Háborús hétköznapok Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében 2.

A háború kitörésekor a gyanús nemzetiségeket sok esetben súlyos vádakkal illették. Így volt ez az ország központi vármegyéjében is.
 
 

A magyar lakosság és a helyi nemzetiségiek, illetve az itt élő külföldiek kapcsolatát a szervezkedés, a kémkedés, a magyarellenes agitáció vádja nehezítette. Mindez nem kifejezetten a világháborúhoz köthető, a hatóságok már azt megelőzően is szemmel tartották a nemzetiségi mozgalmakat, a háború kitörése viszont újabb okot szolgáltatott a megfigyelésekre, s ezekbe a lakosság is besegített.

A kémek leleplezése érdekében, még 1914 júliusában a belügyminiszter rendeletet intézett a főispánokhoz. Eszerint, mivel a külpolitikai változások folytán egyes államok fontosnak tartják az Osztrák–Magyar Monarchia katonai intézkedéseinek felderítését, ezért „az utóbbi időben feltűnően sok kémet utaztatnak az országban”, hogy felmérjék mind a kivételes katonai intézkedéseket, mind a békeidőben jellemző viszonyokat. Ennek érdekében – hangsúlyozta a belügyminiszter – a rendőrhatóságoknak ébereknek kell lenniük, hogy kiszűrjék a gyanús külföldieket és a „hazai államellenes érzelmű egyéneket” is. A gyanúsítások célpontjában a „közismert kétes egzisztenciák és a nemzetiségi mozgalmakban tevékeny részt vevő egyének” álltak.

 Anna Doncova (Maida Pelagia), elfogott orosz kémnő
(Balla Tibor: Szarajevó, Doberdó, Trianon című kötetéből)

A kémkedés és szervezkedés megakadályozására a főispánokhoz folyamatosan érkeztek az ellenséges személyek szemmel tartását, illetve felkutatását célzó iratok. Augusztus 1-jén például a minisztérium arra figyelmeztette a megyei hatóságokat, hogy értesülések alapján a balkániak Konstantin görög király, Péter szerb király és Venizelos görög miniszterelnök meggyilkolására szőttek összeesküvést. Szeptember 15-én egy bizonyos Rejkovics Száva, Belgrádban született görögkeleti vallású birkózóra hívták fel a figyelmet, aki Komáromba utazott és a hírek szerint merényletek végrehajtásával bízták meg, ezért robbanószer található nála. Egy Boutevillain de Grandpré Emília nevű bolognai nő is gyanúsnak számított; bár szolgálatait a császári és királyi vezérkarnak is felajánlotta, mégis úgy tűnt, hogy az ellenséghez pártolt. Októberben egy ismeretlen utast is kerestek, mert az a vonaton megkérte útitársát, hogy a román határon adjon fel egy levelet, amely állítólag katonai szempontból aggályos adatokat tartalmazott. S az itt említettek kívül még hosszasan lehetne folytatni a sort. Az biztos, hogy Pest megyéből szinte minden esetben nemleges válasz született a kémgyanús személyek felbukkanásával kapcsolatban, egyedül Kosulakow Wladimir orosz pilótával kapcsolatban jelentették, hogy 7-8 évvel ezelőtt megfordult – az akkor még a megye területéhez tartozó – Kecskeméten.

 Egy szerb komitácsit bekísérnek
(forrás: keptar.oszk.hu)

A pontosan meghatározott személyek mellett bizonyos csoportok vagy az ellenséges államok polgárai általánosságban is szemmel tartandók voltak. Még 1913-ban a belügyminisztérium a szerbiai származású cukorka- és italárusokra, valamint a péksegédekre hívta fel a figyelmet, mivel azzal gyanúsította őket, hogy szerb komitácsik (azaz monarchia-ellenes felkelők) is vannak közöttük, akik Szerbia részére kémkednek. A belügyminiszter a házaló kínaiaktól is intett, akik munkájuk révén sok helyen megfordultak. Gyanúra az adott okot, hogy egyre nagyobb számban költöztek be a Monarchia területére, valamint hogy az árusításból befolyó jövedelem valószínűsíthetően nem volt elég a megélhetésükre. Ezért „alaposnak látszik azon feltevés, hogy a jelzett házalók mandzsúriai kínaiak, kik Oroszország részéről kémkedésre is megbízatást nyertek, s mozgósítás esetén esetleg merényletek végrehajtása képezheti feladatukat”. A külföldiek megfigyelése a háború kiterjedésével párhuzamosan újabb és újabb körökre terjedt ki. Például Japán hadba lépését követően az országban tartózkodó japán alattvalók megfigyelését rendelték el. Egy 1914 októberi rendelet szerint pedig szemmel kellett tartani az állítólag a Galíciából menekülőkkel érkező orosz ügynököket, akik azzal a szándékkal jöttek, hogy közel férkőzzenek a sebesültekhez és a beszélgetés közben katonailag fontos adatokat szedjenek ki belőlük.

 Magyar baka elfogott orosz kémeket őriz. Rzeszów, orosz front
(Balla Tibor: Szarajevó, Doberdó, Trianon című kötetéből)

Természetesen mindenhol, így Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében is akadtak emberek, akik nagy háborús lelkesedésükben akárkiben kémet szimatoltak, s gyanújuknak nem féltek hangot adni. Számtalan ilyen extrém, néhol megmosolyogtató, és már a kortársak számára is komolytalannak ható eset történt. A helyi sajtó emiatt egyébként folyamatosan kérte az olvasóit, hogy ne dőljenek be a rémhíreknek és ne cselekedjenek oktalanul.

Lássunk néhány ilyen esetet, kik és milyen okból számítottak gyanúsnak! Vácott például egy „kámzsás barátról” gondolták, teljesen ok nélkül, hogy egy álruhába öltözött szerb kém. A szerzetest végül a vasutasok védték meg a feldühödött tömegtől. Szintén Vácott, egy katonavonat indulásakor egy ott lévő katona kiáltotta el magát, hogy egy civil ember, valószínűleg kém ugrott fel a szerelvényre. A katonák rögtön a felkutatására indultak, még a pályaudvar környéki házakba is benéztek, miközben a tömegben mindenféle rémhír terjengett: bombát fektettek a sínekre, ellenséges repülőgépek érkeztek. Végül a mozdonyfűtőkre fogták rá, hogy kémek, mire az emberek rögtön ütlegelni kezdték őket, sőt, még a védelmükre siető hivatalnokot is puskatussal vágták hátba. Végül az állomásfőnök szabadította ki a szerencsétleneket.

 Vác vasútállomása korabeli képeslapon

Rákosszentmihályon autósokat néztek kémnek: a kocsiban három nő ült, az egyikőjük kezében gyanús csomaggal. A nép katonákkal karöltve rögtön üldözőbe vette őket, hogy aztán leforrázva szembesüljenek azzal, tiltott dologról szó sincs, a gyanús csomag csupán egy csecsemő volt. Újpesten szintén egy furcsa pakk keltette fel a figyelmet. Egy ismeretlen, lefátyolozott hölgy egy virágüzlet tulajdonosát kérte meg, hogy vigyázzon a táskájára, amíg ő bevásárol a piacon. A vásárlók bombát szimatoltak benne s rögtön elvitték a rendőrkapitányságra. A nő természetesen felháborodva vette tudomásul, hogy távollétében felnyitották a táskáját, amelyben bomba helyett csupán az ő holmija volt.

Néhány személy természetesen a hatóság gyanúját is felkeltette, így több embert is megfigyeltek kémkedés gyanúja miatt. Általában ezek az ügyek – sokszor névtelen – feljelentések nyomán kerültek a hatóság látókörébe, tehát a háborús izgatottság, illetve természetesen még inkább az ártó szándék és a rosszindulat ily módon is helyt kaphatott. Így például vizsgálat indult egy Monor mellett lakó gróf, bizonyos Jankovics István ellen, aki, noha vagyontalan volt és állandó keresettel sem rendelkezett, mégis sokat utazott. Feltűnő volt az is, hogy állandóan a térképeket bújta, valamint különböző rajzokat kreált, inasa és mosónője pedig állítólag rendszeresen pénzküldeményeket kapott. A Gödöllői járás főszolgabírája Epure János, községi iktató gyanús viselkedéséről tett jelentést. Eszerint az iktató gyakran járt Budapestre, románul telefonált a fővárosba és román nyelvű füzeteket tartott magánál, a főszolgabíró véleménye szerint azért, hogy azokat román katonáknak adja át. Azt is, terhelő bizonyítéknak tartotta, hogy ha hivatalos értesítés érkezett a háborúval kapcsolatban, Epure rögtön Budapestre utazott. Miniszteri utasításra egy pesthidegkúti francia családot kellett „feltűnés nélkül” megfigyelni, különös tekintettel arra, hogy van-e a házukban rádiótelegramm készülék, illetve hogy nem folynak-e erődítési munkák a lakóhelyük közelében. Egy csillaghegyi nőt pedig szintén pusztán származása miatt kellett körbeszimatolni, de, ahogyan a fenti esetekben is, vele kapcsolatban sem bizonyosodott be semmi az égvilágon.