Przemyśl ostroma a Szegedi Napló tükrében

2015.03.25. 07:13 :: KukkonkaJudit

Amiről a Hőfer-jelentés nem szólt

Przemyślt Európa legnagyobb erődrendszerei között említik a történészek. Védelmében számtalan Csongrád megyéhez és Szeged városához kötődő katona vett részt. A vár eleste előtti utolsó hónapok hangulatát bemutató üzenetekből és az 1915. március 22-én bekövetkezett „katasztrófa” utáni sajtóhírekből nyújtok az alábbiakban válogatást. Przemyśl ostroma és eleste – ahogyan Szegedről látták 1915 tavaszán.

 

A Nagy Háború idején az erődöt védő osztrák–magyar katonáknak nemcsak a túlerőben lévő oroszokkal kellett megküzdenie, hanem a hideggel és az élelem hiányával is. Az utolsó pillanatokig kitartó védők hősiességét a nemzetközi sajtó minden oldalról, így az orosz is elismeréssel illette. Az erőd védelmében számtalan Csongrád megyéhez és Szeged városához kötődő katona vett részt. Sorsukat a vár feladását követően Nónay Dezső, a szegedi 5. honvéd gyalogezred parancsnoka így fogalmazta meg: „Przemysl várának önfeláldozó és hősi védelme után, a kiéhezett s a szervezet ellenálló képességében letört ezred romjaira Szibéria martyrútja várt.”

A vár eleste előtti utolsó hónapok hangulatát bemutató üzenetekből és a „katasztrófa” utáni sajtóhírekből nyújtok válogatást, ahogyan Szegedről látták 1915 tavaszán. A Móra Ferenc író által szerkesztett Szegedi Napló beszámolói és táviratanyaga, valamint a szegedi Somogyi-könyvtár gyűjteményében megmaradt tábori levelezőlap válogatás ad ehhez segítséget.

Laky Imre miskolci 10-es népfelkelő gyalogezredbeli százados tábori lapra írt költeménye a gyűjteményből Laky Imre miskolci 10-es népfelkelő gyalogezredbeli százados tábori lapra írt költeménye a gyűjteményből

A város helyi lapjai a háború kezdete óta többnyire címoldalukon hozzák le a Sajtóhadiszállás által közölt „hivatalos” információkat, az ún. „Hőfer-jelentéseket”. Ezek mellett azonban a lapok hasábjain mindennapos a katonai beszámolók és a szeretteiknek küldött levelezőlapok közlése.

1915. január 24-én a Szegedi Naplóban A mai legenda címmel érdekes „népmesét” jelentetnek meg, amelynek középpontjában Przemyśl szerepel:

„A legendái tulajdonképpen még nincsenek meg, majd csak a háború után szövögeti meg őket a népfantázia a hazatért hősök meséi nyomán. De az első szálak már kezdenek felcsillanni. Olvassuk például, hogy a ruthéneknek már megvan a bájos meséjük Przemysl bevehetetlenségről. Azt mondják, mikor a cárnak tudtul adták a rengeteg orosz veszteséget, mely Przemysl első ostrománál érte seregeiket, egy hétig nem tudott miatta aludni. Ekkor papirost vett elő, s a következő levelet írta az uralkodónak: »Mivel ez a háború iszonyú embervér pazarlással jár és sokáig tart, vessünk neki véget és béküljünk ki. Add nekem Galíciát én pedig neked adom Szerbiát, bírd békével.« Királyunk olvasván e levelet, hívatta íródiákját és a következő választ mondotta tollba: »Azt mondom én teneked, azé legyen Galícia, akinek Przemysl vára birtokában marad.« Olvasván ezeket a cár, háromszor vetett magára keresztet s ezeket mondta: »Ezt a várat nem emberek, hanem ördögök csinálták, tehát nem az én katonáim, hanem maguk az ördögök azok, akik elfoglalhatják.« – hát ez is szép történet, hanem az még szebb, a mit itt a szomszédban, Kistelek mellett mesélgetnek a baksi puszta magyarjai. A történetnek a bujdosó Rudol királyfi a hőse (A Rudol, az egy magyar királyfi volt, akit megöltek, mert pártját fogta a népnek, mint Kossuth Lajos. Tanyai házakban olykor lehet látni a képüket egymás mellett a szobafalon, kis gyászfátyol van rájok akasztva. – írja Tömörkény István. Rudol, azaz Rudolf trónörökös váratlan halála után a nép körében számos legenda szereplője lett, hol itt, hol ott látták felbukkanni, különféle szerepekben – ez nem maradhatott el a Nagy Háború ideje alatt sem.), a Rudol, a ki már olyan karriert csinált a magyar nép szeretetében, hogy belekerült a Kálmány Lajos népmesegyűjteményébe is. Hát lappangó Rudol királyfi, mikor a háború kitört, üzent apjának az öreg királynak, Bécsbe. Azt üzente neki:
- Édös tanító apám, hallom, hogy bajban vagy, hazamönjek e mögsegíteni?
- Gyere lelköm, gyerököm, – üzente vissza az öreg király. – Ruzsákkal rakatom ki az utadat.
- Inkább Rócsild-fejekkel rakasd ki – ezt üzente erre Rudol, a kengyelfutóval.
Az öreg király felelete ez volt:
- Azt az egyet nem töhetöm, édes fiam, mert ők nyomják néköm az pénzt a háborúhoz.
- Így hát nem is jött haza Rudol királyfi.”

