Az 1914. évi harcok során hamar bebizonyosodott, hogy az orosz hadsereg számbeli fölénye ellenében nem elég az osztrák–magyar csapatoktól a győzelemhez elvárt bátorság és a szívós kitartás. Az itt harcoló alakulatok súlyos veszteségeket szenvedtek a háború első hónapjaiban. Posztunkban a magyar királyi 20. honvéd gyaloghadosztály veszteségét mutatjuk be, amely ez időszak alatt halottban, sebesültben, betegben és hadifogolyban a frontra vonult állományának két és félszeresét elveszítette.
Békési Csanády Frigyes tábornok, a magyar királyi 20. honvéd gyaloghadosztály parancsnoka 1914. augusztus 3-án a következő szavakkal lelkesítette ezredeit: „Nem a számbeli túlsúly, hanem a harcoló csapatok belső értéke dönti el a csaták sorsát. A bátorság, erély és szívós kitartás azon harci erények, melyek a zászlónkhoz fogják a győzelmet megszerezni!” Az augusztus végi galíciai harcok során hamar bebizonyosodott, hogy a hatalmas erővel felvonuló orosz hadseregek ellen nem elég a bátorság, a szívós kitartás. A hadosztályba tartozó budapesti 1-es, a debreceni 3-as, a nagyváradi 4-es és székesfehérvári 17. honvéd gyalogezrednek igen nagyok voltak a veszteségei. Az ezt követő őszi hónapok harcai újra nagy áldozatokat követeltek, ezért újabb és újabb menetszázadok érkeztek a megfogyatkozott létszámú ezredek feltöltésére. A besorolás mindig gyorsan történt és a gyengén kiképzett honvéd néhány napi frontszolgálat után általában már az első vonalban harcolt. Az esetek jelentős részében csak a katonaszerencsén múlt a súlyos harcok túlélése. 1914 szeptemberében és októberében járványok dúltak a hadseregben. A kolera és vérhas ekkor több áldozatot követelt egy-egy honvédezredtől, mint az éppen dúló harcok. Majd következtek a kora téli időjárás okozta szenvedések: a meleg ruházat hiánya, a szabadban éjjelezés, a gyenge élelmezés. 1914 novemberében a felsőbb parancsnokságok igyekeztek felmérni a csapatok fizikai állapotát, helyzetét, hogy a tervezett téli hadviselésre milyen állapotban vannak. A beérkező jelentések hűen tükrözték a valóságot. Reviczky László alezredes, a budapesti 1. honvéd gyalogezred parancsnoka november 11-én írt jelentésében ezredének állapotáról így számolt be: „Tekintettel a hosszú időn át tartó visszavonulási harcokra, a legénység erőállapota kimerült, teljesítőképessége ennek megfelelően csekélyebb, különösen a nem rendszeres és hideg táplálkozás folytán az erőállapot csökkenése szemmel észlelhető, arra azonban rendszeres táplálkozás után javulni fog.”
Csanády tábornok 1914 novemberében megsebesült, és a hadosztály vezetését Johann Nikic altábornagy vette át. Az ő parancsnoksága alatt zajlottak a novemberi és a decemberi súlyos veszteségeket követelő támadások és a visszavonulások. A hadosztály megmaradt iratait kutatva tapasztalható, hogy a hadosztály vezetése egyre több olyan jelentést kért, amelyben indokolni kellett az utóbbi hetek veszteségéinek okait. Érdemes megismerni néhány ezredparancsnoki jelentést, amelyekben kendőzetlenül tárul fel a valóság.
Gombos Mihály ezredes, a székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred parancsnoka: „A majdnem megszakítás nélküli többnyire igen nehéz terepen vívott erdei harcok, amelyekben az újonnan bevonult kevésbé kiképzett legénység gyenge ellenálló képességű. Az igen nagyfokú tiszti és altiszti hiány, minek folytán a menetfegyelem nem kezelhető kellő szigorral, minek következtében az elmaradottak száma, főleg az éjjeli menetekben igen nagy. A védőállásokban visszahagyott járőrök nagy része, az erdős terepen menthetetlenül odavész. Végül a rossz időjárás is azon körülmény, hogy a legénység napokon át egyhuzamban nem juthat fedél alá.”
Kratochvil Károly alezredes, a nagyváradi 4. honvéd gyalogezred parancsnoka: „Az ellenséges tüzérség jobban, ügyesebben működik, mint a mienk. A tüzérség vezetése, elhelyezése céltudatosabban történik, mint nálunk. Az ellenség tüzérsége lőszerrel rendelkezik, a mienk nem. Iskryznia-nál egy kis erdőben 4 emberből álló járőröm találtatott halva, és kb. 200 ellenséges shrapnel hüvely, ő nem sajnálja a lőszert.”
Draskóczy József alezredes, a debreceni 3. honvéd gyalogezred ezredparancsnoka: „A tiszti és altiszti hiány általában, de különösen a tényleges állományú tisztek hiánya, minek folytán az igen hiányosan kiképzett új legénység fegyelmezése, különösen ütközet alatt és után majdnem lehetetlen a legtöbbször át nem tekinthető terepen.”
A hadosztály ezredeinek 1915. január 2-án kellett leadni a jelentésüket, amelyben összesítették az 1914. augusztus 24. és 1915. január 1. közötti összes létszámukat, valamint tiszti és legénységi veszteségeiket, az eseti létszámcsökkenést.
(Forrás: HM HIM)
Érdemes tanulmányozni a leadott számokat, mert pl. a debreceni 3. honvéd gyalogezred nem tudott adatot adni (elszámolni) arról, hogy ez idő alatt hány honvédet ápoltak betegség miatt. Eléggé felületes munkát végeztek az ezredírnokok, akik az összesítések során számolási hibákat vétettek (az ezredparancsnokok pedig automatikusan aláírták a jelentést). Számolási hibát vétett a hadosztály írnoka is, a VII. hadtest parancsnokságának 1915. január 7-én a 340/1. iktató számon elkészített jelentésben (Nagy Pál tábornok, a hadosztály frissen kinevezett parancsnoka pedig aláírta). Először akkor hibázott az írnok, amikor az ezredek fogságba jutott, vagy eltűnt legénységi adatait összesítette (ugyanis 1000 fővel több a valós szám). Másodszor, amikor összesítette a legénységi létszámcsökkenést.
Az olvasóink számára bemutatott veszteségi táblázatot a számolási hibák nélkül adjuk közre. Mellékeljük a hadosztály írnoka által készített eredeti összesítést is – a hibákkal.
E sok számot tanulmányozva ne feledjük: minden szám mögött egy emberi élet állt.
