A székesfehérvári 17-es honvédek 1914 karácsonyának szentestéjét a Kárpátok előterében, a szabad ég alatt ünnepelték. Damó Elemér százados, az alakulat utászparancsnoka élő karácsonyfák között igyekezett meghitt ünnepséget szervezni bajtársainak.

Tavaly júniusban kutatótársaimmal eljutottunk arra a galíciai (ma lengyelországi) területre, ahol a székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred soraiban harcoló adonyi katonák, szülőfalum fiai, 1914 decemberében részt vettek az első harctéri karácsonyi ünnepségen. Végigjárva a csodálatos hegyi tájat, elnézve a kis falvak régi gerendaházait visszagondoltunk azokra a honvédekre, akiknek akkoriban ezen a vidéken csak pár órára adatott meg a szeretet ünnepének hangulata.

 Régi gerendaház Jasionkában
(forrás: maps.google.hu)

December 23-án a Dukla környéki lengyel falvakat ellepték a Monarchia csapatai, amelyek akkor visszavonulóban voltak a magyar határ felé. A 17-es honvédek, mint utóvédek, december 22-én este még visszavertek egy orosz támadást Klimkówka közelében. Csak a korán beálló alkonyat vetett véget a harcnak. Mivel érvényes parancsuk volt a visszavonulásra, Gombos Mihály ezredes, ezredparancsnok úgy határozott, hogy nem éjjel menetelnek, hanem kora reggel, 6 órakor indul katonáival a számukra kijelölt új helyre. A ködös idő kedvezett az ellenségtől való leválásnak, és megkezdődött a gyalogmenet Iwonicz– Rogi–Lubatowkán át Jasionkára. A hosszan elnyúló községben már az előreküldött segédtisztek fogadták a csapatokat és vezették a körleteikbe. Az ezrednek olyan készültségi állást kellett felvennie a magaslatokon, amelyekből észak, északkelet és kelet irányba támadhat.

 Panorámakép a hosszan elnyúló Jasionka községről
(forrás: maps.google.hu)

Damó Elemér százados, az ezred utászparancsnoka, amikor ezredparancsnokával és a többi tiszttel kilovagolt, hogy megnézzék a környéket a felvételi állások céljából, már a karácsonyi ünnepre is gondolt. A következőkben Damó Elemér kéziratos naplójából idézek, amelyet fia, ifj. Damó Elemér ezredes úrtól kaptam feldolgozásra. „Jasionka délkeleti kijáratának utolsó házától alig pár száz lépésre fenyőerdő húzódott. Ebben a magasságban az északi oldalon a fák között megmaradt a hó. Gyönyörűek voltak a fák. Felvetettem az eszmét, hogy ha holnap még itt leszünk, itt kellene az élő karácsonyfák között megülni a karácsony estét. Gombos megbízott, hogy rendezzem az egészet.”

 Korabeli képeslap

Damó százados ezek után (ezredparancsnokának teljes felhatalmazásával) megkezdte az előkészületeket. Megbeszélte az élelmező tiszttel, hogy a legénységnek jó bőven pörköltet s utána mákos kalácsot készítsenek. „Rögtön mondta is az ellenvetését, hogy a kelt tészta elkészítése nehézségekkel jár. Rajtam azonban nem fogott ki. Elküldtem a bíróért. Tolmács útján kértem, hogy holnap rendeljen ki 20 asszonyt, akik nekünk kalácsot készítenek. A bíró egy jó indulatú polyák volt, megígérte, hogy úgy lesz. Tojást és tejet én szereztem. Az élelmező tisztet utasítottam, hogy még ma elegendő bort szerezzen.” Az utászokkal fehér papírból liszt péppel láncot ragasztatott. Dukláról aranyhajat és több díszt is hozatott. A szakaszlámpákba gyertyák és olaj került, mivel ezek is a fára kerültek, a petróleum fáklyákat a tér bevilágítására szánták. December 24-én reggel Damó százados a következőket írta naplójába: „Megvirradt a karácsony estjének napja. Gondolatom haza szállt s azt hiszem, mindannyiunknak. Ilyenkor, hogy sütöttek, főztek a konyhán, fejtették a borokat a pincében, hogy a szeretet e nagy ünnepét testi felünk is megünnepelje. Azt hiszem, ők is miránk gondolnak, mireánk s találgatják, hol lehetünk. Azt hiszem, sós lesz idén a kalács, hisz anyáink könnye hull belé, mikor dagaszt, mert biztosan ránk gondol. Miránk, kik nem eszünk az anyai kéz dagasztotta kalácsból, pedig lelke nekünk dagasztja most is azt.”

Az erdő szélén álló fenyőkből egy 5 métereset kiválasztottak karácsonyfának, körülötte tisztás volt. Asztalokat, padokat hordtak oda, és utat építettek, hogy a konyha könnyen odajusson. A bíró elhozta a menyecskéket, akik egy cukrász katona felügyelete mellett nekiláttak mákos patkót készíteni. Ami még igen jó hír volt: az ellenségnek nyoma sem volt! „Nincs ellenség, nincs csata, nincs, ami ide kössön, s lelkünk úgy vágyik haza legalább most a szeretet ünnepén. Engedje Istenem, hogy ha másként nem, lelkileg otthon lehessünk. Most a szeretet ünnepét ne engedje a gyűlölködéssel, a harccal elhomályosulni.”

 Korabeli képeslap

A fát feldíszítették a papírláncokkal, díszekkel. A fehér lepedőkkel letakart asztalokra rakták a frissen sült kalácshegyeket. Este 6 órára gyűltek a csapatok a fa köré. „Kiadtam a parancsot a lámpák meggyújtására és felakasztására. A fáklyákkal megvilágított 5 méter magas fenyőfa tele égő lámpácskákkal, fehér lánccal. A háttérben sötétlő fenyő óriások, felettünk a csillagos ég millió mécsesével. Üde, vágó, fenyőszagú hegyi levegő, mögöttünk nem is egy napi járóföldre a magyar határ. Karácsony este, otthon is ilyenkor gyúltak ki a gyertyácskák a kis fákon a meleg szobában. A férfi lelkek nézik a leírhatatlan képet, szemükben a meghatottságtól valami nedvesség csillog. Az én torkomat is valami szorongatja, magam sem tudom miért, sírni szeretnék. Gondolataim nincsenek. Azt hiszem, egyikünknek sem. Az emberek mintha megnőttek volna, mind egy-egy óriás. Nyíratlan haj, a borotválatlan arc morcossága félelmetessé teszi őket. Látszik, hogy mind a hozzátartozójára gondol. Ezek az érzések, mellyel a haza, család és becsület iránt viseltetnek, ezek adták a maroknyi magyar csapat lelkébe azt az erőt, hogy a hatalmas orosz gőzhengert meg tudtuk fékezni.”

 Korabeli képeslap

A néma varázslatból Kun páter, a 17-esek tábori lelkésze rázta fel az embereket, aki a „Mennyből az angyal” eléneklésére kérte őket. Az ének után pedig rövid beszédben méltatta a karácsonyt. A kis ünnepség hamar véget ért. „Kiosztottuk a karácsonyi ajándékokat: a legénység kapott 1-1 mákos patkót, egy marék diót, egy csomag dohányt és fél liter bort. Akinek jutott hely, az asztalhoz ült és a pörköltet ott fogyasztotta el.”

Másnap kora reggel továbbvonult az ezred és a budapesti 1-es honvédeket váltotta fel Jasionkától északra. Felváltás közben kezdett támadni az orosz. Az 1-es honvédek a váltás után azonnal elsiettek. A még tájékozatlan 17-esek egyik védelmi szakaszába betörtek az oroszok. Nagy volt a veszteség, sokan fogságba estek. A székesfehérvári 17-es honvédezred visszavonulási parancsot kapott. A naptár 1914. december 25-ét, karácsony első napját mutatta.