„Hálát adok az Istennek, hogy megsegített”

2013.12.09. 06:01 :: PintérTamás

Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója – 41. rész

1916. május 21-én hősünk szerencsésen lejut a Segeti táborba, ahol folytatódik a búcsúzása és a szabadság kiadási procedúra. Még aznap este vonatra szállnak és elindulnak Magyarország felé. Május 23-án délután Szegedre ér, ahol sikeres hadiérettségi vizsgát tesz. Önkéntesünk naplójának doberdói sorozata a mai résszel véget ér.

 

[1916.] május 21. délelőtt ½ 1-kor elindulunk felfelé a szerpentinen. 1 óra után néhány perccel elérjük a kutat, kis időre ismét megpihenünk, tele merjük kulacsainkat vízzel, s visszatekintünk a frontra, hol óriási fegyverropogás és rakétázás van, s később a tüzérség és a macskák is beavatkoznak. Az egész doberdói front déli része lángokban látszik. Istenem, mi lehet odakint megint? Melyik fél támad? De jó is, hogy mi már nem vagyunk ott. Sokáig bámuljuk a borzalmasan szép látványt, s hallgatjuk a fegyverek ropogását, s önkéntelenül rákezdjük a 46-os nótát „Doberdóba ropognak a fegyverek…”.

½ 2-kor elindulunk ismét szép lassú tempóban, a fegyverlövöldözés már szűnőfélben van a fronton, s az ágyú és macskázás is. Istenem, hány ember pusztult el ebben az éjszakai rumliban? Eh, de ne szomorkodjunk, nekünk örülnünk kell, hisz haza megyünk, én és Kovács rákezdünk egy 82-ös nótát, mit még a tiszti iskolában tanultam: „Édesanyám, öreg édesanyám…” majd másikat, harmadikat, olyanokat, mit a többiek is tudnak zamatos, víg katonanótákat. Énekünk melódiája bejárja a sivár vidéket, mellettünk elhaladó pipázó tragtír führerek csodálkozva kérdik: „Talán szabadságra mennek?” Feltűnik a jó embereknek a jó kedvünk, s rögtön sejtik, mi lehet az oka.

Málhás lovak és vezetőik útnak indítása a Doberdóra a Segeti táborból Málhás lovak és vezetőik útnak indítása a Doberdóra a Segeti táborból
(Gianfranco Simonit gyűjteményéből)

Lokvicába érve ismét megállunk pihenni, én néhányad magammal a kis máriás kápolnához megyek, letérdelek, tiszta szívből hálát adok az Istennek, hogy megsegített, s íme most is hazasegít, amire ez előtt a kápolnácska előtt március 3-án este kértem. Kérem, hogy továbbra is segítsen meg, ne hagyjon el. Hirtelen kocsizörgést hallunk, üres kocsik jönnek keresztül a falun, szapőrök, kik műszaki anyagot vittek ki a frontra, s most visszatérőben vannak, Segetin keresztül Kostanjevicához. Nosza, felkapaszkodunk a vágtató kocsikra, keresztülhaladunk Segetin, majd beérünk a lágerba.

A trén lágernél leugrálunk a kocsikról, a felső lágerben most 61-esek vannak, ki-ki saját százada konyháját keresi fel, én erős keresés után találom csak meg kb. ¾ 3-kor Ede barakkját, én oda zörgetek be. Épp jókor, mert az eső elkezd esni. Ede alszik, s mikor felköltöm, hogy „Itt vagyok, mit üzensz haza?”, azt hiszi, meg vagyok sebesülve, s azt kérdi: „Mi bajod? Hol sebesültél meg?” Csak aztán jut eszibe, hogy érettségi szabadságra megyek.

Levetkőzöm, s alszom reggel 8 óráig, akkor századunk konyhájához megyek. Beaffirolom minden holmimat, csupán a hátzsákot tarthatom meg, azután a proviánt tiszthez, Patarik főhadnagyhoz megyünk ruha cserélés végett. Majd mindenkinek kicseréli valamelyik ruhadarabját, nekem semmit sem cserél, s így bizony a többiekhez képest, kik a kapott ruhát sietve megagyusztáltatják, én meglehetős csúnyán nézek ki kopott ruhámban. Nem baj, otthon úgyis van extra ruhám, s a frontról hazamenő katonának jobban áll a gyűrött, piszkos, mint az új ruha.

Patarik Mihály főhadnagy, a szegedi 46-osok élelmező tisztje a Segeti táborban 1916 tavaszán Patarik Mihály főhadnagy, a szegedi 46-osok élelmező tisztje a Segeti táborban 1916 tavaszán
(Kókay László hagyatékából)

Délbe Edénél ebédelek, ki véres, sáros köpönyegem helyett saját nagyszerű köpönyegét s egy finom, bélelt brót zsákot ad. Wolf bácsi egy kis csomagot ad át, melyben harctéri ékszerek vannak, hogy adjam fel postán feleségének Pécsre. Kb. 1 óra, hogy elbúcsúzom Edétől, nagyon meg van hatva a válás miatt, nagyon sajnálja, hogy elmegyek, nagyon elhagyottnak fogja magát érezni, minden jót kíván, útra valónak 4 konzervát, vajat, kolbászt és hurkát, s egy kulacs rumot ad. Még egyszer megöleljük és megcsókoljuk egymást, s könnyekkel szemünkben válunk el egymástól.

Edétől a század konyhájára megyek, hol konzervát és túrót, s egy kenyeret kapok az útra, majd a szép kerttel körülvett proviantur barakjának eresze alá, hol mindnyájunknak kifizetik június 27-ig a lénungot és kosztpénzt, sok pénzt 94 koronát kapok. A trénnél dekkoló tisztek meglehetősen szívesek velünk szemben, s Singer hadnagy, a trén parancsnok nemcsak a tisztjelölteknek, hanem nekünk is kocsit bocsát rendelkezésünkre Nabresinára a vasúti állomáshoz.

Kenyér rakodás az élelmező táborban 1916 tavaszán Kenyér rakodás az élelmező táborban 1916 tavaszán
(Kókay László hagyatékából)

3-kor felülünk a kocsikra. Három kocsit kaptunk, én a legutolsón ülök három önkéntes társammal. Harsányan éljenzünk, zsebkendőt, sapkát lengetünk, mikor elindulunk. A trén tisztek mosolyogva nézik örömünket, ők, kik nem szenvedtek a Doberdón talán nem is értik meg a mi örömünket. Kostenjavicának tartunk, s azt elhagyva pontosan ugyanazon az úton haladunk, amelyen a marssal jöttem be az ezredhez. Gyönyörű tiszta idő van, a nap melegen tűz alá. Az országúton óriási a forgalom, kocsi, könnyű és teherautó egymást éri. A falvak Vojscica, Zagrajec, Gorjansko, St. Polaj, amelyeken keresztül haladunk tartalékban levő csapatokkal van tele.

½ 6-kor érkezünk meg Nabresinába az állomás elé, melyet mint mondják épp tegnap lőttek az olasz hajóágyúk a Sdobbától, az állomás előtt az utcára vágott be az egyik nehéz gránát, az általa vágott lyuk még most sincs tisztességesen becsinálva. Aggódunk, hogy a digó ma is ismételni találja a tegnapi lövöldözést, s ki tudja, nem kell-e itt, mikor már csaknem biztonságban érezzük magunkat, elpusztulnunk vagy megsebesülnünk. De Istennek hála az olasz messzehordó ágyú nem lő, s nyugodtan megihatunk egy-egy pohár hideg sört, s nyugodtan válthatunk jegyet.

Nabresinai utca részlet korabeli képeslapon Nabresinai utcarészlet korabeli képeslapon
(Kókay László hagyatékából)

¼ 7-kor megérkezik vonatunk Trieszt felől, a tisztjelöltek II-od, mi önkéntesek III-ad osztályba szállunk. Kényelmes ülőhelyet kapunk, én pláne, ablakhoz jutok. Nemsokára elindulunk, s még világossal elhaladunk a jól ismert Sezana, Divaca, Merče, Povir városkák és falvak mellett. Offener Befehljeinket több helyen nézik tábori csendőrök. Mikor besötétedik, elalszunk, s csak a Pragerhofnál költenek fel bennünket

Május 22. reggel 4 órakor. Kiszállunk, mert itt át kell szállnunk a Budapestre vivő vonatra. Vonatunk, mely Budapestre vitt bennünket csak délelőtt ¼ 10-kor indult. Szinte egész másképpen éreztük magunkat, mikor a kalauz magyarul szólt hozzánk. ¼ 12-kor haladtunk át a magyar határon Miksavárnál, utunk további részén elhaladtunk a festői szép Balaton déli partján, majd a Velencei-tó mellett, s este ½ 11-kor kiszálltam nem a déli vasúti pályaudvaron, hanem egy velünk utazó pesti tengerész tanácsára a Kelenföldi pályaudvaron, s szerencsésen villamost kaptam, mely a Nyugati pályaudvarra vitt. Amint kiszálltam a vonatból ezzel végleg el is váltam társaimtól, kiknek másfelé vitt az útja, s most már egyedül utaztam hazáig. Az éjt a Nyugati pályaudvaron töltöttem, honnan

Május 23. reggel 8 h 30’-kor indultam tovább Szegednek, hová délután 3 órára szerencsésen meg is érkeztem.

Az érettségit sikerrel letettem, nem lett volna szükség, még ha hoztam volna magammal is, a Lakos kézigránát használatára.

A sikeres érettségi vizsgát követően 1916. június 28-án érkezik vissza Kókay László a kiegészítő zászlóaljhoz Brassóba, azonban innen már egy másik történet veszi majd kezdetét, amit egy külön sorozatban fogunk közreadni.

A szegedi születésű Kókay László 1915 tavaszán, 18 éves korában önként jelentkezett katonai szolgálatra. A helyi piarista gimnázium iskolapadjából vonult be a szegedi 46. közös gyalogezredhez, amelyben végigszolgálta a háborút. 1915 decemberében került az olasz fronton harcoló ezredhez. 1916 tavaszán részt vett a Doberdó-fennsíkon zajló küzdelmekben, a következő évben a Komeni-fennsíkon a Fajti Hriben vívott harcokban, majd 1918-ban pedig immár rohamszakasz parancsnokként a piavei átkelésben. A háború alatt vele történt eseményekről végig feljegyzéseket készített, amelyek később napló kötetekké álltak össze. A most közreadott sorozatunkban az 1916 tavaszán a Doberdón, San Martino falu határában átélt élményeit közöljük. A sorozatindító bevezető részben írtunk a naplóíróról, a napló történetéről és a forrásközlés módjáról is.

Összes rész: Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója 1-41. rész

4 komment

Címkék: kókay lászló szegedi 46–os gyalogezred temesvári 61–es gyalogezred

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr775682346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MTi 2013.12.09. 15:54:50

Örülök, hogy minden jól végződött! :) Az érettségi is! :-D

HPetyo 2013.12.09. 20:05:50

Azért fog folytatódni a napló a későbbi eseményekkel?

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2013.12.09. 22:39:04

@HPetyo: Most folyik az 1917-es és az 1918-as naplókötetek átírása, amelyek közreadását szintén tervezzük. Egy kicsit előretekintve: 1918-ra nagyot változik ám hősünk, az akkori Kókay László már egy front edzett, több kitüntetéssel bíró katonatiszt, aki az egyik 46-os roham szakasz parancsnoka lesz, s aki bizony nem veti meg az élet örömeinek az élvezetét sem. A piavei átkelés előtti rohamcsapat kiképzés leírása szenzációs. Még farönkökből imitált tank elleni támadást is gyakorolnak. Az átkelés és montellói harcok bemutatása szintén nagyon jó. Szóval a következő időszakok naplói is sok érdekes részt tartogatnak a számunkra!

@MTi: Az érettségijével kapcsolatban ajánlom figyelmedbe a szerdai posztunkat!

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2013.12.09. 22:55:17

"Doberdóba ropognak a fegyverek..." - vajon hogy folytatódott a Kókay László által megörökített 46-os nóta, s mi volt a dallama? Örömmel venném, ha valaki tudna ebben a számomra segíteni! :)

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

  • Kövendy Katalin: Nagyon érdekes, nagyon szép, nagyon megható történet. A képek (is) szívet melengetőek! (2020.08.06. 10:24) Momčilo Gavrić, a szerb gyermekkatona
  • BartókBéla: Mindig azt szoktam mondani a diákoknak, hogy a történelem iránti érdeklődés a család és a szülők ő... (2020.08.05. 13:18) Hogy is kezdődött 10 éve?
  • Hungryhorse: Kiváló blog! Sok erőt, kitartást és jó egészséget kívánok a folytatásához! (2020.08.03. 10:09) Hogy is kezdődött 10 éve?
  • Fosca: Nekem a blog adta az inspirációt arra, hogy a elkezdjem nagyapám hadiútját és olasz hadifogságát k... (2020.08.01. 21:25) Hogy is kezdődött 10 éve?
  • janos900: Nagy Háború blog jelentősége számomra Évtizedek óta játszom hadtörténelmi korszakokat és eseménye... (2020.07.31. 06:29) Hogy is kezdődött 10 éve?
  • Utolsó 20

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

Szentgál 

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról