B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 18. rész
A lövészárokban
Április 19-án feküdtem le először a lövészárok fenekére, melyet frissen vágott gallyakkal beborítottunk. De ne gondolja senki, hogy itt, ha este lefekszünk, reggelig alhatunk. Óh, itt az alvásból keveset adnak. Ritka éjet töltöttem el, hogy megaludtam volna hat óra hosszát. Nap-nap után szolgálatban voltunk, hol a fedezék előtt, hol a drótkerítésnél, hol az átjárónál álltunk őrt, két óra hosszáig. De én többnyire az aknáknál őrködtem.
Erdei lövészárok
Sohasem felejtem el, amint a csendes éjszakákon a nagy fa tövénél állottam, vagy járkáltam, hallgattam elmélázva a bagoly kuvik kiáltásait, feszülten figyelve minden neszre, mely esetleg az orosz lövészárok felől jönne, melyet nem láthattunk még nappal sem a sűrű erdőségben. Távol esve kis falumtól, szeretteimtől elgondolkoztam e régi népdalon: „Szülőföldem szép határa, meglátlak-e még valahára?”
Ha olyan balszerencsém volt – pedig gyakran volt –, hogy éjfél után 1–3 óra között kellett őrködnöm, azután már nem alhattam többé, mert éjfél után 2 órától reggelig nem volt szabad aludni senkinek sem, mert a tisztek az oroszok támadásait legvalószínűbbnek tartották a hajnali órákban. E sok éjjeli őrködéseken a fázlódásoktól és a katonai híg eledelektől már az első napokban hasmenést kaptam. Egy teljes hétig kínzott ez a kellemetlen nyavalya.
Nappalonként a lövészárkot építettük mélyebbre, bővebbre. Kínosan, keservesen dolgoztunk a tompa élű kis ásókkal, csákányokkal az erős, gyökeres, kavicsos talajon. Már jó idők jártak, a nap melegen sütött, borzasztó sokat szomjaztunk, mert vízért négy kilométernyire kellett lemenni egy mélyen fekvő völgybe. És csak déli ebéd után szedte össze egy ember minden szakasztól a kulacsokat – melyeket minduntalan összecseréltek, vagy elloptak – és ment vízért, melyet visszatértekor ismét mások kiittak, vagy pedig azonnal kiürítettük úgy, hogy másnap délig nem volt vizünk, csak a reggeli kis kávé.
Ami az élelmezést illeti, az elég jó volt, csak kevés. Naponta háromszor jöttek a málhás lovak a főzőládákkal. Minden reggel kávé, délben igen jó paszuly, persze nem tejjel, vagy tejfelesen készítve, mint itthon, de azért nagyon jó volt, mert szüntelen éhesek voltunk, vagy rizskása, krumpli, tarhonya, gerstli, köleskása, mindig hússal. Persze ezen a téren is olyan visszás állapotok uralkodtak, hogy az altisztek előbb kiszedték a sok jó húsát és nekünk többnyire csak a leve és főzelékje maradt. Este ismét valami leves, vagy kávé volt. Kemény eledelek, például tésztaféle, sohasem volt és így örökké éhesek voltunk. Naponta egy fél kenyér járt ki fejenként, de már a másik héten ennyit sem kaptunk.
Lóra málházott főzőládák kiszállítása az állásokba
(Balla Tibor – Pollmann Ferenc – Kürti László: A nagy háború másik arca című kötetből)
Április 20-án meglátogatott fedezékemben Turi Sándor tizedes és Máté Sándor. Örültem, hogy a földik felkerestek. Ott volt még a géppuskásoknál Németh Lajos szakaszvezető is, őt is gyakran felkerestem.
Déli pihenők alatt Dubovay hadapród őrmester egyenként kikérdezett bennünket mindenféle állapotaink felől. Velem igen sokáig és nyájasan beszélgetett családi állapotomról, foglalkozásomról, művelődésről, irodalomról, stb. E naptól fogva engem igen megkedvelt. Azután ismét a fedezékmunkálatok folytak. Gyeptéglákat ástunk és hordtunk az árok falának. A falba lőréseket hagytunk figyelőlyuknak és a puska csövének. Fiatal fákat daraboltunk ki és azokból építettünk srapnelmentes tetőket. A munka sietve folyt, ha esetleg az oroszoknak támadásra jönne kedvük, minél jobban elkészülve fogadhassuk őket. Énekes százados, hogy ott járt és látta az alapos és gyors munkát, megdicsért bennünket és kijelentette, hogy ha az oroszok egy hétig nem háborgatnak bennünket, azután már bizonyára nem tudnak itt keresztültörni, oly erős állásokban várhatjuk őket.
Éjszakánként gyakran láttam a mi rajvonalunkból fényt szaladni fel az égre. Később megtudtam, hogy világító pisztolyokból rakétákat eregetnek fel a vidék megvilágítására, nehogy az ellenség orozva rajtunk üssön. Néha láttam előttem a hegyek közt óriási világosságot, mely az északi láthatárt egészen bevilágította. Bizonyosan az oroszok gyújtogatásaiból származott az.
Következő rész: „már félig-meddig hasonló voltam az afrikai vadkanhoz”
Összes rész: B. Sárközy Gergely visszaemlékezése 1-85. rész
