„Lűjje a ződ rakétát, önkéntes úr!”

2013.09.16. 06:56 :: PintérTamás

Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója – 29. rész

1916. május 10-én délután az olaszok ugyan nyugtot hagynak hőseinknek, azonban a saját tüzérség hatékony tüze, az állások közelsége miatt ismét veszélyezteti őket is. Éjszaka megérkezik a már olyannyira várt „abléz” és a jelentősen megfogyatkozott szegedi 46-osokat a temesvári 61-esek váltják a San Martino előtti állásokban. A tölcsér körül harcok hatására azonban a segeti táborban sem tudnak nyugodtan pihenni…

 

[1916. május 10.] 4 óra tájban tüzérségünk erősen kezd újból dolgozni elébünk. Az olasz kézigránátozás és támadás mindenütt megszűnt már, de a jobbszárnyunk előtti olasz előretolt állásból még mindig hajigálnak a digók a 3. kompanira és jobbszárnyunkra. Ezek nem untak még bele. A regiments kommandó környékén lévő tábori ágyúk most közvetlen elébünk, az olasz előretolt állásokra lőnek. Még ilyen közel elébünk ez az üteg nem is lőtt. Nem is bánnánk, ha abbahagyná a tüzet, félünk, hogy közénk talál lőni. El vagyunk készülve erre is, zugunk zöld rakétával megtöltött rakétapisztolya kezemben van.

Osztrák-magyar katonák és „fegyver arzenáljuk”, a bal oldali katona kezében rakétapisztoly Osztrák-magyar katonák és „fegyver arzenáljuk”, a bal oldali katona kezében rakétapisztoly (forrás: ebay.de)

„Si-i-i bum! Si-i-i-i bum!” – süvítenek felettünk a gránátok, oly alacsonyan, hogy szinte súrolják dekungjaink tetejét, amint jobbszárnyunk és a 3. kompani előtti első olasz állásokba bevágnak. Egy ember szerint a két stellung közti magas füvet látni lehetett, amint a légnyomás következtében lelapult. Az előttünk lévő olaszokat az előretolt állásban nem izgatják ezek a gránátok. Gondolom kizártnak tartják, hogy tüzérségünk a mi dekungjaink veszélyeztetése nélkül lőni merje őket. Továbbra is hajigálják ránk a kézigránátot, mutatják, hogy nem félnek. „Si-i bum!” – hangzik fel egy újabb gránátunk süvítése és explodálása. Az olasz előretolt állás elé, a két stellung közé vág be a gránát. „Lűjje a ződ rakétát, önkéntes úr!” – kiáltoznak jobbról. Tanácsos is jelezni tüzérségünknek, hogy hosszabbat lőjön, mert félő, hogy a következő gránát közénk vág. Épp el akarom sütni a pisztolyt, mikor ismét felhangzik a tábori ágyú gránátjának vérfagyasztó süvöltése. Alighogy átsurran felettünk, a következő pillanatban erős dördüléssel pont az olasz előretolt állásba vág bele. Deszka, kődarabok, drót repül a magasba, s hozzánk is hullanak belőle. Utána jajgatás hangzik át a digóktól. Alapos munkát végzett a gránát. Remek lövés volt, nem is hiszem, hogy többet megismétlődhessék, s ha az ágyús üteg továbbra is próbálkozni fog vele, bizonyára mi is fogunk kapni néhány gránátot. Emiatt haladéktalanul fellövöm a zöld rakétát, mely után tüzérségünk nem is lő többet. Felesleges is már. Az előretolt állásban lévő olaszok már nem dobnak egy gránátot se. Az utolsó gránát alaposan rájuk köszöntött.

  

Osztrák-magyar rakétapisztoly Osztrák-magyar rakétapisztoly
(A szekszárdi Baka múzeum gyűjteményéből, fotó: Tálosi Zoltán)

Halálos csend áll be. Sehol se hallatszik egy robbanás, egy lövés. Nyilván gyűjtik az olaszok az erőt az este minden bizonnyal megismétlődő támadáshoz. A tölcsérben lévő 61-es zug maradványát leváltja a 61-es 10. századnak egy másik zugja. Ez a század is jól áll már, mindössze egy intakt zugja van azon a zugon kívül, mely most ment be a tölcsérbe.

Rettenetes micsoda veszteségünk van itt a tölcsér körül, mennyi ember halt meg és sebesült meg az alig 15 méternyi frontszakaszért. Zugunknak eddig csak egy halott és nyolc sebesültje van. Létszámunk még mindig elég erős, összesen harminchat, de mint beszélik a többi zugnak és a stábnak összevéve van annyi ember, mint zugunknak. Pedig századunk stellungban lévő standja május 1-én kettőszázon felül volt. Mint mondják az 5. kompaniból alig vannak negyvenen, a 61-eseknek, s a pionir kompaninak is kb. 50-50 főnyi vesztesége van. A tölcsér miatt a 3. kompaninak is közel száz főnyi vesztesége van. Összesen 500 ember kb. azoknak a száma, akik három nap alatt ezen a kicsiny stellung részen sebesültek, vagy haltak meg. Nem tudom megéri-e a nyert terület fontossága ezt az óriási áldozatot, s vajon sikerül-e végleg megtartani ezt a területet, nem ömlött-e hiába ennyi vér? Vagy ha sikerül megtartani, még hány embernek kell elpusztulnia a tölcsér birtoklásáért?

6 óra felé közlik velünk, hogy estére leváltanak bennünket. Ránk is fér a leváltás, az utolsó három nap borzasztó eseményei tönkre tették nekünk is az idegeinket, akik megmaradtunk. Annál is inkább, mert az utolsó három nap alatt alig aludtunk valamit. Ne is említsem, mennyire örülünk az abléznak. Csak azt szeretnénk már, ha lent is volnánk Devetakinál, mert egész biztosra vesszük, hogy ma este még fognak erőlködni a digók, s ki tudja a láger helyett nem az Isonzó felé fogunk-e marsolni, vagy a Vizintini temetőbe. Nagy aggodalmak közt várjuk az estét. Az el is jön anélkül, hogy a digók támadnának.

A délután fél 5 körül beállt csend változatlanul tart. Az olasz tüzérség és aknavetők se lőnek, sőt kézigránát hajigálás sincs. Egyik fél sem akarja a másikat felpiszkálni, mindenki örül a csendnek. Úgy látszik a digóknak is alapos veszteségeik vannak.

Naplemente után csak az annyira megszokott kölcsönös puskalövöldözés kezdődik el. Ez se valami erős. Holdvilág van, az éjszaka meglehetős világos.

Este 11 órakor megérkeznek a 61-esek. Már előre értesültek róla, mi van itt. Azt mondják, ők ugyan nem fognak sokat harcolni a tölcsérért! Jól nézünk ki. Ezért veszett itt tehát el annyi ember? Gondolom, azért nem lesz egészen úgy, ahogy ők mondják. Ha még azt gondolják is, hogy nem sokat küzdenek a tölcsérért, van aki nekik is parancsol, aki a tölcsért már a szégyen miatt se hagyja veszni.

A tölcsért a temesvári 61-esek sem hagyták veszni, sőt felsőbb parancsra 1916. május 15-én vállalkozást hajtottak végre és elfoglalták az előterében maradt olasz állásokat is, ezzel befejezve a Heim Géza főhadnagy vezetésével a szegedi 46-os gyalogezred 6. százada által 1916. május 8-án végrehajtott, s Kókay László naplójából részletesen megismert haditettet. A robbantott tölcsér előtere ezt követően jelentős megerősítést nyert és a környéket uraló oldalazó védműként akadályozta az olaszok San Martinóba történő bejutását. Az olaszok által csak „vaddisznó agyar” néven emlegetett állásszakasz, a Doberdó-fennsík védelmi rendszerének a 16. védelmi szakasza, egészen 1916. augusztus 10-ig, a fennsík kényszerű kiürítéséig a területet felváltva védelmező magyarországi kiegészítésű közös és honvéd ezredek kezén maradt.

A zug az abléz megérkeztekor mindjárt lelóg, én maradok itt Sántával a zug stellungját átadni. A 61-es zug unteroffizirje, egy Neurohr nevű önkéntes zugsführer. A stellung átadás alig tart 5 percig, azután én is elindulok Sántával együtt a zug után.

A zugunk mögötti futóárokban haladunk lefelé, mely sok helyen össze van lőve. Szép holdvilág van, ketten is vagyunk, gyorsan bírunk haladni. Meglehetős csend van, mindössze egy srapnelt küld csak a digó tüzérség a falura, de ez is előttünk csörömpöl a háztetőkön. Konstatálom, hogy nyolc napja, amióta nem voltam a faluban, azóta több ház még erőssebben összelövetett, mint eddig volt. Az út keleti oldalán lévő, s előttünk jól ismert, s még nyolc napja meglehetős ép házból csak az egyik falnak egy része áll. Gyorsan haladunk, s még a műút előtt utolérjük zugunkat.

Kb. éjfél, hogy minden baj nélkül elérjük Devetakit és leülünk szokott helyünkre, az országút keleti oldalára pihenni, s a századot összevárni.

[1916.] Május 11. Az ezred többi századai is gyülekeznek, s közelünkben pihennek ők is. Egy század a mi helyünkre akar telepedni, s erősen megfogyatkozott századunkra rá kiabál belőle egy tiszt: „Miért nem mennek a századukhoz, mit ülnek itt le külön tőle?” Nyilván azt hiszi, hogy csak egy zug. „Itt van az egész század, kiabálunk, aki megmaradt belőle.” „Melyik század ez?” – kérdezi a tiszt. „A hatodik!” – feleljük. „No, maguk is jól néznek ki!” – feleli a tiszt. Ahány század elvonul mellettünk, mind szánakozik rajtunk. Lehet is, alig vagyunk nyolcvanan.

Szép csendesen haladva, s a kútnál is pihenőt tartva fél háromkor érünk le a lágerbe barakkunkba, s menázsi osztás után mindnyájan lefekszünk, alszunk, pihenjük a fáradalmakat.

Részlet a segeti táborból 1916 tavaszán. A barakkok előterében gyakorlatozó katonák Részlet a segeti táborból 1916 tavaszán. A barakkok előterében gyakorlatozó katonák
(Kókay László hagyatékából)

Kávéért reggel nem megyek le, úgy hozza le Gera bácsi a részemet, mit miután megittam továbbalszom. Álmomból „hurrá” kiáltás riaszt fel. Ijedten ülök fel a priccsemen, de nem csak én egyedül, hanem sokan a barakkban, s akkor térünk csak magunkhoz, mikor rájövünk, hogy nem a stellungban a tölcsérnél vagyunk, hanem pihenőn a lágerban, s nem a digók hurráznak, hanem a barakkunktól nem messze übungozó honvédek.

A szegedi születésű Kókay László 1915 tavaszán, 18 éves korában önként jelentkezett katonai szolgálatra. A helyi piarista gimnázium iskolapadjából vonult be a szegedi 46. közös gyalogezredhez, amelyben végigszolgálta a háborút. 1915 decemberében került az olasz fronton harcoló ezredhez. 1916 tavaszán részt vett a Doberdó-fennsíkon zajló küzdelmekben, a következő évben a Komeni-fennsíkon a Fajti Hriben vívott harcokban, majd 1918-ban pedig immár rohamszakasz parancsnokként a piavei átkelésben. A háború alatt vele történt eseményekről végig feljegyzéseket készített, amelyek később napló kötetekké álltak össze. A most közreadott sorozatunkban az 1916 tavaszán a Doberdón, San Martino falu határában átélt élményeit közöljük. A sorozatindító bevezető részben írtunk a naplóíróról, a napló történetéről és a forrásközlés módjáról is.

Következő rész: „Néhány pillanatra megfeledkezik az ember róla, hogy hol is van…”

Összes rész: Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója 1-41. rész

10 komment

Címkék: kókay lászló szegedi 46–os gyalogezred temesvári 61–es gyalogezred

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr135516177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MTi 2013.09.16. 07:39:36

Ugye, lesz még folytatás?!

WolferWolf 2013.09.16. 09:50:05

Üdv! Köszönöm a napló folyamatos feldolgozását és közreadását! :)

HPetyo 2013.09.16. 15:10:43

Mozgalmas és veszteségterhes napok voltak. Vajon Kókay szakaszát miért nem hajtották be a kráterbe?
Az olasz veszteségekről lehet tudni valamit?

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2013.09.16. 23:29:59

@MTi: @WolferWolf: Köszönjük a biztatást, jól esik, örülök neki! A doberdói fejezetből még lesz jó pár rész, amíg haza nem megy Szegedre érettségizni...

A többi kötet feldolgozását és közreadását is tervezzük a későbbiekben. A Fajti Hrib körüli harcok 1917-ben és a piavei átkelés 1918-ban legalább ilyen érdekes. Arról nem beszélve, hogy azokban nagyon részletes képet kapunk a már megismert stílusban a korabeli kiképzésekről és a hátországról is. Az 1918-as Bécs leírása például szenzációs.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2013.09.16. 23:48:25

@HPetyo: Korábban írta Kókay, hogy Heim valószínűleg kímélte a barátja Molnár Miklós hadnagy szakaszát, s ezért nem őket küldte be kezdetben a tölcsérbe... Heim sebesülése után meg szerintem pusztán szerencséjük volt, mert akkor már tartalékokból kapott 46-os és 61-es századok szakaszai mentek be. A túlélés, a "katonaszerencse" sokszor ennyin múlik...

Az olasz veszteségekről nincsenek adataink, de szintén számottevőek lehettek, hisz csak a naplóban is olvashattuk, hogy a folyamatos támadásaik során kaptak ők is rendesen: az osztrák-magyar tüzérségtől már a felvonulás közben, majd az állásokban, a géppuskáktól a rohamok során és a Lakosokból, ha már közel kerültek.

magyaros17 2013.09.17. 10:40:55

@PintérTamás: Kedves Tamás, szenzációs ez a napló! Nem lehetne kiadatni, hogy kézbe is tudjam venni? Tudod, a papír az mégiscsak papír, a könyv az könyv. De már az eddigiekért is hálás köszönet!!

MTi 2013.09.17. 13:02:00

@magyaros17: az ötletet én is támogatom!

HPetyo 2013.09.19. 10:30:05

@PintérTamás: Igen, én is Heim sebesülése utánra gondoltam. Akkor csak szerencse, de mekkora.

Biztos hatalmas volt az olasz veszteség is. Csak kíváncsi lettem volna rá számszerűleg is. Nem lepődnék meg 3-4 szeres veszteségen sem.
Köszönöm a választ.

MTi 2013.09.19. 11:39:10

@PintérTamás: @HPetyo: az olasz veszteségket a másik oldalon dobolták...

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

  • Kövendy Katalin: Nagyon érdekes, nagyon szép, nagyon megható történet. A képek (is) szívet melengetőek! (2020.08.06. 10:24) Momčilo Gavrić, a szerb gyermekkatona
  • BartókBéla: Mindig azt szoktam mondani a diákoknak, hogy a történelem iránti érdeklődés a család és a szülők ő... (2020.08.05. 13:18) Hogy is kezdődött 10 éve?
  • Hungryhorse: Kiváló blog! Sok erőt, kitartást és jó egészséget kívánok a folytatásához! (2020.08.03. 10:09) Hogy is kezdődött 10 éve?
  • Fosca: Nekem a blog adta az inspirációt arra, hogy a elkezdjem nagyapám hadiútját és olasz hadifogságát k... (2020.08.01. 21:25) Hogy is kezdődött 10 éve?
  • janos900: Nagy Háború blog jelentősége számomra Évtizedek óta játszom hadtörténelmi korszakokat és eseménye... (2020.07.31. 06:29) Hogy is kezdődött 10 éve?
  • Utolsó 20

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

Szentgál 

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról