A budapesti 29-es népfelkelő gyalogezred a 2. isonzói csatában – 2/1. rész

2015.08.13. 06:57 :: PintérTamás

Megérkezés az olasz frontra és a csata kezdeti napjai

1915 júliusának elején, az első isonzói csata tanulságait levonva, a hadvezetőség újabb és újabb csapatokat vezényelt át a várható következő olasz támadás feltételezett térségébe, a görzi hídfőhöz és attól délre, a Doberdó-fennsík megerősítésére. Így kerültek a szerb frontról a Doberdóra a már korosabb harcosokból álló 29-es budapesti népfelkelők is, akik a hamarosan megindult második isonzói csatában ismerkedtek meg az új hadszíntérrel és vívták a háború alatti egyik legvéresebb harcukat.

 
Úton az új hadszíntérre

A várható újabb olasz támadásra készülve, a szerb fronton beállt hadműveleti szünetet kihasználva a XVI. hadtestbe tartozó 61. hadosztályt is az olasz frontra vezényelték. Az alakulat kötelékébe tartozott a Breit József irányítása alatt álló 16. honvéd hegyidandár is, amelybe a tényleges szolgálati korukon túli, 35 évnél idősebb népfelkelők, a 17-es székesfehérvári és a 29-es budapesti népfelkelő gyalogezred katonái harcoltak.

A magyar királyi 29. népfelkelő gyalogezred jelvénye A magyar királyi 29. népfelkelő gyalogezred jelvénye
(Sallay Gergely Pál jóvoltából)

Az ekkor két zászlóaljból álló 29-es népfelkelők július 7-én indultak Gunja és Vrbanja településekről, a Száva mellől, s a Brod, Sziszek, Zágráb, Laibach útvonalon nyugat felé haladt velük a vonat. Az ezred által ekkor még csak sejtett új úti cél Laibachban vált egyértelművé, amikor a tisztikart olasz térképekkel látták el. Július 9-én AdelsbergReifenberg útvonalon érték el Prvačinát, ahol kivagonírozott az ezred. Ez a terület már az Osztrák–Magyar Monarchia területén belül a trieszti kormányzó által irányított osztrák örökös tartomány, a Partvidék, vagy németül Küstenland volt.

Aznap Prvačinán táboroztak, majd másnap hajnali 4 órakor gyalogmenetben Biglián és Mernán keresztül felkapaszkodtak a Karszt-fennsík keleti felére, a Komeni-fennsíkra és 10 órakor érkeztek Opachiasellára. A 18 kilométeres gyalogmenet végén a község mellett vertek tábort. Az alakulat ezzel megérkezett legújabb harcai helyszínére. A falutól 1-2 kilométerre nyugatra eső Vallone-völgy túloldalán kezdődik a Doberdó-fennsík.

Harctéri helyzet a Doberdó-fennsíkon a 2. isonzói-csata kezdetén (1915. július 18.) Harctéri helyzet a Doberdó-fennsíkon a 2. isonzói-csata kezdetén (1915. július 18.)
(József főherceg: A világháború amilyennek én láttam. Forrás: adtplus.arcanum.hu)

A 61. hadosztály a Doberdó védelmét 1915. július 6-án átvevő József főherceg VII. hadtestének a megerősítésére érkezik a területre.

„Az olaszok be nem eresztendők” – Ismerkedés az új harctéri viszonyokkal

A 29-es népfelkelő ezred iratanyagában megőrződött egy 1915. július 10-ei keltezésű érdekes dokumentum. A kézírással készült, aláírás nélküli irat szerzőjének az íráskép alapján az ezred parancsnoka, Tihanyi József tekinthető.

Tihanyi (Thierenreiter) József (1862, Kassa–?). A hadapródiskola elvégzése után a 1882–1994 között a császári és királyi kaposvári 44. gyalogezredben, 1994–1908 és 1910–1913 között a magyar királyi pécsi 19. honvéd gyalogezredben, 1908–1910 között magyar királyi szatmári 12. honvéd gyalogezredben szolgált. 1913-tól a magyar királyi székesfehérvári 17. honvéd gyalogezredhez vezényelték. Az ezred III. zászlóaljának a parancsnokaként vonult a háborúba. 1915-ben előbb a magyar királyi kolozsvári 21. honvéd gyalogezred, majd a budapesti 29. népfelkelő gyalogezred parancsnokává nevezik ki. 1896-ban változtatta a nevét Tihanyira.

Az ezredes – valószínűleg egy eligazításra készülve – két oldalon összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat és feladatokat, korabeli közkeletű kifejezéssel mindazt, amiről a „legénység iskolázandó”. Ezt ő is utasításba kaphatta: az ezred tisztikarán keresztül közölnie kellett a legénységgel az új ellenségről és az itteni harctéri viszonyokról szóló tudnivalókat. Ebből a doberdói harctéren született első eligazításból nagyon jó képet kapunk arról, hogy milyen információkat kaptak az új hadszíntérre beérkező csapatok az itteni viszonyokról és mit, hogyan kértek ebből a tisztikaron keresztül továbbadni a legénységnek.

Tihanyi József, az ezred parancsnoka Tihanyi József, az ezred parancsnoka (De Sgardelli Caesar összeáll.: A magyar királyi budapesti 29. honvédgyalogezred és a magyar királyi 29. népfelkelő gyalogezred hadtörténeti emlékkönyve című kötetből. Forrás: adtplus.arcanum.hu)

Az eligazítás „katonásan” a lényeggel kezdődött: „Görztől északra és a tenger között az olaszok be nem eresztendők.” Ebben az egy mondatban benne van az egész Isonzó környéki osztrák–magyar védelmi stratégia summázata. A szöveg szerzője, valószínűleg az őt is eligazító parancsnok véleményét tükrözve, fontosnak tartotta ezt követően a védelmet ellátó csapatok nemzetiségét is kiemelni: „védő csapatok zöme magyar. Magyar becsület!” A továbbiakat valószínűleg szóban egészítette ki a szöveg szerzője az eligazításon, amit a tiszteknek maguknak is ki kellett fejteniük rétori képességeik függvényében a saját alárendeltjeik előtt.

Az ittlétük magyarázataként az olaszok hadba lépésének okairól is iskolázni kellett a legénységet: „Az olasz hátba támadott, hitszegő. A szerbek Albániában az olaszok ellensége, úgy hogy a szerbek úgy szólván a mi szövets[égesünk].” Az utolsó mondat mai fejjel komikumot sem nélkülöző okfejtése valószínűleg a népfelkelő legénység fejében is okozhatott némi zavart, hisz eddig a szerbek ellen harcoltak…

Az olaszok hitszegésére való folyamatos emlékeztetés visszatérő eleme volt mind a civil, mind a belső katonai propagandának. Ekkor a 61. hadosztálytól délre, az 57. hadosztály kötelékébe tartozó 2. hegyidandár részeként a Doberdón harcolt a császári és királyi soproni 76. gyalogezred III. zászlóalja is. Gere Zsigmond, az egység hadnagya a háború alatt megjelent kötetében megörökítette, hogy a hadosztályparancsnok a Doberdón parancsba adta, hogy minden altiszt minden hivatalos jelentést azzal a mondattal kezdjen, hogy „Isten verje meg a hitszegő olaszt!”

Korabeli képeslap ugyanabban a témában Korabeli képeslap ugyanabban a témában

Az elvi alapvetést követően a továbbiakban a praktikus helyi ismeretekkel foglalkoztak. Az első mondat a doberdói viszonyok egyik lényegi összefoglalása: „Vízzel takarékoskodni és a vízpazarlás megakadályozandó!” A sátor használatát a meleg levegő miatt nem tartották szükségesnek. Felhívták viszont a figyelmet a kolerára, ami az elől lévő csapatoknál jelentkezett. Emiatt szigorú tisztaságot írtak elő, az állásban lévő csapatok latrináját sem lehetett használni, minden körletben saját latrinát kellett ásni, amit a használat után be kellett temetni. A lótrágyát szintén el kellett ásni.

Ezt követően az általános harctéri viszonyokra tért ki az eligazítás. Az olaszok harci morálját egy rövid és tömör mondatban elintézi: „Az ellenség gyáva.” Az ellenük alkalmazandó taktika a későbbiekben is az itteni harcok jellemzőjévé válik: „Elől csak figyelők vannak. Az olaszokat beeresztjük és ellentámadással visszaverjük.” Kiemelik még a tengerészet szerepét, ami uralja az Adriát és megakadályozza, hogy a tenger felől is tűz alá lehessen venni oldalazva a védelmet. Ez azonban ebben a formában nem valósult meg. A Doberdó-fennsík védői a későbbiekben sok esetben a tenger felől is erős tüzérségi tüzet kaptak.

Az eligazítás felhívta a figyelmet a leplezésre, a repülőgépek, az „aviatikusok elleni védekezés” fontosságára.

A szavak mögött rejlő doberdói valóságot néhány nap múlva a saját bőrükön is megtapasztalhatták az eligazítás alanyai.

A 29-es népfelkelők a 2. isonzói csata első két napján

1915. július 10-től az ezred készültségben állt Paljkiscénél. Másnap a falu és Marcottini közötti erdőben helyezkedett el, ahol hadosztálytartalék volt. A vízzel való ellátás már ekkor is gondot okozott, mert az Opachiasellóról kellett szállítani.

Folyamatosan zajlott a felkészülés az állásba vonulásra. A puskatöltényeket kiegészítették az altisztek esetén 100, a többi legénységnél 140 darabra. A lőszereket át is vizsgálták, a rozsdásakat a tartalék lőszerládákból tiszta töltényekre cserélték. A különleges harceszközök használatának az oktatásáról is rendelkezett az ezredparancsnok. Az aknavetők, fényszórók, világítópisztolyok, kézigránátok kezelésére önként jelentkező legénységi állományúakat kellett kijelölni, akiket a felváltást követő éjjel az alvédőszakaszokban lévő utászok kioktatnak ezek használatára. Előrelátóan rendelkezett arról is a parancsnok, hogy a sebesültek fegyvereit és felszerelését azokkal együtt el kell szállítani.

A hadosztálytartalékként várakozó ezred parancsnoka, zászlóalj- és századparancsnokai 1915. július 11-én éjjel megszemlélték a selzi védőszakasz állásait, amelyet ekkor a császári és királyi theresienstadti 42. gyalogezred IV. elkülönített zászlóalja és két menetszázada, valamint a cs. és kir. kecskeméti 38. gyalogezred III., szintén különálló zászlóalja, összesen 10 század erővel és egy géppuskás osztaggal védett.

A halotti anyakönyvi adatok alapján ezen a napon esett el a 2. században szolgáló jászberényi illetőségű 33 éves Hudra János őrvezető. Ő volt az ezred első doberdói hősi halottja.

1915. július 15-én a legénység tölténykészletét kiegészítették 200 darabra. A riadókkal tarkított folyamatos készültséget követően, július 16-án délután érkezett meg a felváltásra vonatkozó parancs, és a 29-es népfelkelők éjszaka Doberdó falun keresztül a selzi alvédő szakaszban lévő csapatok felváltására indultak. A felváltás július 17-én hajnali fél kettőre fejeződött be. Zászlóaljanként két század került állásba, kettő tartalékba. Nappalra rajonként négy ember, ezenkívül minden szakaszból egy altiszt és századonként egy tiszt maradt az állásban. A századok többi része és a tartalékszázadok az állások mögött lévő, kőből összetákolt fedezékekben helyezkedett el.

A 29/I. népfelkelő zászlóalj felállítási helye 1915. július 16-án A 29/I. népfelkelő zászlóalj felállítási helye 1915. július 16-án
(forrás: Hadtörténelmi Levéltár)

Az első nap az állásban viszonylag nyugodtan telt, kevés veszteséggel. A halotti anyakönyvi adatok szerint mindössze az 1. századnál történt három haláleset.

Július 18-án viszont hajnali négy órakor az olasz tüzérség mindenféle űrméretű ágyújával megkezdte a Doberdó-fennsík szisztematikus belövését. Ezzel vette kezdetét a második isonzói csata. Az olaszok újabb kísérletének már az ezred is szenvedő alanya volt. A délelőtt folyamán cirka 8000 becsapódást számoltak a selzi alvédőszakaszon, amelyek döntő többsége nehézgránát volt. Időnként az ellenséges gyalogság is tüzelni kezdett. A helyzet délután vált kritikussá az I. zászlóalj védőszakaszában, amikor itt olasz gyalogsági támadásra is sor került.

A fennsík pereme osztrák-magyar oldalról nézve a 70-es magaslat környékén, alul a romos állapotú Selz maradványaival A fennsík pereme osztrák-magyar oldalról nézve a 70-es magaslat környékén, alul a romos állapotú Selz maradványaival (forrás: Gruppo Speleologico Carsico)

Ez a 70-es magaslati pont környékén, a 2. és 3. század védelmi vonalában eredménnyel is járt. A reggeltől ezredtartalékot képező 7. század mellett délután 5 óra 25-től a II. zászlóalj tartalékát képező 8. század is ezredtartalékba került, majd 10 perc múlva a fél 5. és 6. századot, valamint a géppuskás osztagot helyezték készenlétbe, ha az olaszok a 2. század területén áttörnének. Az ezredparancsnok szóbeli utasítására 5 óra 40 perckor a csoportnak az I. zászlóalj balszárnyán rajvonalba kellett fejlődnie. 5 óra 50 perckor a géppuskások a 3. század megerősítésére kerültek bevetésre, a két fél század pedig a század balszárnyának a sűrítésére és meghosszabbítására kapott parancsot. A helyzet kritikus voltáról árulkodik az ezredparancsnoknak a dandárparancsnok részére este 8 óra 40-kor küldött kétségbeesett hangvételű írásbeli üzenete: „Selzi abshnitt helyzete válságos, ezredem minden tartaléka bevetve, még egy ilyen napot nem bír kiállni, ha segítség nem érkezik. Az állás a 70[-es magaslat]-tól északkeleti irányba húzódik, vagyis jobbszárnya visszaszoríttatott. Az állást az utolsó emberig tartom.” Doberdó faluban Breit 9 óra 30-kor kapta meg az üzenetet és azonnal intézkedett az erősítésről. A hadosztálytartalékot képező 38-as és 42-es ezredbeli zászlóaljakat küldte a megszorított 29-esek megsegítésére, amiről negyedórával később kelt üzenetében Tihanyi ezredest is tájékoztatta. A helyzet normalizálását követően az egyik zászlóalj Doberdóra való visszaküldését rendelte el. A parancs végén a dandárparancsnok hangsúlyozta: „Az állás minden körülmények közt tartandó.”

Az ezred selzi alvédőszakaszáról készült vázlat 1915. július 18-án hajnali 3 órakor, a csata kezdete előtt Az ezred selzi alvédőszakaszáról készült vázlat 1915. július 18-án hajnali 3 órakor, a csata kezdete előtt (forrás: Hadtörténelmi Levéltár)

A II. zászlóalj területén viszonylagos nyugalom volt, így azt a maradék két fél század is tartani tudta. A tüzérségi tűzhöz és gyalogsági támadásokhoz délután 5 és 6 óra között nagy jégeső is társult. Az állásban lévő alakulatokat a folyamatos tűz miatt napközben nem tudták élelemmel ellátni, arra csak éjszaka volt lehetőség. Ezen a napon ez még éjszaka sem volt megoldható, ezért azt a Paljkisce és Marcottini közötti erdőcskében lévő ütközetvonathoz szállították.

József főherceg is megemlékezett naplójában az ezred 1915. július 18-ai harcairól: „A 29. magyar népfölkelőezred kétségbeejtően nehéz helyzete dacára mindenekfölött dicsőségesen kitartott, de hosszú emberfeletti kitartás után végre mégis estefelé jobbszárnyán kissé visszaszorult. Ezen darabnak a visszaszerzésére az ellentámadás azonnal újra megindult.”

A beérkezett erősítéssel az I. zászlóalj védőszakaszán végrehajtott ellentámadás meghozta az eredményt, legalábbis Tihanyi ezredes másnap hajnali 4 óra 15 perckor keltezett, dandárparancsnokságra küldött tömör, de velős írásbeli jelentése ezt feltételezi: „Az állás az eredeti megszállás szerint el van foglalva. H[ad]o[sztály] tartalékból a 42. z[ász]l[óal]j egy százada rajvonalban, többi 7 század tartalék. Víz és élelem utánszállítást kérek. 3 tiszt halott, 1 hadifogoly, sebesült tisztek tudomásom szerint 5. I/29 nagy veszteséget szenvedett.”

Olasz oldalról nézve a romos Selz, a háttérben a fennsík pereme Olasz oldalról nézve a romos Selz, a háttérben a fennsík pereme
(forrás: Gruppo Speleologico Carsico)

Az ezredes 1915. július 19-ei harcokról utólag készített harcjelentése szerint az olasz tüzérség már 4 órától ismét megkezdte a tüzelést, ami 9 óra 30 perctől 11 óráig „ismét igen heves volt és az egész területet beszórta”. Eközben újabb olasz gyalogsági támadásokra is sor került. Ezek József főherceg naplójában is említésre kerülnek: „Reggel 6 óra felé nagy ellenséges erők nyomulnak elő Selzen és Vermeglianón át és nemsokára hallatlan hevességű, minden öblű lövegtűz kíséretében igen nagy túlerejű olasz támadás indul meg a Monte dei sei Busitól délre. A hadtestparancsnoksághoz reggeli 7 óráig beérkezett jelentések szerint csapataim Vermeglianónál visszaözönlenek. (Op. 958/1., 2., 8., 10., 12. szám) A helyzet vészteli és legnagyobb mértékben aggasztó. Az ellenség oly óriási túlerő fölött rendelkezik, hogy több ponton egyszerre, mindig újra elhasználatlan csapatokat visz a harcba az én már nagyon erősen megtizedelt és teljesen kimerült védőseregem ellen, mely a soha nem sejtett hevességű lövegtűzben a fölismerhetetlenségig összelőtt védelmi állásokban emberfölötti kínok közepette hősi küzdelemben pusztul el.”

Tihanyi ezredes említett harcjelentése beszámol a saját csapatok délelőtti ellentámadásáról is: „10 órától 11 óráig tartó támadással – melybe az összes tartalékok /:38. és 42. zlj.:/ bevonattak a 70[-es magaslat] és a Vermegliano-doberdói útig terjedő szakaszt megszállva tartó ellenség visszaveretett.” Az ellentámadást végrehajtó csapatok keveredéséről, a helyzet kaotikusságáról árulkodnak az ezredes következő mondatai: „A főtartalék latba vetésénél a csapat mikénti csoportosításáról felvilágosítás nem adható, mert az ezr[ed] s[e]g[éd]t[iszt], mint sebesült távol lévén az utólagos puhatolódzás igen zavaros képet adott.” Az ellentámadás mindenesetre sikerre vezetett. Abban részt vettek a II. zászlóalj tartalék egységei, az ezredtartalék 7. és a zászlóaljtartalék 8. századok is. A harcok során esett el a 8. század parancsnoka, Márky Lajos népfelkelő főhadnagy is, aki a doberdói átszállításkor még a II. zászlóalj bevagonírozását irányította. A Hajdú vármegyei, ma már Debrecenhez tartozó felsőjózsai illetőségű 37 éves főhadnagy volt az ezred első doberdói tiszti hősi halottja.

Az ezred elleni olasz támadások aznap még nem értek véget. Délután 2 órakor a védőszakasz déli végpontját jelentő Monte Cosichon lévő állások ellen nyitott tüzet az olasz gyalogság, ahová a II. zászlóalj századainak a megerősítésére a 42. zászlóalj egy századát rendelték ki erősítésként. Az ezredparancsnok által 2 század és egy géppuskás osztag erejűnek meghatározott ellenséges támadó erő a védők tüzében fél óra múlva beszüntette a támadást. A zászlóaljkrónika ezt a kísérletet inkább vakriadalomként írja le. A támadási kísérletet követően az ellenséges tüzérség tüze fokozatosan gyengült, majd este 8 órakor megszűnt.

A Monte Cosichon húzódó osztrák-magyar állások az olasz oldalról nézve A Monte Cosichon húzódó osztrák-magyar állások az olasz oldalról nézve
(forrás: Gruppo Speleologico Carsico)

A veszteségek számbavételekor az ezredes harcjelentése Dr. Nagy László hadapródjelölt őrmestert említi még a tiszti halottak között, aki viszont nem található az ezred halotti anyakönyvében. A négy sebesült tiszt között Szalay Lajos százados, ezredsegédtiszt sebesülése azt jelzi, hogy az ezredes és a stábja is harci események közvetlen résztvevője, de legalábbis szenvedő alanya volt. Az olaszok tűzének és támadásának leginkább kitett 2. század parancsnoka, dr. Fehér Mihály népfelkelő főhadnagy, az ezredparancsnok szavait idézve „a tűzvonalban exponált helyzetében való szívós kitartása folytán” hadifogságba esett. Az ezred 1915. július 18–19-ei legénységi veszteségeként 48 hősi halottat, 203 sebesültet és 142 eltűntet említ a harcjelentés. Ez összesen 393 fő.

A dandárparancsnokság sokallhatta az eltűntek magas számát, amire magyarázatot kért. Erről tanúskodik „Karlfő”-nek (ez volt a 29-es ezredparancsnokság fedőneve) a „Bugzweig 16”, azaz a dandár részére adott és ott 1915. július 22-én délelőtt 7 óra 4 perckor vett telefonjelentése. Ebben kifejtik, hogy Dr. Fehér Mihály főhadnagy súlyos sebesülten esett olasz hadifogságba. Az ezred eltűnt legénységének a számát 164 főben említi ez a jelentés. Magyarázatként a következőket adja: „Ezen számban bennfoglaltak sebesültek, kiknek holléte jelenleg meg nem állapítható és akik idegen segélyhelyen nyertek segélyt. Az olasz hadifogságba került legénység száma 20–30 főre tehető szemtanúk jelentése szerint. Ezen emberek a saját jobbszárny első és második századának folyó hó 18-án történt visszaszorítása alkalmával, mint sebesültek visszatérni nem tudtak és így kerültek hadifogságba.”

Az élelemmel és vízzel való ellátás aznap is nehézséget okozott. Az előző napi élelmet hajnali fél 4-kor tudták csak a csapatokhoz eljuttatni. Az éhesen, szomjasan, a folyamatos tüzérségi tűzben az állások hiányában a sziklák között fekvő csapatai helytállásával az ezredparancsnok elégedett volt: „A csapat magatartása kiválóan bátor volt. A 18-án hatalmas ellenséges tüzérség ugyan morális tekintetben a csapatot igen igénybe vette, mindazonáltal az ezt követő gyalogsági támadásokat sikerült nagyobb nehézség nélkül visszavernie. A csapatnak nagymérvű veszteségei túlnyomórészt az ellenséges tüzérségi tűz által okoztattak.” A saját tüzérség szerepéről finoman megfogalmazott, de határozott kritikát ad az ezredes: „[az ellenséges] tüzérségi tűz a mi tüzérségünk részéről oly kis mértékben csökkentetett, hogy annak hatása érezhető nem volt.”

A poszt második része itt olvasható.

Szólj hozzá!

Címkék: 29–es budapesti népfelkelő ezred

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr707702554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása