Egy méltatlanul elfeledett generáció emlékére

2012.01.06. 09:18 :: Nagy Háború szerkesztőség

Papp Károly sarkadi olvasónk lejegyezte dédnagyapja, vitéz Vágó András családi emlékezetben megőrzött töredékes életrajzát, amit az alábbiakban mi is közzéteszünk. A nagymamájától hallott történetekhez néhány képet is mellékelt.

„Szolgálati időm emlékéül” „Szolgálati időm emlékéül”

„Dédnagyapámról szóló írásukat örömmel vennénk. Részben kegyeleti okokból is, részben valamilyen szintű elismeréseként egy olyan generációnak, mely méltatlanul volt elfeledve. Volt ő irredenta, volt ő revizionista stb., csak egy nem volt: elismert katona és ember…

Nagymamámmal többször elmeséltettem a dédnagyapám történetét. Sarkadon született a korabeli Bihar vármegyében, az Almássyak zsellérsorán, szegény, nincstelen család gyermekeként. Fiatalon bevonult katonának Nagyváradra a 4. honvéd gyalogezredhez. Századparancsnoka unszolására továbbszolgálóként a 4-es ezrednél maradt. Nagyváradon katonaként elvégezte a polgári iskolát. A háború kirobbanása előtt a váradi hadapródiskolában tanított. Saját kérésére frontszolgálatra került.

Információnk szerint harcolt az orosz fronton is. Ott kapta első kitüntetését, egy járőr vezetéséért. A két front között végzett felderítést, és sikerült egy jelentősebb orosz gyalogos alakulatot álmában meglepniük, illetve fogságba ejteniük.

Ezt követően (?) került a Doberdóra és harcolta végig a háború jelentős szakaszát. Olasz fogságba esett, és kb. 1 évig volt Capri szigetén, majd olasz tisztekért kicserélték. Többször megsebesült – egyik szemét is elveszítette –, lehetősége lett volna könnyített szolgálatra, de a kórházból mindig a frontra tért vissza. Részletes „fronttörténeteket” nem ismerek, de igen sokszor hivatkozott a vízhiányra és az embertelen körülményekre.

A háború végén Brassó mellé rendelték, itt katonái meg akarták adni magukat a románoknak, de ő ezt elutasította és beugrott a lövészárokba a géppuska mellé. A románok meg akarták ölni, de az egyik katonája erőszakkal kirángatta a fedezékből és ezzel megmentette az életét. Román fogságban volt egy évig. Elmondása szerint 32 foggal ment fogságba és fog nélkül került vissza onnan.

A 4. ezred kötelékébe, Nagyváradra került vissza fogolycserével kb. 1920-ban, és ott folytatta a szolgálatot. Előzetes tervek szerint a hadapródiskolában tanított volna, de egy éjszaka (talán 1922-ben) még a trianoni határzár előtt menekülniük kellett. Volt katonája (aki kihúzta a lövészárokból) értesítette, hogy reggel elviszik a románok, ezért 4 gyermekével és feleségével még azon az éjszakán mindenüket Váradon hagyva átmenekültek a határon és Sarkadon telepedtek le.

A háború elvesztését soha nem sikerült kihevernie. Olaszországban maláriát kapott és rendszeres kezelésre járt a honvédkórházba. Fejében örökre bent maradt egy repeszdarab, amit a korabeli orvosok nem tudtak kioperálni. Valószínűleg 30 év múltán ez a szilánk okozta a halálát is.

A háború után igen megkeseredett életet élt, soha nem tudta kiheverni a Nagy Háborút. Hiába kapott később vitézi földet és magas nyugdíjat, nem tudta (akarta) a korábbi életét folytatni.

Jellemző csendes személyiségére (az öreg frontharcos tapasztalata) az 1944-ben Sarkadon zajlott harcokra adott reakciója. A család háza mellett volt beásva egy német géppuska, azt lőtték az utca túlsó oldaláról a románok. Nagymamáék félelmükben az ágy alá bújtak és sírtak. Dédnagyapám az asztalnál ült és borozott.
– Édesapám, jöjjön, bújjon el!
– Minek? Amíg hallod addig nincs baj! Amikor meg már nem hallod, akkor meg úgy is mindegy!

Remélem sikerült néhány részletet közölnöm, s talán találok még néhány konkrétumot vele kapcsolatban. 1990-ben átmentem Nagyváradra, még állt az a bérház, ahol a családom lakott, közel a püspöki palotához...”

Kiegészítésképp, az 1927-ben megjelent Vitézek Évkönyve alapján az alábbiakat tudhatjuk Vágó Andrásról:
Vágó András nyugalmazott tiszthelyettes, földműves
Született: 1885. augusztus 25.
Lakik: Sarkad, Paradicsom u. 251.
A vitézi címet 1925-ben kapta a 4120 sorszámon.
Kitüntetései:
I. osztályú (nagy) ezüst vitézségi érem
Bronz vitézségi érem
Károly Csapatkereszt
Sebesülési Érem 4 sávval (azaz legkevesebb négyszer sebesült)

A családi legendáriumokban fennmaradt történetekről esetlegesen fellelhető levéltári források kutatásához a blogon több posztban is hasznos információval szolgálunk. Ha olvasóinknak nincs erre ideje, lehetősége, alapítványunk vállalja ezeknek az elvégzését.

11 komment

Címkék: sarkad capri nagyvárad brassó doberdó nagyváradi 4–es honvéd gyalogezred vágó andrás

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr533522889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rihiranta&rantasila 2012.01.08. 17:24:59

Ismerem ezt az érzést.Az én dédnagyapám az 5.lovashadosztályban szolgált huszárként.Résztvevője volt a gorodoki ütközetnek.Tizenévesként tudtam még vele beszélni a muszkák elleni lovasrohamról.Sok mindent odaadnék most egy órai beszélgetésért.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2012.01.08. 18:35:09

@rihiranta&rantasila: Szerintem sokan vagyunk ezzel ugyanígy!

neszti3 2012.01.09. 11:54:57

@PintérTamás:
A fialoknak nem győzöm eléggé hangsúlyzoni: Addig kutassátok őseitek múltját, amíg van kit megkérdeznetek!

pawlowka 2012.01.12. 08:15:31

Nagyon egyetértek az előző hozzászólókkal,mert mi is kérdeztünk volna . 97 éven keresztül semmi nyomot, adatot nem találtunk.A véletlen segített, bíztatok mindenkit ne adja fel,kérdezzenek.Nekem is lenne sok kérdésem. 1914 augusztus 26-29.-i hadi eseményekről pontosabban No 27 ezredről szeretnék információkat kérni.Üdv: Mindenkinek

pawlowka 2012.01.13. 00:07:06

Ismételten szeretném-e sorok olvasóit az alábbi eseményekkel fárasztani és megmutatni ,hogy nem szabad semmit feladni.Az esemény úgy történt,hogy sikerült megkapaszkodni egy szalmaszálban.Levelet írtam Lengyel o.-ba egy település polgármesterének és plébánosának érdeklődve van-e településükön első VH katonatemető.Meglepetésemre postafordultával válaszolt a polgármester Úr személyesen és meghívott.Válaszoltam neki,hogy mikor érkezhetünk. Gyászos nevezetes napunk előestéjén 20 órakor elindultunk Galicia irányába. Jó barát vállalkozott tolmácskodásra így bátran nekivágtunk az ismeretlennek. Miskolcon csatlakozott testvérbátyám ,így már négyen indultunk a határ felé. Éjfélkor léptük át a határt,és aztán jött a sötétség, ugyanis a határ túloldalán éjszaka nincs közvilágítás.A hajnali órában haladtunk át a hágón. Itt megálltunk rövid pihenőre ,magunkhoz vettünk egy kis elemózsiát, kávét és folytattuk utunkat kitűzött célunk felé.A megjelölt időpont előtt 2 órával sikerült megérkeznünk.Gondoltuk egy kicsit pihenünk és azután felkeressük a Polgármester urat.Elindultam a hivatalt megkeresni ekkor alig múlt 7 óra.Már várt minket a Polgármester.Szavaiból annyit vettünk ki,hogy ne zavarja senki mert a delegáció miatt délelőtt nem fogad senkit. Keservesen megértettük egymást.Lemásolta a VH temető dokumentumait részünkre és felajánlotta elkísér minket a temetőhöz.Megköszöntük szíves segítségét elhárítottuk,hogy egyedül is megtaláljuk amit keresünk. Elköszöntünk tőle és felkerestük nagyapánk vélelmezhető nyughelyét.A település temetőjében amit elöször felkerestünk találkoztunk egy helyi lakos házaspárral akiktől tájékozódási útmutatást kértünk .Nagyon kedvesek és szívélyesek voltak.Elirányítottak a Katonatemetőhöz.Az Úr beszélgetésünk közben mindig a mutató ujját mutogatta amit nem tudtunk akkor megérteni.Utánunk jött a temetőhöz ,hogy meggyőződjön róla célt értünk-e.Beszélgetés közben a zsebéből elővett egy gyűrűt amit megmutatott nekünk. Nagyon meglepődtünk mert a gyűrűn 1915 Büntesd az Olaszokat felirat van. Kértem adja nekem ezt a gyűrűt.? Előttünk a temetőben az Osztrák Feketekereszt alapítvány járt, emlékszalagjukat az egyik kereszten otthagyták .Mi is elhelyeztük koszorúnkat a temető közepén lévő kereszten a többi kereszteket nemzeti szalagjainkat körbeölelve átkötöttük.Bízunk abban, talán nagyapánk itt nyugszik ?! Ezt a helyet Galiciában Pawlowkának hívják.....Véletlen egybeesés volt ez a gyászos nap.

a dédapám 2012.05.23. 23:54:30

Kedves olvasók!
Késő este van és most találtam meg ezt a nagyszerű szólási lehetőséget melyet remélem sokan olvasnak s,ha még nem akkor majd talán általad is sokan fognak olvasni!
Szeretnék egy olyan emberről írni aki az egész életemre hatással volt aki végigharcolta mind két világháborút.1893-ben született Rábacsanakon földműves családban s Pápán távozott 96 évesen.23 év távlatából még mindig látom a napi teendőit végző szikár embert.Érzem a reggeli kávéja gőzét hallom az Astra penge sercenését az arcán,a Derby borotvahab és a Pitralon arcszesz illatának összetéveszthetetlen illatát.Fegyelmezett tartással bíró ember volt egy letűnt korból.Röviden az életpályáról:1893-ban született földművesnek
"készült". Az apja 1900-as évek elején Amerikában dolgozott a több pénz reményében.
Az általa hozott óra még mindig megvan s elindul.Az első világháborúba alig múlt 23 mikor elviszik.Felesküszik, s Sarajevóban ott volt a merénylettől nem messze.Itt megjegyezném:egyszer már 90 is elmúlt a háborúról beszélgettünk, magához húzott és azt mondta "tudod kisfiam bevallom őszintén amikor Hortyra esküdtünk én csak tátogtam,de nem mondtam az eskü szövegét, mert magyar ember csak egyszer esküszik én meg már felesküdtem Ferenc Jóskára".Ezt nekem csendben és bizalmasan mondta.Az első vh-t szőrnyűnek mondta a sok szurony harc miatt.Ő géppuskásként szerepelt s sokszor emlegette hogy úgy dőltek az emberek előtte mint mikor a mezőn kaszálta a füvet.Az árkokban egymástól pár méterre voltak beásva és a beszélgetett a szomszédjával a két sortűz között.Egy tüzelés utáni pihenőben már hiába szólította a társát annak már fél arca nem volt meg.Mesélte hogy szerbeknél megadás után városokban
bevonuláskor orvlövészek 2-3 emeletes házakból lőtték őket és ennek megfékezése miatt a parancsnok kiadta parancsba a totális legyilkolást az adott háztömb lakóira.Ebből tanultak a helyiek.Egy adott terület elfoglalása előtt felderítőket küldtek előre akiket sokszor meggyalázva a megölve a farkukat levágva a szájukba tömve találták meg az út menti porban.Ez a valóságos háború kedves olvasók!Ezt végig harcolva és épségben hazatérve majd dolgozva a földeken s gyereket nevelve tisztességes emberként azt hiszem nem kis teljesítmény.A küzdelmes években megszületik nagyanyám aki a járás legszebb lánya s még a béke éveiben hozzámegy nagyapámhoz aki tehetős birtokos családhoz tartozik. A házasságukból 2 lány születik nagynéném és anyám.Nagyapám 28évesen a frontról hazatérve hozott tüdőbetegségben meghal. Anyu alig 2éves.Dédnagyapám akit 50évesen hívtak be is hazatér maláriából felépülve /amit egy csornai katona orvosnak köszönhet-42-ből ő marad meg egyedül-,de gyomorfekély az maradandó/. Nagyapám családja elkezdi kisemizni a mamáékat s a két félárva
kislányt.Mellette elkezdődik az államosítás s hamarosan munkaegységért dolgoznak a saját földeiken! A lovak s a jószág elhajtva az apa a sírban.A dédpapám a nyugalom helyett újra családfőként kell,hogy nevelje a két lányt.Nagymamám soha nem megy férjhez-akkor a nők egy emberesek voltak, s az utolsó pillanatukig az egyetlen hites urukat tisztelték! Folytatom.

a dédapám 2012.05.25. 11:25:53

A dédapám folytatása:
Az életük hamarosan ellehetetlenült s kénytelenek voltak Pápára költözni,ekkor dédapám már nyugdíjas mamám egy sertéstelepen dolgozik.1978-ban nyugdíjba megy majd pár hónappal később meghal.A dédapám velünk marad ,de 96éves korában bekövetkezett haláláig ép elmével és fizikai állapotban volt.Sok időt töltöttem vele,szüleim sokszor elengedtek vele Rábacsanakra a régi tömésfalas házba itt heteket voltunk együtt.Ő bőven 80 felett én pedig a 10-es éveim elején jártam.Vonattal mentünk és az első nap mindig átvizsgálta a házat,-volt úgy a tetőre is felmászott megigazgatni a nádat.A ház még földes volt kemencével,mosdószékkel magas támlás ágyakkal,kredenccel,sublottal.A lakórész után a kamra a régi szerszámok tömkelegével,egy régi zsírzógombos kerékpárral. A kamra után a marha és lóistálló a jellegzetes kettős ajtóval és sráglával.Az istálló után a terménytároló majd a pajta következett melyből létrán lehetett felmenni a gazdasági épületek padlására.Itt volt télre betárolt széna.Az épület bejárati oldalát gádor védte melyen Delovári szőlő futott.Az udvaron tekerős kút hidas ,tyukóllal a tetején.Folytatom.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2012.05.25. 21:26:12

@a dédapám: Köszönjük! Ha vannak a dédapáról és a családról korabeli képek, akár egy fentihez hasonló olvasói posztként is érdekes lenne a blogon az élettörténete!

a dédapám 2012.06.12. 20:42:51

a dédapám folytatása:minden nap korán keltünk rendszerint kaszálta az udvart gazolta a kertet és a rokonságot barátokat látogattuk.Este ceglédi kannával jöttek a parasztok a ház előtt lévő artézi kúthoz.Alkonyat előtt megjött a tehéncsorda és minden állat beballagott a saját kapuján s elkezdődött a fejés, ilyenkor édes illatfelhőbe burkolózott a falú.Este a csarnokba leadták a tejet,még beszélgettek egy ideig majd a "tyúkokkal lefeküdtek",hogy másnap azokkal keljenek.Egyszer megkérdezte egy földije --milyen Pápán a víz
--még nem ittam ott vizet csak bort - felelte mérgesen.
Akkor már sok éve Pápán lakott.folytatom

a dédapám 2012.06.13. 16:09:59

a dédapám folytatása:Nagyon fegyelmezett ember volt s megkövetelte a rendet a körülötte élő nőktől is/dédmamám nagymamám anyu nagynéném/.Sokszor elmesélték ,- egy reggel forrón tette a dédmama eléje a kávét és az öreg elégette a száját,ezen úgy bedühödött,hogy 3 napig nem kelt ki az ágyból így a nőkre maradt az összes férfi munka is.Többet nem volt forró a kávé.A faluba gyakran mondták az asszonyoknak--átadlak a Jóskának majd az vonalba húz megtanít a rendre.Az állatait sokat emlegette különösen a Lenke nevű lovat.A faluban többnyire marhákat is hizlaltak melyeket csordába gyűjtve Bécsbe hajtottak ott vették meg a kereskedők.Persze a háború alatt a ruszkik is segítettek "elhajtani",majd Rákosiék ügyeskedtek.
A nagymamám mint fent írtam hamar elment pár hétig szenvedett Pesten egy kórházban,az öreg fel akart egyedül menni alig tudtuk lebeszélni, azt mondta-- ott is magyarok laknak majd megkérdezem merre kell menni.Ekkor 86 éves volt.Mamámat halála után egy többrekeszes szürke hűtőkocsival hozták Pápára a ház előtt megálltak s megkérdezték,-- meg akarjuk e nézni.A mi nem akartuk a dédapám meg nézte volna,de nem szóltunk neki s ezt később megtudva nagyon mérges lett,visszavonult a szobájába és hallottam,hogy sír.Teltek múltak az évek Ő tevékeny maradt a pápai háznál kapálgatott,tyúkokat,kacsákat etetgetett ,naponta 2x felment a városba meginni a boradagját ,-- ilyenkor felöltőkabát bridges nadrág és keményszárú fényesített bőrcsizma volt az öltözéke.A bort szerette nem is ivott mást,még reggelire is melegített rezsón egy adagot kalácsot tört bele és megette.Kevéske bor csinált apám minden évben az öreg titokban rájárt és sajnos minden devizsont felnyitott így megfölösödött a bor.Legközelebb apám literes üvegekbe fejtette át,de hát azokat is megbontogatta,mikor szóltak neki letagadta sőt rám és az öcsémre fogta.Gondoltam egyet s az üvegek száját bekentem vörös kálium hipermangános oldattal s az öreg még aznap lebukott mert az ajkai körül ott volt az üvegszájának lenyomata.Sokat nevetünk még ma is ha szóba kerül.A zöld üveg mindig a bort jelentette neki,egyszer a spájzban is ráhúzott egyre de sajnos abban szalmiákszesz volt az öreg szája pillanatok alatt néger trombitáséra hasonlított. A 90-es éveiben néha legyengült ilyenkor kórházba elvittük rendszerint az elfekvőbe helyezték ,s volt olyan orvos aki azt mondta halottat minek hoznak ide ,még egy infúzióért is veszekedni kellet velük,nem győztek elnézést kérni mikor az öreg másnap felkelt és hordta a haldoklóknak a vizet.Egyszer felhorzsolta a kezét s bevittük injekcióra és tévedésből 2x kapott hatóanyagot. Az orvosok összeültek s arra jutottak ,hogy ha az éjszakát kibírja akkor megmarad.Aznap éjjel anyu mellette maradt az öreg szíve kalapált mint a gép, de kibírta.Volt olyan is ,szintén gyengélkedett s orvost hívtunk hozzá félkába állapotában a doki durván bevágott neki egy injekciót s azt mondta --na az öreg megkapta az utolsó szurit.Az öreg 6 évvel túlélte a dokit akit mindig megemlegetett mondva úgy még injekció neki nem fájt.Dédapám bízott az orvosokban ,egyszer Dobbermann kiskutyát vettünk aki sajnos pár nap után elhullott, kinyúlva feküdt az udvaron.Az öreg látta majd felment a városba , apuval mi elvittük a tetemet az előző gazdához aki adott egy másik kiskutyát.Az öreget a városból hazatérve egy ugyan olyan fickándozó kiskutya fogadta ,erre azt hitte, hogy injekciótól gyógyult így meg és Ő is injekciót akart.
Most 2 háborús történet is eszemben van.
Az első világháborúban volt mikor eldöntötte ,hogy elmegy egy piros lámpás házba kipróbálja.Egy emeletes házban volt a "légy ott",de persze kígyózó katonasorral.Mikor az ajtóhoz ért épp meglátta ahogy a lotyó a lavór felett guggolva lötyköli magát.Ezt látva megundorodott és elmenekült.
A második világháborúban ha sikerült egy települést megszállniuk akkor 2-3 óra szabad rablást kaptak.Társaival feltörtek egy órásüzletet és cipészműhelyt.Ő zsákmányolt egy csizmát és egy halom ébresztős órát.A szabad rablás eredményét a tiszteknek be kellett mutatni , akiknek megtetszett a csizma is és az órák is így le kellett adnia.Ezen bedühödött és az órákat éjjeli időpontokra felhúzva zsákba rakva leadta.Aznap éjjel a tiszti sátor gyakran megébredt.Egyébként sebesült is, a nyakába fúródtak repesz szilánkok melyeket nem mertek eltávolítani így a sírba vitte magával.
Visszatérek az öregkorához.Kisgyerek koromban 50 fillér volt egy fagyi és szoktam tőle kérni "fagyiravalót".Ilyenkor nagyon lassan elővette a pénztárcáját és a mutató újával elkezdte kevergetni a tartalmát hogy szinte már megfogta az alumínium,de látta ,hogy nem tágítok úgy adott egy forintost--persze hozzátéve "hjábavalóság."Tudtam akkor is a pénzért nagyon sokat tettek azok az emberek s nem költöttek felesleges dolgokra.Őneki 1989-ben is nagy pénz volt 100 forint ezt utolsó találkozásunkkor értettem meg igazán.1989 augusztusára megkaptam a katonai behívóm s a bevonulásom reggelén bementem a szobájába,Ő gyengélkedett már pár napja,de ez nem volt furcsa hisz ez néha előfordult.Mondtam neki --Papa reggel van megyek katonának.Fölé hajoltam megöleltem megpuszilgattam éreztem a borotva hab illatát.Azt mondta--- a kredencre tettem ki neked 300 forintot/ az neki nagy pénz volt/ vedd magadhoz s vigyázz magadra s gyere haza.Szegény azt hitte háborúba megyek, még most is látom aggódó arcát érzem az utolsó ölelését a nyakamon.Alapkiképzésem ideje alatt halt meg s nem engedtek haza a temetésére pedig én voltam a szívéhez legközelebb.Azóta is sokat elmélkedem kettőnk kapcsolatáról,szavairól,intelmeiről és már ennyi idősen tudom,hogy Ő már akkor tudta a gondolataimat amikor én még ki sem gondoltam ez a 96 év és a hányatott élet velejárója.Valamiért sürgettem volna gyerekként az időt Ő azt mondta -- ne sürgesd az időt, mert az úgy is eltelik--és milyen igaza volt.Ez a generáció volt aki a legnagyobb fejlődést élte meg mind a technikában mind a szocializációban.Gondoljunk csak bele lóháton és szekéren kezdték az életüket,majd felröppent az első repülő majd leszállt az ember a Holdon.A szuronytól a pilóta nélküli vadászgépig pár évtized telt el és ők próbálták befogadni.A fürdőzés közben a fürdőpendely alól kivillanó női bokák izgalmától a cipőfűzőből készített tangabugyik látványáig egy emberöltő élég volt.Dédapám egyébként dülledt szemekkel pillantás nélkül nézte végig az első Tollasbál magazin fedetlen nőit ,s közben annyit mondott ""az annyaszentségit nekijje"".Jó volt leírnom mindezt --köszönöm.

gily0607 2012.06.18. 23:47:58

@a dédapám: Kedves dédapám,
kíváncsian, érdeklődve olvastam a visszaemlékezésedet. Nagyon megható.
Ismerem én is, hogy milyen jó megosztani másokkal. Én is köszönöm

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása