Száz évvel ezelőtt, 1915 januárjában Debrecenben újból megnyitották az egykori 1848-as Honvédtemetőt, ahová a közeli katonai kórházban elhunyt frontharcosokat kezdték eltemetni. Az első két temetésre 1915 januárjában és februárjában került sor, pompás katonai tiszteletadással.

Január 20-án múlt száz esztendeje, hogy Debrecen legfontosabb katonai kegyhelyét, a Honvédtemetőt újra megnyitották, ettől kezdve Hősök Temetője néven is nevezték.

A centenárium alkalmából a korabeli debreceni lapok tudósításai segítségével idézem fel a 100 évvel ezelőtti nap eseményeit.

A város vezetősége 1915 januárjának első napjaiban döntött úgy, hogy megnyitja a Honvédtemetőt, és itt helyezi végső nyugalomra a császári és királyi csapatkórházban elhunyt négy katonát. A mai Kenézy Kórház helyén álló egykori katonai kórházhoz közeli helyet kellett ugyanis keresniük. Ezért is döntöttek az 1812-ben járványtemetőként megnyitott, majd az 1848-ban Honvédtemetővé alakult sírkert újbóli megnyitása mellett.

A hírre a város egész lakossága megmozdult. A temető környékén olyan hatalmas tömeg verődött össze, hogy a mezőrendőrségnek kellett gondoskodnia a rend fenntartásáról.

A négy elhunytat a csapatkórház halottas termében ravatalozták fel. Helyszűke miatt azonban ide csak az egyházi, katonai és polgári hatóságok tisztségviselői jutottak be. Így megjelent a szomorú eseményen Domahidy Elemér főispán, Márk Endre, Debrecen polgármestere, Sztáray Gábor ezredes, katonai állomásparancsnok, dr. Baltazár Dezső református püspök, Gróh Ferenc római katolikus prépost, Papp Gyula görög katolikus lelkész, Materny Lajos evangélikus főesperes, Kiss Ferenc, az egyetem rektora, a Vöröskereszt nevében Veér Györgyné társelnöknő, valamint a városi törvényhatóság számos tagja.

Három órakor a koporsókat kihozták a ravatalozóból. Előbb a mindössze 24 évet élt Huszthy Sándort, a 61. gyalogezred számvevő főhadnagyát és a 26 éves korában elhunyt Bornyi Sándor 39. gyalogezredbeli közkatonát búcsúztatta Baltazár Dezső püspök. A szintén 26 évesen életét vesztett Kindermann Sándor, az osztrák 1. Landwehr ezredbeli római katolikus vallású katonájának koporsója fölött Gróh Ferenc prépost, végül az élők sorából 28 éves korában távozó Kuszák Sándor ukrainista önkéntes szakaszvezető teteme fölött Papp Gyula görög katolikus lelkész mondott búcsúbeszédet.

A koporsókat katonák sorfala között vitték ki a kocsikhoz. A halottas menet élén a katonazenekar haladt, amely egész végig gyászzenét játszott. Mögötte a halottas kocsik következtek egyházi kísérettel. A sort a Sztáray ezredes vezette díszszázad zárta.

A temetőhöz vezető út két oldalán, érdeklődők sorfala között ért a gyászmenet a temető kapujához. A bejárattól jobbra vivő út szélén álló négy sírgödörnél a városi dalárda elénekelte a Himnuszt.

Az egyházi szertartást itt is dr. Baltazár Dezső püspök kezdte, és megindító beszédben búcsúztatta az elhunytakat. Azután Gróh Ferenc és Papp Gyula végezték el a temetési ceremóniát. Ezt követően Csűrös Ferenc, a város kultúrtanácsnoka búcsúzott az elhunytaktól. Őt Debrecen polgármestere, Márk Endre követte, aki méltóságteljes beszédben ajánlotta a város lakóinak figyelmébe a Hősök Temetőjét. Búcsúbeszédét a következő gondolattal zárta: „Zarándokoljunk el ide, hogy lelkesedést merítsünk az elesett hősök példáján”.

Sztáray Gábor meleg szavakkal köszönte meg a városnak a hősök iránt tanúsított kegyelmét. Köszönő szavainak végeztével az egybegyűlt tömeg ajkán újra felcsendült a Himnusz, ezt követően pedig a katonazenekar a Gotterhaltét, az Osztrák Császárság himnuszát játszotta.

A díszszázad sortüzét követően a négy sírt behantolták, amelyet hamarosan elborítottak a megemlékezés virágai.

 A Hősök Temetője 1919 körül. A képen még fából készült fejfák láthatók, ezeket később párnakövekre cserélték. A fotót valószínűleg Zoltai Lajos készítette.
(Forrás: facebook.com/DebreceniHonvedtemeto)

Napra pontosan egy hónappal később, február 20-án ismét népes tömeg gyűlt össze a temetőkertben. Ezúttal a szövetséges Német Császárság három, Debrecenben elhunyt katonáját temették. Az eseményről A Város című lap is tudósított. A város vezetőségének és a nagyszámú érdeklődőnek a jelenlétében helyezték örök nyugalomra Emil Wittkuhnt, a 3. porosz gránátos ezred königsbergi születésű gyalogos katonáját, Emil Katzen-Matzigot, a 135. porosz gyalogezred lützendormundi (Westfalia) harcosát. A harmadik eltemetettet illetően azonban ellentmondás van a lapban megjelent híradás és Zoltai Lajosnak a MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltárában őrzött nyilvántartása között. A helyi lap a harmadik személyt Anton Tiefenberggel azonosítja. Erre azonban a levéltári forrás rácáfol. A nevezett személy a 39. népfölkelő gyalogezred fürti katonája február 17-én hunyt el, és 19-én temették el a Hatvan utcai járványtemetőben.

 „A 28-29. sír között feküdtek” felirat alatt a harmadik név Tiefenbergeré.
(Forrás: MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, fotó: Csákvári Sándor)

A harmadik katona, akit a Honvédtemetőben helyeztek sírba, a 26 éves korában elhunyt leignitzi születésű Paul Reinhold Bancke volt, a 9. porosz gránátos ezred vitéze.

Miután tisztázódott a híradás és a valóság közötti ellentét, térjünk vissza a gyászszertartáshoz. Február 20-án délután két órakor a csapatkórház halottas házában kezdődött a szertartás. A református főiskola kántusa két éneke között Materny Lajos evangélikus főesperes búcsúztatta az elesetteket. Ezt követően a koporsókat gyászkocsikra helyezték, és megindult a menet a Hősök Temetőjébe. A nyitott sír fölött a kántus éneke után Materny főesperes mondott imát és áldotta meg a koporsókat. Ezután Márk Endre polgármester vett búcsút az elhunytaktól. A beszéd befejeztével fölcsendült a „Perelj uram perlőimmel…” kezdetű ének. Végül a kivezényelt katonaság háromszoros díszsortüze közben a koporsókat a sírba helyezték. A Vöröskereszt Egylet három koszorút helyezett el a sírhalmokon.

A temetés alkalmából Márk Endre az alábbi táviratot küldte Tschirsky bécsi német követnek:

„A Debreczen város által létesitett Hősök temetőjében a mai napon három hősi halált halt német katonát temettünk el a városi hatóságnak és a nagyközönségnek impozáns részvételével. Kérem Nagyméltóságodat: méltóztassék ezt a tényt szövetségesi hűségünk kifejezése mellett Vilmos császár Ő felsége legmagasabb tudomására hozni, azzal a kijelentéssel, hogy a Debreczenben elhalt hősöket ugyanazzal a szeretettel és megbecsüléssel helyeztük örök nyugalomra, mint saját fiainkat. Érettünk is küzdő szövetségeseink sirjára kegyelettel helyezzük el az elismerés koszoruját s hamvaik felett városunk közönségének szeretete mindig őrködni fog.”

 Porosz katonák sírjai a Hősök Temetőjében. A képet Zoltai Lajos készítette 1915-ben
(Forrás: Déri Múzeum Fotótára)

A temető egészen a háború végéig működött. Ecsedy István szerint a sírkertbe összesen 2019 katonát temettek. A gyászszertartásoknak egészen 1918-ig állandó résztvevője volt három öreg debreceni negyvennyolcas honvéd is. De nemcsak itt helyezték végső nyugalomra a hősi halált halt katonákat, hadifogságban elhunytakat, hanem a város felekezeti temetőit is igénybe vették. A Hatvan utcai temetőben külön elkerített részen domborultak sírjaik, amelyeket egészen a II. világháborúig gondoztak.

Kaplonyi György leírása alapján úgy tudjuk, hogy a Nagy Háború idején 3417 különböző nemzetiségű (orosz, olasz, szerb, román, német, osztrák) katona került debreceni földbe.

 A Honvédtemető egyik sírja napjainkban
(Fotó: Topor István)

Források:

A Város című újság 1915. 5. füzet 8-9. oldal
Debreczen című újság 1915. január 22-i szám
Debreczeni Ujság XIX. évf. 21. szám, 1915. január 21.
MH. 5. Bocskai István Lövészdandár, Debrecen (Bocskai Könyvtár: Debrecen katonatemetői, forrásgyűjtemény).
MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltára
Orosz Tamás: A debreceni Honvédtemető. Debrecen, Újkerti Közösségi Ház, 2004.