„Egy pillantást vethetünk csak a gyönyörű Görzre…”

2013.10.07. 06:38 :: PintérTamás

Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója – 32. rész

1916. május 13-én hősünk megérkezik társaival az eddig csak messziről, vágyakozva csodált Görzbe. Csodálattal tölti el az olasz tüzérség bombázása ellenére is nyüzsgő életet élő ódon város szépsége. A kellemes görzi vásárlás, nézelődés, kávézás ideje gyorsan eltelik és fájó szívvel térnek vissza a táborhelyre…

 

7 órakor elérjük Görz egyik külvárosának, a Borgo Santa Roccónak templomát, itt egyenesen északnak fordulunk Görz keleti oldalán, egy magaslaton épült várkastély felé.

A görzi várkastély részlete A görzi várkastély részlete
(Kókay László hagyatékából)

Csakhamar elérjük a dombnak, hol a kastély épült, a tövét, s a domb oldala mellett épített gyönyörű házak közt kiérünk a Piazza Grandéra. Gyönyörű egy tér, a szegedi Széchenyi tér semmi se hozzá képest. Gyönyörű, leginkább kétemeletes paloták veszik körül, első emeleteik alatt oszlopsoros folyosók (árkádok). Oly benyomást tesz a szemlélőre ez a középkorból fennmaradt régi tér, mintha egy régi olasz városban élne a középkorban, szinte keresi az alabárdos és páncélos katonaságot, s a bíborba öltözött dúsgazdag polgárokat. Ehelyett a tér keleti oldalán két beszakított homlokzatú ház ábrándítja ki álmodozásából, s juttatja eszébe, hogy a XX. század elején a gyilkos világháború idejében él, mely még ily régi műemlékekben gazdag várost sem kímél, mint Görz.

A görzi főtér a várral a háttérben korabeli képeslapon A görzi főtér a várral a háttérben korabeli képeslapon
(forrás: donaumonarchie.com)

A főtér tele van néppel, ma nagypiac van. A tér közepén lévő szobor szökőkút körül a termelők zöldség és főzelékféléket, aprójószágot és cseresznyét árulnak. A kereslet is nagy, a vevők közt nagyon sok katona is van, kiknek nagy része kocsira rakja a vásárolt árut, s viszi tovább tudj’ Isten milyen messze. Semmi se árulja el, hogy csak néhány kilométernyire vagyunk a fronttól az ellenséges tüzérség hatásos és az eltévedt puskagolyók lőtávolságán belül. A fronton óriási és a reggel szokásos csend van. A frontra csak reggel óta az a két olasz repülő emlékeztetett, mit még az elébb láttunk, de már ezek is elmentek. Alkudozás, lárma, zsivaj hallatszik. Szlovén, olasz, német, magyar nyelven hallani egyszerre beszélni.

Kiszállunk a kocsiból, én, Ede s Simon, a snájder, sietünk bevásárolni, nehogy itt legyünk még akkor is, mikor a digó lőni kezdi a várost. Hamarosan találunk még a főtéren könyvkereskedést. Fotográfiához való papírt is kapok, a 32 db-ért 15 Koronát fizetek. Ede is vesz fényképpapírt és lemezeket, én meg két noteszt, ceruzát, penkala tartót, hegyvédőt, tábori lapot, egy csomó képeslapot és bélyeget veszek (a noteszeket, s a tábori lapokat a zugbelieknek). Sapkarózsáért és gallérokért, s a szabó felszerelésekért azonban tovább kell mennünk.

A Giuseppe Verdi korzó Görzben az 1900-as évek elején A Giuseppe Verdi korzó Görzben az 1900-as évek elején
(forrás: Wikipédia)

Beljebb megyünk a város nyugati széle felé, s kiérünk a Corsóra. Gyönyörű házak vannak itt is, fényes kirakatokkal, katonák, tisztek, civilek, szép lányok és asszonyok, autók, kocsik nyüzsögnek rajta. A Corso nyugati oldalán levő házak közül nagyon sok össze van lőve, míg a keleti oldalon ugyanazon utcában alig van összelőtt ház. Ezek az összelőtt házak szinte emelik a város érdekességét, mi is érdeklődéssel szemléljük őket, amint lógó gerendákkal, tetőzetükkel, leszakadt stukatúráikkal, kitört ablakaikkal némán, lakatlanul, szomorúan, szemrehányóan tekintenek a front, illetve a felszabadító testvérek, az olaszok felé.

Megható, hogy a lakosság, hogy ragaszkodik városához, nem törődve az életveszéllyel, mi a városban fenyegeti, nem menekült el, hanem itt maradt, s nyugodtan folytatja már egy év óta nap-nap után megújuló gránáttűzben régi foglalkozását. Azt nem értem csak, miért nem ürítteti ki hadvezetőségünk a várost, mely sokkal közelebb esik a fronthoz, mint pl. Segeti és Lokvica, melyeket pedig kiürített. Nyilván talán ez által is a város kíméletére akarja az olaszokat bírni?

„Az összelőtt Görz” „Az összelőtt Görz”
(Kókay László hagyatékából)

Itt a Corsón találunk egy nagy divatáru üzletet, hol két kis és két nagy vitézségi szalagot, tiszti sapkarózsát s három fehér puha gallért vásárolok összesen 13 Koronáért. A 40 Koronából, mit Magyar adott, mindössze 28 Koronát költöttem el.

½ 9 után visszaindulunk kocsinkhoz a Piazza Grande felé tartva. Az utat Ede is, a snájder is tudják, de még ha nem is tudnák is könnyű lenne megtalálni a fölötte a dombon emelkedő ciprusoktól körülvett várkastély után. A főtérre vezető utcában betérünk egy Trattoriába. Fiatal, jóképű, huncut szemű barna lány szolgál ki bennünket, németül jól beszél, sőt pár szót tud már magyarul is. Tejeskávét rendelünk, a kávé kitűnő, még egy porciót megiszunk, hisz oly rég óta ittunk már tejet. Bár elég nagy porciók, megbírjuk enni, mert kenyeret nem hoztunk magunkkal, s itt pedig nem adnak. A mostani csendben az összelőtt házakon kívül csak az Ausztriában oly általános kenyérínség emlékeztet bennünket itt Görzben a háborúra. Egy presszó kávéért mindössze 40 fillért fizetünk, nem tudom Szegeden kapnék-e ily nagy porciót ennyiért?

Csaknem ½ 10 hogy visszaérünk a Piazza Grandéra, itt cseresznyét veszünk összesen 10 fontot (kb. 5 ½ kiló) egy szlovén asszonytól 5 Koronáért. A cseresznye egy részét elteszi Ede Boros hadnagynak, a többit megesszük mi.

10 órakor azután megindulunk visszafele, mert a város nyugati szélén, a Podgora magaslaton nagy füstfelhők jelennek meg, melyeket dörgés követ. Az olasz tüzérség ismét kezd dolgozni, sietünk, hogy minél messzebb legyünk ettől a paradicsomi szépségű, de azért mégis a poklok szenvedéseit naponta kiálló városon. Amint rátérünk a Via Borgo Santa Roccóra, jókedvű gyermeksereg jön velünk szembe hónuk alatt könyvekkel, jönnek az iskolából. Szegények talán nem is tudják micsoda is tulajdonképpen a gránát, mely szülővárosuknak annyi gyönyörű házát tette már tönkre, talán még tetszik is nekik a gránátok robbanása, mert gyönyörködve mutogatnak egy, a város fölött cirkáló repülőgépre, melyet tüzérségünk lő.

 

Romos görzi épületek 1916 tavaszán Romos görzi épületek 1916 tavaszán
(Kókay László hagyatékából)

Csakhamar elhagyjuk Borgo Santa Roccót, az összelőtt kórházat, a pálma és olajfákkal körülvett nyaralókat, a temetőt sugár ciprusaival, s elérjük St. Petert, s áthaladva rajta ismét a dombok közt, a vasút mellett haladunk tova. Lassabban megyünk, a veszélyes zónát már elhagytuk, errefele majd csak délután lő (ha lő) a digó, amikor jobb betekintése van neki. Autók, könnyű kocsik egymás után hagynak el bennünket, leginkább tüzér és vezérkari tisztek ülnek bennük. Ők is Görzből jönnek, nekik lehet még itt is kávéházazni, autózni, ők nem a szegény, a lenézett, s emellett a legtöbbet szenvedő gyalogsághoz tartoznak.

Elhaladunk az Ovija Draga-i állomás mellett, hol jelenleg élénk forgalom van, egy nagy marha szállítmányt raknak ki. Átmenve a falun, nem messze tőle megállapodunk egy fél óra rasztot tartunk, ezalatt megebédelünk a hideg sültből és körözött túróból.

12 órakor tovább indulunk, azon az úton haladunk, melyen jöttünk. A nap forrón süt, szerencse, hogy egy kis szél fújdogál. A nagy szerpentinen fölfele nagyon lassan tudunk csak haladni, némely helyen kiszállunk a lovak kímélése céljából és gyalog szuszogunk fölfele, meg is izzadunk mi is, nemcsak a lovak, mire fölérünk a Comeni-platóra, pedig a szerpentin árnyékban volt.

Ismét a vigasztalan köves, mészkősziklás vidék van előttünk, még egy pillantást vethetünk csak a gyönyörű Görzre és a Wippach-völgyre, aztán vége, bármerre nézünk csak sziklát és fenyőfát látunk, az iménti gyönyörű álomképek szertefoszlottak…

Utunk most már lefele vezet, ismét trappban haladunk, nagy port verve föl. 3 óra tájban megérkezünk minden baj nélkül a lágerba az M.G.II. trénjéhez. A szakácsok nokedlis paprikás hússal várják Edét, megebédelünk ma már másodszor, de azért ez is jól esik.

4 órakor megköszönve Edének a szívességet visszaindulok a századhoz. Úgy Magyar hadnagynak, mint a zugbelieknek átadom a rendelt holmikat, s a visszajáró pénzt, mindnyájan meg vannak elégedve. Estefelé elmegyek a 4. kompanihoz látogatóba, hol mióta lejöttünk a stellungból, nem is voltam. Sajnos Ignyacsevvel már nem találkozhatom, mint Nemes mesélte kézigránáttól még 4-én megsebesült könnyebben, de Szamek főorvos visszazavarta a hilfsplatzról a stellungba. Sebe néhány nap múlva csúnyán megdagadt, s szegény fiú most meg már nem mert lemenni a hilfsplatzra, úgy kellett ráparancsolni, hogy menjen le. Azóta senki se tudja, mi van vele, csak azt, hogy a halott pofozó Szamek nagyon meg volt ijedve, mikor Ignyacsev feldagadt sebét meglátta, s rögtön kórházba küldte. Egyébként Nemes nagyon rossz színben van, a 2 és fél hónap alatt, mióta az ezrednél vagyunk, éveket vénült, jó kedélye is odavan teljesen. Mint Ignyacsevtől hallottam nagyon félős, Brittig sincs valami jó színben. Este korán, már 8 órakor lefekszem, reggel korán keltünk, s most álmos vagyok.

A szegedi születésű Kókay László 1915 tavaszán, 18 éves korában önként jelentkezett katonai szolgálatra. A helyi piarista gimnázium iskolapadjából vonult be a szegedi 46. közös gyalogezredhez, amelyben végigszolgálta a háborút. 1915 decemberében került az olasz fronton harcoló ezredhez. 1916 tavaszán részt vett a Doberdó-fennsíkon zajló küzdelmekben, a következő évben a Komeni-fennsíkon a Fajti Hriben vívott harcokban, majd 1918-ban pedig immár rohamszakasz parancsnokként a piavei átkelésben. A háború alatt vele történt eseményekről végig feljegyzéseket készített, amelyek később napló kötetekké álltak össze. A most közreadott sorozatunkban az 1916 tavaszán a Doberdón, San Martino falu határában átélt élményeit közöljük. A sorozatindító bevezető részben írtunk a naplóíróról, a napló történetéről és a forrásközlés módjáról is.

Következő rész: „Nyugtalanok vagyunk mindannyian, nem tudjuk mi van odafent”

Összes rész: Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója 1-41. rész

4 komment

Címkék: kókay lászló görz szegedi 46–os gyalogezred

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr295554641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tálosi Zoltán 2013.10.07. 15:38:29

Van pár képem, amely Görzben készült, és szívesen megosztom veletek! Jó nézelődést!!!

postimg.org/gallery/b82d3u3c/

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2013.10.07. 19:39:41

@Tálosi Zoltán: Szia Zoli, köszi a megosztást! Nagyon jó képek. A zömük a környékben készült, illetve a caporettoi áttörést követően, azaz 1917 októbere után, amikor újra osztrák-magyar kézre került a terület. (Görzöt 1916. augusztusában, a 6. isonzói csata során elfoglalták az olaszok.)

A legutolsó kép nagyon jó, mert Görzben a vár területén ugyanonnan készült, ahonnan az itteni legfelső, Kókay hagyatékból származó fotó. Egyébként napjainkban a kép készítési helyétől balra található a rendkívül gazdag első világháborús múzeum. Aki arra jár semmiképp ne hagyja ki! :)

Tálosi Zoltán 2013.10.17. 20:50:30

Mondjuk, ennek csak ott, azon a fronton lehetett jelentősége, mert a már mellékelt szintén 19-es népfelkelő képen elég sokan "csupaszképűek.

m.cdn.blog.hu/na/nagyhaboru/image/csataterturizmus/bukovina/Bukovina_38_large.jpg

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Perczel

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Utazás

 

Kiállítás

Ösztöndíj

Roberto Visinntin

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása