Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója – 14. rész

A jól telt húsvét után folytatódnak a tábori élet mindennapjai. A tíz hónap frontszolgálat után szabadságra távozókat mindenki irigykedve figyeli. Az újra kezdődő gyakorlatozásért nem nagy a lelkesedés, ellenben az 1916. április 26-ai fürdőzés és ruha gőzöltetés vidáman telik. A lerongyolódott ruházatuk helyett még újat is kapnak…

Április 24. Reggel 6 órakor csinálunk Tagwachét, foglalkozás nincs, az irodában mindenkinek új dögcédulát írnak a délelőtt folyamán. Délután 1 órakor átadom a szolgálatot.

 Azonosítójegy, vagy „dögcédula”
(Romsics Ignác főszerk.: Magyarország az első világháborúban című kötetből)

Délután 2 óra után Heim és Molnár a szabadságosokat válogatják. Leginkább a 12. marsbeliek mennek. Zugunkból zugsführer Szabó, infanterist Seszler fognak menni. De jó is nekik, Istenem, én rám ugyan mikor kerül a sor? Este Ignyacsevet megyek meglátogatni, azt mondja nincs semmi baja, pedig látom, hogy nagyon rosszul néz ki szegény. Nemessel is beszélek, azalatt a két hónap alatt, mióta kint vagyunk az ezrednél, éveket vénült, mondják, hogy nagyon félős.

Április 25. Délelőtt ½ 8 – ½ 10-ig barakkunktól északra a hegy tövébe rukkolunk, gelenks übungot is csináltat Heim velünk, bizony már elszoktunk tőle s nem is esik valami jól. Kadett Vass vezényel, alig tudja a komandót, ha engem kiállítanának vezényelni, csúnyán lefőzném, pedig én csak frájter vagyok, s nem kadét úr.

Délben elmennek a szabadságosok, hogy örülnek, mi pedig irigyeljük őket, pedig nincs mit, eleget megszenvedtek tavaly július óta azért a két hét szabadságért. Zugsführer Szabó helyére más zugsführer hiányában zugsführer Palavesztrát teszik a III. zugból zugunkhoz, azért tulajdonképpen korporal Kohajdával intéztet Molnár hadnagy mindent, mintha Palavesztra itt sem volna.

Zugunk ismét új beosztást nyer. Én most is a IV. schwarmot tartom meg, legnagyobb sajnálatomra az öreg Gerát elveszik schwarmomból. Ez biztos Kohajda műve, ki nyilván irigykedik rám, hogy az öreg Gera süt, főz és tisztogat számomra. Megvigasztalom Gera bácsit, hogy ezután is vele fogok főzetni (persze felesben) az Ede féle ajándékból. Gera helyett Szabó Battancs jön vissza a schwarmomba. Délután fegyvervizit és kőtörés a barakk környékén.

Este 7 órakor óriási zivatar jön észak felől. A felhők oly alacsonyan vannak, hogy a láger északi oldalán levő zöld fenyőerdő magaslatok tetejét érintik. A villámlás és menydörgés óriási. A barakk csöpögni kezd fölöttem, úgyhogy sátorlapomat fölém kell kifeszíteni.

Április 26. Szép, meleg idő. Reggel ½ 8-kor fürdeni megy az egész század. Azon az úton haladunk, melyiken a marssal jöttünk az ezredhez egész Kostanjevicáig, ennek északi szélét érintve egy keletnek vezető kitűnő országúton megyünk kb. másfél kilométert. Bár nagy meleg van, azért könnyen marsolunk, mert az országút mentén visz a vízvezeték, melynek kútjai is vannak, hol megmeríthetjük kulacsainkat friss vízzel. Kb. 1 ½ km-re keletre Kostanjevicától, egy erdőben van a fürdő. Csak 10 órakor kerül ránk a sor a fürdésben, most az 5. század fürdik, addig szétnézünk. Szép stílusban épült barakkjai vannak a fürdőnek, környékük parkosítva van. Van külön tiszti fürdő is.

 A 40. gyaloghadosztály tiszti fürdője 1917-ben
(A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány gyűjteményéből)

10 órakor sorra kerül századunk is két részletben. Akiknek hosszú a hajuk, azok a második csoportba kerülnek, addig hajukat teljesen ingyen, de kegyelem nélkül apróra lenyírják. Öt borbély dolgozik, hihetetlen gyorsasággal. Mi az első csoportbeliek levetkőződünk, ruháinkat, a sapkát és bakancsot, s az értékesebb tárgyainkat, s általában, a bőrféléket kivéve, egy csomóba kötjük bele a pokrócba, melyet szintén elhoztunk. Kapunk egy-egy fadarabkát, melyre szám van vésve, ezt rákötjük a pokrócba kötött ruhacsomagunkra, s beadjuk. Ezek a ruhák gőzölőbe kerülnek a tetűk és petéik megölése végett. Értéktárgyainkat, s az említett bőrnemű dolgainkat magunkkal visszük a fürdőszobába, s ott letesszük olyan helyre, hol a víz nem éri. Szappant adnak, de csak használatra, nem szabad magunkkal vinni (mennyi eltűnt azért). A fürdő tusfürdő, előbb meleg, majd hideg víz jön, ez utóbbi azt jelenti, hogy rögtön vége a fürdésnek. Tényleg, alig hárompercnyi fürdés után készen vagyunk. Drága a víz, takarékoskodni kell vele!

 Tus alatt a tábori fürdőben
(A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány gyűjteményéből)

Kimondhatatlanul jól esett a fürdő, a három perc is elég volt, hogy lemossuk magunkat. A leaffirolt szennyes helyett tiszta fehérneműt kapunk, ebbe már igazán nincs tetű, szép tiszták, látszik, hogy meleg vízben vannak mosva. Majd hangosan kiáltozzák a ruha köteg számokat, s kiosztják a még most is forrón gőzölgő ruháinkat. Van nevetés, némelyik a nadrágszíját is benne felejtette nadrágjában, s az most össze vissza van zsugorodva, töredezve. Mások nagy diadallal mutogatják az összeégett tetűket, de nincs sok idő a viccelődésre, öltöznünk kell gyorsan, kell a terem az utánunk jövő transzportnak, sokan még kész sincsenek közülünk, máris kizavarnak az udvarba bennünket, ott öltözünk tovább. Majdnem 12 óra, hogy visszafele indulunk, azon az úton, melyen jöttünk. A nap melegen süt, úgyhogy másodszor is van alkalmunk barakkunkig megfürdeni. Reméljük, hogy ruhánkból kipusztult a tetű, csak az a hiba, hogy a barakkot nem lehetett elvinni meggőzöltetni, s valószínű így, hogy még az éj folyamán kapunk ingünkbe új lakótársakat.

 Tábori ruha fertőtlenítés
(Gyurgyák János szerk.: Magyarország története képekben I. című kötetből)

Délután Patarik főhadnagy a századunk és az 5. század részére a konyhánál ruhát cserél. Teljesen ronggyá lett nadrágom helyett kapok egy erős fél nyári bosnyák nadrágot. Estefelé faszolás után Edéhez megyek. Útközben a IV. batalionnál beszélek Manheimmel és Lengyellel, mindketten a 14. századnál vannak, mint mondják Temesvári és Ondok is ott vannak. Temesvári és Lengyel már káplárok, Lengyelnek bronza is van. Azt kérdem magamban, érdemes volt tiszti vizsgáznom, ha azok, kik elbuktak többre vitték, mint én? Edénél vacsorázom, elemózsiát is kapok. Este 8 órakor indulok vissza barakkunkba, lassan sétálva megyek, élvezem az üde friss levegőt.

A szegedi születésű Kókay László 1915 tavaszán, 18 éves korában önként jelentkezett katonai szolgálatra. A helyi piarista gimnázium iskolapadjából vonult be a szegedi 46. közös gyalogezredhez, amelyben végigszolgálta a háborút. 1915 decemberében került az olasz fronton harcoló ezredhez. 1916 tavaszán részt vett a Doberdó-fennsíkon zajló küzdelmekben, a következő évben a Komeni-fennsíkon a Fajti Hriben vívott harcokban, majd 1918-ban pedig immár rohamszakasz parancsnokként a piavei átkelésben. A háború alatt vele történt eseményekről végig feljegyzéseket készített, amelyek később napló kötetekké álltak össze. A most közreadott sorozatunkban az 1916 tavaszán a Doberdón, San Martino falu határában átélt élményeit közöljük. A sorozatindító bevezető részben írtunk a naplóíróról, a napló történetéről és a forrásközlés módjáról is.

Következő rész: „Idelent is kínoznak bennünket”

Összes rész: Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója 1-41. rész