Az érdekes történetekre és humoros írásokra mindig is szükség volt a sajtóban. A szájhagyomány útján terjedő történeteket színes hírként hozták a haditudósítások mellett a lapolvasóknak.

A január végi Szegedi Naplóban több üzenetet is közölnek a katonáktól, amelyek – ma már tudjuk – túlzott optimizmust sugallnak az otthoniak megnyugtatására. Ezekben főként jó egészségi állapotukról írnak és üdvözletüket küldik szeretteiknek, ismerőseiknek. Üzeneteik egységesen a „Hála Istennek egészséges vagyok…” felvezetéssel kezdődnek és a „Ne aggódjanak…” kerettel zárulnak.

Részlet Tóth Vilmos 30. népfölkelő ezredbeli tizedes már-már propaganda ízű leveléből: „Megragadva az alkalmat, sietek értesíteni benneteket, hogy én hála Istennek, élek és egészséges vagyok… Hogy ilyen soká nem írtam, annak okát ti is tudjátok, sőt e lapomról is láthatjátok, hogy csak repülő postán jut hozzátok. Mi itt teljesen jól érezzük magunkat, van, hála Istennek, mindenünk, szóval a nélkülözést még nem ismerjük. Ne aggódjatok miattam, majd talán nemsokára viszontlátjuk egymást. A muszkát halomra lőjük, úgy mint a nyulat. Nem félünk tőle, sőt ő fél mitőlünk… Tehát, ne aggódjatok a viszontlátás reményében csókollak benneteket számtalanszor: Vilmos.”

Hasonló stílusú az Urbanek István főhadnagytól származó üzenet Szegedre: „Ma első hivatalos üdvözletemet a levegőn át küldöm tihozzátok és szeretett hazámhoz. Az a biztos tudat, hogy ti is épp oly jól vagytok, mint én, kitartásom növeli. Minden tekintetben jól érzem magam. Minden lépésemmel e szent küzdelemben azon voltam és leszek, hogy a rendelkezésemre álló maroknyi csapatommal és porszemnyi erőmmel a nagy érdekeket hűen szolgálva azt előbbre vigyem. Katonai működésem legfelsőbb helyről éremmel tüntetik ki. Ezerszer ölel, csókol, szerető, sírig hű apuskátok.”

Szintén az erődbeli általános jó hangulat látszatát kelti a következő levél. 1915. február 5-i keltezéssel egy hangverseny-kritika érkezik a laphoz, amely a Szegedi Napló 1915. február 14-ei számában jelent meg. Fichtner Sándornak, az 5. honvéd gyalogezred karmesterének címezték.

Figedy Fichtner Sándor (Uraiújfalu, 1878 – Mátyásföld, 1945) magyar királyi törzskarnagy, 1903-ban a budapesti 1. honvéd gyalogezred zenekarának karnagya, később Szegedre került, s a szegedi honvédkerületi zenekar karmestere lett. Ő volt az első honvédkarmester, aki a budapesti Zeneakadémián szerzett oklevelet.

A levél nem a harcokról, a bajtársak egészségi állapotáról ad hírt, hanem az 5. honvéd gyalogezred zenekarának hangversenyéről számol be. Ahogy a Napló írja: „oly nyugodt hangon, mintha a körülzárt várban most nem dörögnének az ágyúk, hanem kizárólag Mendelssohn–koncert művészi előadása képezné a vár egyetlen és legfőbb eseményét.” A levelet igen szigorúan és kritikusan fogalmazta meg küldője Janovits József zenészőrmester. A szegedi honvéd vonószenekarnak alkalma volt zenei tudását bemutatni a vár közönségének. A publikum túlnyomórészt katonatisztekből állt, ugyanis az itteni hölgyeket elrettentette a röntgensugaras átvilágítás – írja a zenészőrmester, ugyanis ezzel az érdekes módszerrel szűrték ki a kémeket. A szegediek karmestere Engel Erich hadnagy volt, aki a berlin-charlottenburgi opera karmestere – a híradás szerint. Hegedűn egy Steinbach nevű violin-virtuóz játszott, akit csak egyszerűen „szélhámos – kottarabló gyilkos” elnevezéssel illetett a szegedi őrmester. Zongorán egy helyi kisasszony játszott ügyesen, de előadásmódja rendkívül hideg volt: „A második tételnél egy résszel meg akart szökni, de mi utána szaladtunk és szerencsésen a végére értünk 51 taktus kihagyásával anélkül, hogy az ugrást megbeszéltük volna.” Nem könnyű a zenészek és a katonák élete a várban…

Február közepe felé megszűnnek a levelek közlései a naplóban. A katonai hírekben sem szerepel a vár körüli hadi helyzet bemutatása, a személyes információk is megakadnak. Március elején tűnik fel a Szelek szárnyán hirdetés, amely arra buzdítja a szegedi lakosságot, hogy szeretteiknek levelet küldjenek a Szegedi Napló hasábjain keresztül egy különszámban.

A közel egy hónapnyi csend után, ami a várból jövő üzenetekre és a híradásokra is vonatkozik, váratlanul jelenik meg a március 21-i címlapon, hogy Przemyśl védőserege kirohanást intézett a várat ostromló oroszok ellen, jelentékeny ellenséges erőre akadt és több órai harc után a védővonal mögé vonult vissza.

 

Távirat a Szegedi Napló szerkesztőségébe Przemyśl elestéről. Hátoldalon a közlési engedély Távirat a Szegedi Napló szerkesztőségébe Przemyśl elestéről. Hátoldalon a közlési engedély

A következő lapszámban, ami két nappal később, 1915. március 23-án jelent meg, címlapon tudatják a város közönségével, hogy az erőd elesett, a védősereg azt az élelem fogytán feladta. A lap a Fekete nap című tárcában nyitóoldalon magyarázza a szegedieknek, hogy ez a gyászjelentés azoknak nem jött váratlanul, akik megtanultak már háborús jelentéseket olvasni. Okulni kell a hadvezetésnek az itt tapasztaltakból: „félni nem kell, de ügyelni szükséges, - nekünk nincs egyéb tennivalónk, mint férfiasan szemében nézni a sorsnak, tudomásul venni, hogy a hadi szerencse forgandó és nemcsak a könnyű leplű Fortuna, hanem a vértes Mars isten is ingatag és tisztába lenni azzal, hogy semmi végleges, vagy végzetes nem történt.”

Az éjjel érkezett jelentések közt olvashatják a helyiek, hogy a vár élelemkészletei március közepére elfogytak, 7 órás harcban 19-én kíséreltek meg kitörést a katonák, majd a számbeli fölény miatt visszavonultak. A következő éjszakákon az orosz támadások megszakadtak, s a három napi élelem elfogyásával a lőszereket, ágyúkat felrobbantották, a papírpénzkészletet elégették és négy és félhavi elzárás után Przemyśl március 22-én dicsőséggel elesett.

Az erőd feladása utáni napokban megszaporodnak a tudósítások. Főként a repülővel távozó katonák jelentéseire alapozzák a sajtó munkatársai ezeknek a cikkeknek a közlését. Az összegyűjtött rövid információk, legendák, vélt és valós események számos kötetben, visszaemlékezésben megjelentek később.

Az 1915. március 24-én megjelent Przemysl élelmezésének története című írásban a szeretteikért aggódó szegediek részletes beszámolót kaptak az erőd utolsó napjairól. A háború kezdete előtt a várat feltöltötték „szabályszerű mennyiségű” élelemmel, amelynek azonban 1914. október 11-ig felélték egy részét. A galíciai utakon lehetetlen volt további utánpótlást küldeni, illetve egy ideig a vasúti közlekedés szüneteltetése is hátrány volt. A második ostrom előtti pár napon pedig főként a muníció bevitele volt elsődleges az élelmiszerpótlás helyett. Az erőd parancsnoka, Kusmanek tábornok, érzékelve a kevés élelmiszert, szigorításokat vezetett be, maximalizálva a napi élelmiszeradagot és lecsökkentve az állatoknak szánt takarmányt (az állatokat sózott fűrészporral etették). Ez végül a lovak levágásához és a lóhús felhasználásához vezetett az élelmezésben. A hiányzó készletek pótlására felmerült, hogy légi úton juttassanak be a posta és a gyógyszerek mellett élelmiszert. Ezt a módszert elvetették, mivel a légi járművek, csak kevés árut tudtak szállítani – írja a lap.

A hónap végére újra megjelennek a legendás történetek a várvédőkről és a bentlakók hősiességéről. Kusmanek tábornok hősiessége és nagylelkűsége mellett az éhség tölti be a főszerepet a tudósításokban. Jó példa erre az a hír, amely szerint még március 21-én egy árva postagalambot sütöttek meg a tábornoknak emberei, aki azonban ezt elutasította és egy súlyos beteg katonának küldte inkább a kórházba.

Az étkezésről számos beszámoló emlékezik meg. A hús és leves adagok mellé a levágott lovaktól megmaradt zabállományt őrölt formában zablisztként ették meg a katonák. A szokatlan ételtől sokan megbetegedtek, Lehmann pilóta elmondása szerint volt, aki szívszélhűdést kapott tőle. (A vizsgálat kimutatta, hogy nem az étel minőségétől).

Az utolsó kirohanásnál a meggyengült katonák közül sokan hátramaradtak és nem jutottak vissza a várba. Tabódy Zsolt szegedi honvédőrnagyról lelkesedéssel és elismeréssel számol be Lehmann pilótakapitány a Sajtóhadiszálláson. Egy március elején történt esetet is elmond a tudósítóknak, amikor a külső erődítési körben néhány fontos magaslati pontot megszálltak az oroszok, s 260 orosz katona beásta magát és nem lehetett őket onnan kikergetni. Akkor Tabódy Zsolt szegedi honvédek elé állt kivont karddal s „Rajta magyarok, rajta utánam!” kiáltással vezette őket, és kisöpörték az oroszokat (Szegedi Napló, 1915. március 28.). Fekésházi Tabódy Zsolt később a „Przemyśl oroszlánja” jelzőt kapta ezért a cselekedetéért. Az eset érdekessége, hogy ugyanez a történet másutt gyulai honvédekkel olvasható ugyanígy…

Tabódy Zsolt korábbi katonafotója Tabódy Zsolt korábbi katonafotója

Tabódy Szeged közéletében is jelentős szerepet töltött be. Kiterjedt ismeretségi köre volt a városban. Heller Ödön tragikusan elhunyt festőművész szomszédja volt és számos Heller kép tulajdonosa. Juhász Gyula Tabódy Zsoltnak címmel írt magasztaló szonettet katonai hősiességéről.

Tabódy Zsoltnak

Úgy nézlek én, a glóriás pokolnak,
Komor Przemyslnek békés hőse, téged,
Mint a szabad, a szép, a tiszta Holnap
Magyar vitézét, ki nem öl, de éltet!

Én láttalak borús, bús századokban,
Kuruc Bercsényi voltál őszi tájon
És Laczkovics, ki szent haragra lobban
S vérpadra dől, hogy a hazája álljon!

Te hoztad át negyvennyolc forradalmán
A Lenkey századját messze földről,
Te az erőnk vagy, mely sírból előtör,

Magyar erő, igazság és szabadság,
Szavadban új imádság száll az égre,
Békés magyar hadaknak új vezére!

A háború utáni időszakban egy ideig Szeged karhatalmi parancsnokaként, vezető szerepe volt a város katonai vonatkozású eseményeiben. Életének ebbe az időszakába enged bepillantást a Délmagyarországnak adott interjúja.

Március 25-étől jelennek meg az Utolsó üdvözlet Przemyslből sorozatok. Azon levelek közlései ezek, amelyek még a vár eleste előtt íródtak és csak jóval később érkeztek meg. Az első közlést még követi pár levél, majd a fogságba került katonák üdvözletei is megérkeznek.

 

Az 1915. március 13-ai tábori lap és alul az az alapján megjelent újságcikk Az 1915. március 13-ai tábori lap és alul az az alapján megjelent újságcikk

 

Az erődben nemcsak a védők tartózkodtak, hanem orosz foglyok is. Az ő beszámolóik egy hónappal később, 1915. április 21-én kerülnek közlésre. A foglyok előtt nem volt ismeretlen a lóhús, szerették és a marhahúsnál jobban értékelték mivel, mint írja a beszámoló, a fiatal csikók húsának az íze finomabb volt és nem száraz, mint a marhának. Ha jól megsütik, hasonlít az íze az őzpecsenyére. A lóhúsból készült ételbe nagyon sok katona csak belekóstolt és inkább a foglyok ették meg őrzőik maradékát. Azt, hogy az élelmezésben valamilyen probléma támadt, a megszokott adagok napról napra való csökkenésében látták a rabok, akik a szabadulásukat követő harmadik napon már újra ütközetben voltak, majd egy hétre rá újra fogságban.

A foglyok és a szemtanúk beszámolóit a sajtó hasábjain felváltják lassan az orosz fogolytáborokba került szegedi katonák jelentkezései táviratok és levelezőlapok útján. Az Osztrák–Magyar Monarchia 9 tábornoka, 2593 tisztje és 117 ezer katonája került 1915. március 22-én hadifogságba.

Móra Ferencnek a Szegedi Napló 1915. március 28-ai számában megjelent A katona a vár fokán című versét Przemyśl eleste ihlette:

 

Szólj hozzá!

Címkék: przemyśl korabeli sajtó

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr27302182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása