A Nagy Pál altábornagy parancsnoksága alatt álló 40. honvéd gyaloghadosztály szerencsés helyzetben volt 1915 karácsonyát megelőzően, mivel december 22-től pihenőjét töltötte és „ütközetre nem volt kilátás”, ahogy azt Dr. Paulovits Sándor, az alakulat kötelékében az északi fronton harcoló 30. honvéd gyalogezred krónikása írta. A tisztek és a honvédek így minden szabad idejüket és figyelmüket az ünnepre való készülődésre fordíthatták.

 Katonák karácsonya – Balázsfy Rezső rajza
(Vasárnapi Újság, 1915)

A hadosztály a budapesti 79. és a pécsi 80. gyalogdandárból állt, amelyeket a budapesti 29. és 30. illetve a szabadkai 6. és pécsi 19. honvéd gyalogezredek alkottak 1915 decemberében. Az alakulat tüzérségét a 40. tüzérdandár, lovasságát a császári és királyi 8. huszárezred 5. és 6. százada adta. 1915 januárjában vezényelték őket az északi hadszíntérre, ahol a gorlicei áttörést követő előrenyomulás során átkeltek a Dnyeszteren, szeptember elején a Styren és az Ikwán, majd a folyó közelében építettek ki állásokat.

 A hadosztály harcterülete 1915-1916 fordulóján
(Dr. Paulovits Sándor: Harmincas honvédek élete a halálmezőkön. Kecskemét, 1939. című kötetből.)

A karácsonyi felkészülés már hetekkel korábban megkezdődött a tábori lelkészek vezetésével és irányításával. Az egyházi személyek a tisztekkel közösen állították össze a beosztást, amely szerint a katolikus honvédek elvégezhették az ünnep előtti szentgyónásukat, és hallgathattak szentmisét.

Az ünnep közeledtével fontos feladat volt az étrend összeállítása. A 40. honvédhadosztálynál szolgáló Mándoky József hadosztálylelkész a honvédek lelki életének vezetése mellett a hadtáp vezetésével is meg volt bízva, így közvetlenül segíthette megfelelő étrend összeállításával a böjtölést. „Megtartjuk karácsony böjtjét, különben is van mivel böjtölni, még a legénység lemondott a húsevésről” − írt erről naplójában.

Az előkészülethez tartozott, hogy a katonák szabadidejükben, szolgálatuk letelte után, igyekeztek különböző ajándékokat készíteni szeretteiknek, bajtársaiknak. Mivel lehetőségeik korlátozottak voltak, olyan anyagokat használtak erre a célra, amit környezetükben megtaláltak. Így lettek a „gránátok és srapnelek darabjaiból”, hüvelyekből, óraláncok, tinta és gyertyatartók. Voltak olyan ügyes bakák, akik az alakulatuknál található lovak farkszőréből fontak különböző díszeket.

 Srapnelszilánkokkal feldíszített fa
(Érdekes Újság, 1916)

December 24-e délutánjára befejeződtek az előkészületek. A hadosztály alakulatai ezredenként, zászlóaljanként ünnepelték a Megváltó születését, de volt hadosztálynál rendezett központi ünnepség is, amelyre így emlékezik a hadosztály lelkésze: „Délután 6 órakor a legénységi karácsonyfa ünnepélyre mentünk, hol 600-nál több szeretetadományt osztottunk szét. A fényárban úszó karácsonyfa egy hatalmas szín alsó végében volt felállítva. A tábornoki és tiszti kar megérkezése után a 29. honvéd gyalogezred zenekara kísérete mellett a legénység elénekelte a Mennyből az angyalt, mely után én tartottam beszédet, majd a tábornok úr kezdett az ő vitéz honvédjeihez lelkesítő beszédet, melyben különösen az összetartozás erényét kötötte a lelkükre.” A beszéd után zenekari kísérettel elénekelte a legénység a himnuszt, majd minden alakulat visszamasírozott a körletébe, ahol megajándékozták egymást, illetve itt kapták meg a kis jelképes ajándékokat, cigarettatárcát a belevalóval, pipadohányt és hasonló meglepetéseket a hadvezetőségtől.

A hadosztály tisztikara az ünnepség után a tiszti étkezőbe ment, ahol egy feldíszített karácsonyfa mellett Mándoky József osztott meg néhány gondolatot az ünnepről tiszttársaival. Ezt követően ők is átvették az ajándékot, mely „szivarból, szappanból, marcipánból és levelező lapból állott.” Ezek mellé a tárgyak mellé minden tiszt kapott egy igazán különleges meglepetést is, egy erre az alkalomra készített emlékérmet: „aranykarikába foglalt félrubeles ezüstpénz, melyről az atyuska arcképét lecsiszoltattuk és helyébe vésettük M. K. 40. Honv. Gyal. Hadoszt. Parancsnokság 1915. Karácsony.”

 Zománcozott jelvény emlékül a Katonák karácsonyára, 1915-ből
(Dinyés László és a Magyar Monte Grappa Baráti Kör Egyesület jóvoltából)

A hangulatos szentestére így emlékezik a résztvevő tábori lelkész: „Vacsora után nagy gramofonozás, zongorázás. Hajagos Károly énekművész gyönyörű dalokkal kedveskedett, Lakatos Miklós budapesti cigányprímás művészi kísérete mellett. […] Nagyon vidámak voltunk, még puncs is került asztalunkra. Éjfélkor zenés mise a kniahinini [Kniaginin, ma Knyahynyne, Ukrajna] orosz templomban. Gyönyörű megható ünnepség volt, a tábornokok, a vezérkar, az alantas tisztek és a törzslegénység vettek részt rajta.”

Eközben a honvédek is megünnepelték a Megváltó születését. Kis csoportokban beszélgettek és dalra is fakadtak. Így ír erről Dr. Paulovits Sándor, a 30. honvéd gyalogezred már idézett krónikása: „a máskor féktelen fiatal honvédek meghatottan énekelnek. Dörmögő férfihangon száll magasba az ének: Békesség földön az embernek.”

Másnap, december 25-e délelőttje a honvédek lelki életének a gondozásával telt, amit így örökített meg a hadosztály tábori lelkésze: „Reggel 6 órakor a 19. honvéd gyalogezred 2 századának olvastam pásztormisét és utána prédikáltam. 9 órakor zenés mise volt, melyen újra az egész tisztikar a tábornokokkal megjelent, valamint a 19. ezred másik két százada. Mise után mondtam el az ötödik karácsonyi beszédemet.” Azok a honvédek, akik nem vettek részt a szertartásokon teljes pihenőt élveztek, az otthonról jött leveleiket olvasgatták vagy éppen a válaszokat írták. A legénység és az egész pihenő hadosztály hangulatára így emlékezett Dr. Paulovits Sándor: „Csendesek, szelídek. A megszokott évődés is elmarad ma. Az isteni szeretet megtestesülésének felsége láthatatlan fénnyel ragyog felettünk.”

Délben mind a tisztikarnak, mind a legénységnek ünnepi ebéd következett. Az elöljárók menüje a békeidőket idézte: „Tekintettel az ünnepre nagy ebédet adtam: rántott borsólevest, sonkát, gazdagon körített bélszín pecsenyét, diós mákos kiflit, mogyorótortát, szőlőt, déli gyümölcsöt […] feketekávét.” A legénység menázsija természetesen jóval szerényebb volt. Legtöbb esetben ők is kaptak sonkát, hideg sültet és a lehetőségekhez mérten megemelték a bor- vagy rumadagjukat.

 Karácsonyi étlap a frontról, 1915
(Dinyés László és a Magyar Monte Grappa Baráti Kör Egyesület jóvoltából)

Karácsony másnapján visszatértek a hétköznapok, megindultak a továbbképző tanfolyamok és a rövidesen megérkező XVII. menetzászlóaljnak készítettek szállást a honvédek.

A békés körülmények között megélt ünnep értékét növelte, hogy az ezt megelőző karácsonyt rendkívül viszontagságos körülmények között élte meg az alakulat. Ez mély nyomott hagyott mindnyájukban és talán elmondható, hogy így még békésebb, és meghatóbb volt számukra a szenteste. Érzéseit és az eltöltött ünneppel kapcsolatos gondolatait így foglalta össze Mándoky József: „Istenem! Ki hitte volna a tavalyi szörnyű napok után, hogy még orosz földön és diadalmasan fogjuk ünnepelni a Megváltó születését. De hát akkor még ki merte volna remélni is a kárpáti harcok muszkapusztító fergetegében a csodával határos gorlicei áttörést, mely éket ütött az északi kolosszus testébe.”