Egy izbégi kertész emlékére

2012.03.16. 09:23 :: Nagy Háború szerkesztőség

A galíciai születésű Dziggiel József hadiútjáról alig tudunk valamit. Ő maga lengyel származású volt, ám magyar nőt vett feleségül, és gyermekei már magyarnak születtek. A családfő bevonulását követően valószínűleg nem sokkal hősi halált halt. Az utána maradt emlékeket unokája, Regényi Irén Mária küldte el nekünk.

 

Dziggiel (Gyöngel) József 1876. november 15-én született a galíciai Jedlicze városkában, római katolikus családban. 1904-ben Sátoraljaújhelyen kötött házasságot Csehi Juliánnával, akitől négy gyermeke született: Lajos, Ilona, Juliánna és Erzsébet. 1911-ben Hauszmann Alajos Anna-völgyi birtokán (Szentendre, Izbég) kapott állást, ahol mint főkertész 1915-ig, bevonulásáig dolgozott. Munkájában sikeres volt: ezt bizonyítják arany-, ezüst- és bronzérmes díszoklevelei, amiket a zöldségek, gyümölcsök kiváló termesztéséért adományoztak neki. Kísérletezett a fekete rózsa nemesítésével is.

Dziggiel József az első sor jobb szélén látható, virágcsokorral a kezében Dziggiel József az első sor jobb szélén látható, virágcsokorral a kezében

A háború kitörését követő évben, 1915 júliusában vonult be a császári és királyi 15. galíciai gyalogezredhez, ahová minden bizonnyal a születési helye szerint sorozták be. Mindössze két tábori lap maradt utána: az egyiket Sopronból írta haza 1915. július 22-én, a másikat pedig Przemyslből 1915. augusztus 18-án. Ez utóbbi levelezőlapon arról számol be, hogy indulnak a harctérre – ez volt az utolsó életjel, amit magáról adott.

 

 A lap átirata a következő: Sopron jul[ius] 22.
Kedves felesigem ruhá[t] elkül[d]tem máma feladtam a főpostára. Tisztelek Csokolom beneteked gyermekek hogy vannak
Gyöngel József Sopron

 

 A lap átirata: Przemysl au[gu]sztus 18kán
Kedves feleségem mostan megyünk harcztére a háborúba
tisztelek csokolom beneteket és gyermekeimet ismerőseimet
sok jól Isten vele

Halotti anyakönyvi kivonata szerint 1926-ban, utólag nyilvánították hősi halottá, halálozásának időpontjaként 1917. december 31-ét állapították meg. Halálának pontos ideje és helye ismeretlen.

 

A családfő halála után a hátramaradt feleség és a gyerekek nagyon nehéz körülmények között éltek. A család az Anna-völgyi birtokról előbb Izbégre, majd 1917 őszén Kispestre költözött.

A Gyöngel család 1918-ban, Kispesten: Csehi Juliánna és gyermekei, Lajos, Ilona és Juliánna. A negyedik gyermek, Erzsébet hiányzik a képről, mivel ő a fővárosi ínséges körülmények miatt 1917-től Sárospatakon, a nagymamánál nevelkedett. Dziggiel Erzsébet, férjezett nevén Schadl Györgyné idén május 27-én tölti be 100. születésnapját. Jó egészséget kívánunk neki! A Gyöngel család 1918-ban, Kispesten: Csehi Juliánna és gyermekei, Lajos, Ilona és Juliánna. A negyedik gyermek, Erzsébet hiányzik a képről, mivel ő a fővárosi ínséges körülmények miatt 1917-től Sárospatakon, a nagymamánál nevelkedett. Dziggiel Erzsébet, férjezett nevén Schadl Györgyné idén május 27-én tölti be 100. születésnapját. Jó egészséget kívánunk neki!

A leszármazottak kezdeményezésére Dziggiel József neve 2009-ben felkerült az Izbégi Általános Iskola falán elhelyezett izbégi hősök emléktáblájára.

 

7 komment

Címkék: przemyśl

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr104317162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MTi 2012.03.17. 14:21:40

A halotti anyakönyvi kivonathoz: nem 1917. dec. 31-én nyilvánították holttá, hanem ez a halál megállapított/vélelmezett időpontja - a holttá nyivánítás éve 1926.
Érdemes lenne az illetékes megyei levéltárban kikerestetni a halotti anyakönyvi kivonat bal alsó sarkában bejegyzett bírósági dokumentumokat, ha jól látom Pk. 1445/926 sz. - ez József holttányilvánítási ügyének iktatószáma, magában a tárgyban lehetnek becsatolt eredeti okiratok, valamint a bajtársak vallomási, amiből - vélhetően - többet is meg lehet tudni!

MTi 2012.03.17. 14:28:26

Eltünt a hozzászólásom :)
Tehát: szentenderei Királyi Járásbíróság Pk. 1445/1926!

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2012.03.17. 15:01:58

@MTi: Megvan az, csak a blog.hu vacakol néha! :)

Egy témával foglalkozó levéltárosnak ezt illet kiszúrnia! Valóban 1926-ban nyilvánították holttá és az 1917-es időpont csak a halál utólag megállapított időpontja. Nem fogalmaztunk egyértelműen, pontosítjuk, köszi! :)

A Pest Megyei Levéltárban lehet egyébként utána nézni a Szentendrei Járásbíróság anyagának. Jelezzük majd a családnak is.

wraith42 2012.03.20. 10:28:22

A képen olyan mintha a virágot tartó úriembernek (és a másik szélen ülőnek is) szalagsávjai lennénk. Ez nem igazán vág egybe a vélelmezett rövid katonai karrierjével. Persze lehet hogy még a háború előtt érdemelte ki őket (pl állami tisztviselőként a Jubileumi Érmet vagy Jubileumi Keresztet ill még a Mozgósítási Kereszt jöhet szóba ha bevívták 1912/13-ban) vagy nem is szalagsávok csak annak látszanak. Egy nagyobb felbontású kép sokat segitene az ügyben.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2012.04.05. 21:21:34

@Ren42: Köszönjük a kiegészítéseket! Az emlékeket megküldő unoka információi szerint a háború előtt katonáskodott, így lehetséges, hogy valóban akkor kapott kitüntetéseket. Sajnos neki sincs meg eredetben a fotó, így nem tudtunk jobb felbontást kérni róla, hogy ránagyíthassunk.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2012.04.05. 21:33:28

@MTi: A nagyapa emlékét ápoló unoka korábban már kikérte a Pest Megyei Levéltárból az aktát, de nem találtak benne érdemi információt. Hagyatéki ügyben indították az eljárást 1926-ban, a keresésére csak hirdetmény volt, tanúkihallgatás nem.

M.Kristóf 2013.01.23. 13:08:58

Én is ugyanilyen gondban vagyok. 1942-ben volt a halottá nyilvánítás be is van írva mint a fenti dokumentumban, hogy 1917.Dec 31-én halt meg és a tiszalöki járásbíróság aktái alapján jegyezték be. Megkerestem az illetékes levéltárat(jelen esetben Nyíregyháza) de azt válaszolták, hogy náluk nem található semmilyen irat a tiszalöki járásbíróságról. Esetleg valami tipp merrefelé lehet? Tiszalökön sincs. :(

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása