek Galíciában címmel a harcok után megjelent könyvében. Ahogy a sorokból is kitűnik, 1916-ban a kereszténység legnagyobb ünnepe – ellentétben az egy évvel korábbival, amikor is a hatalmas veszteségeket hozó húsvéti csata folyt – sajátos körülmények között zajlott az orosz hadszíntéren. De vajon általános volt-e a miskolci honvédek körében tapasztalt békés hangulat a frontvonal egyéb részein is?
Solth Imre, az események idején főhadnagyként a magyar királyi 37. honvéd gyaloghadosztály kötelékébe tartozó 37. tábori tarackos ezred 3. ütegében szolgált. Az ifjú tiszt alakulata Olykától északra harcolt és megfigyelőpontjáról jól látta húsvétvasárnap eseményeit, amelyeket így örökített meg Egy tüzértiszt naplója az 1914–1918. évi világháborúból címmel 1942-ben megjelent munkájában:
A Putilowka menti állásharcok 1916. április 2. - június 5. között. A naplóíró ütege 1916 húsvétján (Solth Imre: Egy tüzértiszt naplója az 1914–1918 évi világháborúból. Budapest, 1942)
„Április 23-án pihenőt tartottunk. Főleg azonban tűzszünetet. Húsvét vasárnapját ünnepeltük. Érdekes, hogy ebben az évben ez az ünnep összeesett a görögkeletiek, tehát az oroszok húsvétjával. Együtt ünnepeltünk az oroszokkal.
Különös ünnep volt ez nagyon. Előző napon még lőttük az orosz állásokat, ők is felelgettek olykor-olykor, sőt tőlünk délre az Olykánál az utóbbi napokban több vállalkozást is hajtottak végre állásaink ellen, melyek azonban főleg a tüzérségi tüzünkben mind kudarcot vallottak. Ma teljes béke honolt az egész vonalon. De nem csak béke, hanem határozott barátkozás.
Az oroszok kezdték. Reggel szokásom szerint már figyelőmben voltam. Alig hogy virradt. Sehol a legkisebb mozgás. Az oroszok sem dolgoztak ma állásaikon. Később azonban egészen szokatlan mozgásra lettem figyelmes. Több orosz közeledik fegyvertelenül felénk fehér zászlóval. Átgázolnak a mocsáron egészen a Putilowka partjáig. Velük szemben a mi állásaink felöl is elindult pár ember szintén a patak partjához ér. Barátságosan integetnek egymásnak. Az oroszok valami gerendát cipelnek előre és azt átvetik a patakon. Átjönnek a mieinkhez. Leparoláznak egymással. Mind többen jönnek innen is, onnan is.
Tüzérek szállása az erdőben
(Solth Imre: Egy tüzértiszt naplója az 1914–1918 évi világháborúból. Budapest, 1942)
Kis száraz tisztás a mocsár közepén. Magyar honvédek, oroszok vegyesen. Valahonnan harmonika kerül elő. Nem hallok semmit, de nyilván énekelnek. A mieink mind többen és többen jönnek, de most már üvegekkel felfegyverkezve. A szép napsütéses idő is kedvez a majálisszerű képnek. Még nem is delelt a nap és a vonalon végig ugyanaz a kép. Délben a legtöbb helyen már táncoltak is.
Az oroszok délután már az állásainkba is bemerészkedtek. A jóhiszeműség a mi részünkről ismét határtalan könnyelműséggel párosult. Míg az oroszok a mieink közül senkit állásaikba nem engedtek, mi eltűrtük, hogy ők ott körülnézzenek és vissza is menjenek. Igaz nagyon sokan estére sem akartak visszatérni, ezek inkább itt maradtak fogolynak.
Délután magam is kimentem a lövészárokba, sőt előre a Putilowkáig. Bevallom magam sem gondoltam arra, hogy az alkalmat felhasználjam arra, hogy egypár pontot felderítsek, melyet állasainkból nem voltam képes. Én is elmulasztottam a kedvező alkalmat. Mentségem legyen azonban az a láz, ami akkor minket elfogott. Vége a háborúnak. Lehetetlen, hogy ez a szépen indult barátkozás meg ne hozza a békét. Hiába mesterkednek a diplomaták a háború folytatása érdekében. Mi katonák már befejeztük. Itt már csak barát van és nem ellenség.
Az üteg tisztikara 1916. április 27-én, négy nappal húsvét után
(Solth Imre: Egy tüzértiszt naplója az 1914–1918 évi világháborúból. Budapest, 1942)
Délután Karpilowka felől, tőlünk északra pár puskalövés esett. Ez láthatólag nagyon megzavarta a két drót között mulatókat. Kevéssel rá pár ágyúlövés is eldördült ugyanott. Erre már szétrebbentek a barátkozók. Estig aztán már csak állásaikban daloló és zenélő csoportok szórakoztatták a drótokon túl, ugyancsak állásaikban megbújt hallgatóságot.
Az étszaka teljes nyugalomban telt el. Szigorú parancsok jöttek még az éj folyamán, hogy a legnagyobb éberséggel figyeljük az oroszok minden megmozdulását, nehogy a barátkozás után meglepjenek bennünket. De nem történt semmi.
Április 24-én már ment ismét minden úgy, mintha az előző napi barátkozás csak álom lett volna. Mikor a figyelőmben ülve folytattam az elrendelt belövéseket, valóban álomnak tűnt fel mind az, ami az előző napon történt.”
A tüzérségi belövések eredménye
(Solth Imre: Egy tüzértiszt naplója az 1914–1918 évi világháborúból. Budapest, 1942)
A frontvonal nem minden szakaszán zajlott ilyen nyugodtan és barátságos légkörben az ünnep. Történt rendkívüli esemény is, amikor egy természeti jelenség hozta el, illetve erősítette meg a húsvéti rövid fegyvernyugvást. A császári és királyi székesfehérvári 69. gyalogezred 1916 februárjában Panasowkától keletre került állásba. Tőlük északra a császári és királyi kaposvári 44., délre pedig a budapesti 32. gyalogezred harcolt. Ezekben a lövészárkokban töltötte az alakulat 1916 húsvétját, amelyről így számol be az ezred emlékalbuma:
„Április 23-ig a rendes munkálatokat az orosz tüzérség rajtaütésszerű tűzcsapásai zavarták, de a mi tüzérségünk sem maradt adós. 23-án – húsvét vasárnapján – napsütéses idő és teljes csend, mert az oroszok is húsvétjukat ünneplik. Az ünneplés helyenként barátkozássá fajult, amit azután az orosz tüzérség egy-két jól irányzott srapnell lövéssel szüntetett meg. A jelenségek minden esetre arra mutattak, hogy az orosz legénység békevágya – amelyet nyíltan is hangoztatott – óriási és az orosz hadvezetőség javára kell írni, hogy ezzel a legénységgel mégis eredményeket tudott elérni, bár azt is meg kell állapítani, hogy a célhoz vezető eszközökben – pláne, ami az élő erő felhasználását illeti – nem nagyon volt válogatós.
A császári és királyi 69. gyalogezred állásainak vázlata 1916 tavaszán (Forrás: Crettier Ferenc szerk. A volt császári és királyi 69. „Hindenburg” vezértábornagy nevét viselő gyalogezred története (1910–18) és világháborús emlékalbuma, Cegléd 1937)
Húsvét másnapján a kiszámíthatatlan áprilisi időjárás igazán kellemetlen, gyors változásában volt részünk, amidőn a derűs eget hirtelen fekete felhők borították el és a viharfelhőkből 16 óra tájban szó szerint ömleni kezdett a víz s a lejtőkről áradatként állásainkra zúduló víztömeg pillanatok alatt elöntötte árkainkat, rókalyukainkat és a legénység férőhelyeit, egyben nagy bánatunkra, bedöntve mintegy 2 km hosszú árokrészt. Az óriási rombolás okozta bút azonban mihamarabb a derű váltotta fel, amidőn megállapítottuk, hogy velünk együtt a ruszkikat is kiöntötte az ár és ők is – miként a zápor alatt az ürgék – az árok partjára menekültek a mindent elsöprő ár elől. Az ünneppel párosult vízözön az éj beálltáig hallgatólagos, de teljes fegyverszünet eredményezett, amelyet ezúttal az orosz tüzérség sem zavart meg, pedig hálás céljai lettek volna.”
A császári és királyi 69. gyalogezred állásai 1916 tavaszán (Forrás: Crettier Ferenc szerk. A volt császári és királyi 69. „Hindenburg” vezértábornagy nevét viselő gyalogezred története (1910-18) és világháborús emlékalbuma, Cegléd 1937)
Az 1916 tavaszáig lezajlott harcok nagy veszteségeket okoztak mindkét fél számára. A hősi halottak és sebesültek mellett nagyon sokan estek hadifogságba. A hadifogolytáborokban eltöltött ünnepek is különleges eseménynek számítottak, még akkor is, ha a fogvatartók ezt megnehezítették. Egy ilyen ünnepséget Revertera grófnő így örökített meg naplójában: „Irkuck, húsvétvasárnap. Dermesztő hidegben korán reggel átröpültünk Angarán, hogy a húsvétot a gorodok foglyaival tölthessük. A tisztek a legénységgel együtt a bejárónál vártak bennünket, kocsim után szaladtak és boldog ünnepi hangulatban vittek a templomba, ahol Drexel tábori lelkész minden óvatosságról megfeledkezve, a leghazafiasabb beszédet tartotta. Két magyar tiszt díszegyenruhában ministrált. A szép katonai kórus, mely januárban annyira meghatott, már nem volt meg, az énekesek szerteszét szórva dolgoznak Oroszországban. Tisztjeik pótolták őket és a »német mise« kedvelt hangjai újra betöltötték a szegényes barakkot. Annak a téli éjszakának mámorító pompája megható volt, a száműzöttek egyszerű húsvéti ünnepe. Valamennyiünket nagy csalódás várt mindjárt az istentisztelet után. Egy magasabb rangú orosz tiszt lépett elém és ünnepélyesen nyújtotta át a vezérkar parancsát, mely megtiltja, hogy a táborban maradjak és hogy a húsvétot tovább is a hadifoglyokkal ünnepeljem. Az állandó bosszantásoknak ezt az új korszakát a »Portugália« nevű orosz kórházhajó sajnálatos katasztrófájának köszönhetem, amelyet egy török hajó a Fekete-tengeren megtorpedózott. A kapitány állítólag nem török, hanem német ember volt, innen a kicsinyes megtorlások sorozata, mely missziómat lépten-nyomon megnehezíti.”
Magyar tisztek egy csoportja 1916-ban Irkutszkban a Vöröskereszttől kapott ruhában
(Forrás: Hadifogoly magyarok története két kötetben, Budapest)
Természetesen a katonák mindkét oldalon örömmel fogadták a rövid fegyvernyugvást, amelyet követően azonban gyorsan visszajöttek a háborús hétköznapok. Benkóczy Emil így emlékezett a húsvéti pihenőt követő estére:„Este ismét a régi helyünkön vagyunk. A szolgálat megy pontosan, szigorúan, csak egy kissé nyugodtabban mint máskor. Egyszerre különös búgás száll a levegőben az állások felé… Harangszó! Óh, mily régen nem hallottunk ilyet. Az ellenséges vonal mögötti egyik falucska templomának harangját húzzák az oroszok az ünnep tiszteletére…Olyan a hangja, mint egy szomorú imádság. Aztán felhangzik az ének az orosz katonák ajkán. Bánatos, szomorú melódiák, elhozza hozzánk a lágy esti szellő és mi hallgatjuk szótlanul, meghatottan…”
A békés állapotnak, a frontbarátkozásoknak azonban az ünnep elmúltával vége szakadt, kisebb vállalkozások és harcok után, alig hat hét múlva megindult a Bruszilov-offenzíva.
