Ég a falu

2014.11.03. 06:12 :: Nagy Háború szerkesztőség

Kovács György háborús naplója – 24. rész

Háborús mesélőnk mai története elmélkedés a háború pusztításáról és a szenvedőkről. Gondolatait egy galíciai menekült családdal való találkozás ihlette.
 
 
 

 

 

Ég a falu. Agusztendorf 1917. december. 11.

Miután elejétől kezdve egészen végezetéig küzdöttem a világháborúban, tehát megfordultam majd az összes frontokon: Szerbiától kezdve Orosz-, Román- és Olaszországban, ahonnét aztán megszabadultam, amikor kitört a forradalom és véget ért az a rettenetes vérengzés, amiket volt szerencsém végig látni és végig élvezni.

Amiből untig elég lett volna nekem a Doberdó is, amit igazán el lehet mondani, hogy a világháborúnak egyik legveszedelmesebb helye volt. Mert annyi ember, mint ami Doberdón elveszett, annyi nem veszett el egyetlen fronton sem. Én csak 9 hónapig voltam Doberdón, pedig egy álló évig front volt Doberdó és örültem 9 hónap után egy sebbel és betegséggel eljöhettem onnét.

 

Tehát rettenetes volt végig nézni azokat a szegény falusi lakosokat, akiknek a faluja az ellenség kezére került. Kifosztották a falut: minden félét elvittek a legutolsó falat kenyerüket is, ráadásul felgyújtották a falut, úgy hogy számtalan falut láttam teljesen romba dőlve, felgyújtva, megsemmisítve. A népei pedig, akiket el nem hajtott magával az ellenség, azok pedig ott bujkáltak az erdőségben, éhen koplalva, ruhátlanul, takaró nélkül.

Többek között találtam egyszer éppen ilyen helyzetben egy szegény anyát, 4 gyermekével kóborolni az erdőségben. Szegény asszony sírt folyton. Azt hiszem, német származású volt, mert németül beszélt és Galíciában volt ez a dolog, ott pedig sok német falu van. Annyira sajnáltam szegényt, hogy még a pokrócomat is neki adtam, hogy legyen takarójuk. Szép, fiatal asszony volt, annak dacára, hogy négy gyermeke volt. Édesanya és a gyermekek is szépek voltak.

Egy pár szót, amit tudtam németül beszélgettem vele. A gyermekek kezet akartak csókolni, de nem engedtem oda a kezemet nékik. Azután Kuntág vincsit köszöntem az asszonynak és ott hagytam őket a fa tövében, mert a pajtásaim már előre mentek a járőri szolgálatba. Hogy aztán hova mentek szegények? Többé nem találkoztam velük.

 

Tehát csak az ilyen családok mondhatnak csak igazán szomorú hírt a hozzátartozójuknak, vagy talán az édesapjuknak azok a szegény gyermekek, ha valaha visszatér az édesatyjuk a harcmezőről, a falujának csak a romjait találta az a szegény férj, aki ott harcolt valahol messze egyik fronton, akkor amikor az ő kis hajlékát felgyújtotta az ellenség és megfosztotta a kis családját, nem csak a kis otthonuktól, hanem még a betevő falat kenyértől is, a jó meleg szobától és a kis ruházatuktól is.

Kovács György 1875-ben a Somogy megyei Kastélyosdombón született és 1949-ben itt is hunyt el. Árva gyermekként nevelkedett, miután a szüleit korán elvesztette. Felnőtt fejjel, pásztoroktól tanult meg írní és olvasni. A háború előtt már megházasodott, egyetlen leány gyermeke, Emília 1908-ban születetett. Az első világháborút a magyar királyi pécsi 19., majd a budapesti 30. honvéd gyalogezred katonájaként szolgálta végig. Mesék az első világháborúról – forrásközlemény sorozatunknak ezt a címet is adhattuk volna. Kovács György írásai ugyanis egymásba fonódó meseszerű történetekként elevenítik meg a Nagy Háború eseményeit. Azonban csak a stílus háryjánosi, a leírt tartalom maga a háború drámai és naturális valósága, ahogy Kovács György és sok millió társa azt átélte. A napló történetéről és a forrásközlés módjáról a sorozat első részében adtunk részletesebb ismertetést.

Előző rész: Hogy hívják magát?
Következő rész: A kis csikó szerencséje

Szólj hozzá!

Címkék: kovács györgy budapesti 30–as honvéd gyalogezred pécsi 19–es honvéd gyalogezred

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr496854161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

  • Buna Katalin: Egy érdekes cikk a Szarvasi közlönvben 1934-ből. Vajon a 80-100 db dia meg van még valahol? "Szé... (2021.11.30. 19:33) Csak egy pár képeslap…
  • magyaros17: @KajonÁrpád: Igen, a vártűzérségnél játszott szerepről hallottam. A legtöbb vártűzér sapkajelvénye... (2021.11.30. 11:02) A híres 30 és feles
  • PintérTamás: Ez a Gunesch mindig meg tudja lepni az embert! (2021.11.29. 21:30) „Voltak monológok, dalok, táncok, kuplék…”
  • PintérTamás: A blogon Rózsafi János posztjában többször is említésre kerül a József hőherceg által "Kövér Berta... (2021.11.27. 11:42) A híres 30 és feles
  • PintérTamás: A hatásáról így számolt be egy olasz hadifogoly, akinek a vallomását József főherceg rögzítette a ... (2021.11.25. 23:42) A híres 30 és feles
  • Utolsó 20

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása