A Sopron vármegyei Pereszteg községből Czákler István és négy fiútestvére is részt vett az első világháborúban. István a zalaegerszegi 6-os huszároknál szolgált, míg bátyjai a soproni 76-os közös gyalogezredben. A vitézül küzdő huszár és testvérei történetét Békési László olvasónk küldte el a Nagy Háború Blog számára.

A fényképen anyai nagyanyám bátyja, Czákler István szerepel. 1893. június 29-én született a Sopron vármegyei Pereszteg községben, egy falusi iparos család hét gyermeke közül a negyedikként. Szabó szakmát tanult, a háborút megelőző években idősebb testvéreivel együtt Bécsben dolgozott. 1914-ben vonult be a zalaegerszegi 6. honvéd huszárezredhez, 1915. január 7-én került ki a harctérre, az ezred 5. századához. A levelezőlapként hazaküldött fénykép 1917 júniusában, a bukovinai harcok szünetében készült: „Kedves Szüleim, ha már egyszer magam nem mehetek, küldök egy harczias képet. Egy kicsit rosszul nézek ki. Isten velük fiuk Pista.”

A m. kir. 6. honvéd huszárezred
A huszárezred 1914. augusztus 13-tól az összeomlásig végig az orosz fronton küzdött. 1914. augusztus 17-én részt vett a gorodoki halálrohamban, itt elvesztette harcos létszámának felét. A lembergi csata után – szeptember első felében – a 2. hadsereg visszavonulását fedezte. Október folyamán a Kárpátok előterében, majd november elejétől 1915 februárjáig a kárpáti hágók védelmében harcolt. Februártól a Galíciában és Bukovinában lévő német déli hadsereg alárendeltségébe került Stanislau körzetében. 1915. június elején már az osztrák–magyar 7. hadsereg kötelékében elfoglalta a Dnyeszter melletti Zaleszcykot, 1916. elejéig ebben az állásban maradt. A Bruszilov-offenzíva idején a 7. hadsereg visszavonulását fedezte, augusztus közepén Stanislautól északra foglalt állást. A megváltozott körülményekre való tekintettel változó mértékben gyalogos alakulattá szervezték át a huszárezredek túlnyomó többségét, így a 6. huszárezredet is. Szeptember elejétől Bukovina keleti részén, Vatra Dornei térségében védekezett. 1917 júliusától a visszavonuló oroszokat üldözte, a Moldva völgyében elfoglalta az Arsita-Capi hegytömböt. Október 25-től a Bisztrica völgyében állomásozott a román különbékéig. 1918. április 15-től Ukrajnába helyezték át az ezredet, itt – újra lovas alakulatként – a jekatyerinoszlavi (ma Dnyepropetrovszk) kormányzóságban megszállási és vasútbiztosítási feladatokat látott el. 1918 novemberében az ezred tagjai kisebb csoportokra szakadva jutottak haza.

Czákler Istvánt a háború során tanúsított helytállásáért négy alkalommal tüntették ki, háromnál fennmaradt a felterjesztés indoklása is.

• Ezüst Vitézségi Érem második osztálya 1916. június 11.

A haditett leírása: „Nevezettek a június 6-i Milken-Okna környéki harcokban az erős ellenséges tűz ellenére feltartóztathatatlanul rohamoztak, majd június 11-én, amikor az ellenség az ágyúinkat veszélyeztette, önként jelentkeztek az ellenség megtámadására, a rohamot nagyszerűen hajtották végre. Még aznap parancsra nem várva közelharcban oldalba támadták az oroszokat, ez lehetővé tette a sokkal erősebb ellenség elűzését.”

• Ezüst Vitézségi Érem első osztálya 1916. szeptember 8. Czokanestie térségében
• Bronz Vitézségi Érem 1917. június 18.

A haditett leírása: „Mestikanestie mellett 1917. június 14-én felderítő járőrben kimagasló vitézségével kitüntette magát.”

• Ezüst Vitézségi Érem második osztálya 1917. augusztus 16.

A haditett leírása: „Támadásban és mindenfajta harcban vitézül viselkedtek. 1917. augusztus 7-én igazán halált megvető vitézséggel rohamozták az 1125-ös pontot, majd visszaverték az elkeseredett ellentámadást. A további előnyomulásban és járőrszolgálatban a nehéz terep ellenére az ellenség üldözését szünet nélkül folytatták.”

István mellett mind a négy fiútestvére kivette részét a harcokból, ők mindannyian a soproni 76. közös gyalogezredhez vonultak be. A szülők szenvedéseiről és a család erőfeszítéseiről némi fogalmat alkothatunk, ha röviden felvillantjuk a testvérek sorsát is.

• Ferenc (1885-1914) 1914 augusztusában esett el a soproni gyalogezred első csatájában, a galíciai Polichna térségében.

 Czákler Ferenc

• Gyula (1888-1961) szakaszvezetői rangban szolgált, 1914 októberében comblövéssel megsebesült.

 Czákler Gyula az első sorban az x-el jelölt katona

• Mihály (1897-1969) 1915 októberében vonult be az ezred bécsi pótzászlóaljához, majd az év december 1-én érkezett az orosz harctérre. 1917 őszén került az olasz frontra, itt három hónap szolgálat után súlyos betegségen esett át. Felgyógyulása után a 89. közös gyalogezredhez vezényelték, az összeomlásig Ukrajnában teljesített szolgálatot.

 Czákler Mihály

• József (1899-1973) 1917 márciusában vonult be, a bécsi kiképzés után rövidesen a 4. fényszóróosztaghoz helyezték át. Májusban Albániába került, Meduában szolgált a „90-es fényszórók” kötelékében.

 Czákler József (középen) és katonatársai

Czákler István túlélte a világháborút, családot alapított, egy fiúgyermeke született. Fenti kitüntetései alapján 1940-ben vették fel a Vitézi Rendbe, vezetéknevét 1939-ben magyarosította Cenkire. 1969-ben bekövetkezett haláláig Budapesten élt.

Köszönöm Kiss Gábor úrnak a kitüntetési javaslatok kikeresését és szíves megküldését.

Irodalom:
Lugosi József – Kiss Gábor: Volt egyszer egy huszárezred
Ravasz István: Magyarország és a Magyar Királyi Honvédség a XX. századi világháborúban