Mire való a tábori őrs?

2014.12.01. 06:44 :: Nagy Háború szerkesztőség

Kovács György háborús naplója – 28. rész

Kovács György tovább folytatja katonai kiképzésünket! Mai rövidke történetében a tábori őrssel ismerkedhetünk meg…
 
 
 

 

Tábori őrsön. Sokat voltam tábori őrsön igazán mondhatom, hogy abból is kivettem a részemet úgy, mint minden rosszból, ami a világháborúban megtörtént és végbement.

 

A tábori őrsnek nagyon fontos a feladata, mert attól függ az egész hátra lévő csapatok biztonsága. Némely parancsnok még meg is szokta válogatni a tábori őrsre kiküldött embereket, mert bizony a tábori őrsnek éber embereknek kell lenni, mert ha a tábori őrs elalszik, akkor veszve van a főcsapat is és mind azok, akik hátra vannak, mert a tábori őrs bizony legelöl van az ellenség előtt. És a képen is látható, hogy egy jóval előrébb van, erősen figyel, amíg a többiek beszélgetnek és pipázgatnak, de azért őnekik is figyelni kell a látóhatárt.

 

Kovács György 1875-ben a Somogy megyei Kastélyosdombón született és 1949-ben itt is hunyt el. Árva gyermekként nevelkedett, miután a szüleit korán elvesztette. Felnőtt fejjel, pásztoroktól tanult meg írní és olvasni. A háború előtt már megházasodott, egyetlen leány gyermeke, Emília 1908-ban születetett. Az első világháborút a magyar királyi pécsi 19., majd a budapesti 30. honvéd gyalogezred katonájaként szolgálta végig. Mesék az első világháborúról – forrásközlemény sorozatunknak ezt a címet is adhattuk volna. Kovács György írásai ugyanis egymásba fonódó meseszerű történetekként elevenítik meg a Nagy Háború eseményeit. Azonban csak a stílus háryjánosi, a leírt tartalom maga a háború drámai és naturális valósága, ahogy Kovács György és sok millió társa azt átélte. A napló történetéről és a forrásközlés módjáról a sorozat első részében adtunk részletesebb ismertetést.

Előző rész: Irtózatos volt nézni is
Következő rész: Példázat a rossz tisztekről

2 komment

Címkék: kovács györgy budapesti 30–as honvéd gyalogezred pécsi 19–es honvéd gyalogezred

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr256947269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tálosi Zoltán 2017.06.12. 19:30:17

Majdnem 100%-os biztonsággal mondhatom, hogy megállapítottuk a 30-as emlékmű helyét. Most nagy hirtelen nem találom a rajzot és a leírást róla. A csatolt képen bejelöltem a régi híd helyét. A trapéz alakú vonal határol egy bevágást az út mellett, aminek gyakorlati haszna látszólag nincsen, azonban, ha a jelölt helyen fellépünk a fakorláthoz, pontosan rálátni a Tatarka csúcsára, amint azt a leírás is említi. Az a szakasz, ahonnan látható a hegy, kb. 50 méter széles. Az utat, ami a Tatarka völgyébe bevezet, több méterrel is kiszélesítették. Valószínű tehát, hogy ennek a szélesítésnek esett áldozatul a 30-as emlékmű, ami a piros jelzéssel jelölt sziklabevágás területén állhatott.
postimg.org/image/kgdtf0gvb/

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2017.06.12. 19:56:39

@Tálosi Zoltán: Elég nagy a valószínűsége, hogy ott állt! Mire jó az „öreg honvéd a világ háború harczossa” a háznál, ugye?! :)

Most már csak újra fel kellene állítani!A helyét már tudjuk! :)

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

  • Buna Katalin: Egy érdekes cikk a Szarvasi közlönvben 1934-ből. Vajon a 80-100 db dia meg van még valahol? "Szé... (2021.11.30. 19:33) Csak egy pár képeslap…
  • magyaros17: @KajonÁrpád: Igen, a vártűzérségnél játszott szerepről hallottam. A legtöbb vártűzér sapkajelvénye... (2021.11.30. 11:02) A híres 30 és feles
  • PintérTamás: Ez a Gunesch mindig meg tudja lepni az embert! (2021.11.29. 21:30) „Voltak monológok, dalok, táncok, kuplék…”
  • PintérTamás: A blogon Rózsafi János posztjában többször is említésre kerül a József hőherceg által "Kövér Berta... (2021.11.27. 11:42) A híres 30 és feles
  • PintérTamás: A hatásáról így számolt be egy olasz hadifogoly, akinek a vallomását József főherceg rögzítette a ... (2021.11.25. 23:42) A híres 30 és feles
  • Utolsó 20

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása