„Görz mesés pompájában már jól látszik…”

2013.09.30. 06:20 :: PintérTamás

Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója – 31. rész

1916. május 13-án a segeti táborból bevásárló útra indulunk Görzbe, a Doberdó poklából kiszabaduló hősünk számára mesebeli pompával tündöklő városba. A kocsiút számtalan érdekes látnivalót tartogat önkéntesünk számára. Élvezzük mi is az utazást vele együtt…

 

[1916.] május 13. Reggel ½ 4-kor kelünk, a szakács meleg feketét hoz, megreggelizünk. Majd útravalónak a sült húst, túrót, és a rumot pakolja be Ede, s 4 órakor az istállókhoz megyünk, hol a kocsi már készen van. Felülünk rá én és Ede hátul, a schneider (tulajdonképp szabó kellékek bevásárlása céljából küldi Edét és a szabót Boross hadnagy Görzbe) és a kocsis elől. Még sötét van, de az égboltozat Kostanjevica felől halványan már derengeni kezd. A levegő hűvös, köpönyegben vagyunk egyelőre. Néhány perccel 4 óra után megindulunk, rossz döcögős úton haladunk, majd kiérünk a műútra, Kostanjevicának tartunk. Elhaladva a falu északi oldala alatt északkeletnek fordulunk, s azon az úton haladunk, melyen mikor az ezredhez jöttem a marssal mentünk, meg amelyen a század barakkjából Kostanjevicába szoktunk menni. Ezen útelágazásnál azonban most nem a láger felé térünk, hanem tovább haladunk északkeleti irányban. Az út erdős, bozótos sziklás hegyek közt kanyarog, s lassan bár de folyamatosan felfelé haladunk. Leginkább lépésben megyünk, csak néha trappban. Útközben mindössze 2 kocsit találunk, mindkettő velünk szembe jön.

5 óra tájban megállunk az út egyik fordulójánál, egy kissé pihentetjük a lovakat, most már ezentúl nem kell nekik felfele menni, hanem lefele egy nagy szerpentinen, mely az útjelző tábla szerint a 6 km-re fekvő Ranzianóba vezet. Jelenleg épp a Wippach-völgyet a Comeni-fennsíktól elválasztó nyeregben állunk a szerpentin felső végénél. Már világos van, gyönyörű rózsaszínben úszik a felkelő nap fényétől az alattunk elterülő paradicsomi szépségű völgy: a Wippach-völgy.

A Vipava (Wippach) folyó völgye napjainkban, előtérben Renče (Ranziano) A Vipava (Wippach) folyó völgye napjainkban, előtérben Renče (Ranziano)
(forrás: panoramio.com/photo/26406953)

Üde zöldellő dombok közt látszik a kanyargó Wippach folyó vize csillogni, csinos falvak látszanak szétszórva a völgyben, s a völgy nyugati oldalán feltűnik a pompás Görz, hová igyekszünk. A völgy túlsó oldalát hatalmas meredek hegyek határolják, csaknem teljesen olyanok, mint a Naonos Adelsberg, illetve Mautersdorf előtt.

Tízpercnyi pihenés, s egy kis rumozás után tovább indulunk, most már lefelé haladunk a mind sűrűbben és meredekebben kanyargó szerpentinen, már szinte szédülünk föltekinteni arra a fenyőerdős magaslatra, melyen áthaladtunk, oly magasan van már felettünk. A környék mindinkább barátságosabbá válik. Gesztenyefák, szőlők, gyümölcsösök látszanak az út körül lévő dombokon, jobbra egy csinos, dombon épült falu látszik. Ede azt mondja Vinisce. Az út se kanyarog, s lejt már oly erősen, s a kocsi se rázkódik már annyira alattunk a fékezés miatt. A környéken levő dombok talaja már nem mészkő, hanem agyaggal elegyes bomlásnak indult palakőszerű kőzet. Még egy-két kanyarodó, s érintjük a kicsiny Martinuci csinos, olaszos stílusú házát, hol a nem messzire keletre fekvő Zigoni községben retablírozott a II. batalion a múlt év december 13-tól ez év február 12-éig. Remek síkságon, zöldellő szőlőlugasok, törpe eperfák, termékeny szántóföldek közt vezet utunk.

A Wippach (Vipava) folyó partja itató lovasokkal 1916-ban A Wippach (Vipava) folyó partja itató lovasokkal 1916-ban
(Kókay László hagyatékából)

¾ 6-kor elérjük Ranzianót, hol az ezred I. és IV. batalionja retablírozott a télen. Szép gazdag falunak látszik, házai szinte paloták, oly szépek, s nagyok. A falu tele van katonával, egy tábori kórház s a 20-as honvédhadosztály Division Sanitäts Anstaltja van benne. A falu házain nem látszik gránát okozta sérülés, pedig állítólag már belül fekszik a lőtávon, amit onnan is lehet sejteni, hogy a falu északi oldalától kezdve az út egy darabig maszkírozva van. Áthaladunk a falun, majd a Wippach folyó szép vashídján.

Itató lovasok a folyónál Itató lovasok a folyónál
(Kókay László hagyatékából)

Egy útelágazáshoz érünk s ott az északra vivő útra fordulunk. Gondosan művelt síkságon haladunk, majd balról erdős, agyagos talajú dombok tövében folytatjuk utunkat. Az út már kezd élénkülni, kocsik, autók sűrűn egymás után haladnak az országúton, leginkább észak, illetve nyugat felé tartva.

Elérjük és keresztülhaladunk Ovija Dragán, melynek állomásáig közlekednek csak nappal a vonatok, éjjel egész Görzig. Az állomás utunktól jobbra esik, csak egy patak választja el utunktól. Az állomáson alig van vagon, mozdony is csupán egy, állítólag szokta a digó veretni az állomást. A mozdony füstjét épp utunkra fújja a szél, máskor ki nem állhatom ezt a kőszén füstöt, most szinte örülök, hogy szagolhatom, mert a civilizációt, s a boldog otthont juttatja eszembe. Áthaladunk a vasúton és a patakon is, s a vasút északi oldalán most már csak nyugati irányban folytatjuk utunkat. Egy szakadékszerű völgyben haladunk tova, melyet két oldalról földes, itt-ott köves talajú, erdőkkel, bozótokkal benőtt dombok szegélyeznek. A patak utunk bal oldalán velünk szembe rohan, túlsó oldalán a vasút van.

Görz panorámája korabeli képeslapon, háttérben a Monte Sabotino Görz panorámája korabeli képeslapon, háttérben a Monte Sabotino
(Kókay László hagyatékából)

½ 7-kor átmegyünk a patakon egy kőhídon, majd a vasút alatt egy kő viadukt alatt. Helyet cserél utunk a vasúttal, most a vasút van észak felől. Egy kis darabon felfelé halad utunk, majd ismét vízszintesen. Nem sokkal ½ 7 után kiérünk a dombok közül, Görz mesés pompájában már jól látszik, valamint külvárosa St. Peter is. Gyönyörű róna terül el előttünk, mit majd mindenfelől hegyek határolnak. Északról dombok látszanak, mögülük meredek hegycsúcsok kandikálnak ki, északnyugatról a kopár Monte Sabotino, Görzön túl az erdős Podgora magaslat látszik, délnyugatról pedig a Doberdó északi része, a Monte San Michele fehérlő gerince; s zöldellő lejtője látszik. Feledhetetlen gyönyörű látvány. Átmegyünk a vasúti töltésen, s néhány percre rá beérkezünk St. Peterbe. Gazdag, jómódú falunak látszik, szép házakkal, s hatalmas templommal. A civil lakosság még bent tartózkodik, pedig már több házon is látni gránát lyukakat, annak jeléül, hogy az olasz tüzérség szokta ezt is „tapogatni”.

St. Peter vasútállomása korabeli képeslapon St. Peter vasútállomása korabeli képeslapon
(Kókay László hagyatékából)

St. Petert elhagyva csaknem nyílegyenesen tartunk Görz felé. Utunk mindkét oldalán most már szinte egymást érik a házak, nyaralók, és kastélyok, majdnem mind üde kertekkel körülvéve. Nagyon sok meg van rongálva közülük az olasz hajóágyú gránátoktól, így balra az úttól egy hatalmas vörös épület is sok apróbb épülettel körülvéve több helyen le van pucolva ellenséges gránát folytán, pedig ez kórház lehetett, mert a vöröskeresztes zászló még mindig a tetején van.

A szegedi születésű Kókay László 1915 tavaszán, 18 éves korában önként jelentkezett katonai szolgálatra. A helyi piarista gimnázium iskolapadjából vonult be a szegedi 46. közös gyalogezredhez, amelyben végigszolgálta a háborút. 1915 decemberében került az olasz fronton harcoló ezredhez. 1916 tavaszán részt vett a Doberdó-fennsíkon zajló küzdelmekben, a következő évben a Komeni-fennsíkon a Fajti Hriben vívott harcokban, majd 1918-ban pedig immár rohamszakasz parancsnokként a piavei átkelésben. A háború alatt vele történt eseményekről végig feljegyzéseket készített, amelyek később napló kötetekké álltak össze. A most közreadott sorozatunkban az 1916 tavaszán a Doberdón, San Martino falu határában átélt élményeit közöljük. A sorozatindító bevezető részben írtunk a naplóíróról, a napló történetéről és a forrásközlés módjáról is.

Következő rész: „Egy pillantást vethetünk csak a gyönyörű Görzre…”

Összes rész: Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója 1-41. rész

3 komment

Címkék: kókay lászló szegedi 46–os gyalogezred

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr285540151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MTi 2013.09.30. 07:24:45

De jó volt olvasni, hogy hősünk egy kis "békét" is megélhetett a pusztítás közepette: igazi turistaút!

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2013.09.30. 20:35:31

@MTi: Különösen azoknak érdekes, akik már jártak a környéken, vagy tervezik, hogy ellátogatnak ide.

Hogyan látta a tájat egy 19 éves fiatal magyar katona, egy pillanatra kiszabadulva a mindennapi öldöklés rettenetéből.

Szerintem ez a mai rész legjobb mondata, ami mindent kifejez: "A mozdony füstjét épp utunkra fújja a szél, máskor ki nem állhatom ezt a kőszén füstöt, most szinte örülök, hogy szagolhatom, mert a civilizációt, s a boldog otthont juttatja eszembe."

HPetyo 2013.10.02. 22:09:42

Már évek óta készülök oda. Ha egyszer sikerül nyélbe ütni az utazást tutira újraolvasom az itteni naplókat.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

Szentgál 

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról