„megérkeztek a vereskeresztes kocsik”

2012.01.09. 06:59 :: PéterZoltán

B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 54. rész

Betegen vándorolva

Lebetegedett hősünk egyre messzebb kerül a rajvonaltól: a bigliai koszos ezredsegélyhelyről előbb a hadosztály segélyhelyére küldik, majd a Vippach-folyó mellett fekvő Prvacina város kórházába irányítják. Hamarosan még tovább kell mennie: vasúton Haidenschaftba viszik, ahonnan az augusztusi forróságban gyalog, majd kocsin jut el Vippach tábori kórházába.

 

Az éjjelt nagyon rosszul töltöttem. A szomjúság is nagyon kínzott, szüntelen szerettem volna inni a hideg vizet, és mert kulacsomból kifogyott, felkeltem – bár iszonyúan fájt minden tagom – mégis elmentem egy nem messze levő kúthoz és kulacsomat telemerítettem.

Már korán lejöttünk Baloghgal a piszkos padlásról és a ház előtt ülve, vagy fekve vártuk az orvosi vizsga kezdetét. 8 óra tájon egy osztrák tábornok ment el a segélyhely mellett, ki az orvosokkal beszédbe ereszkedett és egy ott levő zászlóstól – ki szintén beteg volt – azt kérdé, hogy mily világ van a rajvonalban? Egy-egy ezred körülbelül hány napig teljesít ott szolgálatot? E kérdésekre a zászlós tisztelettel és bátran jelenti ki, hogy egy ezred csak egy napig van a rajvonalban, mert másnapra már alig néhány ember marad meg belőle és azt le kell váltani. Rettenetes, de való igazság volt a zászlós ezen kijelentése. A tábornok is megdöbbenve csóválta a fejét.

Kassay segédorvossal beszélgettem sokáig, egy szép, finom törölköző kendőt ajándékoztam neki. Nemsokára megmérték ismét a lázamat: 38 8/10. Újra megvizsgáltak és a doktor kijelenté, hogy mi négyen megyünk a hadosztályhoz. Én, Balog és két másik beteg. Ekkor én elmentem Gazsó törzsőrmesterhez, szívélyesen elbúcsúztam tőle, elköszöntem Turitól is. 11 órakor előállott egy 2 lovas kocsi, melyre ernyő volt kifeszítve az eső ellen. Miután cédulával elláttak bennünket, felültünk a kocsira az ernyő alá, mely nagyon hasznos volt számunkra, mert az eső útközben is majdnem mindig esett. Sebesen haladt a kocsink keleti irányba a jó karban tartott országúton. 1 órakor egy szép nagy ház előtt, a vasúthoz közel állott meg velünk. Itt volt a hadosztály segélyhelye. Egy sátorból épült színben foglaltunk helyet és csak 4 óra után került ránk a sor. Újra meghőmérőztek bennünket és mindenkinek külön cédulát adtak, hogy menni fogunk a kórházba. Puskát, sátorlapot, hátizsákot elszedtek tőlünk, és mintegy harmincunkat közrefogtak és az út túlsó felén egy szénás színben szállásoltak el bennünket éjjelre.

Vöröskeresztes szállítmány érkezése egy tartalékkórházhoz Vöröskeresztes szállítmány érkezése egy tartalékkórházhoz
(Dr. Katona József: Katonai orvoslás című kötetéből)

4-ére virradóra is igen rossz éjszakám volt. Nagyon fájt minden tagom. Oly gyenge, erőtlen voltam, hogy a felkelés és járás óriási megerőltetésembe került. Délelőtt 10 órakor megérkeztek a vereskeresztes kocsik, azokba bepakoltak bennünket és megindultunk keletnek a vasút mentén. Csakhamar egy vasúti állomáshoz értünk, de itt csak a sebesülteket rakták ki, mitőlünk, betegektől a cédulákat elszedték és másikat adtak helyette, miután előbb egy altiszt kikérdezett bennünket. Véletlenül tőlem és Baloghtól a hadosztálynál kapott cédulánkat nem kérték, és mi nem is adtuk oda. Semmi jelentőséget nem tulajdonítottunk ezen kis cédulának még akkor, de azért eltettem. Csakhamar beértünk Prvacina nevű városba, mely a Vippach folyó mellett fekszik, domboktól, hegyektől körülvéve. Itt egy nagy palotában volt egy kórház berendezve. Ott ismét megvizsgáltak és osztályoztak bennünket. Baloghot másik házba helyezték el. De én nem akartam elszakadni a földimtől, átmentem én is a másik házhoz, de Baloghot nem találtam sehol. Beszélni pedig ott senkivel sem tudtam, nem volt köztük magyar, még a verterek közt se. Csak visszamentem az előbbi helyemre, hol egy nagy teremben – mely színházépület volt – kaptam én is elhelyezést a többiek közt. Ott már nagy tisztaság és rend volt. Levetkeztem és lefeküdtem én is az ágyamra. Csakhamar jött egy cseh doktor, kivel csak tolmács útján tudtunk beszélni. Ismét meghőmérőztek, 38 fokos lázam volt. Megnézte a doktor a nyelvemet is és a cédulámra valamit írt németül.

Délután 1 órától 6-ig feküdtem ott, de akkor ezen helyről is el kellett mennünk. Igen sok sebesült érkezett és azokat szállásolták el a helyünkön. Minket pedig elvezettek 5–600 lépéssel tovább, hol egy magaslaton a templom mellett, egy háznál több szobában helyeztek el bennünket, szénából készített fekhelyen. Itt ismét találkoztam Baloghgal, ki a szomszéd szobában volt. Az éjjelt itt is elég nyugtalanul töltöttem, fájt minden tagom.

Prvacina városka korabeli fotón Prvacina városka korabeli fotón
(Forrás: forum.prohereditate.com)

Másnap, 5-én reggel szétnéztünk a maródiszobánk körül levő helyeken. Lenn a völgyben dúsan termett a sok gyümölcs és szőlő. A lakosoktól vettünk is jó szőlőt, melyet megettem, de később még betegebb lettem tőle. Lázam hovatovább kezd múlni, étvágyam pedig visszajönni, csak nagyon gyenge, erőtlen vagyok. 8 órakor benéztünk a templomba, hol istentisztelet volt. Szemlélgettük a sok képeket, szobrokat, zászlókat.

9 órakor indultunk a mintegy 800 lépésre levő vasúti állomáshoz. Rövid pihenés után beszálltunk a vasúti kocsikba, jó ülőhelyekre és a vonat megindult kelet felé. Rosszul éreztem magamat, hevülés, szédülés fogott el, mellemben a belső remegést mind erősebben kezdtem érezni. A vonat gyorsan robogott állomásról-állomásra a vadregényes, szép hegyes-völgyes vidéken. Volt köztünk olyan tapasztaltabb, régi beteg, aki azt mondta, hogy nem visznek kórházba bennünket, csak valami közeli tábori kórházba megyünk, honnan néhány napi üdülés után ismét visszaküldenek a frontra. Megdöbbenve hallgattam e baljóslatot, de hát mit tegyünk? Bele kellett nyugodni a változtathatatlanba!

Talán még futott velünk a vonat 25 kilométernyi utat, midőn Haidenschaft városba értünk és itt kiszállítottak bennünket. E városon keresztül gyalogolva a jó országúton délkeletnek fordultunk és csak előre gyalog a forró augusztusi melegben. Lihegve, izzadva, kimerülve meneteltünk vagy 3 kilométert, midőn néhány kocsi jött érettünk, melyekre a batyunkat felpakolva, magam is feltolakodtam egyre Baloghgal, hisz már képtelen voltam gyalogolni betegen. Még 7–8 kilométert tettünk meg, midőn elértük Vippach kisvárost a hasonnevű folyó mellett. E kis városon is áthaladva a túlsó szélén állott egy több épületből álló tábori kórház, ahol mi is el lettünk szállásolva.

A Bihar megyei Árpád községből a nagyváradi 4. honvéd gyalogezredbe 1915. február 15-én bevonult 32 éves gazdálkodó B. Sárközy Gergely visszaemlékezése a sorozástól követi nyomon katonai élményeit. A Katona életemből, élményeim, küzdelmeim és szenvedéseim a világháborúban címmel a frontnaplók és levelek alapján 1922-ben eredetileg a családja számára írt visszaemlékezést a szerző által kialakított fejezetek szerint haladva 2011. január 3-tól kezdve, hétfői napokon közöljük blogunkon. A cikksorozat első része.

Következő rész: „Nem kórház, hanem igazi kínház volt”

Összes rész: B. Sárközy Gergely visszaemlékezése 1-85. rész

1 komment

Címkék: b. sárközy gergely prvacina haidenschaft Wippach

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr153529976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MTi 2012.01.10. 09:14:52

Vajon kiderül-e, milyen rejtélyes betegség kínozta Gergely bátyánkat? Talán malária?

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása