Bauer Rudolf (1879-1932) Magyarország első atlétikai olimpiai bajnoka volt diszkoszvetésben. Akkor szokatlan, új dobótechnikája forradalmasította a sportágat. Olimpikonunk nem csak a nemzetközi sportversenyeken, hanem az első világháború harcterein is helyt állt. A róla szóló posztot Dinyés László írta.

Bauer 21 évesen lett olimpiai bajnok. Ekkor legalább 5 éves sportpályafutás állt már mögötte. Ő is, mint fiatal kortársai közül sokan „all round” (sokoldalú) sportoló volt: birkózott, úszott, tornászott, evezett, 1897-ben a magyarországi első egyesületi labdarúgó mérkőzés győztes csapatának is tagja volt. Tucatjával nyerte a sportérmeket. A BTC (Budapesti Torna Club) egyesületbe igazolt, ahol az atlétika, a diszkoszvetés lett sporttevékenységének fő iránya. Ő kísérletezte ki az azóta is használt fordulásos diszkoszvető technikát, amivel Magyarország első diszkoszvető bajnoka lett 1897-ben, 31 méter 15 centiméteres dobásával. Ekkorra már 190 cm magas, „bivalyerős”, ugyanakkor intelligens személyiséggé érett.

 Bauer Rudolf

1900-ban Párizsban az olimpián a diszkoszvetést a Bois de Boulogne bokros-fás parkjában rendezték, 20 résztvevővel. Bauer nyert 36 méter 4 centiméterrel. Erről később így írt: „A párisi győzelem után a jelenlévő »sportszakértők« a legalaposabb vizsgálat alá vettek, pontos méreteket csináltak a testalkatomról és győzelmemet karom és derekam »abnormis«” hosszúságával igyekeztek magyarázni, mert nem tudták elképzelni, hogy akadjon egy magyar, aki legyőzi az atlétika nagymestereit, az angolokat és amerikaiakat…” Az olimpiai bajnokságért aranyérmet nem adtak, mindenki más-más ajándékot kapott a szervezőktől, Bauer Rudolf egy míves, ezüst cukortartót.

 Az olimpiai bajnoki dobás

 (forrás: nemzetisport.hu)

 A párizsi olimpián nyert ezüst cukortartó

Soha nem indult többet diszkoszvető versenyen, de 1901-től a verhetetlen Pannonia evezős nyolcas tagjaként még éveken át nyerte az érmeket. 1905-ben megnősült, Budapesten és Sóséren élt, ahol saját birtokán gazdálkodott,. Két lánya s egy fia született. 1914 és 1916 között a szerbiai harctéren volt egy népfelkelő század parancsnoka. Szívelégtelenségben halt meg 1932-ben, 54 éves korában. Sírja Budapesten, a Kerepesi temetőben található.

A Nagy Háborúból tisztességgel kivette részét. Főhadnagyként, majd századosként harcolt, a M. kir. Pécsi 19. népfölkelő gyalogezred 10. századának századparancsnokaként. Harctéri működéséből fennmaradt néhány érdekes dokumentum: egy Bauer főhadnagyhoz intézett „Alázatos kérelem”, a katonai érdemkereszt szalagján viselendő bronz katonai érdemérem és a Károly-csapatkereszt adományozása, valamint egy levelezőlap. Fennmaradt fényképei mutatják főhadnagy, aztán százados korában, akkor már kitüntetésekkel majdnem úgy feldíszítve, mint korábban sportolóként.

Harctéri élményeiről soha sem mesélt hozzátartozóinak. Szerényebb, békeszeretőbb és humánusabb ember volt annál, minthogy az átélt szörnyűségeket akárki mással megossza. Az élsporttal kapcsolatban hamar felismerte a benne rejlő veszélyeket is. Sajnos az idő az ő 1910 táján tett megállapításait erősítette meg: „Minden versenysport egészségtelen!” 54 éves korában bekövetkezett váratlan szívhalála is ezt látszik aláhúzni...

Bauer Rudolf hazaszeretetét ha kellett diszkosszal, ha kellett tiszti kardjával kezében bizonyította, példát mutatva ezzel minden későbbi honfitársának.

DOKUMENTUMOK

KÉPESLAP AZ ÉSZAKI FRONTRÓL

KÉRELMEZŐ LEVÉL BAUER RUDOLF FŐHADNAGYHOZ

Tekintetes Bauer Rudolf úrhoz főhadnagy, a m. kir. pécsi 19. népf. gy. e. 10. századának parancsnokához Szarajevó.

alázatos kérelme A fent írt század I. szakaszának, a bent írt ügyben

Tekintetes Főhadnagy, századparancsnok Úr!
Talán szokatlan az a kérés, amellyel Főhadnagy úrhoz, századunk parancsnokához fordulunk, talán nem is a megfelelő időben szólunk, mert a helyzet az érzelgésre nem alkalmas, talán nem is tudjuk úgy megmondani azt, amit akarunk, mint azt szívünk, lelkünk szerint óhajtanánk, de bízunk abban, akihez e sorok intézve vannak, belátja gyarlóságunkat és meghallgatja alázatos kérelmünket.

Az elmúlt napokban szakaszvezetőnk, Pintér János 30 napi laktanyafogsággal lett sújtva azért, mert fellebbvalójával szemben tiszteletlenül viselkedett.
Nekünk, alárendelteknek nincs jogunk ezt a büntetési esetet bírálgatni, mert az nem a mi feladatunk, mi az eset részleteit nem is ismerjük, annak előadásába tehát nem bocsátkozhatunk.
A büntetés megtörtént, szakaszvezetőnk megkezdte a büntetés letöltését.
Szomorúsággal kell látnunk szakaszvezetőnknek önmagával való küszködését, mert hiszen nem a saját érdekében tette, amit tett, hanem a mi érdekünkben, fájdalommal valljuk be, hogy bűnhődése nekünk, a szakasznak esik legrosszabbul, akik tudjuk minden cselekedeteit, jóra való hajlandóságát és velünk való bánásmódját bizonyítani, akik legközvetlenebbül ismerjük személyes tulajdonait, amelyek a szakasznak még sohasem váltak hátrányára, hiszen tőle csak jót, üdvöset és rendet tanultunk.

Éppen ezért, mert tudásával párosult szorgalmával és irántunk tanúsított jóindulatával az egész szakasz osztatlan elismerését és becsülését érdemelte ki, az ő tudta és beleegyezése nélkül fordulunk mi, magyar népfölkelők oda, ahonnan még jogos és igazságos ügyünkben sohasem utasíttattunk el, oda, ahol még eddig bennünket pártfogoltak, bármilyen ügyben is, oda, ahol eddig csak egyenességet, igazságot és pártatlanságot tapasztaltunk, akiben legteljesebb bizalmunk és reményünk van, a lovagias magyar tiszthez, századparancsnokunkhoz, szeretett egykori szakaszparancsnokunkhoz, Főhadnagy úrhoz, azon alázatos kérelemmel, hogy szakaszvezetőnk büntetését, kegyesen elengedni méltóztassék.
Magyar szívvel és magyar lélekkel kérjük ezt attól a századparancsnokunktól, akit mi közös sorsban, közös szenvedésben híven követtünk eddig is, de követjük ezután is mindaddig, amíg karunkat emelni tudjuk, amíg szívünk dobogni meg nem szűnik.
Távol, szép hazánkban főhadnagy, századparancsnok urat is, minket is könnyező szemek, ölelő karok és búcsúcsókok bocsátottak a nagy útra, hogy életünket és vérünket áldozzuk királyunkért és hazánkért, e nagy időben legyen elfeledve egy félreértés, amely úgy is csak akaratlanul, véletlenül történhetett.

Maradunk a Főhadnagy, századparancsnok Urnak, mindenkor hűséges katonái,
az I. szakasz:
Dömötörfy Ferenc tizedes; Bertók Sándor tizedes; Hermann János őrvezető; Horgas József őrvezető; Lovász György őrvezető; Radics Vincze őrvezető; Bank József őrvezető; Tóth István őrvezető; Göncz József őrvezető

és a népfölkelők:
Ányos János; Pintorics József; Tar Sándor; Mihóczki Imre; Herner József; Nemes István; Bosnyák János; Csatos Pál; Sas György; Bóka János; Pertkovani(?)József; Varga Péter; Torma János; Nagy István; Baksa Jozsef; Pap József; Szulimán(?) János; Pusztai Pál; Borbás Ferencz; Farkas István; Gergely Márton; Bognár Károly; Csapo Ferencz; Végh Dömötör; Szabo Vendel; Zsir János; Geleta József; Gál Imre; Fekete Sándor; Illés János; Deák József; Szabo János; Egerszegi Károly(?)

[1915-17 között]

KITÜNTETÉSEK

 Bauer Rudolf Károly-csapatkeresztje

 A Károly-csapatkereszt viselésére jogosító igazolvány, valamint a bronz katonai érdemérem odaítéléséről szóló okirat Bauer Rezső (Rudolf) részére

M. kir. pécsi 19.népfölkelő gyalog ezred
244/1918 Ezp.

IGAZOLVÁNY
Rendfokozat, név: Bauer Rezső szkv.fhdgy.
Csapattest: 19. népf. gy. ezred
Jogosult a Károly-csapatkereszt viselésére.
Bp. 523-1918 IX/11
Kálozdy fhdgy. s.k. ezr. sgt.

Magyar királyi honvédelmi miniszter

5581. szám
Elnöki 2. 1916

Ő CSÁSZÁRI ÉS APOSTOLI KIRÁLYI
FELSÉGE
1916. évi március hó 23-án
BÉCSBEN
kelt legfelsőbb elhatározásával legkegyelmesebben elrendelni-
méltóztatott, hogy
FŐHADNAGY
úrnak
az ellenség előtt tanúsitott
VITÉZ MAGATARTÁSA
elismeréséül a legfelsőbb dicsérő elismerés tudtul adassék.
Miről
FŐHADNAGY
urat
a katonai érdemkereszt szalagján viselendő bronz katonai érdem-
érem egyidejű kiadása mellett ezennel értesítem.
Budapest, 1916.évi március hó 30-án

(aláírás)
Hazay Samu
honvédelmi miniszter

Tekintetes
BAUER REZSŐ
a m. kir.19. népfölkelő gyalogezrednél beosztott, szol-
gálaton kivüli viszonybeli főhadnagy urnak.