B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 36. rész

Nyugodtabb napok

Másnap, 9-én fuvart kaptam. Egy kétkerekű, kétlovas staflival fel kellett mennem az előttünk levő óriás hegyekbe. A legközelebbi katonai telepre kellett vinni élelmet, muníciót. Volt vagy 150 stafli, mindegyikbe két apró, mokány hegyi ló volt fogva. A raktárból felpakoltam én is két zsák tengerit és megindultunk felfelé, mindig felfelé a vadregényes, erdős hegyoldalban, kezdetleges keskeny erdei úton. A két zsák tengeri is nehéz volt, hátul gyalogolva hajtottuk a lovakat. Minden 100–150 lépésnyire megálltunk pihenni. Ilyenkor nagy kődarabot tettünk a kerék alá, hogy vissza ne guruljon. A hegyoldalak, mélyedések tele voltak hóval. Sok helyen apró források, kis hegyi patakok csobogva csörgedeztek lefelé, friss, jó hideg ivóvizet szolgáltatva. 3 óra kellett, míg felértünk egy katonai telepre, ahol lepakoltunk és ismét visszaindultunk lefelé, a kerekeket megkötözve. Délre visszaértünk a táborunkba.

 Hadtápállomás az olasz fronton, Vasárnap Újság 1915

10-én ismét pakoltuk fel a raktárból a staflira a sok szalonnát, paszulyt, krumplit, kenyeret zsákokban, kávét ládákban. Mily sok kenyér megy már itten is pocsékba! Hát még míg a rajvonalba ér? Üres óráimban beszélgettem Szántó cimborával, el-elnézegettük a körülöttünk levő óriási havasokat. Itt lenn a völgy fenekén kellemes időjárás volt. Ha a hegyoldalakon az eső esett, elbámulva szemléltem néha, hogy az eső mint esik a fellegből lenn a völgyben, miközben a hegyek csúcsai tisztán látszottak a fellegek felett. Lenn a völgyben 9 órakor jött fel a nap, és 3-kor már lement. Júniusban! Mert a minket környező óriási hegyektől csak 9 órától 3-ig láttuk a napot.

Délután üres négykerekű taligákat kellett behúzatni Kronauba. Én is behúzattam egyet. Közben szerencsétlenség is történt. A keskeny úton kocsik és autók jöttek szembe, két ló elragadt és összetörte a kocsit. Egy kocsi pedig felborult. Benn a városban ismét találkoztam Papp Géza tiszteletessel, ki örömét fejezte ki afelett, hogy már jobb egészségem van. A városon kívül Sebesi Lajossal találkoztam, kivel sokáig elbeszélgettem, adott hét pakli dohányt. E napokban már nem szűkölködtem semmiben, csak levelet nem kaptam hazulról május 23-a óta.

11-én is csak ott segítettem a raktár körül, kocsikat fel- és lepakolni. E napon láttam e vidéken honos mérges vipera kígyót, melynek csípésétől még a rajvonalban is óva intettek minden katonát. E viperák 25–30 centiméter hosszúak, foltos, barnás színűek és csípésük feltétlen halált okoz, ha a seb helyét rögtön ki nem szívják, vagy égetik.

12-én, szombaton váratlan események történtek. Délben ebédért voltam a konyhán, mikor jöttek ismét a sok sebesültek. Már messziről megismertem Csepregi Imre sógort, a többiek között felkötött karral. Váratlan meglepetés volt a találkozás e helyen. Ő leült pihenni, én pedig bő és jó ebédet hoztam neki. 10-én sebesült meg, a jobb karján fúrta át a golyó. Sokáig beszélgettünk, én kértem tőle és ő ideadott 30 koronát kölcsön. Én pedig útravalóul teletömtem a zsebeit tiszti cvibakkal. Azután elbúcsúztunk, ő ment a többiekkel a városba, és onnan vonaton tovább a kórházba.

Délután a patak partján egy szikladarabon ülve, levélírással voltam elfoglalva, midőn jöttek a városból a kocsik. Kotró már messziről kiáltotta, hogy csomagom van. Siettem a raktárhoz a csomagokat leszedni, sőt rám bízták, hogy osztályozzam azokat, a századokét küldik tovább a rajvonalba. Az utolsó kocsin tényleg ott volt az én csomagom is, faládikában. Jelentettem a főhadnagynak, aki azt felelte, hogy bontsuk fel és ő megvizsgál mindent, mert a romlott élelmet el kell dobni.

 Levélírás, Vasárnapi Újság 1915

Előbb is, felül a ládikában, egy kis darab kenyér volt megpenészedve, azt eldobtuk. Azután egy ingbe öltözve egy üveg szilvapálinka, ismét egy gatyában burkolva egy üveg rum. A főhadnagy jóízűen nevetett, hogy kiöltözködtek az üvegek. Azután tábori lapok, levelek, újság, gyufa, dohány és szivar. A szivarok közül 2–3 penészes volt, el akartam dobni, de a főhadnagy mondá: „Hagyd csak fiam, legalább majd erősebben köpdösöl tőle.” Igen finom, jó ember volt az a Gombkötő főhadnagy. Íme, a május 13-án feladott csomagot június 12-én kaptam meg. Szerencse, hogy a feleségem nem tett a csomagba semmi romlandó élelmet a kis kenyéren kívül, mert úgyis el kellett volna dobálni. Örömmel vittem a ládikámat a kocsinkhoz, hol megkínáltam a hazai italokból Kotró és Szántó cimborákat is.

13-ika, vasárnap is a szokott foglalkozással telt el. Segítettem a staflikat megpakolni, később a konyhánál krumplit hámoztunk. Déli ebéd után általában hosszúakat lehetett aludni. Most már mindenem volt, semmiben sem szenvedtem szükséget, csak újabb leveleket nem kaptam még kézhez. De erősen reméltem, hogy vagy a századnál, vagy az utászoknál van, de mivel mi azoktól messze voltunk, nem kaphattam kézhez a leveleket.

A Bihar megyei Árpád községből a nagyváradi 4. honvéd gyalogezredbe 1915. február 15-én bevonult 32 éves gazdálkodó B. Sárközy Gergely visszaemlékezése a sorozástól követi nyomon katonai élményeit. A Katona életemből, élményeim, küzdelmeim és szenvedéseim a világháborúban címmel a frontnaplók és levelek alapján 1922-ben eredetileg a családja számára írt visszaemlékezést a szerző által kialakított fejezetek szerint haladva 2011. január 3-tól kezdve, hétfői napokon közöljük blogunkon. A cikksorozat első része.

Következő rész: „Nyomorult, rongy népség közé kerültem”

Összes rész: B. Sárközy Gergely visszaemlékezése 1-85. rész