1922. július 23-án a Pesti Hírlap „Magyar tisztek borzalmas lemészárlása” címmel közölt cikket a csóti leszerelőtábor helyszíni tudósítója, Benda Jenő tollából. Benda, mint a lap kiküldött munkatársa, alaposan kikérdezte az oroszországi körülményekről a túszszállítmánnyal hazaérkezett egykori hadifoglyokat. A valósághű információk között természetszerűleg mendemondák is szárnyra kaptak, olykor egész meseszerűvé változtatva a megtörtént eseményeket.

 Magyar hadifogoly tisztek Turkesztánban
(Hadifogoly magyarok története, szerk.: Baja, Lukinich, Pilch, Zilahy)

Az alábbi történet – amelynek megfogalmazásakor tudatosan az újságban használt szófordulatokat használtam – egy rendkívül véres és megrázó eseményt, közel 170 monarchiabeli tiszt lemészárlását beszéli el a Kirgizisztánban található Os városa közelében.

1919 tavaszán az osi hadifogolytábort az oroszok anélkül oszlatták fel, hogy az ott élő hadifoglyokról bármilyen formában gondoskodtak volna. A fogva tartott tisztek az éhhalál elől menekülve Andizsán (a „szomszédos” hadifogolytábor) felé vették útjukat, azonban már a közeli Hodzsi-Avat községnél feltartóztatták a mintegy 170 főből álló csoportot. Az osztrákokból és magyarokból álló társaságot a szárt lázadók vezérének, Halhodzsának mintegy 2000 főnyi csapata ejtette foglyul. A cikk szerint a tiszteket három napig jól tartották, majd a harmadik napon valami nagyon erős, bódító szert kevertek az ételükbe. Elvesztették eszméletüket, és mire magukhoz tértek, kezük-lábuk össze volt kötözve.

 Az oroszországi hadifogolytáborok. Os Taskenttől délkeletre található Turkesztán déli részén a Balhas-tó alatt
(Hadifogoly magyarok története, szerk.: Baja, Lukinich, Pilch, Zilahy)

Taligákra dobálva vitték tovább valamennyiüket Aim községbe, ahol három napig koplaltatták őket. Nagy Béla hadapród, aki valamelyest ismerte a szárt nyelvet, egy alkalommal kihallgatta a rablók beszédét, így megtudta, hogy a szártok le akarják mészárolni őket. A tisztek ekkor háromtagú követséget menesztettek Halhodzsa elé, és azt kérték tőle, hogy kegyelmezzen meg az ártatlan tiszteknek. A haramia azt válaszolta, hogy nem áll szándékában elhatározását megmásítani, de őket hármójukat meghagyja hírmondónak. A tisztek ekkor önfeláldozó hősiességgel azt kérték tőle, hogy inkább őket végeztesse ki, de kegyelmezzen meg a többieknek. Halhodzsa látszólag elfogadta ezt az ajánlatot. Hamarosan kiderült azonban, hogy esze ágában nincs megtartani ígéretét. A dráma Aim község szomszédságában, a Kara Darja nevű folyó hídjánál játszódott le.

 Os napjainkban Kirgizisztánhoz tartozik, Andizsán és az említett falvak már Üzbegisztán területén találhatók. A Kara-Darja a két ország közötti határfolyó
(Forrás: marshruty.ru)

A foglyokat ötös csoportokba terelték és a hídra állították őket. Azután Halhodzsa egyetlen intésére a hóhérok nekik estek, késsel levágták a fejüket, a testüket pedig a folyó árjába dobták. A kivégzésnek nem maradt szemtanúja, azonban Rácz Ernő hadnagy Halhodzsa egyik vezető emberétől, Madamin bégtől személyesen hallotta a történetet. Rácz Ernő előadásában arra is utalt, hogy a magyar kommunisták tehetnek a tisztek haláláról, hiszen – bár lehetőségük lett volna rá – nem biztosítottak kellő számú fegyveres kíséretet az útnak indulóknak, pusztán azért, mert „fehér ellenforradalmárok”, így viseljék sorsukat.

 Fergana-völgyi szárt (turkesztáni) lázadók 1921-ben. A szovjet propaganda – nem minden alap nélkül – baszmacsinak, azaz rablóknak nevezte a földjük visszafoglalásáért harcoló muzulmán harcosokat. Halhodzsa a lázadók egyik hadura volt
(Forrás: turkistan.org)

Eddig a cikk rövid kivonata. Meg kell jegyeznem, hogy Rácz ekkor még nem tartózkodott Csóton, tehát történetét csupán hadifogolytársai elbeszélései alapján rögzítette az újságíró. Feltehetően a cikk megjelenése kapcsán a csóti táborban is megindult a nyomozás az események minél pontosabb rekonstruálása végett. A kikérdezettek között azok a tisztek voltak, akik szintén az osi fogolytáborban raboskodtak, ám nem tartottak a csoporttal, ami 1919 áprilisában elhagyta a tábort.

A csóti leszerelőtábor anyagai között megtalált vallomásokat – főként helyhiány miatt – nem elemzem részletesen, az alábbiakban arra törekszem, hogy kiemeljem az egybehangzó (és ezért feltehetően a valóságot leginkább tükröző) elemeket. A beszámolókból kiderült, hogy az osi tábor lakói többször kérték már a megélhetést nem biztosító tábor áthelyezését, míg végre engedélyt kaptak erre. Az indulás napja 1919. április 10-ére volt kitűzve, de az orosz helyőrség parancsnoka kijelentette, hogy kíséretet nem tud biztosítani, csak pár nap múlva, ha Andizsánból erősítést kap. A tisztek ennek ellenére úgy határoztak, hogy elindulnak, a magyarok közül mindössze 5 személyt hagytak hátra. Még az indulás napján a délutáni órákban megérkezett a hír a táborba, hogy az elindult hadifoglyokat Hadzsi-Avatt körül elfogták, ami másnapra úgy módosult, hogy az elfogott tiszteket Aim-Kislakba vitték. A szintén hátramaradt Rácz Ernő zászlós ekkor levélben kérte Fischer Manót, az andizsáni kommunista párt elnökét, hogy tegyen lépéseket a magyar hadifoglyok kiszabadítása ügyében, azonban az Andizsában állomásozó orosz helyőrség kis létszáma, és a magyar hadifoglyok felfegyverzésének hiányában a segítségnyújtás elmaradt. Az ügy elaludt, majd két-három hónap múlva különös híresztelések kaptak szárnyra. A vallomást tevők szerint több szemtanú számolt be egyenruhás, fej nélküli, oszlásnak indult tetemekről, amelyeket a Kara-Darja, és a Szír-Darja folyóból halásztak ki.

 Baszmacsi a lovával
(Forrás: comunicom.ru)

Hogy mi történt pontosan az Osból Andizsán felé vezető úton, a fennmaradt vallomásokból nem derül (és nem is derülhet) ki. Az a tény azonban, hogy az útnak indult tisztek nem adtak magukról életjelet, már 1919 tavaszán arra késztette az életben maradtakat, hogy egy kisebb nyomozást indítsanak felkutatásukra – derül ki a vallomásokból. A kutatás során eljutottak Aim-Kislak faluba is, ahol a lakosság egymásnak ellentmondó verzióit is feljegyezték. Az egyik verzió szerint a tiszteket a mocsárban fojtották meg, a másik szerint petróleummal öntötték le és gyújtották meg őket, míg a harmadik mészárlásról számol be. A gyilkosságok helyét azonban nem tudták megmutatni, és a nyomozás során nem is találtak a falu határában erre utaló nyomokat. A gyilkosságok eszmei szerzőjeként egyértelműen Halhodzsát jelölték meg. A szárt felkelőknél később többen láttak szürke zubbonyokat, tiszti „Gyulay” táskákat, amik kétség kívül egykor a Monarchia hadseregének tulajdonát képezték.

 Turkesztáni lázadók
(Forrás: polit.kg)

A csóti beszámolók között néhányban szintén szerepel Halhodzsa neve, de nem egyértelműen negatívan. A „kényszervendégségről” sem lehet biztosan állítani, hogy „az utolsó vacsora” szerepét töltötte volna be, az egyik feljegyzés tanúsága szerint Halhodzsától a tisztek szekéren (és nem összekötözve) távoztak. A vallomások több ponton is egymást túllicitálva igyekeztek kiszínezni a történetet, különös kegyetlenségről számolva be. Benda az újság számára írt sztorit feltehetően Sassy Árpád miskolci százados elbeszéléséből „kanyarította”. Az a bizonyos Rácz Ernő, akinek hazatérését annyira várták, pillanatnyi információm szerint soha többé nem tért vissza Magyarországra.

Az 1919 áprilisában Osból útnak indult tisztek névsora, a Csóton felvett tanúkihallgatási jegyzőkönyvek alapján összeállítva.

1. Bozsák Norbert zászlós
2. Berecz Imre zászlós
3. Balogh Miklós zászlós
4. Csuka Domokos főhadnagy
5. Csernyus Miklós zászlós
6. Douglas Jenő főhadnagy
7. Csóka Károly hadnagy
8. Eötvös József főhadnagy
9. Földváry István hadapród
10. Földváry Sándor hadapród
11. Grób Jenő hadnagy
12. Gulay Árpád százados
13. Gyuk Miklós zászlós
14. Halsdorfer Ödön zászlós
15. Herz Ernő hadnagy
16. Ilovszky Jenő hadnagy
17. Jeszenszky István zászlós
18. Klein József hadnagy
19. Kalocsa István hadnagy
20. Kócs Lajos főhadnagy
21. Kovács Géza százados
22. Kubik Andor hadnagy
23. Lengyel Elemér vagy Lengyel Ernő százados
24. Mátyás János főhadnagy
25. Marinkovits György főhadnagy
26. Márz János hadnagy
27. Dr. Marschall Rezső orvos
28. Magasházi Pál hadnagy
29. Nagy Béla hadapród
30. Novinszky Alajos zászlós
31. Oberting Mihály zászlós
32. Precup Jenő zászlós
33. Párvány Károly zászlós
34. Ruzsucska János zászlós
35. Riedl Jakab zászlós
36. Sándor Zoltán főhadnagy
37. Strosz Zoltán főhadnagy
38. Strobl Dezső zászlós
39. Soltész János zászlós
40. Sulcz Gyula hadnagy
41. Supka Géza hadapródjelölt
42. Török Árpád hadnagy